A terhességmegszakításokkal összefüggésben a legtöbb kérdés - mint amilyen például az abortuszok engedélyezését érintô jogszabályváltozás is, történjen az akár a korlátozás, akár a liberalizálás irányába - általában heves vitát vált ki nemcsak a szakemberek körében, hanem szinte valamennyi társadalmi rétegben.
Áttekintve a fejlett országok gyakorlatát, azt tapasztalhatjuk, hogy - különbözô indokokból és megfontolásokból - a születésszabályozásnak ezt a nôk egészségére talán legkártékonyabb módját az elmúlt évtizedekben kormányzati intézkedésekkel próbálták/próbálják korlátok között tartani, s így ezekben az országokban idôrôl idôre szigorúbb és engedékenyebb jogszabályok váltogatták/váltogatják egymást.
A rendszerváltozás utáni elsô nagy abortusz-vita a magzati élet védelmérôl szóló 1992. évi törvény elôkészítése és parlamenti vitája kapcsán robbant ki. A vita lényegére és társadalmi visszhangjára a késôbbiekben még részletesen kitérek, elöljáróban csak annyit kívánok megjegyezni, hogy a vita hevessége nemcsak az egyes pártok, és azokon belül kisebb csoportok eltérô értékrendjének összeütközésére volt visszavezethetô, de arra is, hogy negyven év után felszínre törtek, törhettek az addig elfojtott indulatok, s ez a tény mindkét oldalon - a tiltást, illetve a korlátlan liberalizálást követelôk oldalán is - gyakran szélsôséges vélemények megjelenését eredményezte. A vitázók jelentôs része saját erkölcsi értékrendje alapján közelítette meg a problémát (például: gyilkosság-e az abortusz vagy sem, milyen jogai vannak a magzatnak, az anyának, illetve az apának a terhesség megszakításának kérdésében stb.) bizonyítva ezzel, hogy a gyakran "népesedésinek", "népesedéspolitikainak" tartott kérdések korántsem csak népesedési aspektusúak.
Napjainkban ismét a vita fellángolása várható, mivel az Alkotmánybíróság 1998. november 23-án kelt határozata 2000. június 30-i hatállyal megsemmisítette a magzatvédelmi törvény "súlyos válsághelyzet" fogalmát tartalmazó bekezdését. Az országgyûlésnek mintegy másfél év állt, áll rendelkezésére, hogy az alkotmánynak és az állampolgároknak is megfelelô megoldást találjon.
A jelenleg még hatályos magzatvédelmi törvény alapján a terhességmegszakításnak különbözô indokai vannak a terhesség elôrehaladottságának függvényében. Így a 12. hétig az állapotos nô súlyos válsághelyzete törvényes alapot teremt terhességének megszakításához. Az Alkotmánybíróság határozata alapján - amely továbbra sem ismeri el a magzat jogalanyiságát, - a nô önrendelkezéshez, élethez és testi épséghez való jogának figyelembevétele mellett a súlyos válsághelyzet alkotmányosan elfogadható indok. Fogalmának és alkalmazásának feltételeit viszont csak törvényi szinten lehet megalkotni, és meghatározása során eleget kell tenni az élethez való jogból eredô, a magzatra is kiterjedô állami életvédelmi kötelezettségnek.

