“A LABORATÓRIUM EGY LÁZASAN DOLGOZÓ HANGYATÁRSADALOM" ^*

 1992 óta foglalkozom azzal, hogy Szondi magyarországi munkásságáról szóló dokumentumokat és információkat összegyûjtsem és értékeljem. Célkitûzéseim a következõk:
  1. Bepillantást nyújtani Szondi meglepõen sokrétû és tudománytörténetileg igen jelentõs vizsgálataiba, amely során az alkatvizsgálat sorsanalízisbe történõ átmenetét követhetjük nyomon.
  2. Tájékoztatót adni a sorsanalízis elõtti alkatvizsgálat és a sorsanalízis elmélete közti “hiányzó láncszem" felfedezésérõl.
  3. Beszámolni a kísérleti ösztöndiagnosztika legkorábbi alkalmazásáról. Már 1938-ban léteznek én-vizsgálati alapokon nyugvó megfigyelések (pl. a genotróp választásról a terápiás-pedagógiai környezetben; a participációs -- és hitszükségletrõl), amelyekhez évekkel, sõt évtizedekkel késõbb kapcsolódik Szondi zürichi munkássága alatt.
  Ez a betekintés Szondi Lipót sokrétû kutatómunkájába -- amelyet a budapesti Magyar Királyi Állami Kórtani és Gyógytani Laboratóriumában végzett -- Csia Klára, (Szondi Intézet Zürich) által támogatott kiváló fordítói munkája által vált lehetõvé.

A laboratórium megalapítása, céljai és szervezete

  Ranschburg Pál ¹ visszavonulása után a Mosonyi utcában lévõ gyógypedagógiai-pszichológiai laboratórium 1926-ban kettévált. Egyik ágából Schnell János irányítása alatt alakították ki az Állami Gyógypedagógiai Intézetet, a késõbbi Állami Gyermekpszichológiai Intézetet. A másik ágból jött létre a Magyar Királyi Állami Kórtani és Gyógytani Laboratórium. A laboratóriumot 1927-ben gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter utasítására alapították. ²
  A laboratórium célja a kutatás és az oktatás volt. Elsõsorban a kutatóintézet szerepét vette át. A kutatás magában foglalt olyan gyermekeken és fiatalokon végzett vizsgálatokat, akik a fõvárosi és állami kisegítõ iskolákból, beszédfogyatékosok, siketnémák és vakok intézetébõl, valamint javítóintézetekbõl, gyermekotthonokból és gyermekvédõ ligákból kerültek ki. Az intellektuális teljesítménybeli és érzékelési képességek károsodásának eredetét és formáit vizsgálták, valamint ezek megelõzési lehetõségeit és gyógyítását. A laboratórium feladata a gyógypedagógiai fõiskolán tanulók szisztematikus bevezetése volt a patológiába, az általános biológiába, a szellemi és testi fogyatékosságok speciális patológiájába. Ezen keresztül akarták a gyógypedagógiát egyoldalú szellemtudományi beállítottságából kiszabadítani és kiegészítésképpen biológiai alapokra helyezni. A tudományos munka a laboratórium vezérelve alapján a “fogyatékos teljes személyiségének" vizsgálatára irányult. Szondi laboratóriumában olyan egységes gyógypedagógiát valósított meg, ahol pedagógusok, pszichológusok, biológusok és orvosok szorosan együttmûködtek. Szondi így ír errõl: “A gyógypedagógia nem az elcsökevényesedett képességeket korrigáló pedagógia, hanem sokkal inkább egy egységes, pedagógiai, orvosi, jogi-szociális és vallás-etikai eszközökkel dolgozó tudományág a fogyatékos teljes személyiségek gyógyítására." (1931) Szondi elõtérbe helyezte az ember azon egységes szemléletét, amelyet késõbb, mint sorsanalitikus, az emberi sors vizsgálata során öröklõdési-, én-, karakter-, mentális- és szellemsorsként különböztetett meg. Az oktatás orvosok elméleti és gyakorlati gyermekpszichiátriai kiképzését és továbbképzését is szolgálta. Az intézeti szervezet magában foglalta a genealógiai osztályt, eugenikai, szervi antropológiai és alkatvizsgálati osztályt, radiológiát, biokémiai vizsgálatokat és az alkati pszichológiát. Egy szemész specialista és egy fül-orr-gégész állandó konzultáns orvosként dolgozott.
  Szondit 1927-ben a kultuszminisztérium a laboratórium fõorvosává nevezte ki. ³ Ezzel egyidõben “a pszichopatológia és terápia professzora" címet nyerte el. 1927-tõl 1941-ig mindkét állását betöltötte. ⁴ A laboratórium a Magyar Királyi és Állami Gyógypedagógiai Fõiskola része volt, a Mosonyi u. 6-ban álló épület második emeletén helyezkedett el, ahol az állami kisegítõ iskola (gyengeelméjû gyerekek számára) is helyet kapott. ⁵ Benedek írja a helybeli viszonyokról: “A laboratórium két helyiségbõl állt: egy nagy terembõl, melyet térelválasztókkal fülkékre osztottak, és egy kis fõorvosi szobából. Egészében véve szegényesen berendezett és jelentéktelen munkahely volt. Egyáltalán nem volt méltó az ott folyó sokrétû tevékenységhez, de ez nem is érdekelt bennünket." (1992)
  Az ötödik kölni Gyógypedagógiai Kongresszuson 1930-ban Szondi elõször lépett a nemzetközi nyilvánosság elé, mint a laboratórium igazgatója, és ismertette az ott folyó munkát valamint a kutatólaboratórium célkitûzéseit.

