S. Molnár Edit
Családi értékek - magatartások - demográfiai tendenciák

A családi élettel, a gyermekvállalással kapcsolatos vélemények, attitûdök alakulását vizsgálva rendre azt tapasztalom, az emberek szívesen deklarálják magukról, hogy életüket el sem tudnák képzelni gyermek nélkül. A házasságot pedig legtöbben korántsem valamiféle "elavult intézménynek" gondolják, hanem a lehetô legjobb életformának. Jellemzô ez a 40 évesnél fiatalabbak generációjára. A 90-es évek elején - munkatársaimmal együtt - elôször magam is meglepôdtem azon, hogy a házasság és a gyermekes lét preferálása Magyarországon - más országokhoz képest - különösen intenzív. Az ellentmondást, amely e "lágy adatok" és a kemény tények között van, kétségkívül nehéz megfejteni. A születések és a házasságkötések száma évrôl évre kevesebb, a válásoké elég magas, és - fôképp a 90-es évektôl - érzékelhetôen növekszik a házasságon kívüli születések aránya. Ezek a kemény tények nem egy szakmatársunkat meglehetôsen sommás megállapításra ösztönzik, a házasság (vagy akár a család) válságaként értelmezve azokat. Különbözô viták alkalmából, olykor publikációban is tapasztalom: a "kemény" és a "lágy" adatok ellentmondását úgy oldják fel, hogy ez utóbbiakat egyszerûen csak hitetlenkedve fogadják, akár még elfogultságot vagy módszertani, kérdezésmetodikai tévedéseket is feltételezve mögöttük. Pedig az ellentmondás nem magyar specialitás, más európai országok kutatói is szembe kerülnek vele. A "kemény" és a "lágy" adatok, vagyis a magatartások és a vélemények, attitûdök, értékek nem simulnak egymásra úgy, ahogyan a dolgok leegyszerûsítésére hajlamos logikánkkal azt látni szeretnénk. Ráadásul a megfigyelt demográfiai folyamatok az európai országokban nem is egyformán mentek/mennek végbe, és az sem biztos, hogy az egyes országok minden szempontból ugyanazt az utat fogják bejárni. Ebben a dolgozatban - részben kutatási tapasztalatok alapján, részben csupán hipotéziseket fogalmazva - e problémakör néhány magyarországi sajátosságát igyekszem felvázolni.

Értékek, normák és demográfiai trendek zavarba ejtô kapcsolata
A termékenységcsökkenés magyarázatára nagyon sok kísérlet történt az elmúlt évtizedekben. A különbözô tényezôk hatásmechanizmusának összefoglalására kidolgozott elméletek közül a demográfiai átmenet elmélete (csakúgy, mint a termékenység 1960-70-es években virágzó közgazdasági elméletei) csak általánosan és leíró módon számolnak be arról, hogy a modernizáció során bekövetkezô gazdasági és társadalmi változásokkal egyidejûen a családok gyermekszáma mindenütt lényegesen csökken (vö. Andorka, 1987). A gazdasági-társadalmi változások közül azonban egyik sem áll erôs és közvetlen ok-okozati kapcsolatban a termékenység alakulásával. A nemzetközi szakirodalomban minden hatótényezôre nézve (mint pl. a különbözô társadalmi rétegek aránya, az iskolai végzettség emelkedése, a városiasodás, a nôk munkavállalása stb.) lehet olyan vizsgálatot találni, amely a szokásos és általában érvényesnek tartott összefüggéssel ellentétes irányú kapcsolatot mutat. Mára már meglehetôsen vissza is szorult az az elképzelés, hogy e demográfiai változásokban a gazdasági okok játsszák az elsôrendû szerepet.
Az 1970-80-as évekre tehetôk azok a kezdeményezések, amelyek a termékenység magyarázatát a kultúra területére tolták. Ez elsôsorban a princetoni vizsgálathoz, közelebbrôl a belga Lesthaeghe nevéhez fûzôdik (vö. Lesthaeghe-Wilson, 1982, Lesthaeghe, 1983), aki szerint a termékenységi tendenciában a gondolkodás általános megváltozása, a vallás és általában a hagyományos értékek, normák, szolidaritási formák meggyengülése, a szekularizáció, az individualizmus térhódítása a meghatározó. A családi élettel kapcsolatos értékek és normák kereteit a XX. század elsô felében még a férfi és nô törvényes házassága és - a házasság legfôbb céljaként - az ebbôl született gyermekek jelentették. A családi élet biológiai - utódnemzô - és társadalmi értelemben vett reprodukciós funkciói meghatározott normák szerint érvényesültek. Ennek a rendnek, állandóságnak a biztosítása gyakorlatilag "össztársadalmi érdeknek" számított. Ezek a normák - a család egyes tagjainak egymásért hozott áldozatain alapulva - kevéssé, vagy egyáltalán nem tûrték meg a megfontolatlan döntéseket, az állandóságból, rendszerességbôl, a családi élet nyújtotta biztonságból való kísérletezgetô "kiugrást" sem. A családi döntések meghozatalában a tradíciók, az elfogadott tekintélyek nyújtottak segítséget, a gyermeknevelésben is a szülôi tekintély érvényesítése játszotta a szerepet. Fontos normatívaként érvényesült, hogy a család - az esetleges konfliktusok ellenére is - kifelé harmóniát, egységes képet mutasson (vö. Cseh-Szombathy, 1994). Az utóbbi évtizedek tapasztalatai arra utalnak, hogy ezeknek a normáknak a hatása erôsen meggyengült. Újfajta normák vannak kialakulóban, amelyek a tradíciókkal való bizonyosfajta szembefordulásban nyilvánulnak meg. Az Európai Értékrend Alapítvány vizsgálatai azt támasztják alá, hogy bár a családalapító generáció változatlanul megkülönböztetett értéket tulajdonít a családnak, a gyermeknek, a tradíciók helyett egyre inkább elônyben részesíti a spontaneitást, a kísérletezést, az új élmények keresését a családi élet korábban szinte kötelezônek tartott rendjével és tervszerûségével szemben. Tapasztalhatók annak jelei, hogy erôsebb az egyéni, privát szféra megôrzésére irányuló törekvés - még a házastárssal szemben is -, a sikeresnek tartott gyermeknevelésben kisebb a szerepe a szülôi tekintélynek, és sokan hajlamosak az egyéni vágyakat elôtérbe állítani, támogatni még olyan esetekben is, ha annak a családi életre gyakorolt hatásai esetleg negatívak. Az újfajta normák nyomán olyan életvezetési stratégiák bukkannak fel, amelyek kevesebb gyermek mellett kétségtelenül jobban megvalósíthatók.
E folyamatoknak azonban csak egyik megnyilvánulása a családok által vállalt gyermekszám csökkenése. További következmény, hogy a közgondolkodás is megengedôbbé válik a házasságon kívüli - fôképp házasságot megelôzô - szexuális kapcsolatokkal, a házasságon kívüli gyermekvállalással, sôt a szokásostól eltérô (pl. homoszexuális) kapcsolatokkal, valamint a válásokkal szemben, megnyitva az utat az elfogadott családi együttélési formák többfajta alternatívája elôtt.
A demográfusok egy része szívesen fordult e szociológiai megközelítésû "elméletkezdemény" felé, ami az utóbbi idôben az empirikus kutatásokat is az értékek és normák megfigyelése felé terelte. Az 1960-as, 1970-es évekig szinte kizárólag csak a házasok (fôképp házas nôk) családterveit és termékenységi magatartását vizsgáló survey-k mind jobban kiterjedtek speciális "mintákra" (például a férfi népességre is, továbbá a házasságon kívül szültek, az élettársi kapcsolatban élôk, az elváltak, özvegyek, az egyszülôs családok, a gyermekek mintáira, valamint lakossági közvélemény-kutatásokra). A mérési módszerek azonban még nem kiforrottak. Ha például a kutatók azt találják: a házasságon kívül gyermeket szülôk körében magas és növekvô az iskolázott nôk aránya (erre példa Franciaország), mögötte új értékrend (individualizáció, szabad életforma-választás, a hivatalos kötöttségektôl, szabályoktól való mentesülés igénye stb.) hatását sejtik. Ha a helyzet éppen a fordítottja: fôképp alacsony társadalmi státusú, szakképzetlen, nagyon fiatal népességre jellemzô (pl. Anglia), akkor az vélhetô, hogy a fiatal párok a társadalmi státus, az egzisztencia bizonytalanságát igyekeznek mielôbb kompenzálni gyermekvállalás, családalapítás révén. Ezek a feltevések elég valószínûnek, elfogadhatónak tûnnek. Ám az is igaz, hogy a házasságon kívül szült nôk számottevô része a késôbbiekben mégiscsak férjhez megy, és törvényesíti - többnyire éppen a gyermek érdekében - az apával való kapcsolatát, és ez érvényes Magyarországra és külföldre egyaránt (S. Molnár-Pongrácz, 1998). Ez mindenesetre azt mutatja, hogy az "új értékekkel való azonosulás" és a "hagyománykövetés" fogalmai egzakt kutatás céljaira ma még kidolgozatlanok és meglehetôsen sérülékenyek. Ráadásul a tapasztalatok szerint az egyes országokban (illetve régiókban) a családi életformák igen nagy változatosságával kell számolni, amelynek okai tisztázatlanok, a termékenységre gyakorolt hatásait, trendjeit pedig ma nehéz elôre megbecsülni.
A demográfusok között ma többé-kevésbé konszenzus van abban, hogy az értékstruktúra változásai elsôsorban a házasságkötések és a termékenység csökkenésének, az élettársi kapcsolatok, a házasságon kívüli születések és az egyszülôs családok növekedésének tendenciáiban tükrözôdnek. Ezeknek a tendenciáknak az iránya többé-kevésbé azonos, jóllehet dinamikájuk már korántsem az (és elég jelentôsek a régiónkénti, nemzetenkénti eltérések is). Ez arra vall, hogy a tendenciák mögött álló szocio-kulturális háttér is nagyon különbözô. Svédországban például, ahol a törvényes házasság szinte kötelezônek tartott elôírása a legkorábban rendült meg, s ahol a nem házas szülések aránya talán a legmagasabb (ez egyes vélemények szerint liberális értékek terjedésének jele), a teljes termékenységi arányszám szinte egész Európában tapasztalt csökkenése az 1970-es években megállt, a 80-as évek közepén pedig növekedésnek indult (ami viszont egyesek szerint általánosságban inkább a tradicionális értékek térnyerésére utal). A svéd nôk rekordmagas és folyamatosan emelkedô munkaerôpiaci részvétele (modernség, liberális értékek?!), párhuzamosan a viszonylag magas és növekvô termékenységgel (tradíciók?!) - egyedülálló jelenségnek számított a hasonló fejlettségû országok között. (Az utóbbi idôben a termékenység növekvô tendenciája Svédországban megfordult.) Egy másik példa a korábban hagyományosan magas termékenységû Olaszország lehetne, amely napjainkban az európai országok közül az egyik legalacsonyabb termékenységi szintet produkálja (modernség?), míg más tekintetben talán legjobban ôrzi a hagyományokat: alacsony az élettársi kapcsolatban élôk és a nem házas születések aránya. Megint más Magyarország és a többi volt szocialista ország példája, amelyekben az európai szinten közepesnek (vagy annál magasabbnak) minôsíthetô termékenység a rendszerváltozás után zuhanásszerûen, drámai módon csökkent. Ez azonban nem jár mindenütt az élettársi együttélések és a nem házas születések látványos növekedésével. Ez utóbbiak szempontjából Lengyelország a tradíciókat legerôteljesebben ôrzô országok közé tartozik, miközben ott az 1990. évi 2,04-es teljes termékenységi arány 5 esztendô alatt 1,61-re zuhant. Ugyanakkor Magyarországon a termékenység - legalábbis a Bokros-csomag életbelépéséig - nem csökkent olyan drasztikusan, mint a többi rendszerváltó országban, ám rendkívül gyorsan növekedett a nem házas születések aránya.
A tabló zavarbaejtô. Azt sejteti, hogy a tradicionális értékek és attitûdök nagyon is modern magatartásokkal járhatnak együtt, és rendkívül eltérô családi struktúrák léteznek anélkül, hogy szoros kapcsolat lenne a termékenységcsökkenés, a házasságkötések és a lazább együttélések, élettársi kapcsolatok egymáshoz viszonyított arányai, valamint az attitûdök között

