Que viva el Perú, señores![2]

Desde que era niña aprendí a querer
A esta tierra hermosa que me vio nacer
Y aprendí la historia de mi gran nación
Que llena de gloria nuestro corazón
Y aprendí
Que el Perú es Machu Picchu
Y es el Señor de Sipan
Como las líneas de Nazca
Y las ruinas de Chan Chan
Paracas, Chavín de Huantar,
Los mochicas y los chimúes,
Los huaris, vicús y huancas
Orgullos de mi Perú.
País de hombres y mujeres,
De irreductible valor,
Del Imperio de los Incas
Y el Grito Libertador,
De Junín y de Ayacucho,
Dos de mayo en el Callao,
Perú es Alfonso Ugarte,
Boloñesi y Miguel Grau
Que viva el Perú, señores,
Que viva la vida entera!
Que vivan nuestras colores,
Arriba nuestra bandera!
Ének: Eva Ayllón

Szöveg: Mario Cavagnaro és Oscar Cavero

Uraim, éljen Peru!
Kislánykoromtól ezt a csodás földet,
Szülôföldemet tanultam szeretni,
És megtanultam nemzetem történelmét
Hogy büszkeséggel teljék meg a szívem
Megtanultam,
Hogy Peru: Machu Picchu,
És a Sipáni úr,
A Nazcai vonalak
És Chan-Chan romjai
Paracas, Chavin de Huantar,
Mocsikák és csimúk
Warik, vikúszok és wankák,
Az én Perum büszkeségei
Az elvitathatatlan értékû
Férfiak és nôk földje
Az inkák birodalmáé,
És a szabadság kikiáltásáé
Juninban és Ayacuchoban,
Callaoban május másodikán,
Peru: Alfonso Ugarte,
Boloñesi és Miguel Grau

Éljen Peru, uraim,
Éljen, míg az élet!
Éljenek nemzeti színeink,

Éljen zászlónk!

Bevezetés

A történelemtankönyveket - mint minden iskolai kézikönyvet - kultúraformáló és kultúrateremtô termékként kell felfognunk.
Francisco Bernete

1. ábra. A nemzeti történelem konstruálásának folyamata

nemzetépítés
^{nemzeti ismeretek}

A tanulmány egyszerû módszertant követ: a három országban kiadott hivatalos történelemtanterveket állítottam (kissé módosítva) egymás mellé egy táblázatba, és így hasonlítottam össze az egyes országok számára legfontosabb eseményeket, illetve történelmi személyiségeket. A táblázatokat a következô oldalakon mutatom be. A tantervek Ecuadorban és Peruban minden állami iskolában megtalálhatóak. A táblázatok csak neveket, események megnevezéseit és dátumokat tartalmaznak, kronologikus sorrendben, feltételezve, hogy az iskolák és a tankönyvek majd elvégzik az adatok értelmezésének feladatát. Bolíviai tanterv nem állt rendelkezésemre, ezt tankönyvek és interjúk alapján rekonstruáltam. A tankönyveket és a tanárokkal készített interjúkat az ecuadori és a perui tantervek helyes értelmezéséhez is felhasználtam.

1. táblázat. Az Andok történelme három nemzeti interpretációban
 

ECUADOR	PERU	BOLÍVIA
A kezdetektôl a XV. századig
PREHISTORIA Az ember Amerikában:  40 vagy 24 ezer éve Az elsô andokbeli kultúra  Kr. e. 3400: Valdívia Autochton kultúrák La tolita, bahía, coaque stb.  Az integráció kora  Manteña, milagro, cara, cañari stb. kultúrák - 0: Kito indián alapítása  - 1450 körül: ,,Kitói Konföderáció" és térképe	Elméletek az Andok benépesülésérôl Az elsô andokbeli kultúra Kr. e. 2800: Chavín Kultúrák Nazca, paracas, moche, recuay, ica, chincha stb. Birodalmak - Huari Birodalom - Chimú Birodalom	Ember - 40 000 éve Amerikában  - 21 000 éve Bolíviában Az elsô andokbeli kultúra Kr. e. 600 - Kr. u. 800 Tiawanaco és a Tiawanaco-Warí Birodalom Ajmara királyságok Más kultúrák: uru, puq'ina - A Kolla-királyság térképe