Szondi Lipót laboratóriumi kutatómunkája a sorsanalízis elõtti periódusban

  Mint a kutatólaboratórium vezetõje, Szondi folytatta alkatvizsgálati kísérleti kutatásait, amelyeket már Ranschburg Pál munkatársaként megkezdett. Szondi gyengeelméjû gyerekeket kezdett vizsgálni a “biológiai szélsõséges variánsok" szempontjából. A gyengeelméjû és a zseniális emberek biológiája Szondi felfogásában ugyanaz volt, tulajdonképpen a szélsõséges variánsok biológiája szomatopatológiai és pszichopatológiai látleletek sokaságával. Az intelligenciahányadosokat kiegészítendõ, Szondi kidolgozott egy biológiai eltérési hányadost egy csoport, illetve egy személy szélsõséges tulajdonságai középértékének kiszámítására. Összehasonlítási célokból módszeres testméret-tanulmányokat is folytatott iskolás gyerekeken. Ezek a nagyszabású vizsgálatok késztették arra, hogy a pszichometria és statisztika kérdéseivel foglalkozzon, amit az idevágó publikációk tanúsítanak.(Szondi, 1928. 1929)
  A táplálkozási glykémiás reakciók (cukorterhelési próba) meghatározásával Szondinak sikerült az oligofrén személyiség kétféle magatartástípusát, az “apatikus-ernyedt" és az “irritatív-izgatott" viselkedést megkülönböztetnie.
  A neuraszténiás kórképeket ugyancsak felosztotta két szindrómára, “apatikus"-ra és “irritatív"-ra. Szondi az elsõ volt, aki az új felosztás alapján felismerte, hogy az akkoriban széles körben alkalmazott brómterápia a neuraszténia apatikus formája esetében erõsen ellenjavalltnak bizonyult. A neuraszténia új tipológiájából egyenes következtetéseket vont le a gyógypedagógiára vonatkozólag: az apatikus-ernyedt gyengeelméjûeket más tanítási módszerrel kell kezelni, mint az irritatív-izgatottakat.
  Szondi laboratóriumi munkásságának elsõ éveiben kidolgozott egy többdimenziós alkatelemzési kvalitatív és kvantitatív diagnosztikai rendszert a lelki zavarban szenvedõ gyermekek és fiatalok részére. Ez magában foglalta a növekedés, az érettség, a biológiai reagálási formák, a szomatikus és a pszichológiai felépítés alkati elemzését és mérését; a kórismék alapos feldolgozását és az átfogó öröklésbiológiai és geneológiai analízist. Ez az egyes esetekben heteket igénybe vevõ alkatvizsgálati diagnosztika orvosi és pszichológiai vizsgálati módszerek sokaságára támaszkodott, mint például koponyavizsgálati és röntgenanatómiai koponya-analízisre, hajszálér-mikroszkópiai vizsgálatokra, vércsoportmeghatározásra, immunológiai és allergiás reakciók formáinak vizsgálatára, hipofízis- és pajzsmirigyvizsgálatokra, a nemi érettség vizsgálatára, szociális és fizikai képességvizsgálatra -- átfogó személyiség- és karaktervizsgálatra. Olyan pszichológiai vizsgáló eljárásokat is alkalmaztak, mint például a Binet-Simon és Rorschach-tesztek, és 1938-tól a Szondi által kialakított ösztöndiagnosztika is bevezetésre került.
  A harmincas évek kezdetétõl a vizsgálatok fõ területe az öröklött tényezõk analízise a laboratóriumban. Szondi német humángenetikusok, mint például Rüdin, Luxemberger, Schulz, Lokay, Brugger munkáira támaszkodott. A nagyszabású örökléstani-statisztikai vizsgálatoknak köszönhetõen sikerült Szondinak az apatikus-aszténiás neuraszténiát a szkizofrén öröklött talajhoz, az irritatív-piknikus neuraszténiát pedig a cirkuláris öröklõdési körhöz hozzárendelnie.
  A kutatások egyik kiemelkedõ eredménye a dadogók örökléslélektani vizsgálata volt. 1929-ben kereste fel az Beszédhibások Állami Intézetének igazgatóját, Sulyomi Adolfot Budapesten, akinél 2449 vérrokon személybõl több mint 100 dadogót vizsgált meg (Lõrincz Ákosné ⁶ 1939). A késõbbi sorsanalitikus kutatásokra döntõ hatással volt, hogy Szondi számára beigazolódott: szoros kapcsolat van a paroxizmális reakcióformák és a dadogás, az epilepszia, a migrén, valamint a hisztéria között. Szondi a dadogás öröklõdését dimer-recesszívként írta le. A beszédzavar öröklésbiológiai kutatásainál vette észre, hogy összefüggés tapasztalható a szájpadhasadás és a farkastorok között (Lõrincz Ákosné, 1939).
  Ezek a megállapítások a késõbbi sorsanalitikus genealógia és családkutatások alapjaivá váltak, amelyek a recesszív gének mûködésének vizsgálatára alapozódtak. ⁷ A neuroendokrin szabályozással kapcsolatos kutatásai során Szondi minden neurózis biológiai alapját a hypothalamo- és extrapiramidalis rendszerek öröklött funkciózavarában fedezte fel. A késôbbi sorsanalízis ösztönsémáinak felállítása szempontjából alapvetõ megállapítás volt, hogy a neurózisok nem egy egységes öröklött ösztönkörbe tartoznak, hanem a szkizofrénia illetve a mániás-depresszió elmebetegséghez köthetõk, vagy az epileptiform-paroxizmális örökléskörbõl eredeztethetõk.
  1930-tól a genealógiai és öröklésstatisztikai vizsgálatokat Naményi Lajossal együtt végezte. Céljuk egy család-kataszter létrehozása volt, amelyben nyilvántartanák a születetten beszédzavaros-, vak- és szociálisan abnormális gyermekeket. Szondi elsõdleges kérdése az volt, vajon milyen öröklésbiológiai folyamat áll a gyengeelméjûség, a fiatalkorú bûnözés, a neurózis hátterében és milyen hatással van egymásra az öröklés és a környezet. Véleménye szerint ezen esetekben a házasságkötéseket egy hatósági vizsgálatnak kellene megelõznie, hogy a házasodni szándékozók szociálhigiéniai adatai rendelkezésre állhassanak (Lõrincz Ákosné 1939, Szondi, 1939c).
  Végsõ célja volt, hogy minden magyar családot, ahol gyengeelméjû gyermekek találhatóak, egy családregiszterbe gyûjtse össze. Minden vizsgált családról családkrónikát, egy ún. családkönyvet vezetett. Ez a vizsgálat a következõ területeket ölelte föl: információ a vizsgált személyekrõl, testvéreikrõl, szüleikrõl és azok testvéreirõl, a nagyszülõkrõl, esetleg az ükszülõkrõl.
  A részletezett élettörténetekbõl Szondi kérdõívet készített. A kérdõív jól regisztrálta a vizsgálati személyek élettörténetét a születés elõtti ún. magzati idõszaktól a születés utáni idõszakig, a kisgyermekkor és ifjúkor különbözõ megbetegedéseit, oltásait. Külön kérdéskör vonatkozott az epileptiform tünetek csoportjára (ájulás, fejfájás, alvajárás, absence, dühroham, csavargás, idõszakos alkoholizmus, gyújtogatási kényszer, görcsös tünetek, erõszakosság, balkezesség, vallásosság).
  Egy további kérdéskör a vizsgált személyek fejlõdéstörténetével foglalkozott. Fontosnak találta a testsúly, a fogak, a beszédfejlõdés, a szexualitás, a szellemi fejlõdés, a tehetség, a felfogóképesség, az emlékezeti képesség alakulását.
  Egy másik kérdéskör a karakterekkel foglalkozott. Ehhez kérdések tartoztak a zártság és nyitottság, a kedélyállapot és a depresszió, a társasági élet, a befolyásolhatóság, a szorongásosság, a szükségletek, a felettesekkel szembeni magatartás- és az egykorúakkal való kapcsolat vonatkozásában, továbbá a családhoz és a tárgyakhoz való viszonyról, a világnézeti, szellemi és anyagi érdeklõdésrõl.
  A laboratóriumban kapott biokémiai, endokrinológiai, röntgen-, neurológiai, pszichés és antropológiai eredmények a nyilvántartásba is bekerültek. Ennek a nyilvántartásnak köszönhetõen tizenötezer családtag és csaknem ezer család adatai rögzítésre kerülhettek.
  A gyenge képességû gyermekek mellett Szondi vizsgálatot folytatott a fiatalkorú bûnözõk és fenyítettek között. Ez utóbbi esetben a vizsgálatok mellett lelki támaszt is nyújtottak a rászorultaknak. ⁸ Több mint harminc publikációban számol be Szondi ebben az idõszakban vizsgálati kutatásairól és eredményeirõl. (Bürgi-Meyer, Gyöngyösiné Kiss, 1994)

Fordulópont a laboratóriumban. A sorsanalízis

  A családfa felállításának segítségével, amelyet Szondi a család-nyilvántartással együtt vezetett, új választ kapott a kutatásai kezdetén feltett kérdésre: mi alapján történik az emberek betegségválasztása. Szondi észrevette, hogy gyakran egészséges partnerrel házasodnak azok, akiknél ugyanaz a betegség családjuk más tagjában megtalálható. A sorsanalízis elméletében fordulópontnak számított, hogy ugyan a Szondi által vizsgált mindkét partner látszólag egészséges volt, -- mivel azonban konduktor személyek voltak, egy öröklõdõ betegség látens recesszív génjét hordozták -- debilis vagy más betegségben szenvedõ gyereket hoztak világra.
  Az “õsök által irányított tárgyválasztás" elnevezés alatt 1937-ben írt le Szondi egy új általános elméletet az ember tárgyválasztásáról, amely nemcsak a betegségválasztást mutatja meg, hanem az ember sorsát meghatározó összes választását, partner-, barát-, foglalkozás- és halálnem választását is.
  Az õsökkel foglalkozó teória azon a feltételezésen alapul, hogy a recesszív gének egyfajta harcban (primordiális génharc) állnak egymással azért, hogy az élet különbözõ egzisztenciális formáiban visszatérhessenek, olyan formákban, amelyek egyszer régen az õsök életsorsa által már bevésõdtek. Tárgyválasztáson Szondi a latens génrokon személyek kölcsönös vonzalmát érti. Azokat a személyeket, akiknek génjeikben azonos vagy rokon recesszív gének vannak, Szondi génrokonoknak nevezi. A génrokon emberek közötti vonzalmat, választást illetve kooperációt Szondi “genotropizmusnak" nevezi. Szondi szerint az emberi sors egy tudattalan életterv alapján jön létre, melynek alapja a genotropizmus.
A tárgyválasztás új teóriájával Szondi teljesen új genealógiát alapozott meg, amelyben a recesszív gének és azok hatásai, a személy ún. konduktortermészete játsza a fõszerepet. 1937-ben megjelent írásában az õsök által irányított tárgyválasztás elméletével, -- melyet 1939-tõl genotropizmusnak neveznek -- új tudományos paradigmát fedezett fel, amely a mélylélektanon belül új diszciplínához vezetett. Szondi egy évtizedes intenzív laboratóriumi kutatás után készen állt arra, hogy a pszichoanalitikus paradigmának és saját sorsanalitikus paradigmájának tudományos harcába kezdjen. Szondi ugyan elfogadta a pszichoanalízis által leírt tárgyválasztás lelki mechanizmusait, mégis azt a genotropizmus megnyilvánulásának tartotta. Freud válaszlevelében belátta -- még ha bizonyos szkepszissel és hangsúlyozott távolságtartással is --, hogy Szondi érvei lehetségesek, habár azok marginális befolyással bírnak. (Szondi 1968, 57)
  Freud meg volt gyõzõdve arról, hogy a pszichoanalízis tárgyválasztási elmélete az anaklitikus és nárcisztikus tárgyválasztás mindkét feltételezett lehetõségével leírja a szerelmi partnerválasztást, így egy új pszichoanalitikus paradigma felesleges.
  Szondi az Analysis of Marriages címû írásával meglepte azon olvasóit, akik addigi, 1937 elõtti írásait jól ismerték és követték. Elõzõ cikkei (1935, 36a, 36b) család- és ikerkutatással, a genetika gyakorlati jelentõségével, a neurózis kialakulásának pszichoanalitikus, neuroendokrinológiai és örökléspatológiai kutatásával foglalkoztak. Az 1935-ben megjelent Bevezetés az emberekre alkalmazott örökléstan pontos módszereibe címû tanulmánya után az olvasóközönség egy holland pszichológiai folyóiratban angol nyelven az Analysis of Marriages címû tanulmányával találkozott. Habár a tanulmány Szondi addigi munkásságát is tükrözi, még saját laboratóriumi munkatársai is csodálkoztak az új sorstudomány létrejöttén, amelynek lényege a látens recesszív gének hatásán alapuló genealógia volt.
  Szondi egykori munkatársai egybehangzóan azt állítják, hogy Szondinak új sorsanalitikus szemléletét (ösztönrendszer, választási teória) a hivatalos laboratóriumi mûködés és a publikálás területén sokáig vissza kellett tartania.
  Mindenki csodálkozott, amikor Szondi 1937-ben a sorsanalízist mint lényegesebb vonatkozásaiban már kidolgozott teóriát alkalmazta a laboratórium kutatómunkájában. ⁹