Mire jutnak az empirikus vizsgálatok?
A családdal és gyermekkel kapcsolatos nemzetközi vélemény- és attitûdvizsgálatok többnyire abból a feltételezésbôl indulnak ki, hogy a különbözô survey-k összehasonlítását a lehetô legegyszerûbb kérdésmegfogalmazások szolgálhatják. Ám e legegyszerûbb, a politikai választások közvélemény-kutatásaira emlékeztetô kérdésmegfogalmazások kevéssé érzékenyek olyan finomságok feltárására, mint amilyen a közgondolkodás fô áramlatai és az egyéni életvezetési utak közötti távolság. Többek között ez az oka annak, hogy az eredmények nem túlságosan meggyôzôek. Egy kilenc európai országra vonatkozó reprezentatív felvételben (idézi: Coleman, 1998) a többség egyetértett azzal, hogy "a gyermek az élet fontos célja, és házasságban kell, hogy megszülessen". Egybecseng ezzel az 1992-1993. évi Európai Termékenység Vizsgálat adata (vö. Kamarás, 1995), amely szerint a meghatározó többség minden országban azt vallja: "a házasság nem elavult intézmény". Ezek a vélemények többnyire kevéssé differenciálódnak a válaszadók egyéni paraméterei (például családi állása, családi állapota) szerint.
A vizsgálati eredményekbôl sokan azt a következtetést vonják le, hogy a családi élet modernizálódását, a különbözô, alternatív családi együttélési formák jogosultságát - illetve azokat az attitûdöket, amelyek ezt támogatják - a nemzetközi kutatások egyáltalán nem támasztják alá (Coleman, 1998). Mások éppen hogy "túlértékelik" az országok közötti nem túlságosan nagy véleményeltéréseket: a házasság vagy a gyermek értékére vonatkozó nemzetközi "összátlagot" meghaladó, vagy az alatt elhelyezkedô nemzeti átlagokat pedig a "tradicionális-liberális" dimenziójában értelmezik. Ennek alapján egészen furcsa térképeket lehet felrajzolni. Így kerül például a "leginkább liberális" országcsoportba - Svédország mellé - Olaszország (vö. Tóth, 1998), ahol egyébként a párkapcsolatokra meghatározó módon a házasság jellemzô, és a - látványosan megcsappant - termékenység itt gyakorlatilag azonos az ún. "házas termékenységgel". (Egyes olaszországi szociológusok a termékenység csökkenését éppenséggel a házas életforma bizonyos tradícióinak intenzív továbbélésével magyarázzák. Míg az olasz nôk gazdasági aktivitása jelentôsen fellendült, szinte semmilyen változás nincsen a hagyományos családi szerepmegosztásokban. A férj, a család kiszolgálása ugyanúgy "társadalmi elvárás", mint abban az idôben, amikor az asszonyok még nem dolgoztak, ezért a tradicionális családi életforma, a férj "uralkodó", a feleség "alárendelt" szerepe - amihez úgy tûnik, egyelôre mindkét fél ragaszkodik - csak kisebb gyermekszám mellett tartható fenn. - Vö. Seres Attila, 1998) A magam részérôl erôsen megkérdôjelezném, hogy például "a házasság legfôbb elônye az anyagi biztonság" állítás elfogadása tradicionális beállítódást jelez-e. Nem fordítva van? Az olasz nôk ma már jelentôs helyet foglalnak el a munkaerôpiacon, így a korábbi helyzethez képest kevésbé vannak kiszolgáltatva annak, hogy a férj tartsa el ôket. A "házasság legfôbb elônye az anyagi biztonság" megfogalmazású állítást 16 ország közül éppen Olaszországban utasítják el a legjobban. Emögött, nézetem szerint, nem "liberális gondolkodásmódjuk" áll, hanem inkább az, hogy a házasság "eszmei" jelentôségének Olaszországban nagyobb súlyt tulajdonítanak, mint a házasság nyújtotta anyagi biztonságnak. Fölteszem, lehetséges, hogy egy másik országban ugyanakkor mégiscsak valamiféle hagyományos szemléletmódot jelez, ha az anyagi biztonságot tartják a házasság legfôbb elônyének. De vajon mondhatjuk-e, hogy a kérdésmegfogalmazás nemzetközi összehasonlításban is alkalmas a "tradicionális", illetve "liberális" attitûdök szétválogatására?
A jelek mindenesetre arra vallanak, hogy a magatartást befolyásoló értékek és preferenciák nemzeti szinten történô megragadása és összehasonlíthatóvá tétele korántsem egyszerû, és szorosan összekapcsolódhat az adott országokban fel-felbukkanó másfajta ideológiai áramlatokkal. (Maga Lesthaeghe is nagy figyelmet szentel az olyan "kiugró" események magyarázatának, mint az ún. "baby boom"-jelenség vagy a legújabb kohorszokban bizonyosfajta konzervatív szemlélet terjedése.)