ECUADOR	PERU	BOLÍVIA
Inka kor
- 1488: a yaguarcochai csata és az inka hódítás  - Huayna Capac átteszi az udvarát Kitóba - 1528: Atahualpa, Huayna Capac fia lesz Kito királya	- XIII. sz.: Cusco alapítása - 1325: chancas támadás Birodalmi kor: - 12 inka, 3 nagy inka - ,,Perú Antiguo" térképe - Huayna Capac halála - 1528-1532: polgárháború - Inka szociális társadalom - Kulturális eredmények	- XIV-XV. sz.: Inka invázió  - A Kolla-királyság Pachacutec, az inka - Az Inka Birodalom és benne Kollasuyo térképe - Az autonóm Kollasuyu történelme
Gyarmati kor
HISTORIA 1492, 1513, 1526: Amerika, Mexikó és Ecuador felfedezése 1532: Pizarro partraszállása Tumbesben  1532: Atahualpa meggyilkolása  1534: Quito spanyol alapítása 1534: Benalcázar, a hôs legyôzi és kivégzi Ruminahuit, a másik hôst  1535: Guayaquil megalapítása  1542: az Amazonas felfedezése	Az Inka Birodalom bevonása a nyugati kultúrába 1492: Amerika felfedezése  1532: Pizarro partraszállása Peruban vagy Tumbesben 1532: Pizarro gyôzelme Cajamarcában 1532-37: Peru távoli  vidékeinek meghódítása 1535: Lima alapítása 1537: II. Manco felkelése  1542: az Amazonas felfedezése	Gyarmati kor 1492: Amerika felfedezése  1532-33: Pizarro Cajamarcában 1534: Diego de Almagro megérkezése  1534-37: Collasuyu meghódítása; Nueva Toledo kormányzóság, majd Chilei Audiencia megalapítása 1537: Diego de Almagro felmenti Cuscót Mancótól  1548: La Paz alapítása
1544: kreol felkelés a perui alkirályság ellen  1563: a Real Audiencia de Quito létrehozása 1586: A jezsuiták megérkezése; az elsô andokbeli Ágoston rendi egyetem megalakítása 1688: A Colegio San Francisco alapítása 1740: A mai Ecuador területét a Bogotai Alkirálysághoz csatolják  Kreol nemzeti mozgalmak A korszak során gyarmati társadalom és gazdaság, quitói mûvészeti iskola	Perui alkirályság 1542: Az alkirályság megalapítása  1544: A Gonzalo Pizarro-felkelés 1571-: Toledo alkirály  1572: Vilcabamba bevétele Garcilaso de la Vega 1551: Real y Pontificia Universidad de San Marcos  1634: Atahualpa Apu Inka vezette felkelés 1780: II. Tupac Amaru forradalma Kreol függetlenségi mozgalmak A korszak során gyarmati irodalom és mûvészet	1563: Az Audiencia de Chacras alapítása  1776: Universidad San Francisco de Xavier és Academia Carolina de Chuquisaca 1780-83: Tupac Katari forradalma 1776: (más tankönyvek szerint 1780) Lima bírósági hatásköre nem vonatkozik többé Chuquisacára  A korszak során Potosí város és Chacras tartomány kincsesbányái

A fenti táblázat arról árulkodik, hogy az andokbeli három ország területi alapon felosztotta egymás között a térség történelmét. Mindhárom országban olyan eseményeket tárgyalnak, amelyek az adott országban történtek, még akkor is, ha annak az eseménynek a maga idejében csak regionális jelentôsége volt. Elhallgatnak ugyanakkor olyan eseményeket, amelyek a többi ország területén mentek végbe, még ha azok nem is lennének elválaszthatók egymástól.
A történelem felosztásából következik a tankönyvek eltérô szemlélete: más eseményeket tárgyalnak, és éppen ezért más kérdéseket is vetnek fel. A vizsgált idôszakban mindössze hat olyan eseményt találhattunk, amelyek egyforma jelentôséggel szerepeltek mindhárom ország tanterveiben, illetve tankönyveiben. Ezeket nevezem ,,csomópontoknak", és a továbbiakban elsôsorban ezek vizsgálatával foglalkozom. A hat csomópont a következô volt: az elsô andokbeli kultúra kérdése; az inka hódítás, illetve uralom; a spanyolok megérkezése; a fôváros alapítása; az elsô egyetem alapítása; a függetlenségi harc.
Az elsô andokbeli kultúra kérdése feltehetôen azért megkülönböztetett jelentôségû mindhárom ország számára, mert az ôsiség, a nemzet régiségének mítoszát hordozza magában. Kívülálló számára nyilvánvaló, hogy legrégebbi andokbeli kultúra csak egy lehet. A kérdésnek egyébként sincs történelmi jelentôsége, mert túl keveset tudunk az Andok benépesülésérôl és az inka kor elôtti migrációs folyamatokról ahhoz, hogy akármelyik leletegyüttest az andokbeli kultúrák bölcsôjének kiálthatnánk ki. A tankönyvek legfeljebb legrégebbi feltárt ecuadori, perui stb. kulturális emlékekrôl, pontosabban a mai országok területén fellelhetô legrégebbi leletekrôl beszélhetnének.
Ha történeti jelentôsége nincs is az elsô kultúra kérdésének, gyakorlati jelentôsége van, mert a nemzetépítés egyik kulcskérdésévé nôtte ki magát. Ennek megfelelôen a három ország három különbözô régészeti lelôhelyet ismer el legrégebbi andokbeli kultúraként. Franz Tamayo, a neves bolíviai történész például így ír Tiahuanaco romjairól: ,,Az Altiplano volt a legrégebbi preinka civilizáció, Tiahuanaco bölcsôje, amelynek eredetisége és a többi hatalmi központokkal szembeni ellenállóképessége tette lehetôvé az egész térség függetlenségét" (Tamayo 1910, 118).
Tamayo nézeteit osztják a bolíviai tankönyvek is, lokális kultúráknak, nem pedig ,,civilizációnak" minôsítve az egyébként vitathatatlanul régebbi perui régészeti központokat, és az ecuadori tengerparti kerámialeleteket.
 