Keressük a “hiányzó láncszemet".
A betegségválasztástól a partnerválasztásig

  A Fischer által megkezdett (1988, 1989) és általam folytatott kutatások Szondi korai írásaiban a sorsanalitikus jegyek feltárására irányultak. Ezek az írások tudománytörténeti fejlõdést mutatnak Szondi tárgyválasztási kutatásaitól a betegségválasztás kérdéséhez különösen a “fogyatékos értelem választásához" (Szondi, 1933, 7, 59; ennek egy részkérdése a “beszédzavar választásának" kérdése). Ezáltal kibontakozik a Schicksalsanalyse (Szondi 1944) által ismertetett morbotropizmus, a Szondi-féle sorsanalitikus tárgyválasztás-teória legõsibb magjaként. Szondi 1936-ig megjelent publikációiban a betegségválasztást mint választási jelenséget mutatta be. A betegségválasztás kérdése nyomán Szondi a legégetõbb kérdéseket vette sorra. Eközben már a laboratórium megalakulásának idejében járunk. Szondi kérdése eredendõen így hangzott: vajon min múlik az, hogy a luesz az egyik családban szellemi fogyatékosság formájában, egy másik családban a nagyothallásban, a harmadik családban a kriminalitásban, a negyedikben az epilepszia, dadogás vagy poriomania formájában manifesztálódik (Szondi 1936a). A betegségválasztás Szondinál a fogyatékosság választásával volt azonos. Szondi a fogyatékosság választáshoz sorolta a gyengeelméjûség fajtáit, a süketnémaságot, a vakságot, a beszédzavart, és a szociális abnormitást. A freudi pszichoanalízis hatására 1936-tól a neurózisválasztásról is ír. (Szondi, 1936b; 1944, 285) A laboratóriumi kutatások azt a célt tûzték ki, hogy megtalálják, mely öröklött (endogén) és mely szerzett (exogén) faktorok döntik el, hogy egy és ugyanazon betegséget kiváltó faktor például a luesznél az egyik gyermeket vakká teszi, a másikat süketnémává, a harmadikat szociálisan abnormissá, és a negyediket gyengeelméjûvé (Szondi, 1933, 7). A laboratóriumban a kutatómunka elején úgy hangzott Szondi válasza -- még teljesen a konstitúció-analízis alapján --, hogy az egyes kórképformák nem a külsõ megbetegítõ tényezõktõl, hanem elsõsorban a megbetegedett személy öröklött alkatától függenek (Szondi, 1933, 97).
  “Az örökléstan jelentõsége a gyakorlatban" (Szondi, 1936a) címû magyar nyelvû írásában olyan formában válaszolta meg a kérdést Szondi, amely a késõbbi sorsanalitikus nyelvhasználathoz közel áll: “Nem a külsõ körülmények, nem a háború, nem a rossz anyagi helyzet, nem az alkohol, nem a fertõzõ betegségek, nem az élmények döntik el, hogy valaki a neurózis melyik fajtájában betegszik meg, hanem az egyén génkonstrukciója" (Szondi 1936a, 20). A továbbiakban arról ír Szondi, hogy a betegségválasztás az “öröklött családi adottságoktól" függ. A “családi örökletes hajlam" az, ami a betegségeket (például fertõzéseket) az eredendõen gyenge szervre irányítja. Szondi (1936a) ugyanott egy családfát mutat be az olvasónak, hogy megmutassa, az epilepsziás ösztönkörhöz tartozó család génrokonsága hogyan jelentkezik az egyes betegségválasztásokban. A “génrokonság" fogalma egy évvel késõbb az Analysis of Marriages címû mûvében “az õsök által irányított tárgyválasztásban" központi szerepet játszik.
  A kérdés megválaszolása, hogy Szondi betegségválasztásfogalmától hogyan jutunk el -- a hiányzó láncszem megkeresésével -- a sorsanalízis tárgyválasztási elméletéhez (a genotropizmus elmélete), ahhoz vezetett, hogy megvizsgáljam Szondi azon sorsanalízis elõtti publikációinak módosulásait, amelyeket a sorsanalitikus írásaiban Szondi ismételten bemutatott. A sorsanalitikus kiegészítések közvetlenül kapcsolódnak a sorsanalízis elõtti megállapításokhoz. Szembetûnõek a szövegrészek, illetve a családfák azonossága a már említett Az örökléstan jelentõsége a gyakorlatban címû munkájának (Szondi, 1936a) a betegségválasztásról szóló fejezetében. Szondi itt foglalja össze a betegségválasztásról tett észrevételeit “a fertõzéses megbetegedések és a lelki traumák sok esetben nem külsõ- vagy traumatikus sérülés következményei, hanem a familiáris genotípus által meghatározottak". ¹⁰
  Szondi korai írásainak tanulmányozása alapján a betegségválasztáshoz kapcsolódó kutatások adják a kapcsolódási pontot az 1937-es tárgyválasztási elmélethez. Ugyanazok a családfák, amelyeket Szondi (1936a) -- a sorselemzés elõtti korszakában egyedül a betegségválasztás illusztrálására szolgál, a késõbbi sorsanalitikus írásokba összefoglalva kerültek átvételre, ahol már csak a tárgyválasztás elméletének és a genotrop párválasztás (libidotropizmus) igazolására szolgálnak. Szondi megjegyzi (1944, 289), hogy a megbetegedési forma megválasztása és a házastárs választása között van kapcsolat.
  A már többször említett cikk (Szondi 1936a, 24) betegségválasztásról szóló fejezetében Szondi egy bemutatott családfában arra hívja fel a figyelmet (9. ábra), “hogy ebben az esetben is az öröklött családi adottságok határozták meg a szifiliszes fertõzés betegségének megjelenési formáját." Ugyanehhez a családfához tartozó magyarázatában ( Schicksalsanalyse Szondi, 1944, 288, 86. családfa) Szondi a genotropisztikus tárgyválasztás témakörében a következõ kiegészítést teszi: “ebben az esetben is az öröklött családi hajlamok -- a latens recesszív gének -- idézték elõ a lueszes fertõzést."
  A sorsanalízis elõtti periódusból vette át Szondi (1936a) a 8-as számú családfát a Schiksalsanalyse (1944, 287) 85-ös számú családfájaként. Az említett családfára vonatkozó magyarázat már az 1936-os magyar szövegben megtalálható, ekkor a génrokonság fogalmát alkalmazva, amelyet Szondi “Genaffinität"-ként fordított németre. A laboratórium sorsanalízis elõtti korszakából származó konstitúció (testalkat) fogalmát az új fogalomrendszerben látens recesszív génekkel vagy “látens génszerkezettel" írja le (Szondi, 1944, 289).
  A továbbiakban nézzünk meg egy, a sorsanalízis elõtti publikációs és alkotói idõszakából származó családfát, amely Szondi megváltoztatott magyarázatával több sorsanalitikus írásában is megtalálható. A családfával jól szemléltethetõ a funkció és jelentésváltozás, amelyen a családfaillusztrációk keresztülmentek a sorsanalízis elõtti idõszakból a sorsanalitikus periódusba.
  Az itt bemutatott családfa ¹¹ megtalálható Szondi sorsanalízis elõtti írásában, Az örökléstan jelentõsége a gyakorlatban címû tanulmányában (Szondi 1936 a, 23, 4. ábra) és a betegségválasztásról szóló fejezetben még kizárólag a betegségválasztásra irányuló kérdés bizonyítására szolgál, mi szerint a lueszes családokban, amelyekben fõleg demens megbetegedések fordulnak elõ, a betegség szellemi fogyatékosságokhoz vezet. Az Analysis of Marriages ben, az elsõ sorsanalitikus írásban (Szondi 1937, 22, 44. ábra), ugyanaz a családfa az új tárgyválasztás-elmélet keretein belül a házaspárok génrokonságát illusztrálja (4, 5), tekintettel a gyengeelméjûségre.
  A Gyógypedagógia az ideg- és elmebetegségek megelõzésében címû elõadásban, amelyet Szondi 1939-ben Genfben az elsõ Nemzetközi Gyógypedagógiai Kongresszuson tartott, ugyanez a családfa (Szondi 1940, 49.3. családfa) a libidotropizmus legkorábbi bemutatására szolgál. Szondi többnyire sorsanalitikusan kommentálja, hogy a nagynéni apai ágról és az unokafivér anyai ágról, éppúgy mint a házastársak a gyengeelméjûség jegyére vonatkozóan konduktorok.
  A Schicksalsanalyse (Szondi 1944, 286) címû könyvben ugyanaz a családfa a 83. sz. családfaként szerepel. Itt még illusztrálja az 1936-ból származó sorsanalízis elõtti tanulmány szándéka szerint a betegségválasztást, amennyiben Szondi a lueszes meningitisben megbetegedett kísérleti személyre vonatkozóan megállapítja: “A luesz életre keltette benne a genetikus adottságokat, amelyek a családban már megvoltak". Az új sorsanalitikus genotropikus szemléletben hozzáfûzi: “A szülei tehát az >>oligofrénia-génjének<< konduktorai voltak."
  Ha további családfákat vizsgálunk, amelyeket Szondi a sorsanalízis elõtti írásából, Az örökléstan jelentõsége a gyakorlatban címû munkájából (Szondi 1936 a) a késõbbi sorsanalitikus publikációihoz csatolt, és megfigyelhetjük a funkcióváltozásokat, akkor kiderül, mi az újdonság a sorsanalitikus gondolkodásmódban.