Házasságcentrikusság és gyermekcentrikusság Magyarországon
A nemzetközi survey-k Magyarországra vonatkozó paraméterei mindig kiugróak. A KSH Népességtudományi Kutató Intézetében készített saját vizsgálatunk (Pongrácz-S. Molnár, 1994), a Hungária GfK Piackutató Intézet 1995. évi nemzetközi vizsgálata (S. Molnár, 1997/a), az ISSP kereteiben készült kutatás (Tóth, 1998), a Gallup Poll adatai (1997) egybehangzóan azt mutatják, hogy a gyermekcentrikus és házasságcentrikus érzelmek Magyarországon kivételesen intenzívek, e tekintetben hazánk az európai országok listáján mindig az elsô, legfeljebb a második helyen áll. Ezzel elôször saját kutatásunk alkalmával szembesültünk, amikor négy ország (Magyarország, Lengyelország, Oroszország, Németország - külön-külön a volt NSZK és a volt NDK) kisgyermeket nevelô szülôinek válaszait hasonlítottuk össze abban a kérdésben: "Kinek jobb az életben: a gyermekeseknek vagy a gyermekteleneknek?". (Megjegyzem: ez a kérdésmegfogalmazás is meglehetôsen leegyszerûsített.) Míg a magyar anyák és apák közel 90%-a vallotta, hogy a gyermekeseknek jobb mint a gyermekteleneknek, Németországban és Oroszországban inkább a gyermektelen létet preferálták, Lengyelországban pedig nagyjából fele-fele arányban oszlottak meg a válaszok. Ezt az eredményt szociológusok szakmai vitáin többnyire hitetlenkedve fogadják (metodikai kifogások, fordítási problémák feltételezése stb.). Ezért a kérdést - részben saját megnyugtatásunkra - több alkalommal megismételtük lakossági véleménykutatások alkalmából is. Az eredmény nagyon hasonlít az elsô adatfelvételéhez.
Felmerült bennünk, hogy a kérdés megfogalmazásának módja ("kinek jobb az életben" vajon nem irányítja-e túlságosan a közhelyszerû, sztereotip válasz irányába a megkérdezetteket. Más szóval: nem tûnik-e helyesebbnek, illendôbbnek azt felelni: a gyermekeseknek jobb; vajon nem arra számítanak-e a megkérdezettek, hogy ilyen válasszal kedvezôbb képet nyújtanak magukról. Kérdés persze, hogy az ilyesfajta válaszadói taktika miért nem mûködik ugyanígy a többi megfigyelt országban. (Ennek elvileg csak az lehetne a magyarázata, hogy a megfigyelt országokban a közgondolkodás is inkább "megoszlik", s azokban a válaszadók úgy tudják: preferenciájuk akkor sem ellenkezik a társadalmilag elfogadott normákkal, ha a gyermektelenség állapotát gondolják kedvezôbbnek.)
Mindenesetre másféle kérdésmegfogalmazással is próbálkoztunk, mégpedig a következôvel: "mennyire jó, ha egy házaspárnak a) nincsen gyermeke, b) egy gyermeke van, c) két gyermeke van, d) három gyermeke van, e) négy vagy több gyermeke van." Mindegyik válaszalternatívára ötfokozatú skálán lehetett felelni. Az eredmény egybecseng az elôzôekkel: a "gyermektelenséget" elenyészô mértékben tartják csak jónak az emberek, a legmagasabb értéket a "kétgyermekesség" kapja, ennél valamivel alacsonyabb az "egygyermekesség" és a "háromgyermekesség" kedveltsége, és relatíve alacsony (de a "gyermektelenségnél" kedvezôbb) a négy vagy több gyermekességé (vö. S. Molnár-Pongrácz, 1997).
Az említett, többi kutatóintézet nemzetközi adatfelvételei a miénk után készültek, s ezek eredményei - ha a házasságra és a gyermekre vonatkozó, legkülönbözôbb kérdésmegfogalmazásokat is alkalmazták - minden tekintetben összhangban vannak a sajátunkkal: Magyarország erôsen kiugrik a gyermek- és házasságcentrikus attitûdök intenzitásával. Úgy tûnik azonban, hogy szakmatársaink egy része szinte restelli a magyar adatokat. Azok hihetôségét gyakran megkérdôjelezik különbözô viták alkalmából, de publikációiban is. ("Nehezen hihetô, hogy a magyar emberek a környezô, hasonló történelmû, tradíciójú országok lakosságánál ilyen nagymértékben gyermekszeretôbbek, gyermekcentrikusabbak lennének". - Tóth, 1998. 92. o.). De vajon miért csak a magyar adatok hihetôk nehezen? És miért hihetôk akkor ugyanezen nemzetközi vizsgálatok más témakörökre vonatkozó - magyar és más - eredményei?
Bár hézagmentes magyarázatot egyelôre magunk sem tudunk adni, a családi értékek magyarországi alakulása olyan kérdéskör, amelyet érdemes több oldalról is vizsgálat tárgyává tenni. A következôkben ennek néhány eddigi tapasztalatáról szeretnék beszámolni. Elöljáróban azonban egészen röviden és vázlatosan szólni kell a házasodások és a gyermekvállalás magyarországi alakulásáról: összhangban vannak-e ezek a lakosság házasságcentrikus és gyermekcentrikus attitûdjeivel.
- Ami a házasságot illeti: Magyarország több mint száz éven keresztül a magas házasodási gyakoriságú országok közé tartozott. A férfiak nagy többsége, a nôknek pedig 90-100%-a élete folyamán legalább egyszer házasságot kötött. Mintegy 20-25 évvel ezelôtt kezdôdött meg a házasságkötések számának csökkenése (ez egyaránt vonatkozik az elsô és az újraházasodásokra), s ezzel európai viszonylatban a közepes házasodási készségû országok közé kerültünk. A 90-es években a tendencia felerôsödött: míg 1990-ben az 1000 lakosra számított házasságkötések száma 6,4 volt, 1998-ra ez 4,5-re csökkent. A változások elsôsorban a fiatalabb korosztályokat érintik, ami azt jelenti, hogy az elsô házasságkötések átlagos életkora is kitolódott.
E tendencia mellett is igaz azonban, hogy a hazai népesség többsége, 54%-a ma házas családi állapotú. Ez elég magas szám, és szerintem önmagában is érthetôvé teszi a lakosság házasság iránti pozitív beállítódását. Emellett szólnak továbbá azok a statisztikai megfigyelések, hogy házasságban a családok jobban meg tudják valósítani eredeti családterveiket (a házasságon alapuló párkapcsolatok termékenyebbek és kevésbé bomlékonyak, vagyis "megbízhatóbbak", mint az élettársi együttélések), anyagi és lakáskondícióik általában jobbak. Az élettársi kapcsolatok aránya tekintetében Magyarország (Lengyelországgal, Olaszországgal, Spanyolországgal és Litvániával együtt) - legalábbis ma még - a legalacsonyabb gyakoriságú országok csoportjához tartozik. Kutatási eredmények szerint azon nôk meghatározó többsége is, akik házasságon kívül szültek, a házasságot tartja ideális életformának, és nagy részük saját családi helyzetét nem tekinti véglegesnek, hanem elôbb-utóbb házasságkötést tervez (S. Molnár és tsai, 1998).
- Ami a termékenységet illeti: ennek csökkenése Magyarországon jóval korábban kezdôdött el, mint számos európai országban - gyakorlatilag a századelôn. A század elsô évtizedeiben egy családban átlagosan még több mint négy gyermek született. Az elsô világháború születéskiesése mély nyomokat hagyott hátra, negatív hatása évtizedekkel késôbb is érzékelhetô volt. A két világháború közötti jelentôs termékenység-visszaesés következményeként az 1940-es évek elejére 2-3 fôre csökkent a családok átlagos gyermekszáma, és a háborút követôen sem emelkedett jelentôsen a születésszám. Az 1950-es évek végén az európai országok között elôször Magyarországon került a termékenység a reprodukciós szint alá, az 1960-as évek elején pedig világviszonylatban is hazánkban volt a legalacsonyabb a termékenység. Az 1970-es évek családpolitikai intézkedései rövid ideig tartó, de jelentôs születésszám-emelkedést eredményeztek az évtized közepén. Az 1980-as és 90-es években azonban folytatódott a születésszám alapvetôen csökkenô trendje. Az 1998. évi 97 300-as születésszám történelmi minimumot jelent, és mintegy 40%-kal alacsonyabb az egyszerû reprodukciót biztosító szintnél.
Vajon hogyan egyeztethetô ez össze az erôsen gyermekcentrikus beállítódással? Véleményem szerint megfontolandók a következô körülmények:
a) A termékenységet magyarázó, közgazdasági elméleteken alapuló nemzetközi összehasonlítások az 1960-as és 1970-es években elôször csak különbözô ismérvek (a mezôgazdaságban élô lakosság, a nagyobb városokban élôk, az iskolázott nôk aránya) alapján választották szét az ún. "modern" és "hagyományos" társadalmakat. A két pólusra nézve valóban jellemzô volt az alacsony termékenység és haladóság ("modern"), illetve a magas termékenység és halandóság ("hagyományos"), a köztes mezô társadalmaiban kirajzolódó termékenységi tendenciák azonban már kevéssé voltak magyarázhatók. Az elemzésekhez új tényezôk, új hipotézisek bekapcsolását is szükségesnek tartották, nevezetesen azt, hogy terméknységcsökkenést eredményez, ha
- a gyermekszám tudatos egyéni, családi döntés eredményévé válik, és a társadalmi normák nem tiltják a születéskorlátozást, valamint nem támogatják az igen nagy gyermekszámot;
- általánosan elfogadottá válik, hogy a kisebb gyermekszám kedvezôbb;
- születéskorlátozási technikák, módszerek állnak rendelkezésre.
A hazai néprajzi emlékek (vö. Tárkány Szûcs, 1981), a két világháború közötti szociográfusok kutatásai, de demográfusok számára leginkább Andorka Rudolf Az ormánsági születéskorlátozás története címû munkája (Andorka, 1975) világítják meg, hogy a magyar termékenység századelôn megkezdôdött csökkenése alapvetôen rásimul ezekre a kritériumokra. Jelentôs különbség van azonban abban, hogy a termékenység látványos csökkenését a nyugat-európai országok esetében csak a 70-es években lehetett érzékelni. Okként a nôk munkába állásának felgyorsulását szokás felhozni. A nôi munkavállalás terjedése alapvetôen megváltoztatta a családi relációkat, mivel a nôk életében egyre nagyobb szerepet kezdtek betölteni olyan életcélok, amelyek a szûk családi kereteken túllépnek és csak kisebb létszámú család mellett valósíthatók meg.
A nálunk jóval korábban megindult tendencia konkrét okaként azonban a földhiányt lehet megjelölni, pontosabban azt, hogy a jobbágyfelszabadítás után elaprózódott kisparcellákon a gyermekek között elosztható földek generációról generációra csökkentek. A tömeges, ám az egészséget kevésbé károsító módszereket, technikákat még nélkülözô születéskorlátozás célja tehát éppenséggel a meglévô családi relációk, a tradíciók fenntartása volt. A születéskorlátozás egy-egy faluban már nem is "titkolt", "egyéni" döntés tárgyát képezte, hanem "...egyéni akaratok és szándékok fölött álló kötelezô magatartás(sá vált), amit erkölcsi igazolással szentesít a társadalom, és állandó morális éberséggel vigyáz arra, hogy tagjai meg ne bontsák érvényét." (Erdei, 1932) Ami ennek technikáit, módszereit illeti, azokat elég kegyetlen módon alkalmazták - a fogamzásgátlástól a magzatelhajtásig, olykor akár a gyermekgyilkosságig.
A gazdasági kényszerbôl alkalmazott születéskorlátozás azonban nem csökkentette, hanem inkább emelte a gyermek értékét. A család belsô élete, a családi szerepek, a feleség családon belüli funkciói változatlanul fennmaradtak. A megszületett gyermeket mindig is örömmel fogadták, hiszen a fiúgyermek a családban maradt felnôtt korában is, munkaerôforrást jelentett és a vagyont gyarapította. Emellett a gyermeket, mint örököst, mint az apa nevének továbbvivôjét is üdvözölték. Az asszonyok is akkor gyökeresedtek meg férjük családjában, amikor elsô gyermeküket világra hozták. Sok helyen próbaházassággal ellenôrizték, hogy az asszony képes-e gyermekszülésre, és ha meddônek bizonyult, a házasság megkötése elmaradhatott. Elsô hallásra szinte paradoxonnak tûnik, hogy a viszonylag korán megkezdôdött termékenységcsökkenés inkább a gyermekcentrikus hagyományokat erôsítette.
b) Egy másik, Magyarországra jellegzetesen érvényes sajátosságot a termékenységi és családtervezési vizsgálatokkal lehet kimutatni. Ilyen vizsgálatok a Központi Statisztikai Hivatalban rendszeresen készülnek, s arról tájékoztatnak, hogy a gyermekvállalásban érintett fiatal nôk (vagy párok) hány gyermeket kívánnak a maguk számára. Az ún. kívánt gyermekszám a már megszületett gyermek(ek) mellett tehát számol azzal is, hogy a szülök hány további gyermeket szeretnének. Mivel a mutató együttesen tartalmazza a mindenkori tényleges termékenységi helyzetet és a jövôre vonatkozó termékenységi preferenciákat, értékébôl következtetni lehet a reprodukció szempontjából lényeges befejezett termékenység perspektívájára.
Általános tapasztalat, hogy Magyarországon sem a családtervezésben, sem a megvalósított családnagyságban nem jellemzô a szándékos gyermektelenség. (Egyes európai országokban ez a prokreatív népesség akár egynegyedére-egyharmadára is kiterjed.) Saját vizsgálatunkban, amelyben 18 és 40 év közötti férfiakat és nôket kérdeztünk (közöttük nemcsak párkapcsolatban élôket, hanem - arányosan - egyedülálló nôtleneket és hajadonokat, családalapítás elôtt állókat is), azt találtuk, hogy a gyermektelenség szinte teljesen hiányzik a vizsgált generáció jövôre vonatkozó terveibôl (S. Molnár, 1998). A nôknél 2,0-2,1 a kívánt gyermekszám átlaga; a KSH vizsgálatai szerint a termékenységük befejezéséhez közeledô 40-44 éveseknél azonban a megvalósulás ennél alacsonyabb. Legtöbben kétgyermekes családot kívánnak, és ténylegesen is az ilyen családtípus a leggyakoribb. Elgondolkoztató, hogy a fiatalabb nôi csoportokban többen szeretnének három, semmint csupán csak egy gyermeket, a befejezett termékenységhez közeledve azonban csökken a három gyermeket és növekszik az egy gyermeket kívánók aránya. A 40 évesnél idôsebb nôknél a három- és többgyermekesek együttes aránya sem éri már el az egygyermekesekét. Ez azt jelenti, hogy a vágyak, kívánságok némileg meghaladják a tényleges gyakorlatot. E jelenség mögött az anyagiak, a gyermeknevelés és a munkavállalás összeegyeztetésének nehézségei, a lakásgondok állnak. E problémák valóban nyomasztóak. A KSH egy vizsgálata szerint például 1995-ben - a Bokros-csomag hírére, amely arról tudósított, hogy a gyermekellátások rendszere módosulni fog - az egygyermekes családok 52%-a nyilatkozott úgy, hogy a további gyermekekre vonatkozó elképzeléseiket újragondolják. (Lakatos, 1996, 1997)
A szándékos gyermektelenség elenyészô mértéke (ami nézetünk szerint a gyermekcentrikusság egyik meghatározó jellemzôje) egybecseng rendszeresen megismételt lakossági közvélemény-kutatásaink eredményeivel. A gyermektelenség a közgondolkodás szerint sem kívánatos élethelyzet a fiatal párok számára, és ennek az attitûdnek az intenzitása az elmúlt 20-25 évben gyakorlatilag változatlan.
Amint arról szó volt, Magyarországon elég korán, a századelôn meggyökeresedett az a gondolkodásmód, hogy a kisebb gyermekszám kedvezôbb - nemcsak gazdaságilag, hanem a hagyományos családi relációk fenntartása, megôrzése érdekében is. Ma a kérdést úgy fogalmazhatnánk: hány gyermekkel tudják kielégíteni a szülôk "gyermekcentrikus érzelmeiket"; egyáltalán, meg lehet-e határozni a gyermekek családon belüli "optimális számát". Ez ma valóban egyéni preferenciák kérdése, hiszen az érzelmi igényeket, érzelmi szükségleteket akár egy gyermek is kielégíti. Sokan azonban a gyermek érdekeit is figyelembe veszik (kisebb korban: hogy legyen játszótársa, felnôtt korban vagy a szülôk halála után: hogy ne maradjon egyedül, család nélkül), s ezért vállalkoznak két gyermekre (ez a leggyakoribb választás, és ezt tartja a közgondolkodás is "normálisnak", "ideálisnak" egy egészséges család számára), és ha kevesen is, de vannak, akik kifejezetten nagy létszámú, sokgyermekes családi együttesre vágynak.
c) A 90-es években új tendenciaként figyelhetô meg, hogy a régebben viszonylag korai elsô házasságkötések idôben kitolódnak. Az 1997. évi adatok szerint a férfiak átlagosan 30 éves korban, a nôk pedig 27 éves korban lépnek házasságra. Ezen belül az elôször házasulók ennél fiatalabbak, de a nôtlenek még így is átlagosan 26 éves korban, a hajadonok 24 éves korban kötnek házasságot.