Az elsô andokbeli kultúra  Kr. e. 3400: Valdívia

Az elsô andokbeli kultúra Kr. e. 2800: Chavín

Az elsô andokbeli kultúra Kr. e. 600 - Kr. u. 800: Tiawanaku

A preinka kultúrák tárgyalásánál (ezt a kifejezést egyébként ma már csak a perui történetírás használja) sajnos, egyik tanterv sem nyújt pánandokbeli panorámát. A történeti kutatások szerint az egyes kulturális központok hatása távoli tájakra kisugározhatott, az oktatás során azonban nem ennek a folyamatnak a bemutatása a cél, hanem csak az adott országterületre esô régészeti lelôhelyek bemutatására törekednek.
 

Autochton kultúrák Kr. e. 500 - Kr. u. 1200 La Tolita, Bahía, Coaque, stb.  Az integráció kora  Kr. u. 1200-1500 Kitói Konfederáció, Shyri királyság

Preinka kor Nazca, paracas, moche, recuay, ica, chincha stb. kultúrák Birodalmak Warí, Chimu

Királyságok kora  Tiawanaco-Warí Birodalom Ajmara királyságok  Kolla-királyság

Érdekes megfigyelni, hogy a korszak megnevezése is különbözik a három országban. Az inka hagyományokat Valcárcel óta felvállaló Peruban az inka uralom elôtti kort preinkának nevezik, míg a helyi szerves fejlôdést hangsúlyozó Ecuadorban autochton kultúrákról, illetve a (helyi) integráció koráról beszélnek. Bolíviában a spanyol hódítás elôtti idôszakot nem osztják korszakokra, az inka hódítás elôtti idôszaknak nincs összefoglaló megnevezése. A történelemkönyvekbôl mégis leszûrhetô, hogy eleinte kultúrákról, majd többnyire királyságokról beszélnek.
Az inka hódítás elôtti idôszak tárgyalásánál bukkannak fel elôször a kortárs területi igények történelmi igazolásai. Ezek megértéséhez röviden be kell mutatnunk az andokbeli országok valós és képzelt országhatárai közötti különbségeket. A képzelt országhatárok mindig jóval kiterjedtebbek, mint a valósak: Ecuador szerint a jelenleg perui Tumbes és az Amazonas folyó is az országhoz tartozik, Bolívia pedig a rég elveszített tengerpartot és a Gran Chacót tekinti bolíviai területnek. Peru többnyire az egész Andok központjaként szokta feltüntetni Limát és az országot.
Ezek a képzelt térképek ugyan nem tükrözik a valós politikai viszonyokat, de az adott országokban tudatformáló hatásúak. Ecuadorban például az iskolában és a hivatalokban kizárólag Nagy-Ecuador térképét lehet látni, és kizárólag a külföldi kiadású térképekbôl lehet megtudni, hogy hol is van most a két ország 1941-ben megállapított határa.
Az ôsi kultúrák tárgyalása a képzelt és nem a valós államhatárok alapján történik, így például Ecuadorban tárgyalják a Tumbesben feltárt leleteket, Bolíviában pedig az Atacama-kultúra maradványait. Az államhatárok 150-180 éves problémája így 3000 éves igazolást nyert.
A nemzet vizuális ábrázolása, azaz a nemzetállam területét bemutató elsô térképek is ebbôl az idôszakból, pontosabban az ,,integráció", illetve a ,,birodalmak" korából származik. Az Ecuadori kézikönyvek a Kitói Konföderáció térképét mutatják be, amelynek kiterjedése megegyezik a politikai ,,Nagy-Ecuador" területével, magába foglalva Tumbest és az Amazonas-vidéket is. Talán nem szükségtelen elmondani a magyar olvasók számára, hogy egy ilyen térkép felvázolása mennyire történelmietlen, hiszen még a jóval késôbbi Inka Birodalom történelmi határait is bizonytalanul ismerjük. Az azonban bizonyos, hogy a Kitói Konföderáció (amelynek létezésére egyébként nincsenek történelmi dokumentumok) nem terjedhetett ki az ôserdô vidékére, amely még a gyarmati idôszakban is ritkán lakott és gyakorlatilag független terület maradt.