  1. Új a betegségválasztás (morbotropizmus) és a genotrop párválasztás kombinációja (1936 a, 23, 2. ábra; 1944, 285, 81. családfa; 1936 a, 23, 3. ábra; 1944, 287, 84. családfa; Szondi 1936, 25, 8. ábra; 1937, 13, 3. ábra; 1944, 287, 85. családfa). A betegségválasztás ezekben a példákban a sorsanalízis morbotropizmus értelmében definiált: “Az utóbbi esetekben nyilvánvalóan a családi génállomány a lueszes betegségválasztásában genotropikus irányba gyakorolt hatást. “Pontosan ez a jelenség az, amit mi >>morbotropizmusnak<< nevezünk." (Szondi 1944, 287, 288).

  2. Újak a libidotrop kötõdések, a génrokonság és a konduktor természet összefüggései is (Szondi 1936 a, 23, 6. ábra; Szondi 1937, 21, 12. ábra; 1940, 48, 1.családfa; 1944, 34).

  3. Új továbbá 1936-ban a betegségválasztás fogalma. Ezt azonban már a genotropizmus egyik változataként, azaz “morbotropizmusként" fogja fel. A betegségválasztást a családi genotípus “mégpedig a látens-recesszív gének befolyása" határozza meg (Szondi, 1936 a, 21, 1. ábra; 1944, 284, 80. családfa; Szondi 1936 a, 26, 9. ábra; Szondi 1944, 288, 86. családfa).

A laboratórium új kutatási módszerrel gazdagodik

  Szondi sorsanalitikus tárgyválasztás-elméletét a tudományos nyilvánosság és a laboratóriumi munkatársak elõl elzárva fejlesztette ki, hogy aztán a teljesen kidolgozott változatot 1937-ben publikálhassa. Éppígy -- a munkatársak és a nyilvánosság tudomása nélkül -- kidolgozott egy új kutatási módszert, a kísérleti ösztöndiagnosztikát valamint az ennek alapjául szolgáló ösztönrendszert.
  A kísérleti ösztöndiagnosztikához két módszer tartozik:

  1. A genotrop tárgyválasztás elméleten (genotropizmus) alapuló sorsanalitikus családfakutatás. A kiértékelés a sorsanalitikus ösztönrendszer értelmében történik.

  2. “Ösztön-próba" vagy “genoteszt". Mint az utóbbi megnevezés is elárulja, Szondi tesztjének mûködését a recesszív génekbõl vezette le. Az eredmények kiértékelése a sorsanalitikus ösztönrendszer alapján történik.

  Szondi ösztönrendszere kezdetben öt öröklõdési kört illetve öt tengelyt foglalt magába: a szexuális abnormalitások körét (S-tengely), az epileptoform-paroxyzmális kört (P-tengely), a szkizofrén kört (Sch-tengely), a cirkuláris vagy mániás-depresszív ösztönkört (C-tengely) és a mentálisan extrém tehetségeseket és oligofréneket átfogó öröklõdési kört (M-tengely). ¹²
  Ebben az 1937 körül elkészült ösztönsémába integrálta Szondi a korábbi konstitúció-analitikus kutatómunkájának eredményeit. A különbözõ megbetegedések epileptiform, szkizofrén és cirkuláris öröklõdési körökhöz való hozzárendelése már Szondi sorsanalízis elõtti alkotásaiban megtalálhatók. Szondi különös érdeklõdéssel fordult konstitúció-analitikus írásaiban a polaritások iránt, amelyeket a biológiai organizációs struktúrákban és extrém variánsoknál fedezett fel. Ez például a gyengeelméjûség, valamint a neuraszténia két típusának poláris szembeállítását, vagy az szélsõséges variánsok biológiai polaritását juttatja eszünkbe. (Szondi 1931; 1933)
  Tesztelés és továbbfejlesztés céljából Szondi 1937-ben a sorsanalitikus módszertant bevezette a laboratórium munkájába. A teszt 1937 és 1939 között nyerte el az általunk ma ismert formáját. A genoteszt Szondi évekkel korábbi ötleteibõl és kísérleteibõl alakult ki. Tudjuk, hogy Szondi már a 20-as évek közepén, egy budapesti családból származó ikerpárnak gyakran emberekrõl készült fotókat (nem csak arcokat) mutatott a következõ kérdéssel: “Melyik tetszik neked a legjobban? Melyik a legcsúnyább?" ¹³
  Szondi 1938-ban beépítette az idõközben négy tengelyre redukált ösztönelméletét és a kísérleti ösztöndiagnosztikát a Gyógypedagógiai Fõiskolán tartott elõadásaiba. (Lásd “ Elõadások a kísérleti ösztöndiagnosztika körébõl. Elsõ rész. Elmélet és módszer [Szondi, 1939b] ¹⁴ )." Az elõadásokban (csakúgy mint Szondi, 1939a, 1940b) elõször 1937-ben jelenik meg a tárgyválasztás õsök által irányított elmélete a “genotropizmus" megnevezés alatt. Egy 1939-ben megjelent publikációjában mutatta be Szondi a szakma és a tágabb nyilvánosság számára ikerpárokon végzett kísérleti ösztönvizsgálatát, (1939a, 1940b) valamint kísérleti laboratóriumának legújabb eredményeit. Ebben Szondi leírja ösztönrendszerét és az arra felépített kísérleti ösztöndiagnosztikát képekben is (genoteszt, késõbb Szondi-tesztként vált ismertté).
  Szondi elõször beszél (mint a már említett genfi elõadásában 1939-ben) az ösztönkésztetések genotropizmuson alapuló átalakításának gyógyítási eljárásáról. Eszerint a társadalom védelme érdekében a veszélyes ösztönigényeket szocializálni kell, azaz átalakítani. Ugyanebben a publikációban örömmel állapította meg Szondi, hogy Darányi Gyula professzor irányítása alatt kísérleti ösztöndiagnosztikája, a genoteszt, a magyar ikerkutatás vizsgálati módszerei közé lépett. A bemutatott ikervizsgálatokat Polgár Magda gyógypedagógus, Szondi munkatársa végezte el. A vizsgálatok többsége a Pázmány Péter Tudományegyetem pszichológiai laboratóriumában folyt le. A teszt végleges publikálásakor Szondi végérvényesen elhagyta az ösztönséma M-tengelyét (ld. jegyzetek 11). 1937 és 1939 között bizonyíthatóan négy kép lett kicserélve (h2, h5, h6 és e5). (ld. Bálint 1948). ¹⁵
  1938 végére a genoteszt az összes képet tartalmazta, amit ma ismerünk. ¹⁶ Calderoni -- aki pszichológiai eszközök kiadására specializálódott -- adta ki a tesztet 1939-ben mûvészi formában: zsanérral zárható masszív fadobozban, ¹⁷ hat fiókkal a hat képsorozat részére, két színes ceruzával (piros a szimpatikus, kék az antipatikusnak ítélt képek jelölésére), radírral, ceruzahegyezõvel valamint a teszttáblákkal.
  1939-ben már négy kiképzõkurzus indult a kísérleti ösztöndiagnosztikáról. Az egyik tanfolyamot a Harkai Schiller Pál professzor körül csoportosult egyetemi pszichológusok számára, a másodikat orvosoknak, a harmadikat gyógypedagógusoknak és a negyediket pszichoanalitikusoknak tartották. A csoportok vezetõi Mérei Ferenc, Molnár Imre, ¹⁸ Kozmutza Flóra és Sándor Klári voltak.
  Szondi maga hetente kétszer tartott kurzust az összes csoportnak (30-32 fõvel) és hetente egy tanfolyamot a csoportvezetõknek. Szondi 1939-ben a következõ szavakkal fogalmazta meg harminc laboratóriumi munkatársának “munkaparoxizmusát": “A laboratórium olyan, mint egy lázasan dolgozó hangyatársadalom"(1939e).