A terhességmegszakítások számszerû jellemzôi Magyarországon
A II. világháborút követôen 1952-ben került sor az elsô jelentôs kormányzati beavatkozásra a mûvi abortuszok engedélyezése területén. Ratkó Anna egészségügyi miniszter neve "fémjelzi" az abortuszok szinte teljes tilalmát és az illegális megszakítások szigorú szankcionálását tartalmazó miniszteri utasítást. Az intézkedés ideológiai hátterét a szocializmus népesedési "törvénye" jelentette, amely szerint a szocializmust nemcsak a gazdaság, a gazdasági mutatók állandó növekedése jellemzi, hanem ennek az elvnek érvényesülnie kell a társadalom egész területén, így a népesedés vonatkozásában is. Miután azonban Magyarországon, a nyugat-európai országokra jellemzô háború utáni baby-boom elmaradt, ezen adminisztratív intézkedéssel kívánták biztosítani a születések elvárt arányú növekedését. A rendelet következtében a legális abortuszok száma valóban jelentôsen visszaesett, de becslések szerint a súlyos szankciók ellenére az illegális terhességmegszakítások gyakorisága számottevôen megemelkedett, és mintegy háromszor-négyszer magasabb volt a legális megszakításoknál (110-120 ezer).
1956 nyarán a hatalom az ellenkezô végletbe esett, és teljes abortusz-liberalizációt szabadított a társadalomra. E liberalizációnak hiányoztak mind a technikai, mind a kulturális feltételei. Egyfelôl ugyanis az ötvenes, sôt a hatvanas években sem álltak rendelkezésre a lakosság széles rétegei számára modern, hatékony fogamzásgátlási eszközök, másfelôl azonban hiányzott az az egészségügyi kultúra, vagyis az az ismeretszint is, amely a nem kívánt terhességek megelôzését biztosította volna. Ez vezetett oda, hogy igen rövid idô alatt a terhesség megszakítása a családtervezés egyfajta "eszközévé" vált, és az egyre gyakoribb alkalmazás következtében a társadalom is egyre jobban elfogadta (1959-ben az abortuszok száma már meghaladta a születésekét). Mindez olyan értékrendi változást indított el a társadalomban, amely a lakosság termékenységi magatartását a mai napig erôteljesen befolyásolja. Az abortusz-epidémia a hatvanas évek végén érte el csúcspontját: minden második terhesség megszakítással végzôdött, 100 születésre 134 abortusz jutott.
Az 1974-ben életbe lépô népesedéspolitikai intézkedések kiterjedtek a terhességmegszakításokra is, és bizonyos szigorításokat vezettek be az engedélyezési gyakorlatban. Részben e rendelkezéseknek, részben a közben forgalomba került orális fogamzásgátló szereknek köszönhetôen a terhességmegszakítások száma egyik évrôl a másikra mintegy 40 százalékkal csökkent. A csökkenés a nyolcvanas évek elejéig tartott, majd ezt követôen 1991-92-ig ismét - bár kisebb mérvû - emelkedés volt tapasztalható. Az abortuszok száma a jelzett idôszak végén meghaladta az évi 90 ezret, más összefüggésben pedig 100 élve születésre 71-73 megszakítás jutott. 1992-ben, a magzati élet védelmérôl szóló törvény elfogadása évében megfordult a trend, lassú csökkenés mutatkozott, majd a Bokros-csomag bejelentésének és életbe lépésének éveiben (1995-1996) újabb emelkedés volt tapasztalható. Az utóbbi két évben ismét visszaesett a terhességmegszakítások elôfordulási gyakorisága; az 1998. évi 69 ezres adatról elmondható, hogy 1957 óta az abortuszok száma soha ilyen alacsony még nem volt. Miután a születések száma ezzel párhuzamosan nem emelkedett - sôt tovább csökkenve elérte eddigi demográfiai mélypontját -, az abortuszcsökkenés alapvetôen a hatékonyabb védekezésre, a fogamzásgátlásra vezethetô vissza.
A kilencvenes évek hullámzó abortuszgyakorisága mögött azonban az terhességmegszakításra jelentkezett nôk összetételében viszonylag stabil és korántsem kedvezô változások mutatkoznak. Az abortáló nôk között jelentôsen nôtt a hajadonok aránya, 1998-ban a hajadonokon végrehajtott megszakítások száma egyharmaddal volt magasabb, mint a megfelelô korú házas vagy elvált nôké. További negatív jelenség, hogy az utóbbi évben tapasztalható abortuszcsökkenés éppen a legfiatalabb korosztályokat nem érintette, sôt a 20 évesnél fiatalabb nôk körében folyamatos emelkedés volt tapasztalható. A serdülô korosztály abortuszgyakorisága napjainkban kétszer-háromszor magasabb, mint a nyolcvanas években volt. A terhességmegszakítással nemcsak az e korcsoportba tartozó hajadon lányok, de a már házasságot kötött fiatal asszonyok is azonos gyakorisággal élnek. A hajadonok, illetve a 20 év alattiak növekvô abortuszarányával összefüggésben változások mutatkoznak a terhességmegszakításon átesett nôk gyermekszám szerinti összetételében is. Hosszú idôszakon keresztül a nôk általában második gyermekük után, vagyis mintegy családterveik realizálását követôen éltek a terhességmegszakítással, más szóval a második gyermek utáni abortuszok voltak a leggyakoribbak. Számottevô magatartásváltozásra utal az a tény, hogy az abortuszok növekedése a még gyermektelen nôk körében volt a legjelentôsebb (48 százalékos növekedés a nyolcvanas évek elsô feléhez képest), míg a kétgyermekes nôk terhességmegszakítási aránya azonos mértékben csökkent. A fentiekben említett összetételváltozásokkal összefüggésben emelkedést mutat az elsô terhességüket megszakítók aránya is: 1998-ban minden ötödik abortáló nô elsô terhességének megszakíttatása mellett döntött.
Összefoglalva az abortusz gyakorlatában bekövetkezett változásokat megállapítható, hogy bár a mûvi abortuszok száma és aránya az utóbbi egy-két évben Magyarországon örvendetes és reményt keltô csökkenést mutat, az ezer propagatív korú nôre jutó 27 terhességmegszakítás nyugat-európai összehasonlításban még mindig nagyon magas. Kedvezôtlen tendencia továbbá a fiatal, még gyermektelen nôk emelkedô abortuszgyakorisága, hiszen a terhesség mûtéti úton történô megszakítása fiatal nôk esetében nagyobb kockázattal jár, az elsô terhességek megszakíttatása pedig a késôbbi gyermekvállalás (koraszülés, másodlagos meddôség) rizikóját növeli.
A terhességmegszakítások szabályozása
és alakulása Európában
Ismeretes, hogy az abortuszkérdés nemcsak hazánkban áll a társadalmi viták középpontjában, de a világ számos országában generál idôrôl idôre társadalmi feszültségeket. Az Egyesült Államokban a Pro life elnevezésû mozgalom tagjai nemcsak tüntetéseket szerveznek az abortusz szigorítását követelve, de fanatikus képviselôi még az erôszaktól, sôt a gyilkosságtól sem riadnak vissza, hogy kifejezzék tiltakozásukat egy keletkezô emberi élet kioltása miatt. Az abortusz teljes liberalizálását követelô Pro choice mozgalom hívei sem kevésbé harciasak, és rendszeresen sor kerül a két tábor összeütközésére, nemcsak szakmai fórumokon, konferenciákon, de olykor az utcán is.
Az abortuszkérdéssel kapcsolatos társadalmi érzékenységet bizonyítja, hogy amikor Lengyelországban a katolikus egyház nyomására megszigorították a terhességmegszakítások engedélyezését, tömegek fordultak el a katolikus egyháztól és az egyház véleményét artikuláló jobboldali pártoktól. Történt ez egy meghatározóan katolikus, mélyen vallásos országban, ahol az egyház a kommunizmus évtizedei alatt tanúsított magatartásával óriási társadalmi presztízst és befolyást vívott ki magának.
Az európai kormányok többsége, ismerve a társadalomnak e kérdés iránti tanúsított nagyfokú érzékenységét, elfogadja és törvényi úton biztosítja, hogy a nôk, a családok maguk dönthessenek: a bekövetkezett terhességet megszakíttatni vagy kihordani akarják-e. Más szóval az európai országok törvényhozó gyakorlata az abortuszkérdésben meglehetôsen liberális.