A bolíviai tankönyvek ebbôl az idôszakból leginkább az ajmarának tartott Kolla-királysággal foglalkoznak. A bolíviai interpretáció szerint ez az inkák elôtti formáció szervezte volna egységbe a mai Nagy-Bolívia hegyvidékének népeit, és határai egészen a mai Közép-Chiléig nyúltak. A tankönyvek szerint a terület az inka hódítás után is megôrizte autonómiáját, ezért nevezték a területet az inkák Collasuyunak. Ez utóbbi megállapítás (perui szemmel) nem felel meg a valóságnak, hiszen az Inka Birodalom négy tartománya közül többet valamilyen népcsoportról nevezték el (az északi például a Chinchasuyu nevet viselte a harcias csincsa néprôl), ezek azonban nem voltak autonómabbak vagy kevésbé autonómak a többinél. Az egyik tankönyv térképmelléklete az Inka Birodalmon belül eltérô színnel ábrázolja Chinchasuyut, amely körülbelül a korábbi Kolla-királysággal, illetve a politikai Nagy-Bolíviával egyezik meg.
A perui történelemkönyvekben az elsô országterületet bemutató térképvázlat az Inka Birodalomé. A birodalom, Tahuantinsuyu - legnagyobb kiterjedése idején - felölelte a mai Ecuador, Peru és Bolívia, Észak-Argentína és Észak-Chile hegyvidéki területeit. A térképvázlat az ország regionális vezetô szerepre vonatkozó igényeit támasztja alá. Sokatmondó a térkép címe is: Perú antiguo, azaz régi Peru. Külön érdekesség, hogy ugyanakkor az ecuadori tankönyvek egyikében sem kerül bemutatásra az Inka Birodalom térképe.
Az egyenes vonalú helyi fejlôdés bizonyításának igénye, illetve a ,,birodalmak", ,,királyságok" és ,,integrációk" éles megkülönböztetése a ,,kultúráktól", illetve ,,autochton kultúráktól" több logikai bukfenchez is vezet a történelem tárgyalása során. A perui tankönyvekben például a Nazca-kultúra a Warí Birodalom elôtt kerül tárgyalásra, holott egy idôben késôbbi jelenségrôl van szó.
A három ország történelemoktatásában talán az Inka Birodalom megítélésében mutatkoznak a legnagyobb különbségek. Az ecuadori tankönyvek hangsúlyozzák, hogy a független Shyri királyokat és a Kitói Konföderációtleigázó inkák barbár harcosok voltak, akik a katonáskodáson kívül kevés dologhoz értettek. Saját megfigyeléseim szerint ugyanakkor szemben a hivatalos történelemszemlélettel, a hegyvidéki lakosság 50-60 százalékára becsült kecsua népesség körében erôs a nosztalgia az Inka Birodalom iránt.
A perui kézikönyvek a harmincas évek indigenistáinak szemléletét veszik át, és az inka állam szociális vívmányait, a létbiztonságot emelik ki. A bolíviai tankönyvek ugyanakkor az egész megszállásnak kis jelentôséget tulajdonítanak, hiszen ott - szerintük - épen megmaradt Collasuyu autonómiája.
A spanyol gyarmati uralom kezdete mindhárom ország tankönyveiben új fejezetet nyit, amelyben 1492-tôl kezdôdôen kezdik tárgyalni a spanyolok térhódítását az Újvilágban. Az ecuadori történelemkönyvek ezt azzal teszik még hangsúlyosabbá, hogy csak a spanyolok megérkezésétôl kezdve beszélnek történelemrôl (historia), az indián kultúrák korát pedig, beleértve az inka idôszakot is, ,,történelem elôtti idôszakként" (perhistoria) tárgyalják. Ez a megkülönböztetés egyébként interjúim szerint súlyosan sérti a lakosság többségét kitevô ôshonos népesség identitását.
A másik két országban is külön korszakot jelent a ,,gyarmati idôszak" (época colonial), de az inka hagyományokat felvállaló Peruban ezt ,,az Inka Birodalom beágyazódása (incorporación) a nyugati kultúrába" alcímmel látják el. A ,,gyarmati idôszak" szerintük csak késôbb, 1542-ben az alkirályság megalapításával kezdôdött.