A fenti jelenség népesedési hatása a következô. Mivel Magyarországon a gyermekvállalás elsôsorban a házasságokhoz kapcsolódik, a hazai házasodási szokások hosszú ideig elôsegítették a gyermekek megszületését, és így fékezték a termékenység csökkenô alapirányzatát. A házasságkötések késleltetése (késôbbi életkorra halasztása), átmeneti vagy végleges elmaradása azonban ellentétesen hat erre a tendenciára, mivel a házasságban élôk alacsony arányán keresztül kedvezôtlenül érinti a születések színvonalát. Ezt - hasonlóan a számos európai országban tapasztalt helyzethez - a házasságon kívül született gyermekek növekvô aránya nem ellensúlyozza.
A házasságkötések késleltetése tehát bizonyos fokig az elsô gyermekszülések halasztásával jár együtt, hiszen ha egy anya az elsô gyermekét késôbb (idôsebb korban) hozza világra, kevesebb esély van arra, hogy termékeny életszakaszában második (esetleg harmadik vagy további) gyermek szülésére tudjon vállalkozni. Márpedig tény, hogy a késôbbi házasságkötés és gyermekvállalás miatt 1990 óta átlagosan 1,3 évvel emelkedett a házas nôknek az elsô gyermekük megszületésekor betöltött életkora. Az évrôl évre tapasztalt születésszám-csökkenést azonban korántsem a gyermekcentrikus érzelmek lanyhulása okozza, hanem az, hogy a 25 vagy 30 év feletti gyermekvállalás nem tudja kompenzálni a fiatal korban elmaradt szülést.
Liberalizálódás - jogi és/vagy érintettségbeli, érzelmi dimenziók
Az értékstruktúra változásaival kapcsolatos kutatások egyik legmértéktartóbb forrása, az Európai Értékrend Alapítvány (EVS) 90-es évek elején készített (és a 80-as években végzett vizsgálattal is összehasonlító) felmérése jól jelezte a családi értékek liberalizálódását. (Kerkhofs, 1993) A 16 országra kiterjedô kutatás egyértelmûen mutatta, hogy a családot mindenütt a legfontosabb értéknek ítélték az emberek, a sikeres házasság biztosítékának pedig a hûséget, a toleranciát, a kölcsönös megbecsülést tartották, valamint azt, hogy a házaspárnak legyenek gyermekei. A házasságot mint intézményt mégis többen tartották már némileg elavultnak mint 10 évvel korábban, elfogadottabbá vált a válás, a házasság elôtti és a házasságon kívüli szexuális kapcsolat, a mûvi abortusz, továbbá az, ha egy egyedülálló nô gyermeket akar. A tapasztalt értékrendbeli különbségek Nyugat-Európában sem a jövedelemmel, sem a foglalkozással nem mutattak összefüggést, s a városi és falusi lakosság között sem tapasztaltak jellegzetes eltérést. Ezek az újonnan formálódó értékek homogenitására utalnak. Egyedül az életkor változója differenciálta a mentalitásbeli különbségeket. Elsôsorban ez, vagy még inkább a nemzedéki hovatartozás (a második világháború elôtt, az 1940-1960 között és az annál késôbb születettek) szerint mutatkoztak olyan választóvonalak, amelyek alapján a kutatók azt a következtetést vonták le: nem valószínû, hogy a "mai fiatalok" az idô múlásával apáik látásmódját teszik magukévá.
A két aspektus - a családi értékek liberalizálódása, modernizálódása a közgondolkodásban egyik oldalról, s az egyéni életvezetés, az egyéni, családi tervek, szándékok, döntések a másik oldalról - azonban az európai országokban sem simulnak pontosan egymásra. A kutatások ma még azt sem tudják valószínûsíteni, melyik szférának van primátusa. A hatás feltehetôen két irányban érvényesül. A közvéleményben liberalizálódó értékek - például a tolerancia az elváltak, a házasságkötés nélkül együttélôk, a leányanyák iránt - bátorítóan hatnak azokra, akik elszakadnak a hagyományos szokásoktól, elôírásoktól. De ez megfordítva is igaz: az elváltak, az élettársi kapcsolatban élôk, a leányanyák számának növekedése e jelenségeket a közvélemény szemében is megszokottabbakká teszik, s az emberek toleránsabbá, elfogadóbbá válnak irántuk. Ebben az összjátékban azonban már nagyon jelentôs különbségek mutatkozhatnak az egyes országok, nemzetek között, és azok minden bizonnyal nem függetlenek az adott országok más jellemzôitôl, pl. múltjától, gazdasági színvonalától, a politikai légkörtôl és irányoktól, ideológiáktól stb. Mindezek a nemzetközi összehasonlításokat megnehezítik.
Egy, a 90-es évek elején készített magyar vizsgálat, amely a 20-35 év közötti nôk és 20-40 év közötti férfiak országos mintáján készült (Vukovich és tsai 1994, S. Molnár, 1997/b) azt támasztja alá, hogy a családi értékek bizonyosfajta liberalizálódása a fiatal felnôttek generációjában nálunk is kimutatható. (Ezt a mindennapi életben valamennyien tapasztalhatjuk. Jó néhány évtizeddel ezelôtt az emberek többnyire még diszkriminatív módon ítélték meg az elváltakat, a "vadházasságban" élôket, a "megesett lányokat", a "törvénytelen gyerekeket" - ennek ma már alig vannak jelei.)
Az említett vizsgálat kérdôívén a családi életformákra, a gyermekvállalásra és a gyermekes nôk munkavállalására vonatkozó általános attitûdök vizsgálatát szolgáló kérdések egy, a hagyományos családkép és egy lazább, nyitottabb, "modernebb" modell ellentéte mentén helyezkednek el. A válaszmegoszlások alapján nehéz megnevezni olyan, társadalmilag jól körülírható rétegeket vagy csoportokat, amelyekre egyértelmûen és kizárólag tradicionális, illetve amelyekre kifejezetten csak "modern"-nek nevezhetô attitûdök elfogadása jellemzô; elsô megközelítésben úgy tûnik, hogy a vizsgált kérdésekben meglehetôsen nagy az inkonzisztencia. A családi együttéléssel kapcsolatos általános vélemények és a személyes választások kapcsolatáról végzett elemzések azonban inkább azt támasztják alá, hogy a fiatal felnôttek generációjának nagy többsége jogi szempontból a családi élet liberális szabályozásának a híve, legszemélyesebb kapcsolataiban azonban inkább tradicionális elveket vall. Óriási többség utasítja el a válás esetleges tilalmát vagy megszigorítását, és a többség nem ért egyet az élettársi kapcsolatot (vagy a válást) erkölcsileg elítélô állásponttal sem. Ha azonban egy kérdés a családot, mint a konkrét válaszadó és partnere, házastársa, gyermekei személyes ügyét közelíti meg, a tradicionális értékek elfogadásának elsöprô többsége tapasztalható.
A legtöbb kérdésben - csakúgy, mint az EVS-vizsgálatban - nincsen különbség a férfiak és nôk attitûdjei, értékválasztásai között. Hasonló a helyzet a családi állapottal. Bár a házasok (és a gyermekesek) hajlamosak egy fokkal tradicionálisabb véleményt hangoztatni, az élettársi kapcsolatot már próbáltak, illetve az elváltak pedig némileg szkeptikusabbak a házasság intézményével szemben, ez nem determinisztikus összefüggés. A nem és a családi állapot, a családi körülmények szerint tehát nincsen éles különbség abban, hogy míg a családi életforma megválasztását liberálisan ítéli meg a vizsgált korosztály ("jó a házasság, de jó az élettársi kapcsolat is", "a válást nem kell elkapkodni, de tiltani sem szabad", "mindenki élhessen úgy, ahogy akar"), addig a család belsô életét, a családi harmóniát, a családtagok egymáshoz való viszonyát illetôen inkább a hagyományos értékek dominanciájáról beszélhetünk. Megjegyzem, ez nem teljesen magától értetôdô. Az életcélok érvényesítésének szándéka, a karrierorientáltság, az individualizáció - amelyek e fiatal generációnál ugyancsak kimutathatóan jelen vannak - akár háttérbe is szoríthatnák a család belsô életét szabályozó hagyományos értékeket és normákat (mint amilyen pl. a szülôi tekintély megkövetelése, az egymásért hozott áldozatok vállalásának kötelezô jellege stb.). Bár erre is vannak jelek, a generációban ma még nem mondható általánosnak.