A konstitúcióanalízistõl az ösztönanalízisig

  A laboratóriumban bekövetkezett sorsanalitikus fordulatig Szondi erõsen orvosi-biológiai jellegû kutatásait egy többdimenziós konstitúcióanalitikus diagnosztika, alkatanalízis, a növekedés és az érettség mértéke, a biológiai reakcióformák vizsgálata és az öröklésanalízis határozta meg. Annak ellenére, hogy Szondi orvosi egyetemi tanulmányai óta intenzíven érdeklõdött a pszichoanalízis elmélete és gyakorlata iránt, és elismerte a pszichoanalitikus módszert (Szondi 1931, 186, 1936) a neurózis-választás (betegségválasztás) kérdésének megválaszolása keretén belül, mégis a sorsanalízis elõtti idõszakban (1937 elõtt) folyó laboratóriumi kutatásokban az ösztön-koncepció még nem játszott lényeges szerepet. A sorsanalitikus ösztönelmélet és ösztönrendszer megjelenésével azonban az emberi ösztönélet a kutatás középpontjába került. Magától értetõdik, hogy ezzel egyidejûleg a pszichoanalitikus szemléletmód is bevonult a laboratórium munkájába valamint a kiképzésbe. Az érdeklõdés most azokra a test és lélek határán levõ életfolyamatokra irányult, amelyek az ösztöntan perspektívájából mint “ösztönös" határozhatók meg. A fejlõdési zavarokat és a patologikus megjelenési formákat Szondi ettõl kezdve fõként ösztönzavarként értelmezte, s nem pedig a hipotalamo-extrapiramidális rendszer zavart funkcióinak következményeként, valamint a vegetatív agyközpont funkcionális problémájaként határozta meg. A kutatási érdeklõdés elfordult a testalkat-analízistõl, testalkat-patológiától, és az ösztönanalízis, illetve az ösztönpatológia felé fordult.
  Szondi kezdetben a genotesztet a családkutatás kiegészítõ eszközeként írta le, amellyel a vizsgált személyek öröklött természetét meghatározhatja. Hamarosan nyilvánvalóvá vált Szondi számára, hogy a genoteszt kiválóan alkalmas ösztön-, karakter- és pszichodiagnosztikai vizsgálati célokra. Figyelembe véve egyrészt a genotropizmus, ösztönélet és ösztönfejlõdés közti szoros kapcsolatot, másrészt a nevelést, a laboratórium korábbi gyógypedagógiai feladatait, egy teljesen új elméleti alapra volt szükség, a sorsanalízis ösztöntana általi újradefiniálásra.
  1938-ban Szondi tesztjét már teljes körben alkalmazták a laboratóriumban.
  1938-ra Szondi (1939c, Lõrincz Ákosné, 1939) a következõképpen módosította a laboratórium feladattervét és kutatási területeit:

  - Az 1930-ban megkezdett családnyilvántartás folytatódik. Segítségével kell az örökség, a környezet és az öröklési folyamatok egymásra hatását vizsgálni a gyengeelméjûség kialakulásánál, az ifjúkori bûnözésnél és a neurózisnál. A családfakutatások ösztöndiagnosztikai vizsgálatokkal egészülnek ki. Szociálhigiéniai okokból az állami egészségügy részérõl követelt házasság elõtti kötelezõ orvosi vizsgálatnál az “egészségi elõtörténet" hivatalos beszerzésekor a nyilvántartás rendelkezésre állhat.
  - Szükséges egy egységes gyógypedagógia és pedagógia kialakítása, amely azonos mértékben veszi figyelembe a tanuláspszichológiai, a nevelés szempontjából fontos, valamint a biológiai-szervi hátteret: “a biológiai folyamatok, nevezetesen az ösztönök képezik a nevelés tárgyát" (ld. Szondi, 1934, 204). Ennek megfelelõen a nevelés feladata a gyerek veleszületett ösztöneit úgy átalakítani, hogy egyrészt biztosítva legyen a társadalom biztonsága, másrészt pedig ügyelni kell arra, hogy a gyermek az “ösztönformálás olvasztótégelyébõl" azaz a nevelési folyamat eredményeképp lelkileg egészségesen kerüljön ki (Szondi, 1939c).
  - Az ösztönformálás a foglalkozásválasztásra irányul. Szondi az ösztöndiagnosztikai vizsgálatok eredményeképp megállapítja, hogy az egyén a különbözõ foglalkozási ágakban különbözõ rejtett ösztönöket élhet ki. A laboratóriumnak kell ösztön-próbával megvizsgálni, hogy melyik szakma mely ösztönök szocializációjára alkalmas. Ezen sorsanalitikus program megvalósítása elõtt Szondi (1939, Lõrincz Ákosné 1939) a következõ részletkérdésekkel foglalkozott:
  - Hogyan tehetõk a gyerekek és serdülõk rejtett, öröklött ösztöntendenciái, ösztönveszélyei és ösztönelhárításai láthatóvá?
  - Milyen ösztöntendenciákat kell egy konkrét serdülõnél megváltoztatni, szocializálni, hogy a nevelés célt érjen el?
  - Milyen ösztöndinamikai alapok szerint érdemes a gyerekeket és serdülõket nevelési csoportokba és osztályokba sorolni? A rendelkezésre álló nevelõk közül ki vezesse ezeket a csoportokat és osztályokat? Mitõl függ a nevelési siker? A felvetett kérdések megválaszolásához Szondi az “ösztönválasztás kísérleti pszichológiájának" kidolgozásával akart közelebb jutni. A genoteszt ebben az alapvetõ vizsgálati eszköz szerepét kapta. Az ösztönpróbának elsõsorban a gyerekek és serdülõk lelki életében rejlõ ösztöntendenciáit kell láthatóvá tennie. Másodsorban a kísérleti ösztöndiagnosztika a nevelõ rejtett ösztöntendenciáinak feltárására szolgál valamint a megfelelõ személyek kísérleti kiválasztására is. Szondi ugyanis megállapította, hogy a pedagógiai próbálkozások akkor bizonyultak különösen sikeresnek, ha a nevelõ és nevelt látens ösztönrendszere a génrokonság alapján egymásnak megfeleltek. A pedagógiai tapasztalatok alapján Szondi arra következtetett, hogy a nevelési siker attól függ, hogy a nevelendõ gyerek és a nevelõ azonos vagy különbözõ ösztönkörhöz és ösztönstruktúrához tartozott-e. ¹⁹    Szondi megjegyezte (1939c) “Az igaz, hogy vizsgálataink lerombolják azt az illúziót, hogy vannak >>valóban jó nevelõk<<, akik minden gyerek számára egyformán kitûnõek." Ezzel összefüggésben Szondi utal a csavargó, megszökõ serdülõk és fiatalkorú bûnözõk által nyert tapasztalatra, akik indulatból másokat testileg bántalmaztak. Az ösztönpróbával való ösztöndiagnosztikus kísérletek ugyanis azt mutatták, hogy az ifjúkori bûnözõk énje rejtetten magas fokú hit-szükségletet mutat (Szondi, 1939c; Lõrincz Ákosné, 1939).
  Ezen fiatalok családjainak vizsgálata azonos ösztöndinamikai irányba mutatott. Családjuk vérrokonságában számos szociálisan értékes ember található. Ilyenfajta ösztöndiagnosztikai nézetekre támaszkodva próbáltak Szondiék ifjúkori bûnözõket megmenteni és sikeresen nevelni, amennyiben idõben “vallási lelki támaszt" tudtak nekik nyújtani. A laboratórium Szondi vezetése alatt azon fáradozott, hogy “misszionárius hajlamú laikusokból, papokból, lelkészekbõl, misszionárius nõvérekbõl, akik lelki támaszként szolgálhattak, úgynevezett “lelki segélyállomásokat" szervezzenek (Szondi, 1939c). ²⁰
  Az ösztöndinamikailag megfelelõ személyeket “lelki támaszként" rendelték az egyes gyerekek és serdülõk mellé. A fenti eljárás, az ösztöndinamika alapján tudta Szondi kiválasztani az alkalmas személyeket, és a nevelési csoportokat, osztályokat kialakítani.
  1939-ig Szondi laboratóriumában már közel 2700 kiskorút vizsgált meg az ösztön-próbával. Egyidejûleg több bel- és külföldi gyerekpszichológiai intézetben is ösztöndiagnosztikai vizsgálatok folytak. (Szondi, 1939c; Lõrincz Ákosné, 1939). A tesztet felhasználták a foglalkozásválasztás ösztönpszichológiai optimálásához is. Szondi munkatársai segítségével a foglalkozások olyan katalógusát állította össze, amelyek bizonyos ösztöntendenciák szocializációjára alkalmasak. A laboratórium sorsanalitikus kutatásainak sokrétûségére utal egy 1938-as nagyarányú ösztöndiagnosztikus falukutatás, amelyet Kozmutza Flóra egy Békés megyei falu gyerekein végzett el.

