Azt hallom: „A modern lélek kifejezhetetlen”, a modernekrôl, Picassóról, Tzaráról, Freudról, Gómez de la Sernáról, Chestertonról, Satie-ról meg azt mondják, hogy ôk tudományosan értekeznek a modern lélekrôl.
Ettôl nekem még modern a lelkem.
Fogják a vásznat, veszik a vonalas, vagy megvonalazott papírt, igyekeznek összemaszatolni a felületét, mindegyik a maga módján.
Elménket ilyen mázolmányok borzolják; mivel bizonyos új és meglepô szempontjaikkal nem hasonlítanak a máig ismeretes lélekre, tehát modernek.
Mégiscsak közvetett és bosszantó megoldás, ha a modern lelket ilyen ismérvek alapján fedezzük fel.
Miért nem képesek megragadni a modern lelket, belegyömöszölni egy kômuvesbe vagy egy rendôrbe, és modernül muködtetni kômuvesként, rendôrként, az ecset vagy a toll végzetes közvetítése nélkül?
Sikerült! Él! Ez Charlie!
Kômuves, rendôr, minden szakmában otthon van – belül pedig modern lélek.
Az egyöntetuek követelik ôt. Közülük való. Ezenkívül dadaista, válasz a romantikus érzelmességre, pszichoanalitikus alany, klasszikus és ôseredeti.
•
Charlie unanimista.
Charlie tökéletes unanimista. A földgolyó, mind az öt kontinens roppantul élvezi ôt.
A gyerekeknek a papa után ô a legjobb barátja.
Charlie, te mindnyájunk testvére vagy.
Charlie egyszeru, eredeti.
Cilinder és sétapálca, nahát, ez Charlie.
Kiskabátot hord és nyakkendôt.
Ráadásul lyukas nadrágot, oda teszi be a kutyáját.
•
Az útkeresztezôdésnél.
Merre kell mennem? – kérdezi Charlie.
De a nádazó, mintha mi sem történt volna, finom nádszálakkal továbbra is a szék ülését fonogatja.
Merre kell mennem? – kérdezi Charlie.
A nádazó a füle botját sem mozgatja.
Akkor aztán Charlie röptében megragad egy hosszú nádszálat, és kigyógyítja fülbajából.
Ó, szent együgyuség!
•
Charlie megzavarodik az összeadásnál.
3 portói, 4 söröcske, 2 ásványvíz, 7 koktél, összesen vajon mennyi?
Charlie észreveszi a tapétát, szigorú függôleges vonalak sávozzák a mennyezettôl a padlóig, ráadásul haránt is csíkos.
Charlie a tollával sorba rendezi az italokat frank és centime szerint, a frankokat az egyik oszlopba, a centime-okat külön. Pontosan 43 frank 50-nel tartozik. A számla ott díszeleg a falon.
A kávéházi pincér dühöng. A rémült Charlie sebtében letörli a számokat.
A pincér rendôrt hív, Charlie pedig beugrik egy taxiba, és elhajt.
•
Charlie válasza a romantikára.
Nem hatódunk meg többé. De azért cselekszünk.
Charlie mi vagyunk. Megöl egy rendôrt. Kész, vége. A csizmájánál fogva húzkodja a folyóig. Nem fordul hátra. Lábával belöki a folyóba.
A holttest és Charlie, mindketten haladnak a maguk útján.
Charlie megy, mendegél.
Amikor elfárad, leül egy kôre. A kô pedig bizony nem más, mint a 3-as számú folyam-kilométerkô. A kô fogja a zsilipet, a zsilip meg az érkezô rendôr-tetemet.
Charlie éhes. Zsömlét kéne vennie a „zsilip” kávézójában.
Charlie a holttest nadrágjához lép, kihúzza az erszényt. Aztán elindul zsömlét venni.
A tetem pedig a maga útját járja; útra kel a hullaházba.
A holttest szülei pedig így szólnak: „Csak azt kapta, amit megérdemelt. Ide jut, aki csak a saját feje után megy, és rendôr akar lenni, ahelyett, hogy a mezôn dolgozna, mint akárki más.”
Charlie pedig kinyitja a tárcát, kivesz egy pénzdarabot, és így szól: ‘Na, úgy látom, ebbôl még szivarra is telik.”
•
Charlie érzéketlen, talán ez Charlie kulcsa. Charlie tuzoltófecskendôvel locsol egy színháztermet, az erkélyen a hölgyeket, a zenészeket. Mi nevetünk rajta. Ô viszont nem nevet. A kényszerítô ösztönzésnek, a vágynak ugyan nem tud ellenállni, ám a dolog cseppet sem szórakoztatja. A dolognak ezt az oldalát nem érzékeli.
•
Proust és Freud a tudatalattit fejtegetik.
Charlie a tudatalatti színésze.