A család és a munka, a hivatás

A nyugat-európai országokban a családi magatartások alakulását magyarázva sok demográfus és szociológus kiemelt szerepet tulajdonít a nôk keresô tevékenységének, annak, hogy ez nemcsak általánossá vált, hanem éppenséggel ez változtatta meg a család, a gyermek fontosságát a nôk értékrendjében, ami azután magával hozta az addigi családi normák általános fellazulását.
Amint az ismert, a nôk helyzete másképp alakult a nyugat-európai, illetve a piacgazdaságra az elmúlt évtized során áttérô, volt szocialista országokban. Észak- és Nyugat-Európa számos országában a nôk szerves fejlôdés eredményeként léptek ki a családi szerepkörbôl, ezért törekvéseiket a közgondolkodás is kedvezôbben fogadja. Az erôltetett "egyenjogúsítást" folytató volt szocialista országokban azonban a nôi munkavállalást hosszú ideig valóban kényszernek tekintették az emberek. A 70-es években készült lakossági közvélemény-kutatások szerint is még többségi vélemény volt, hogy a nôk - ha anyagilag megengedhetnék maguknak - szívesebben maradnának otthon, s ez a családi életre, a családok gyermekszámára, a konfliktusok, a válások elkerülésére is jótékonyan hatna.
A 80-as évektôl kezdve e felfogásban már gyökeres változás volt tapasztalható: a munkaképes korú nôknek csak egy kisebb része - Magyarországon például nem egészen egyötöde - vélte úgy: a munkavállalás a nôk számára kényszer. 1991-ben a kisgyermekes anyák többsége úgy nyilatkozott: akkor sem maradna otthon, ha férje jól keresne, és el tudná tartani a családot. 1993-ban a 40 évesnél fiatalabb nôk több mint 70%-a, az ugyanilyen korú férfiak 63%-a adott igazat azoknak az asszonyoknak, akik magas jövedelmû férj mellett is dolgozni akarnának - legalább részmunkaidôben. Több mint 60%-uk azonosult azzal az állásponttal, hogy "vannak ugyan szülôi kötelességek, de az életcélokról nem kell lemondani a gyermekek miatt".
A 90-es évek adatai - az 1970-es és az 1980-as években készített közvélemény-kutatások eredményeihez képest - éppen a nôk, az anyák munkavállalása tekintetében mutatják a legnagyobb szemléletmódbeli változást. Ebben természetesen szerepe van a korszellem változásának, modernizálódásának, de belejátszik a nôk iskolai végzettségének, szakképzettségének emelkedése is, amibôl következôen a nôk egyre inkább a férfiak valódi "versenytársaivá" válnak a munkaerôpiacon. De a "munka értékének" növekedésében nem lebecsülendô a munkahely elveszítésétôl, a munkanélküliségtôl való félelem sem. Ez természetesen nemcsak a nôket érinti. Tanulságosak ebben a vonatkozásban is az 1996. évi mikrocenzus adatai. Eszerint jelentôsen eltér a férfiak és nôk munkavállalási stratégiája. Az alkalmazottként dolgozó férfiak 42%-át szövetkezeti vagy magántulajdonú cég, míg 35%-át az állami szféra foglalkoztatta az adott évben. A nôk esetében ezek az arányok megfordulnak. Körükben az állami tulajdonú munkáltatók aránya 51%, a szövetkezeti és magáncégeké 33% volt. A mögöttes ok az, hogy a férfiak elsôsorban a magasabb jövedelmet (jóllehet, bizonytalanabb státust) jelentô magángazdaságokat célozzák meg, míg a nôk inkább a kisebb jövedelmû, de biztosabb állásokat részesítik elônyben. Ez a házasfelekre is érvényes: kihasználva mindkét szféra elônyeit, a férj biztosítja a család számára a nagyobb keresetet, a feleség pedig a - többnyire a családi kedvezményeket is inkább garantáló - biztos állást. A munkavállalás kockázatai ily módon a családi kohéziót, az egymásért való felelôsségvállalást erôsítik, ami elsôrendû eleme az ún. "tradicionális családi értékek"-nek.
Az anyák, feleségek munkavállalásával kapcsolatban szokás felvetni a háztartás és a gyermeknevelés ellátásának nehézségeit. Ez valóban súlyos kérdés; a modern társadalmakban a gyermeket vállaló családok, különösképpen az anyák nagy anyagi hátrányt szenvednek és sok többletterhet hordoznak a vállukon. Ez a munkatöbblet annál is inkább nagy, mert pl. a magyar vizsgálat szerint a "jól vezetett háztartás" igénye az egyik legfontosabb eleme a családi értékek rendszerének. Már-már meglepô, hogy a jó háztartás ideálképe - mint a "sikeres házasság" egyik fô kritériuma - erôsen él a mai 40 éves és fiatalabb korosztály egy nagyon markáns rétegében is, fôképp a relatíve alacsonyabban iskolázott (8 osztályt vagy szakmunkásiskolát végzett), vidéki, házas, gyermekes, fizikai foglalkozású csoportokban (és valamivel kevésbé a fôvárosiak, a legalább érettségizettek, a szellemi foglalkozásúak, az egyedülállók, illetve gyermektelenek körében).
Érdekes ugyanakkor, hogy "a háztartási munkák férj-feleség közötti egyenlô megosztásának" igénye és a tradicionális vagy modernebb szemléletmód, családi életvezetés között nem lehet erôs összefüggést felfedezni. A nôk többsége - függetlenül társadalmi helyzetétôl, iskolázottságától, szemléletmódjától - egyáltalán nem tartja fontosnak, hogy ezeket a tennivalókat egyenlô arányban ossza meg a házaspár; elégedettek azzal, ha a férj legalább egy kis részt vállal e feladatokból, elfogadják és természetesnek veszik a hagyományos nôi szerepet, még akkor is, ha a munkavállalás és a háztartásvezetés összeegyeztetése nem könnyû. Ez arra vall, hogy jóllehet a háztartási munkák egyenlô, igazságos megosztását a nômozgalmak (és nem ritkán a szakirodalom) is az egyenjogúság egyik legfontosabb kritériumának tekintik, ez az igény a magyar nôk körében nem vált általánossá. Ez azért is figyelemre méltó, mert munkaerôpiaci részvételük elég magas, és - mint vizsgálataink alátámasztják - ez nem kizárólag kényszerbôl történik.
A nemzetközi összehasonlítások azonban ezúttal is elgondolkoztatóak. Míg az otthon, a család, valamint az állás, a munka, a hivatás alternatíváját illetôen Magyarországon és Olaszországban inkább az elôbbi felé billen a preferenciák mérlege, más a helyzet Svédországban (ahol a munkavállaló nôk aránya ugyancsak magas). Ott a közvélemény gyakorlatilag elutasítja ennek a két aspektusnak a szembeállítását. Inkább azt fogadják el, hogy "kinek-kinek a saját maga által választott életforma a legmegfelelôbb, ezt kívülrôl nincs jogunk megítélni". Elhárítják az állásfoglalást abban, hogy "általánosságban mi a jó, a megfelelô a nôk számára", az otthonmaradás-e vagy pedig a munkavállalás, mivel a kétfajta választást egyenértékûnek tartják. (Vö. GfK Hungária Piackutató Intézet adattára, 1995) Szerintem ez például egy elég jelentôs, a szocio-kulturális háttérrel erôsen összefüggô különbség a hagyományokat jobban ôrzô magyarországi és olaszországi, valamint a svédországi közgondolkodásban.

A kutatások perspektívájáról

Az elmondottakkal talán sikerült érzékeltetni, hogy az egyes országokban mind a családi életformák, mind pedig az ún. családi értékek, valamint e két szféra közötti kapcsolatok igen nagy változatosságával találkozhatunk. A londoni Gazdasági Társadalmi Kutatások Tanácsa és a Világtársadalom Alapítvány (Zürich) által támogatott nagyszabású projekt (ennek részleteirôl számol be D. A. Coleman idézett munkája) például éppenséggel annak vizsgálatára irányul, hogy jóllehet a gyermekvállalási hajlandóság általános csökkenése tapasztalható, ez korántsem jelenti, hogy az európai országok - beleértve ebbe most már a kelet-európai országokat is - minden tekintetben azonos családi értékeket vallanak, s hogy választott életformáik valamiféle "példának tekinthetô" modellt követnének. Nincsen tehát arról szó, hogy azok a családi életformák, amelyek kezdetben elsôsorban a skandináv országokban kezdtek kialakulni, csupán bizonyos "idôbeli késleltetéssel", de a többi országban is hasonló változásokon mennek majd keresztül. Az értékek és magatartások nemzetközi térképe inkább arra utal, hogy a második demográfiai átmenet idôszakában e tekintetben Európa inkább sokszínûbb lett, mintsem egységesült.
A család, a házasság általános válságáról szóló, kategorikus megközelítésmód nem kellôen érzékeny a differenciák iránt. Így óhatatlanul elzárja magát attól a lehetôségtôl, hogy ezt a "sokszínûséget", az országok, régiók, népcsoportok közötti különbségeket figyelje meg, és ezek okai után kutasson.
Pedig azt hiszem, a kutatás egyik legérdekesebb feladata éppen annak vizsgálata: mi okozhatja, hogy egymáshoz nagyon közel élô, egymáshoz nagyon hasonlító népességek ugyanazon társadalmi kihívásokra eltérô értékrenddel reagálnak és/vagy azokra eltérô demográfiai válaszokat adnak.