A politikai háttér

  Szondi Lipót a harmincas évek végén már Magyarország folyamatos fasizálódásának körülményei között folytatta munkáját.
  Benedek István -- aki abban az idõben Szondi munkatársa volt -- arról ír (1992), hogy a két zsidótörvény Szondit a laboratóriumi munkájában nem érintette közvetlenül. Benedek hozzáfûzte: “Egy felületes megfigyelõ a Szondi-körben mindebbõl semmit sem vett észre."
  Szondi egy Balázs Péterhez szóló levelébõl (1939d) világosan kivehetõ, hogy Szondi 1938-1939 között különösen intenzíven dolgozott és a kísérleti ösztöndiagnosztika mint diagnosztikai eszköz befejezését sürgette, mert erre kényszerítette a külsõ politikai helyzet. Szondi valószínûleg érezte, hogy nem lehetnek messze azok az idõk, amelyek bármikor megtörik kutatásait és azok publikálását lehetetlenné teszik. Ezért sürgette 1939-ben a genoteszthez elkészített kézikönyvnek egy svájci kiadónál való kiadatását. Meggyõzõdését, amely ezen nehéz idõszakban is kutató munkájában kitartásra ösztökélte, Szondi a következõ szavakban fejezte ki: “Az ember merjen más lenni, mint mindazok, akik õt egy emberkertben körülveszik. Az ember merjen >>jó<< lenni, akármennyi >>rosszat<< mívelnek vele és körülötte az emberek. Mi az, hogy rossz? Engem a sorsanalízis tanított meg arra, hogy rossznak lenni annyit tesz, mint még meg nem találni a helyes, adaequat vészkijáratot abból az ösztönvészbõl, melybe ösztönáramlataink sodortak. Azt mondtam, még nem! Tehát azt vallom: holnap vagy holnapután már másképp lehet."

Szondi laboratóriumi munkatársai a sorsanalitikus idõszakban

  Az óriási munka, amit a laboratóriumban végeztek, csak úgy valósulhatott meg, hogy Szondi számos, önkéntesen vállalt munkájában erõsen motivált munkatársakra, gyógypedagógusokra, pszichológusokra és orvosokra, mind nõkre és férfiakra támaszkodhatott. Szondi munkatársait “egy 30 tagból álló megszállott családhoz" hasonlította és hozzáfûzte: “Csodálom munkatársaim hitét és szorgalmát." ²¹
  A tisztelet kifejezéseképpen szerepeljen itt az egykori kutatócsoport, Szondi Lipót ismert munkatársainak névsora a laboratórium sorsanalitikus korszakából: ²²
  1938-tól Szondi minden hónap egyik szombatján az Anker-közi lakásában ²³ szemináriumot tartott, elõadásokkal és azt követõen beszélgetéssel, vitával. A résztvevõk között Szondi munkatársain kívül a Magyar Pszichoanalitikai Egyesület tagjai is jelen voltak. Elismerték Szondi munkásságát és meghívták Szondit elõadásaikra, rendezvényeikre. Így ismerkedett meg Szondi Anna Freuddal és August Aichhorn-nal. A szemináriumok számos tudományos területet érintettek a sorsanalízis, az általános pszichológia, a pszichoanalízis, a jungi pszichológia és a mitológia témakörében. Szondi szemináriumainak rendszeres látogatói voltak: a pszichoanalitikus Hollós István, Hermann Imre, Hermann Alice, Bálint Mihály, Lévy Kata, Petõ Endre, a klasszika-filológus Kerényi Károly csakúgy, mint Jacobi Jolán, C. G. Jung egyik késõbbi munkatársa (Benedek 1992; Déri 1984, Pázmándy 1991).

IRODALOM

BÁLINT MIHÁLY (1948): On Szondi's “Schicksalsanalyse" and Triebdiagnostik". In: The International Journal of Psycho-analysis, Vol. XXIX, Part IV., 240-49.

BENEDEK ISTVÁN (1992): Szondi Lipót élete Magyarországon 1893-1944. Kiadatlan kézirat. Zürich

BÜRGI-MEYER, KARL (1992): Genotropismus im Aufwind der Wissenschaft? In: Szondiana. Zeitschrift für Tiefenpsychologie und Beiträge zur Schicksalsanalyse. 12/2, 53-72.

BÜRGI-MEYER, KARL (1993a): Leben und Werk von Leopold Szondi (1893-1944). Eine biographische Skizze zum 100. Geburtstag von Leopold Szondi. In: Leopold Szondi. Zum 100. Geburtstag.11.März 1993 Sonderheft der “Szondiana" 1993/1, 89-117.

BÜRGI-MEYER, KARL (1993b): Leben und Werk von Leopold Szondi (1893-1944). Eine biographische Skizze zum 100. Geburtstag von Leopold Szondi. In: Texte. Jubiläumsfeier vom 13/14. März 1993 zum 100 Geburtstag von Leopold Szondi. Szondiana, 1993/2. 41-67.

BÜRGI-MEYER, KARL (1993c): Erinnerungen an die Familie Szondi. Interview mit Maria Egg-Benes und Luise Rossier-Benes. In: Sonderheft “Szondiana". Leopold Szondi zum 100. Geburtstag, 61-88.

BÜRGI-MEYER, KARL (1994a): Bausteine zur Familiengeschichte der Familie Szondi. In: Szondiana, 13/2. 94-98.

BÜRGI-MEYER, KARL -- GYöNGYöSINé KISS ENIKõ (1994b): Verzeichnis der Schriften von Leopold Szondi. In: Szondiana. 14/2. 57-63. (Magyarul megjelent: Bürgi-Meyer, Karl-Gyöngyösiné Kiss Enikõ-Buday József: Szondi Lipót összegyûjtött publikációi In: Pszichológia, 1996/1. 104-111.)

BÜRGI-MEYER, KARL (1995): Leopold Szondi als Flüchtling in der Schweiz. In: Szondiana, 15/1. 68-87.

BÜRGI-MEYER, KARL (1983): Ehrung (Dankesworte von Leopold Szondi an den ungarischen Gesandten vom 29.10.1982) In: Szondiana 3/1. 156.

DÉRI ZSUZSA (1984): The Theory an Therapy of Bálint, Ferenczi, Hermann and Szondi. In: The New Hungarian Quarterly Vol. XXV. No. 95, 103-114.

FISCHER, M. (1988): Spuren der Schicksalsanalyse im Frühwerk Leopold Szondis. In: Szondiana 8/1. 75-105.

FISCHER, M. (1989): Genotropismus-Expertengruppe. Zwischenbericht über den Stand der Diskussionen. In: Szondiana, 9/2. 83-91.