Egy férfi a medence fölé hajlik. Látjuk a fenekét, ráfeszül a nadrág. Természetes képi asszociáció, hirtelen feltámad bennünk az egyetemes tudatalatti vágy, hogy jó alaposan fenéken billentsük, és lássuk fejjel belepottyanni a medencébe.
De léteznek olyanok, akik még a vágyat sem veszik észre, olyan ösztönösen, olyan hirtelen fojtják el.
Proust, Freud és J. Romains észreveszi, és bevallja.
Charlie egyszeruen fenékbe rúgja.
Ezért dadaista Charlie. Életének se füle, se farka. Nincs környezete, sem kezdete, sem vége, sem helyszíne. A tudatalatti vágyak, késztetések egybôl megvalósulnak.
Charlie nôsülni készül. Imádja menyasszonyát, csupán érte lángol. Elkeseredve bolyong az utcán, ha nem láthatja, már-már végez magával.
Visszajön, megtalálja a lányt és boldog, mégis ahogy megpillantja a gombostuért lehajló anyósát – alaposan fenéken kéne billenteni! – nem bírja türtôztetni magát, megteszi. Ezért rakják ki mindenhonnan a szurét.
Szegény Charlie, egész életedben agglegény és csavargó maradsz.
•
Freud szerint az ember tudatalattija mindazon buja vágyainak érzéki tartálya, amelyeknek ellenáll.
Charlie láttán olyan benyomásom támad, hogy az amerikaiaknál a praktikus vágyak dominálnak.
Charlie nem tud úgy ránézni egy hosszúfülu emberre, hogy ne szeretné a fülére akasztani a sétabotját.
Egy zenész tar koponyáján meggyújtja a gyufáját, az orrában oltja el, kesztyujét a natúrkürt nyílásába dugja.
Tudatalatti vágya, hogy az embereket, a dolgokat és az állatokat használja.
„Mire jók nekem a lovak, a nôk, a hátak, a fejek, a hajszálak?” – ezen spekulál.
Charlie vizesvödröt visz. Nehéz. Fáj a jobb karja meg a jobb válla. Egy gyerekkocsi mellett halad el – gyorsan kiveszi a babát, bal karjába veszi, így megy tovább. Már nem fáj a jobb válla. Milyen remek ellensúly! És milyen jól áll neki...
•
Charlie dadaista, ösztönös, eredeti, közömbös jellegébôl következôen életképtelen.
Mindenbe belebukik, mindenhonnét kiteszik a szurét, mindenki hátat fordít neki.
Ebbôl ered átütô és folyamatos komikuma.
•
Charlie mint rendôr.
Charlie, aki annyiszor gáncsolta el az állami tisztviselôket, rendôr lesz.
Chicago útkeresztezôdéseiben egy macska sem tudna átsurranni anélkül, hogy negyvenszer el ne gázolnák a feje búbjától a farkáig.
Ide helyezik a rendôröket.
Charlie-t is.
Hét körút felé lehet fordulni a keresztezôdésben. Ám a leggyorsabb autók mindig a háta felôl érkeznek.
Charlie zavarba jön, és amikor fel akar szedni egy csikket, a sárba esik kihágási jegyzôkönyve. Charlie-nak vége.
Akkor eszébe jut valami, egy egyszeru ötlet. A hasonló egyszeru ötletek következtében Charlie minden alkalommal elveszíti a társadalomban éppen betöltött állását. Charlie mégis mindig az ötletei után megy.
Most mit talált ki? Elôhúzza zsebóráját. Nos, fél tizenkettôtôl délig a jármuvek kizárólag egy irányba, észak-dél irányban közlekednek. A többi délután megy.
A „délutáni” irányokban úgy torlódnak össze az autók, mint a rizsszemek a zsákban, egymásra csúsznak, mint a tetôcserepek.
A Ford orrán az ágaskodó musztáng megbokrosodik. Egész Chicago a fogát csikorgatja.
Egy verekedésben papírként mállanak szét a ruhák.
Estére Charlie merô kulimász, amikor bekísérik a rendôrôrsre. Egy régi nadrágot, ósdi kalapot kap.
„De hisz’ ez a csavargó Charlie” – mondják a rendôrök.
Charlie pedig azt feleli: „Még mindig jobb, mint rendôrnek lenni”.
A szerv méltatlankodik.
Mivel a rendôrséget gyalázta, Charlie-t két hét elzárásra ítélik.
Ám Charlie mégis azt állítja: „Még mindig jobb, mint rendôrnek lenni”.
Szegény Charlie, egész életedben agglegény és csavargó maradsz.
•
Charlie azért bitorló is. Együtt indult a mozival, kisajátította magának. Megkérdezik az osztályban: „Tom, ki találta fel a mozit?” Válasz: „Charlie”
(1924)
LÓRÁNT ZSUZSA FORDÍTÁSA
Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következõ címre: lettre@c3.hu