Hivatkozások

Adatforrások:
Demográfiai évkönyvek (KSH), éves EUROSTAT-kiadványok.
Népmozgalom (Legfrissebb adatok, KSH)
Ki hol aktív? Mikrocenzus, 1996, KSH
Andorka Rudolf: Az ormánsági születéskorlátozás története. Valóság, 1975/6, 45-61. Gyermekszám a fejlett országokban. Gondolat, 1987.
Coleman, D.: Konvergencia és divergencia az európai népesedési magatartásban. Demográfia 2-3. 1998.
Cseh-Szombathy László: Családi értékek. Akadémiai székfoglaló, 1994.
Erdei Ferenc: Magyar falu. Budapest, 1932.
Gallup Poll: Nemzetközi vizsgálat adatai a családi értékekkel kapcsolatban. Manchin Róbert szíves közlése, kézirat, 1997.
Kamarás Ferenc: Európai Termékenységi és Családvizsgálat Magyarországon. Demográfia, 1995/4, 309-339.
Kerkhofs, J.: Közvélemény-kutatás az értékekrôl. HVG, 1993. január 2. 92-95.
Lakatos Judit: Visszatérés a munkaerôpiacra a gyermekgondozási idô letelte után. Statisztikai Szemle, 1996/7. 565-576. Munkaerôpiaci pozíció és gyermekvállalás. Statisztikai Szemle, 1997/11. 954-960.
Lesthaeghe, R.: A century of demographic and cultural change in Western Europe: an axploration of underlying dimension. Population and Development Review, vol. 9. No. 3, 411-435. 1983.
Lesthaeghe, R.-Wilson, C.: Les modes de production, la laicisation et le rhytm de baisse de la fécondité en Europe de l'Ouest de 1870 á 1930. Population, vol. 37. No. 3, 623-646. 1982.
S. Molnár Edit: Gyermeküket egyedül nevelô és kétszülôs családban élô anyák szülôi, családi attitûdjeinek vizsgálata. OTKA zárótanulmány, kézirat. 1997/a. Értékorientációk a 20-40 év közötti korosztály életforma-választásaiban és családi életvezetésében. OTKA - mûhelytanulmány, kézirat. 1997/b. A munkahely biztonsága és a gyermekvállalás konfliktusai a 18-40 éves férfiak és nôk körében. Demográfia, 1998/2-3, 206-233.
S. Molnár Edit-Pongrácz Tiborné: Az 1987. októberi, népesedési témákról készült közvélemény-kutatás fôbb eredményei. Demográfia, 1997/4. 308-341. Házasságon kívüli szülések Európában és Magyarországon az 1990-es években. Szociológiai Szemle, 1998/2-3.
S. Molnár Edit-Pongrácz Tiborné-Kamarás Ferenc-Hablicsek László: Házasságon kívüli szülések. KSH NKI Kutatási jelentései, 1998/63.
Pongrácz Tiborné-S. Molnár Edit: Kisgyermekes anyák és apák szülôi, családi attitûdjei négy európai országban. KSH NKI Kutatási Jelentései, 1994/52.
Seres Attila: Ritkán jár az olasz gólya. (Ismertetés olasz demográfusok és szociológusok értékeléseibôl.) Népszabadság, 1998. január 6., 6.
Tárkány Szûcs Ernô: Magyar jogi népszokások. Társadalomtudományi Könyvtár, Gondolat, 1981.
Tóth Olga: Házasság és gyermek: vélekedés és viselkedés. Századvég, 1998. Tél, 80-93.
Vukovich György-Cseh-Szombathy László-S. Molnár Edit-Pongrácz Tiborné-Utasi Ágnes:
Családi értékek - családi normák. In: Magyarország átalakulóban. Népjóléti Minisztérium kiadványa, 1994.


Függelék
Táblázatok

Az itt következô táblázatok azokból a kérdôív-kérdésekbôl mutatnak meg néhányat, amelyeket a KSH Népességtudományi Kutató Intézetében a családi értékekkel kapcsolatos, Pongrácz Tibornéval közösen végzett kutatásainkban alkalmaztunk.
 

1. táblázat. Saját életében mennyire tartja fontosnak, meghatározónak
a következô dolgokat? (1991)
(Ötfokú osztályzatok átszámítása 100 fokú skálára)
Kisgyermekes apák és anyák véleménye
 
Magyar-ország Orosz-
ország
Lengyel-
ország
Németország
  volt Kelet- volt Nyugat-
anya apa anya apa anya apa anya apa anya apa
01 Gyermek/ek 99 97 97 93 98 98 96 95 95 94
02. Szeretet 97 92 86 81 93 92 92 91 92 90
03. Család 94 96 94 90 97 97 95 95 93 94
04. Becsületesség 95 91 86 84 92 89 91 89 89 87
05. Házasság 94 93 85 82 85 94 85 86 90 91
06. Szabadság 92 91 83 85 92 94 78 77 84 86
07. Barátság 85 84 83 82 87 85 83 82 85 84
08. Mûveltség 83 82 71 68 71 68 81 80 75 77
09. Szorgalom 83 81 73 70 76 86 76 79 71 73
10. Szabadidô 83 78 80 76 80 79 78 78 78 77
11. Fegyelem 81 79 71 72 76 76 73 73 69 70
12. Egyéni függetlenség 79 82 79 86 88 90 68 69 75 76
13. Haza 75 76 73 76 76 78 66 65 51 59
14. Nemzeti érzés 74 74 n. a. 74 75 43 46 44 45
15. Önmegvalósítás 70 76 60 73 73 78 70 73 59 71
16. Hagyomány 64 71 45 63 76 70 44 48 48 49
17. Tolerancia (kisebbségek) 64 65 47 44 68 69 61 61 70 68
18. Hivatás, foglalkozás 62 80 64 79 70 82 77 91 56 81
19. Szolidaritás 65 61 56 58 75 78 64 63 71 71
20. Alkotás, kreativitás 62 69 52 66 76 78 60 62 67 63
21. Közéleti aktivitás 58 64 62 62 79 85 72 74 74 76
22. Vallás 49 42 50 37 75 65 18 16 46 40

2. táblázat. Mennyire tartja jónak, megfelelônek a következô családi életformákat? (1992-1995)

(Ötfokú osztályzatok átszámítása 100-as skálára)
 
Családi életformák
Házas anyák
(1992)
Egyedülálló anyák
(1995)
Élettársi kapcsolatban élô anyák
(1995)
Házasságon kívül szült,
de a gyermek születése után házasságot kötött anyák
(1995)
Teljesen egyedül élni 31 37 19 16
Szoros kapcsolatban az apával, de nem lakni együtt
17

42

29

27
Élettársi kapcsolatban élni 54 69 88 75
Házasságban élni 98 82 85 98

3. táblázat. Mennyire ért egyet a következô állításokkal?
(Egyetértés-index: -100-tól +100-ig terjedô skála)
Lakossági közvélemény-kutatás és 20-40 év közöttiek mintája, 1993 (egyetértés index)
 

 

Vélemények

Fiatal felnôttek
mintája

férfiak nôk
Az, ha egy férfi és egy nô együtt él házasságkötés nélkül, erkölcsileg nem elfogadható
-37

-65

-66
Kevesebb lenne a válás, ha a nôk csak 
a gyermekneveléssel, a háztartással foglalkoznának, nem járnának el dolgozni
12 -10 -18
Ha már egyszer elvált valaki, helyesebb, ha nem próbálkozik újra házassággal, hanem az élettársi kapcsolatot választja -31 -57 -52
Igazuk van a nôknek, ha akkor is szívesen dolgoznának legalább részmunkaidôben, ha kényelmesen meg tudnának élni a férj fizetésébôl 38 45 62
Egyáltalán nem lenne szabad megengedni a válást, mert a házasság egy életre szól -62 -86 -86
Ma már a gyermekek számára mindegy, hogy szüleik há-zasságot kötöttek-e, vagy élettársi kapcsolatban élnek -62 -26 -18
Nem lenne helyes megszigorítani a válást, módot kell adni az újrakezdésre 44 67 69
Az lenne helyes, ha az élettársi kapcsolatot ugyanúgy védenék a törvények, mint a házasságot 32 41 58
Csak az a gyermek kap igazán jó nevelést, akinek az anyja otthon van, nem dolgozik -39 -56 -63
Ha már egyszer felmerült a válás gondolata, jobb, ha nem várnak vele 1 -24 -20
A házasság ma már elavult intézmény n. a. -87 -87
Vannak ugyan szülôi kötelességek, de az életcélokról nem kell lemondani a gyermekek miatt n. a. 33 51
Ha az élettársi kapcsolatból gyermek is származik, az élet-társaknak feltétlenül házasságot kellene kötniük (11) 77 -44 -49

4. táblázat. Mennyire tartja fontosnak a sikeres házassághoz a következô dolgokat?