GERSTER, G. (1954): Vererbung als Schicksal und Möglichkeit. Eine Stunde mit Dr. Szondi, dem Begründer der “Schicksalspsychologie". In: Die Weltwoche. 22. Nr. 1053 (15.1.1954), 7.

GYÕRI GYÖRGY (1975): Beszélgetés Szondi Lipóttal. In: Valóság, 63-71.

HARMAT PáL (1994): Freud, Ferenczi és a magyarországi pszichoanalízis. Budapest, Bethlen Könyvkiadó.

KOCH, B. (1984): Untersuchung zum Aufforderungscharakter der Szonditestbilder. Kiadatlan kézirat, Zürichi Egyetem.

LÕRINCZ ÁKOSNÉ SÓFALVY RÓZSA (1939): Az állami gyógypedagógiai kórtani és gyógytani laboratórium munkássága. In: Magyar Gyógypedagógiai Tanárok Közlönye 328-340.

PÁZMÁNDY, G. (1991): Fórum. Beszélgetés Molnár Imrével. In: Magyar Pszichológiai Szemle 1991/1. 88-109.

STROBL, I. (1955/56): Eine kritische Betrachtung über die Rolle, welche die Photographie bei dem Szonditest spielt. In: Zeitschrift für experimentelle und angewandte Psychologie, 3. 98-133.

SZONDI LIPÓT (1925): Útmutató az egyéniség klinikai bio- illetve pathotypusának vizsgálatához. “Abnormalitások" I-II. rész. In: Gyógyászat 65. Nr. 12. 271-277.

SZONDI LIPóT (1929): Zur Psychometrie der Tests. Versuch einer kritischen Darlegung der Massbegriffe und Masseinheiten der Tests. In: Archiv für die gesamte Psychologie. 72/1-2. 43-114. Leipzig, Akademische Verlagsanstalt.

SZONDI LIPÓT (1928): A korrelációs számítások gyakorlati értékelése a gyógypedagógiában. Budapest, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda.

SZONDI LIPÓT (1931): Das Staatliche Heilpädagogische Laboratorium für Pathologie und Therapie, Budapest. Programm, Organisation und Arbeitsrichtung. In: Lesch, E.: Berich über den 5. Kongress für Heilpädagogik in Köln 1930. 173-174. München, Rudolph Müller & Steinicke.

SZONDI LIPÓT (1933): Konstitutionsanalyse psychisch abnormer Kinder. Fünf Vorlesungen. Halle a. S.: S. Carl Marhold Verlagsbuchhandlung.

SZONDI LIPÓT (1936a): Az örökléstan jelentõsége a gyakorlatban. A Therapia márciusi számából. 1-36. Budapest, Admiral Nyomdai Mûintézet.

SZONDI LIPÓT (1936b): Der Neurotiker im Lichte der psychoanalytischen, neuro-endokrinen und erbpathologischen Forschungen. Eine Konfrontation der drei Richtungen. In: Schweizer Archiv für Neurologie und Psychiatrie. 27/2-3. 13-334. Zürich, Art. Institut Orell Füssli.

SZONDI LIPÓT: (1937): Analysis of Marriages. An Attempt at a Theory of Choice in Love. In: Acta Psychologica Vol. III. Nr.1. 1-80. The Hague: Martinus Nijhoff.

SZONDI LIPÓT (1939a): Ösztön és nevelés. Kísérleti ösztönvizsgálatok ikreken. In: Lélektani tanulmányok. 3. kötet. 79-111. Budapest, A Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Lélektani Intézetének kiadása.

SZONDI LIPÓT (1939b): Elõadások a kísérleti ösztöndiagnosztika körébõl. I. rész. Elmélet és methodika. Budapest, sokszorosított.

SZONDI LIPÓT (1939c): Beszámoló a M. Kir. Állami Gyógypedagógiai Tanárképzõ Fõiskola Kórtani és Gyógytani Laboratóriumának 1938. évi munkásságáról. In: A jövõ Útjain, 1939 évi 1-2. száma 3-5.

SZONDI LIPÓT (1939d): Levele Balázs Péterhez 1939. 3. 17. Zürich, Archiv Szondi-Institut.

SZONDI LIPÓT (1939e): Levele Balázs Péterhez. 1939. Húsvétvasárnap. Zürich, Archiv Szondi-Institut.

SZONDI LIPÓT (1940a): Heilpädagogik in der Prophylaxe der Nerven- und Geisteskrankheiten. Vortrag gehalten am I. Internationalen Kongress für Heilpädagogik, Genf. 1939 In: Hanselmann, Simon Therese: Bericht über den I. Internationalen Kongress für Heilpädagogik. Geneve, 24-61. Zürich, Verlag AG. Gebr. Leemann & Co.

SZONDI LIPÓT (1942): Elõadások a kísérleti ösztöndiagnosztika körébõl. IV. kötet. Az ember meghatározása az ösztönök tapasztalati rendszerében. Az ember ösztön-Linnaeusa. Budapest, Diószegi sokszorosítás.

SZONDI LIPÓT (1943a): Elõadások a kísérleti ösztöndiagnosztika körébõl. I. kötet. Módszertan és ösztöntan. Budapest, 1943. Diószegi sokszorosítás.

SZONDI LIPÓT (1943b): Elõadások a kísérleti ösztöndiagnosztika körébõl. II. kötet. Módszertan, általános ösztöntan és tünettan. Budapest, 1943. Kiadatlan kézirat.

SZONDI LIPÓT (1943c): Elõadások a kísérleti ösztöndiagnosztika körébõl. III. kötet. Az én kísérleti elemzése. Budapest, 1943. Diószegi sokszorosítás.

SZONDI LIPÓT (1947): Experimentelle Triebdiagnostik. Tiefenpsychologische Diagnostik im Dienste der Psychopathologie, Kriminal- und Berufspsychologie, Charakterologie und Pädagogik. I-II. kötet. Hans Huber, Bern.

SZONDI LIPÓT (1954): Mensch und Schicksal. Elemente einer dialektischen Schicksalswissenschaft (Anankologie).In: Wissenschaft und Weltbild 7/1-2. 15-34. Wien, Verlag Herold. (Magyarul megjelent: Ember és sors. Egy dialektikus sorstudomány elemei. Anankológia. In: Pszichológia, 1996/1. 84-103. Fordította: Gyöngyösiné Kiss Enikõ)

SZONDI LIPÓT (1963): Schicksalsanalytische Therapie. Ein Lehrbuch der passiven und aktiven analytischen Psychotherapie. Hans Huber, Bern.

SZONDI LIPÓT (1968): Freiheit und Zwang im Schicksal des Einzelnen. Hans Huber, Bern.
 
 

Jegyzetek

* A cikk megjelent: Bürgi-Meyer, K.: “Das Laboratorium gleicht einer fieberhaft arbeitenden Ameisengesellschaft." Szondiana, 1995/2. 87-106.

¹ Szondi saját bevallása szerint tanárának, Ranschburgnak köszönheti a vizsgálati és tesztmódszerekben szerzett tapasztalatait, amelyeket a kísérleti ösztöndiagnosztika kialakításakor felhasznált.
(1. folyt.) Ezt Szondi Lipót köszönõ szavaiban is kifejezésre juttatta 1982. október 29-én a Szondi Intézet könyvtárában, amikor a Ranschburg-emlékérmet és a hozzátartozó oklevelet Szõke György nagykövet átadta neki: “Ranschburg professzornak köszönhetem, hogy az ösztön-tesztem oly régóta sikeres és hogy negyvenhat éven keresztül nem kellett változtatnom rajta. Sajnos Ranschburg halála igen tragikus volt. A nyilasok elõl bujdosott egy szálloda pincéjében feleségével együtt, ahol mindketten dizentériában meghaltak."

² 48. 245/VII, 1927. sz. Miniszteri rendelet

³ Szondi magyarországi munkásságának idejébõl származó közelebbi és távolabbi munkatársai és ismerõsei még a késõbbi évtizedekben is -- tehát még abban az idõben is, amikor Szondi már rég Svájcban élt -- sokszor használták levélben a “fõorvos" megszólítást, kb. ilyenformán “Kedves Fõorvos Úr!"

⁴ Szondi 1941-ben egy zsidóellenes rendelet alapján elveszítette állami tisztségét és címét.

⁵ Szondi Lipót születésének 100. évfordulójára 1993-ban a budapesti Mosonyi úti egykori laboratórium épületén a magyar Szondi Lipót Emlékalapítvány emléktáblát helyezett el.

⁶ Köszönetemet fejezem ki Dr. Buday József professzornak, aki Lõrincz Ákosné (1939) által publikált információkat tudomásomra hozta. Ez egyébként sok tekintetben azonos Szondi 1939-es beszámolójával (Szondi, 1939c).