2. táblázat. Az elsô évek legfontosabb eseményei
 

Gyarmati uralom
Ecuador	Peru	Bolívia
Történelem 1492, 1513, 1526: Amerika, Mexikó és Ecuador felfedezése 1532: Pizarro partraszállása Tumbesben  1532: Atahuallpa  meggyilkolása	Az Inka Birodalom bevonása a nyugati kultúrába   1492: Amerika felfedezése  1532: Pizarro partraszállása Peruban vagy Tumbesben 1532: Pizarro gyôzelme Cajamarcában	Gyarmati kor 1492: Amerika felfedezése  1532-33: Pizarro Cajamarcában 1534: Diego de Almagro megérkezése 1534-37: Collasuyu meghódítása

Az egyik legfontosabb kérdésben, Amerika felfedezésének idôpontjában és interpretációjában egyetértenek a tankönyvek. Nem azonos a válasz azonban arra a kérdésre, hogy ki és mikor fedezte fel az Andok térségét. a perui és bolíviai tankönyvek - hozzánk hasonlóan - Francisco Pizarrónak tulajdonítják az érdemet, aki 1532-ben kötött ki Tumbesben, az ecuadoriak azonban Bartolomé Ruiz 1526-os utazását tartják a valódi felfedezésnek, aki a történelmi dokumentumok szerint valóban eljut(hat)ott Ecuador partjaiig.
Mindhárom ország történelemkönyvei kiemelik a helyi központ, a mai fôváros alapításának, vagy spanyol újraalapításának eseményeit. Quito indián város volt, amely spanyol gyarmati székhely lett, Limát a spanyolok alapították, Chuquisacát, a mai Sucrét, Bolívia kvázifôvárosát pedig az ezüstbányászat hívta életre. A három történetírás közül azonban csak a peruiból derül ki, hogy a XVIII. század közepéig az egész terület a Perui Alkirályság része volt, és így Quito vagy Chuquisaca szerepe nem volt nagyobb, mint például a szintén regionális jelentôségû Trujillóé.
A szomszédos országokban alapított városokat a tankönyvek természetesen nem tüntetik fel, így például az ecuadori tanulók számára nem derül ki, hogy mikor alapították Limát vagy Chuquisacát.
A kortárs politikai viszonyok múltba való visszavetítését mutatja az is, hogy például az ecuadori gyermekeknek az 1530 és 1830 közötti idôszakra vonatkozóan is meg kell tanulniuk ,,Ecuador kormányzóit", tehát egy olyan idôszakra vonatkozóan, amikor Ecuador még nem létezett (Pareja 1991, 112).
 

1563: a Quitói Királyi  Helytartóság megalapítása A korszak során: a quitói  festészeti iskola

1535. január 18.:  Lima alapítása A korszak során: a gyarmati szépmûvészet és irodalom

1563: a Chacrasi Audiencia megalapítása A korszak során: a Chacrasi Audiencia a Spanyol Birodalom kincsesbányája

A gyarmati uralom évszázadai során a tankönyvek elsôsorban egyetemek alapításairól, irodalmi és képzômûvészeti alkotásokról számolnak be. A történelem földrajzi felosztása természetesen itt is érvényesül: a peruiak nem tudnak a chuquisacai egyetem vagy a quitói festôiskola jelentôségérôl, mint ahogy azok sem a perui kulturális eredményekrôl. Nem derül ki a tankönyvekbôl az egyes iskolák egymásra hatása, sem az a birodalmi univerzalizmus, amelynek keretében egyes spanyol vagy kreol mûvészek egy másik alkirályságban, sôt egy másik kontinensen folytathatták a tevékenységüket.
A legrégebbi nemzeti hôsöket Bolívia tudja felmutatni. Az anonimitásból elôször a Kolla-uralkodók lépnek személyként a nemzeti történelem színpadára. A spanyol krónikákból csak utalásszinten megismert és nem nevesített Kolla-uralkodók valószínûleg éppen azért válhattak Bolívia és nemzeti hôseivé, hogy a nemzeti panteonban a perui inkáknál ôsibb személyek szerepeljenek. Hasonló lehetett a szándék Ecuadorban is, ahol az inkák ellensúlyozására a tankönyvek a szintén csak utalásszinten ismert Schyri királyokat tartják a térség elsô uralkodóinak. A tankönyvek illusztrációi között még a XIV. Shyri és lánya, a krónikák által egyedül nevesített Toa hercegnô elképzelt arcképei is láthatóak.