A nem fontosnak és a nagyon fontosnak tartott jellemzôk választása százalékban
20-40 éves férfiak és nôk, 1993
 
Jellemzôk Nem fontos Nagyon fontos
férfi férfi
Kölcsönös tisztelet és megbecsülés 00 00 52 61
Legyen gyermekük 06 06 50 55
Megértés, tolerancia 02 01 48 56
Hûség 02 02 46 54
Boldog szexuális élet 00 01 51 49
Önálló élet (apóstól, anyóstól független) 17 13 38 45
Megfelelô jövedelem 07 06 37 29
Jól vezetett háztartás 07 08 23 20
Közös ízlés, érdeklôdés 19 18 12 12
Háztartási munkák megosztása 18 20 11 12
Azonos mûveltség 39 33 06 07
Hasonló társadalmi háttér 57 54 05 04
Azonos vallási meggyôzôdés 79 74 04 03
Hasonló politikai nézet 80 74 02 02

5. táblázat. A kártyákon olyan dolgok szerepelnek, amelyekre az ember a gyermekeit nevelheti. Válassza ki közülük azt az ötöt, amelyeket Ön különösen fontosnak tart.

(A tulajdonságok kiválasztásának arányai százalékban)

20-40 éves férfiak és nôk, 1993
 
Tulajdonságok Férfi
Szorgalom 80 81
Kötelességtudat 68 72
Türelem, megértés mások iránt 59 73
Jó modor 60 58
Takarékosság 46 45
Engedelmesség 34 32
Következetesség 30 31
Önzetlenség 25 25
Humanizmus 20 21
Fantázia 22 17
Függetlenség 20 17
Kemény munka 21 12
Nemzeti érzés 09 08
Vallásos meggyôzôdés 04 07

6. táblázat. Most olyan, családi élettel kapcsolatos magatartásformákat fogok felolvasni, amelyek választásra kényszeríthetik az embert. Arra kérem, mindegyik esetben mondja meg, melyik áll közelebb az Ön véleményéhez
A 20-40 év közötti férfiak és nôk választásai, százalékban, 1993
 
A változó neve Tradicionális választások "Modern" választások
férfi férfi
EGYALDOZ 88 88 08 09
ONFELALD 80 77 15 19
TOPGYER 76 74 21 24
TEKINTEL 70 67 25 28
GAZJOLET 65 67 32 29
KORVEL 60 54 37 42
OSZINTE 54 55 43 44
JOTTESZE 50 50 38 37

KORVEL
1 - Törekedni kell arra, hogy a környezetnek, az ismerôsöknek jó véleménye legyen az ember családjáról.
2 - Nem kell törôdni azzal, hogy a környezet, az ismerôsök mit mondanak az ember családjáról.
TEKINTEL
1 - Az eredményes gyermeknevelés alapja, hogy a szülônek tekintélye legyen a gyermek elôtt, és megkövetelje, hogy a gyermek engedelmeskedjen.
2 - A mai világban nem vezet eredményre, ha a szülô tekintéllyel akar nevelni, és gyermekétôl engedelmességet követel.
ONFELALD
1 - Kisebb vágyainkról is le kell mondani, ha azok a családi élet nyugalmát, rendjét veszélyeztetik.
2 - Nyugodtan kövessük vágyainkat. Nem kell állandóan az esetleges következményekre gondolni.
OSZINTE
1 - Az igazi házassági, patneri kapcsolat az, amikor nincs semmiféle titok a házastársak, partnerek elôtt.
2 - Nem jó, ha az ember mindent elmond, még házastársa, partnere elôtt is lehetnek titkai.
GAZJOLET
1 - Igazi megelégedettség csak abban a családban lehet, ahol a költségesebb igényeket is ki tudják elégíteni.
2 - Az igazi megelégedettséghez nem szükséges az, hogy anyagi jólétben éljen a család.
EGYALDOZ
1 - A családban kötelesség, hogy a felnôttek egymásért is áldozatokat hozzanak.
2 - A felnôtteknek nem kötelessége egy családban, hogy áldozatokat hozzanak egymásért.
JOTTESZE
1 - A családi életnek nem tesz jót, ha változtatunk, kísérletezünk, keressük az újat.
2 - A családi életnek az nem tesz jót, ha rendszerességre, állandóságra törekszünk.
TOPGYER
1 - A családi döntéseknél - például a gyermekvállalásnál - elég sokat kell töprengeni, gondolkodni, mert számításba kell venni az akadályokat, a lehetôségeket.
2 - A családi élet alakulása kiszámíthatatlan, ezért nincs értelme a sok töprengésnek, ösztöneinkre kell bízni magunkat.
7. táblázat. Kinek jobb az életben? A gyermekeseknek vagy a gyermekteleneknek? százalék
 
Azoknak jobb... Kisgyermekes szülôk mintája, 1991 Lakossági minta, 1995
anyák apák nôk férfiak
Akiknek vannak gyermekei 89 84 78 70
Akiknek nincsenek gyermekei 11 16 22 30

8. táblázat. Mennyire jó, ha egy házaspárnak X gyermeke van? (Ötfokú osztályzatok átszámítása 100-as skálára) Lakossági közvélemény-kutatások (100 fokú skálán)
 
Ha a házaspárnak... 1989 1995 1997
Nincs gyermeke 16 17 13
Egy gyermeke van 62 57 51
Két gyermeke van 78 77 78
Három gyermeke van 65 58 68
Négy vagy több gyermeke van 39 34 40

9. táblázat. A létra egyik végpontján a munka, a hivatás áll, a másik végpontján pedig a család, a magánélet. Jelölje meg, hogy - ezek fontossága szempontjából - hol helyezi el saját álláspontját. (Akinek a számára egyformán fontos mindkettô, az a 0 pontot jelöli.)
Kisgyermekes apák és anyák véleménymegoszlásai, 1991
 
Vélemények
Magyar-
ország

Orosz-
ország

Lengyel-
ország
Volt
Kelet-Német-
ország
Volt Nyugat-Német-
ország
a) A munka, a hivatás fontosabb mint a család, a magánélet
- anyák 00,6 10,8 03,7 11,9 12,5
- apák 06,6 22,9 08,2 19,1 23,8
b) A munka, a hivatás és a család a magánélet egyformán fontosak
- anyák 19,1 24,5 14,5 43,0 26,8
- apák 32,8 38,3 32,4 48,9 37,4
c) A család, a magánélet fontosabb mint a munka, 
a hivatás
- anyák 80,3 64,7 81,8 46,1 60,7
- apák 80,3 64,7 81,8 46,1 60,7

10. táblázat. A 9. tábla kérdésének megismétlése 1998-ban,
18-40 év közötti férfiak és nôk véleménye, százalékban
"Minek van nagyobb szerepe az életben?"
 
A családi élet, magánélet A munka, a hivatás
Év sokkal fontosabb fontosabb Egyformán fontos mindkettô fontosabb sokkal fontosabb
Házas apák 1991 32,5 27,9 32,7 4,7 1,9
1998 26,7 31,3 37,1 4,3 0,6
Házas anyák 1991 54,5 25,8 19,0 0,5 0,1
1998 46,5 27,7 25,3 0,6 -
Összes férfi 1998 20,3 28,9 38,9 9,0 2,9
Összes nô 1998 37,9 26,1 30,9 4,0 1,1

11. táblázat. Ha a férj keresetébôl meg tudna élni a család, mit választana? Azt, hogy a feleség... (százalékban)
 
Év Otthon maradna Részmunkaidôben dolgozna Teljes munkaidôben dolgozna
Házas apák 1991 56,3 35,3 06,0
1998 57,7 33,5 08,8
Házas anyák 1991 33,9 52,3 13,8
1998 28,8 50,6 20,6
Összes férfi 1998 55,2 33,5 11,3
Összes nô 1998 25,8 50,7 23,5


Véleményét, megjegyzéseit a következõ címre várjuk: vargaj@szazadveg.hu



C3 Alapítvány c3.hu/scripta/