⁷ Hozzáfûzném Max Fischer gondolatát (1989, 85), miszerint olyan egyéni meglátás van a Szondi-féle recesszív öröklésmenetben, mely Szondit egy általánosított szemlélethez vezette, s amelyben a genotropizmus egyedül a recesszív gén hatására vezethetõ vissza. (Bürgi-Meyer 1992.)

⁸ Szondit szívesen emlékezett mindvégig barátjára, Balázs Péterre, aki laboratóriumi munkatársa volt, s aki kiemelkedõ teljesítményt nyújtott “lelki támaszt nyújtó" foglalkozásában.

⁹ Köszönöm magyar barátaimnak: Benedek Istvánnak, Molnár Imrének, Mérei Verának, Szondi hajdani munkatársainak az ide vonatkozó elsõ kézbõl kapott információit, melyek többségét Magyarországon 1993-1995 közötti találkozásaink során kaptam.

¹⁰ Köszönöm Gyöngyösiné Kiss Enikõ utalását Szondi egyik munkájára (1925), amelyben számos domináns-recesszív öröklési folyamathoz rendelt megbetegedés van felsorolva, amelyeket Szondi betûrend szerint külön kiemelt, s amelyek a családi konstitúción és genotípuson alapulnak. Az a benyomásom, hogy ebben a munkában olyan klinikai tapasztalatok és koncepciók kerültek felvételre, amelyek az egy évtizeddel késõbb megjelenõ “családi tudattalan" sorsanalitikus koncepció elsõ építõköveit alkotják. Szondi az elõször csak 1942-ben megjelenõ “családi tudattalan" fogalmát egyszerûen azonosította az ember “családi genotípusával."

¹¹ A nemi hovatartozás jelölései átkerültek a ma szokásos formába.

¹² Az ötödik -- M-tengely (mentális) két faktorának “o" (oligofrén) és “t" (tehetség) Szondinál (1939 b) egy ösztönprofilon jelenik meg (21. old.) A betûk jelentésére vonatkozó utalásokat 1993-ban Benedek Istvántól és Molnár Imrétõl kaptam. A legrégebbi tesztprofil (1938-ból) Szondi Lipót hagyatékából (Szondi Archívum, Szondi Intézet, Zürich) szintén egy “M" tengelyt --"o" és “t"-faktorral mutat. A “Schicksalsanalyse" --ben megtalálható még az ötödik “a fogyatékosságok ösztönköre", ami valamikor a tesztben az ötödik “tengelynek" felelt meg (Szondi 1944, 267-276).

¹³ Ezeket az érdekes közléseket (1995-ben újra pontosított) Dr. phil. Dr. h. c. Maria Egg-Benesnek és Luise Rossier-Benesnek, Zürich köszönhetem. Gyerekkorukban Szondi fényképeket mutatott nekik, szimpátia és antipátia megítélésére. ld. Bürgi-Meyer 1993 a.

¹⁴ Köszönet illeti Dr. Csillag Máriát (Budapest) Szondi ezen írásának fénymásolatáért, amelyet a Szondi Intézet számára adott.

¹⁵ A Szondi Intézet kis Szondi-múzeumában (amit Szondi Lili Szondi-szobának nevezett) egy a Szondi örökségbõl származó, kísérleti ösztöndiagnosztika értékes, korai formája látható, amely olyan képeket tartalmaz, amelyek a mai Szondi-tesztbõl hiányoznak. A korai teszthasználat ismertetéséért nagy hálával tartozom Molnár Imre barátomnak, Szondi egyik legkorábbi budapesti munkatársának, akivel számos beszélgetést folytattunk a témában (1993, 1994,1995). Továbbá köszönöm Benedek Istvánnak az értékes utalásokat, aki szintén Szondi munkatársa és barátja volt a budapesti laboratóriumban. Hálásan köszönöm Balázs Péternek (Brazília), Szondi közeli barátjának a számos értékes információt. Balázs Péter ezen kutatómunka közben 1994 õszén Brazíliában hunyt el.

¹⁶ 1946-ban az újranyomás során (Hans Huber Kiadó, Bern) Szondi tudtával és támogatásával a képek retusálására került sor, ami érdekes módon máig kevés tesztalkalmazót nyugtalanított (Strobl 1955/1956; Koch 1984).

¹⁷ A Calderoni által gyártott fadoboz kék színû papírborításon fekete-kék, enyhén bordázott pöttyökkel volt leragasztva. A felnyitható oldal hosszúsága (az általam vizsgált 3 példány) 26,8 cm-7 cm, szélessége 15,4 cm-15,7 cm, magassága 6,8 cm- 8,3 cm. Az egy évvel késõbb forgalomba került Calderoni-dobozon (“Szondi-genoteszt" felirattal ellátva) egy bõr fogantyú volt, ami a fadobozt egy összefogható tesztbõrönddé változtatta.

¹⁸ Sándor Klári az orvosokért, Kozmutza Flóra a gyógypedagógusokért és Molnár Imre a pszichoanalitikusokért volt felelõs. Amikor Molnár Imre egyszer megkérdezte Szondit, miért éppen õt érte a megtiszteltetés, hogy a pszichoanalitikusok csoportját kapta meg, azt válaszolta Szondi: “Nehéz emberek, de Ön a szerencsés kitartásával megbirkózik velük." (Pázmándy 1991, Molnár Imre szóbeli közlése 1993, 1994, 1995).

¹⁹ A nevelt gyerek és a nevelõ ösztöndiagnosztikai és genotropikus alapú, kétoldalú egymáshoz rendelésének ötlete több évvel késõbb megtalálható a Szondi-teszthez kapcsolódó tankönyvben (Szondi, 1947, 256, Bürgi-Meyer, 1993 c).

²⁰ Az országban elosztott “lelki-segélyállomások" elképzelését Szondi egy évtizeddel késõbb, a zürichi alkotói korszakában az ötvenes években újra felújította (Gerster, 1954, 1962). Szondi úgy képzelte, hogy hasonlóan, mint a vércsoportfeltételek a véradásnál, az emberek ösztöncsoportja a lelki segélyadás céljából nyilvános “lelki segély állomásokon" vagy “lelki bankokban" meghatározható. Ezzel az ösztöndiagnoszta számára lehetõvé válna a segítõt olyan bajban lévõ emberekkel kapcsolatba hozni, akikkel azonos ösztöncsoportba tartoznak. Szondi szerint elõször is az ösztön- és lelki rokonság, vagy más szóval a génrokonság teszi lehetõvé a segítõ és a segélyt keresõ között a participációs kapcsolat feltételeit, amelyek a hatékony segítség alapjául szolgálnak. Szondi arra is gondolt, hogy a börtönben, vagy javítóintézetben lévõket kellene lelki segélyadásra felkérni egy ösztönrokonú társsal szemben, abból a meggyõzõdésbõl fakadóan, hogy az emberré válás és az emberi lét ezáltal értelmet adó feladattal bírna (Gerster, 1954, 1962). Azonos ösztöndinamikai alapú gondolatokat találunk egy évtizeddel késõbb Szondi reflexióiban, az analitikus választásáról és a pszichoterápiás kezelések alatti áttételrõl. Szondi az analitikus és az analizálandó génrokonságában a sikeres terápia egyik fontos elõfeltételét látta (Szondi, 1963, 120). A terápiában közremûködõk génrokonsága volt számára az analitikus kezelés alatti participációs áttétel elsõdleges forrása (Szondi, 1963, 211).

²¹ A Schicksalsanalyse (Szondi, 1944, 182) címû mûben, amelynek a kézirata 1942-ben készült el, Szondi arról ír, hogy laboratóriumi munkatársai a közös munka során éveken át önfeláldozó módon kitartottak. “Spontán érdeklõdésbõl és bármiféle kinevezés reménye nélkül" csatlakoztak hozzá.
(21. folyt.) Az írásos információkból, amelyeket Benedek Istvántól (1993. 6. 20-án) kaptam, kitûnik, hogy Szondi, (1944, 182) laboratóriumbeli 14 munkatársának génrokonsága, melyet Szondi bizonyítottnak tekintett, inkább egy feltételezés eredménye, nem pedig gondos empirikus vizsgálaté.

²² Benedek, 1992, Gyõri, 1975, Harmat, 1994, Pázmándy, 1991, Szondi, 1939 b, 1944, 1947.

²³ Szondi lakáscíme 1939-ben: VI. Anker-köz 1. (Szondi, 1939d, e)

Kérjük, küldje el véleményét, megjegyzéseit címünkre: thalassa@c3.hu