3. táblázat. Nemzeti Panteon a három andokbeli országban
 

ECUADOR	PERU	BOLÍVIA
Nemzeti hôsök kezdetektôl a XV. századig
- XIV. Shyri, a Kitói  Konföderáció alapítója  - Toa hercegnô, Huayna Capac ellenfele		Kollák, azaz a régi Bolívia uralkodói (és/vagy lakosai)
Inka kor
- Atahualpa, a quitói inka  királyfi - Rumiñawi, Atahualpa  testvére és harcostársa, Quito védôje 1534-ben - Benalcázar, Quito meghódítója 1534-ben	- Manco Capac, Qozqo alapítója - A nagy inkák: Pachacutec, Tupac Yupanquí, Huayna Capac - Huáscar, a legitim utolsó  inka	- Hanan Colla, a független Collasuyo utolsó uralkodója - Pachukuti Inka, Collasuyo meghódítója
Gyarmati uralom
- Cristóbal Colón - Bartolomé Ruiz, Ecuador feledezôje 1526-ban - Benalcázar, a spanyol Quito alapítója - Orellana, az Amazonas felfedezôje - Gonzalo Pizarro, aki felkelt a limai alkirály ellen	- Cristóbal Colón - Francisco Pizarro  - Gonzalo Pizarro, az Amazonas felfedezôje - I. Tupac Amaru  - Toledo alkirály - II. Tupac Amaru	- Cristóbal Colón - Gonzalo Pizarro és Pedro de Alvarado, Collasuyu meghódítói - Alfonso de Mendoza, La Paz alapítója
A függetlenségi háború hôsei
- Simón Bolívar, a Libertador, (megvédte Guayaquil függetlenségét Perutól és San Martíntól) - Antonio Sucre, Quito elsô elnöke - Juan José Flores, a Köztársaság elsô elnöke	- San Martín - Simón Bolívar, a Libertador - Felipe Salaverry, elnök,  mártír - Antonio Sucre, az Ayacuchoi gyôzelem tábornoka	,,Protomartires": - Tupac Katari, 1783. - Medina szerzetes a ,,La Paz-i felkelés atyja" - Antonio Sucre, Bolívia elsô elnöke - Simón Bolívar és AntonioSucre, az ország alapítói - Santa Cruz

Peruban az inkák a legkorábbi nemzeti hôsök. A korábbi idôkre datált híres leletegyüttes, a ,,Sipáni úr" ugyan a perui nemzeti büszkeség egyik tárgya, a díszesen eltemetett múmiát azonban a tankönyvek (helyesen) nem történelmi személyként, hanem régészeti kincsként interpretálják. Elevenen él ugyanakkor a tizenkét inka uralkodó, és elsôsorban a három ,,nagy", Pachacutec, Tupac Yupanquí és Huayna Capac nemzeti tisztelete.
Az inkák megítélése Ecuadorban sokkal ellentmondásosabb. A történelemkönyvek a Quito elfoglalásáról szóló fejezetben (1488) Huayna Capacot még kegyetlen zsarnokként és hódítóként írják le (a pozitív szereplô Toa hercegnô), de a hadjárat alatt született fia, Atahualpa egy ízig-vérig quitói hadfi lesz, aki a perui inka, Huáscar ellen küzd. Bolíviában viszont egyik inka sem számít legitimnek, hiszen mindketten Collasuyu megszállói.
Az egyetlen ,,nemzeti" hôs, amelynek tiszteletében egyetértenek a történelemkönyvek, Kolombusz Kristóf. Mindhárom országban munkaszüneti nap és nemzeti ünnep a ,,Faj napja" (Día de la Raza), Amerika felfedezésének évfordulója. Az ünnepen azonban a perui, bolíviai és ecuadori ôshonos népek mozgalmai tüntetôleg nem szoktak részt venni, sôt a kilencvenes években többnyire ellentüntetéseket szerveztek. ,,Milyen faj napját ünnepelnénk - kérdezte tôlem 1993-ban a FICI ôshonos mozgalom egyik vezetôje -, amikor mi már jóval az úgynevezett felfedezés elôtt is itt éltünk..."
A többi történelemformáló spanyol vagy kreol hôs megítélése távolról sem ennyire egybehangzó a három országban. Francisco Pizarro például nemzeti hôs Peruban, bárdolatlan zsarnok Ecuadorban, és jelentéktelen mellékfigura Bolíviában, Diego Almagro fegyvertársa.
A mesztic identitásépítés sajátja, hogy olykor a gyôzôk és a legyôzöttek egyaránt helyet kapnak az nemzeti panteonban. Például, az ecuadori hegyvidék leigázója, Benalcázar és az ellene küzdô tragikus sorsú indián vezér, Ruminahui egyaránt Ecuador nemzeti hôsei.
Az Amazonas felfedezôje, Orellana, illetve a kalandos utazás részletei mind a perui, mind az ecuadori tankönyvekben fontos helyet kapnak, jelezve, hogy mindkét ország történelmi igényt formál az ôserdei tengeri kijáratra. (Bolíviai tankönyvekben az expedícióról csak néhány soros említést tesznek.) Egy ecuadori kézikönyv például az alábbi szöveggel kíséri a felfedezést megörökítô képillusztrációt: ,,Francisco de Orellana és az Ecuadoriak [sic!] felfedezik az Amazonast" (Pareja 1991, 56). Egyes perui tankönyvek viszont a felfedezés dicsôségét nem Orellanának, hanem az expedícióban valóban résztvevô Gonzalo Pizarrónak tulajdonítják, megjegyezve, hogy akkoriban már cuscói lakos (tehát perui) volt.
A gyarmati idôszak utolsó évtizedeinek függetlenségi harcosai közül (bolíviai szóhasználattal a ,,protomártírok") egyedül a perui források emelik ki a legnagyobb indián származású forradalmár, José Gabriel Condorcanqui avagy Tupac Amaru személyét és jelentôségét. Bolíviában róla nem, inkább egyik alvezérérôl, Tupac Katariról írnak, Ecuadorban pedig egyikrôl sem, pedig a felkelés az akkor már nem a limai alkirálysághoz tartozó tartomány területére is átterjedt. A többi indián származású szabadságharcosról, például Pumacahua vagy Atahualpa Apu harcairól egyik országban sem tudósítanak részletesen.
A függetlenségi háborúk hôseinek tisztelete ma átnyúlik a nemzeti határokon. Bolívia kulturális fôvárosa és Ecuador nemzeti pénze például egyaránt Sucre tábornok nevét viseli, Bolívarnak pedig egyaránt állnak szobrai Limában, La Pazban és Quitóban. Nemzeti jellegûvé attól váltak a felszabadítási háború eseményei, hogy az egyes tankönyvek mindig csak az adott nemzeti országterületre esô felszabadítási harcokról számolnak be. Bolívia nemzeti ünnepe például (augusztus 6.) a függetlenség kikiáltásának napja, amit Bolívar az utolsó királyi csapatok legyôzésének egyéves évfordulójára idôzített. A tankönyvek azonban elhallgatják, hogy a juníni ütközet a mai Peru területén zajlott, ahol kolumbiai és argentin felkelô csapatok ütköztek meg a spanyol katonai alakulatokkal.