1. táblázat. A terhességmegszakítás törvényi szabályozása az európai országokban
 

A terhességmegszakítást a törvény akkor engedélyezi, ha:
Ország	Az anya élete veszélyben van	Az anya fizikai vagy lelki egészségének védelmében	Erôszak vagy vérfertôzés esetén	A magzat károsodása esetén	Gazdasági vagy szociális okok esetén	Az anya válság- helyzete esetén	Az anya kérésére
Albánia	×	×	×	×	×	×	-
Ausztria	×	×	×	×	×	×	×
Belgium	×	×	×	×	×	×	-
Bosznia-Hercegovina	×	×	×	×	×	×	×
Bulgária	×	×	×	×	×	×	×
Csehország	×	×	×	×	×	×	×
Dánia	×	×	×	×	×	×	×
Egyesült Királyság	×	×	-	×	×	×
Észtország	×	×	×	×	×	-	-
Finnország	×	×	×	×	×	×	×
Franciaország	×	×	×	×	×	×	×
Görögország	×	×	×	×	×	×	×
Hollandia	×	×	×	×	×	×	×
Horvátország	×	×	×	×	×	×	×
Írország	×	×	-	-	-	-	-
Jugoszlávia	×	×	×	×	×	×	×
Lengyelország	×	×	×	×	-	-	-
Lettország	×	×	×	×	×	×	×
Litvánia	×	×	×	×	×	×	×
Luxemburg	×	×	×	×	×	-	-
Magyarország	×	×	×	×	×	×	-
Moldova	×	×	×	×	×	×	×
Németország	×	×	×	×	×	×	-
Norvégia	×	×	×	×	×	×	×
Olaszország	×	×	×	×	×	×	-
Oroszország	×	×	×	×	×	×	×
Portugália	×	×	×	×	-	-	-
Románia	×	×	×	×	×	×	×
Spanyolország	×	×	×	×	-	-	-
Svájc	×	×	×	-	-	-	-
Svédország	×	×	×	×	×	×	×
Szlovákia	×	×	×	×	×	×	×
Szlovénia	×	×	×	×	×	×	×
Vatikán	-	-	-	-	-	-	-
Forrás: World Abortion Policies 1999 UN Population Division Department of Economic and Social Affein

Az 1. táblázatból megállapítható, hogy a szabályozás - Finnország kivételével - a skandináv országokban, illetve a volt szocialista országokban a legliberálisabb. A volt szocialista országok közül kivételnek számít Lengyelország, illetve Magyarország. Lengyelországban a terhességmegszakítás engedélyezése meglehetôsen szigorú, és az anya életének védelme mellett csak egészségügyi (anyai vagy magzati) indikáció esetén hajtható végre. A magyar gyakorlat ennél megengedôbb, és hasonlóan a német, francia, belga vagy olasz törvényi szabályozáshoz, a mûvi abortusz egészségügyi és szociális okok mellett az anya válsághelyzete esetén is elvégezhetô.
A 2. táblázat azt bizonyítja, hogy az egyes országok törvényhozási gyakorlata, az abortuszszabályozás megengedô vagy korlátozó volta és az abortuszgyakoriság között nem mutatható ki egyértelmû oksági kapcsolat.
2. tábla. Ezer 15-44 éves nôre jutó terhességmegszakítások
száma néhány európai országban 1996-ban
 

Albánia	27,2	Jugoszlávia	54,6
Belgium	06,8	Lettország	44,1
Bulgária	51,3	Litvánia	34,4
Csehország