Történelemkészítés és nemzetkonstruálás
Herder sokat idézett és rossz emlékûvé vált meghatározása, miszerint minden népnek rendelkeznie kell saját nyelvvel és saját kultúrával, elég nehezen alkalmazható az andokbeli nemzetek esetében. Ezeknek a nemzetállamoknak nincs saját nyelve, sem egymástól eltérô történelmi-kulturális hagyományai. Az országok közötti hasonlóságok nagyobbaknak tûnnek, mint a különbségek:
- A három vizsgált ország az inka uralomtól kezdve a XVIII. század végéig egy társadalmi-politikai formációhoz tartozott.
- Hasonló társadalmi átalakulásokon mentek keresztül, a múlt század oligarchikus-demokratikus berendezkedésétôl kezdve az elmúlt évtizedek baloldali útkereséséig.
- A társadalom etnikai alapú osztályszervezete mindhárom országra jellemzô, és más országokban ismeretlen jelenség (Letenyei 1998, 87).
- Mindhárom országban jelentôs ôshonos (elsôsorban kecsua és ajmara nyelvû) népesség él, amelyek számarányukat tekintve talán az ország többségét teszik ki, politikai és gazdasági érdekérvényesítô képességük azonban gyenge.
- A közép-európai nemzetekkel ellentétben a paraszti népesség által beszélt nyelvek nem tudtak felemelkedni a mûvelt nemzeti nyelvek közé, az oktatás és a hivatali ügyintézés nyelve kizárólag a spanyol.
- A paraszti kultúra elemei nem váltak a ,,nemzeti" kultúra részévé, szemben a mi térségünkkel, ahol ennek nagy szerepe volt a modern nemzetek kialakulásában.
Mindezek ellenére az andokbeli országok valóban nemzetekként viselkednek: megalkották és tisztelik saját nemzeti jelképeiket, nemzeti keretek között mûködik a gazdaság, sôt a nemzeti erôforrásokat a közelmúltban nemegyszer egymás elleni háborúkra is fordították.
A nemzeti történelem kialakítása és oktatása fontos szerepet játszik abban, hogy az egyes országok vezetô gazdaságielit-csoportjai el tudják fogadtatni az egyébként kulturálisan semleges népességgel, hogy vannak nemzeti érdekeik. Az oktatásnak köszönhetôen az iskolások elôl rejtve maradnak az andokbeli országok hasonló vonásai, egyebek közt az is, hogy közös történelmük évszázadokon át egybekapcsolta ôket.
A három ország történelemoktatása nemzeti alapon szervezôdött meg, és a térség történelmi eseményei földrajzi alapon osztották fel egymás között:

2. ábra. A történelmi tudatépítés
^{Az Andok történelmi eseményei}

Ez a parciális történelmi tudatépítés talán kedvez a nemzet tagjainak vagy a vezetô nemzeti politikai csoportoknak, ám a történelmi és társadalmi hasonlóságok eltitkolása gátolja az andokbeli népesség közötti szolidaritásérzés kifejlôdését. Erre a szolidaritásra az identitásuk megôrzéséért egyre határozottabban kiálló az ôshonos népeknek, illetve az egyes országokban megerôsödô mesztic középosztálynak egyaránt szüksége lehet.
Mindezek alapján az Andok jövendôbeli történelemoktatásának két alternatív forgatókönyvét tudom elképzelni:
1. Az elsô forgatókönyv szerint a domináns (kreol) politikai csoportok képesek lesznek megôrizni és fenntartani saját hatalmi berendezkedésüket, ami részben a jelenlegi államalakulatok, részben pedig a jelenlegi parciális történelemszemlélet és -oktatás tartós fennmaradását eredményezi. A meszticizálódás és urbanizáció folyamatának felerôsödésével a jelenlegi, országon belüli etnikai és szociális szembenállás enyhül, a nemzeti különbségek pedig megerôsödnek: Atahualpa és Huáscar harca bizonytalan idôre tovább folytatódik.
2. A második forgatókönyv szerint még mielôtt az egyes nemzeteken belül végbemenne a meszticizálódásnak nevezett középosztályosodás és asszimilációs folyamat, a leginkább hátrányosan érintett csoportok, az ôshonos népesség vagy a városi ,,csolo" mesztic csoportok egyfajta pánandokbeli összefogásban keresnek megoldást a kérdéseikre. Egy ilyen jellegû politikai változás (a bevezetésben idézett Anthony Smith gondolatmenetét követve) szükségszerûen maga után hozná az Andok történelmének új, az országhatárokon átívelô összefüggéseket is bemutató interpretációját is.

Irodalom

Anderson, Benedict: Imagined Communities. London, 1983.
Bernete, Francisco: Como analizar las representaciones sociales contenidas en los libros de texto de historia. Madrid, 1993.
Hobsbawm, Eric: The Invention of Tradition. Cambridge, 1983, University Press.
Hofer Tamás - Niedermüller Péter (szerk.): Nemzeti kultúrák antropológiai nézetben. Budapest, 1998.
Letenyei László: Etnikum és hatalom az Andokban. Replika, 29. évf. (1998) 83-96.
Smith, Anthony Douglas: National Identity. Nevada, 1994, University of Nevada Press.
Weber, Eugen: Paisants de la France. La modernisation de la France rural, 1870-1914. Paris, 1975, Gallemard.

Iskolai történelemkönyvek

Borth, Carlos: La cuestión nacional. La Paz, 1986.
Castillo Morales, Juan: Historia del Perú en el proceso americano y mundial. Lima, 1993, Editorial Bruño.
Chirinos Montalbeti, Rocio - Palacios McBride, Maria: Historia del Perú. Lima, 1997, Editorial Tercer Milenio S.A.
Diaz Suarez, Plácido - Narrea Delgado, Manuel - Benavidez Estrada, Juan: Historia del Perú en el proceso americano y mundial. Lima, 1996, Editorial Escuela Nueva.
Guevara Espinoza, Antonio: Historia del Perú en el proceso americano y mundial. Lima, 1996, Editorial Guevara Espinoza.
Macera, Pablo: Historia del Perú. Lima, 1993, Editorial Bruño.
Pons Muzzo, Gustavo: Compendio de Historia del Perú. Lima, 1995, Editorial Bruño. 1. kiadás: 1983, Editorial Librería distribudora Bazar San Miguel Ltda.
Pareja Diezcansejo, Alfredo: Breve historia del Ecuador. Quito, 1991, Editorial Ecuador FBT. Cía Ltda.
Villanueva Sotomayor, Julio: Historia del Perú y Geografía. Lima, 1997, Editorial Bruño.

[1] Az 1996-ban Peruban eltöltött féléves kutatói ösztöndíjat a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem, illetve a San Antonio Abad Del Cusco egyetem ösztöndíja tette lehetôvé. Köszönöm Wilfredo Cori Castrónak, Gisele Cuglievannak, Juan Carlos Estenssorónak, France-Marie Renard-Casevitznek a tanulmány elkészítéséhez nyújtott tanácsaikat.
[2]Discos Independientes, Lima, 1996.
[3] A határ meghúzása, pontosabban a határôrség megszervezése a Rio de Janero-i fegyverszünet után (1941) az ôshonos népesség számának gyors csökkenését okozta a korábban zsiváróként emlegetett ôshonos népcsoport körében. A népcsoport hiedelmei szerint minden shuar férfinek egy ashuar férfit, minden ashuarnak pedig egy shuart kellett megölnie, hogy a társadalom felnôtt tagjává váljon. A szokás csak akkor mûködhetett, ha körülbelül ugyanannyi shuar és ashuar település volt egy területen. Mivel a határ ecuadori oldalára többségükben shuárok kerültek, valóságos hajtóvadászat indult a kisebbségbe került ashuár férfiakra. A határ perui oldalán ugyanez történt a kisebbségbe került shuárokkal. A folyamat megfékezésére a hatvanas évektôl mindkét országban ,,átnevelô programokat" indítottak, és mára gyakorlatilag megszûnt a fejvadászat az érintett területeken.