Az elmúlt három évtizedben a családok mûködésének legfeltûnôbb és a legnagyobb visszhangot kiváltó változása a gyermekszületés területén volt tapasztalható. Az egyik mozzanat a szülések rohamos csökkenése, a másik pedig az a jelenség, hogy a születéseknek egyre nagyobb hányada történt házasságon kívül, elhagyva a gyermek vállalásának hagyományos kereteit. Mindezt Európa-szerte megfigyelhettük.
A XIX. században már megindultak e változások, de most felgyorsultak. A születések csökkenése olyan méretûvé vált, hogy az a népesség összetételének gyökeres átalakulásához vezetett. A folyamat elemzésébôl arra lehetett következtetni, hogy rövid idôn belül a népesség számának csökkenése várható.
E változások közvetlen oka a születésszabályozás gyakorlatának elterjedése volt. Maga az a gondolat, hogy a terhesség és a szülés nem automatikus következménye egy férfi és egy nô szexuális kapcsolatának, a távoli történeti idôkbe nyúlik vissza. Egyes születésszabályozási technikákat már az ókorban ismertek, és - fôleg az arisztokrácia köreiben - alkalmazták is. A kereszténység elterjedésével a születéskorlátozás visszaszorult, népszerûségét majd a XVIII. században nyerte vissza.
A korlátozás nélküli gyermekszülést, az egy nôre esô születések számát, az ún. teljes termékenység nagyságát illetôen csak becsléseink vannak. Ezek közül a legelterjedtebbek azon vallási és társadalmi csoportok asszonyainak gyermekszámából indulnak ki, amelyek normái, hite tilt mindenféle mesterséges beavatkozást, a születések számának és rendjének befolyásolását. Ilyen álláspontot képvisel az Egyesült Államokban a hutterita közösség. Ez a viszonylag kis csoport nemcsak a gyermekvállalás tekintetében utasít el még ma is minden világnézetével ellentétes attitûdöt és magatartást, hanem a más típusú csoportokkal való érintkezést is. A modern világ közepette egy kis rezervátum.
A hutteriták termékenysége pontosan megfigyelhetô és követhetô. A róluk gyûjtött adatok szerint teljes termékenységük 10,4 gyermek átlagosan.
A hutteriták mindenképpen kivételt képeznek a teljes termékenység alakulása tekintetében, és az utolsó évtizedek változásának értékelésénél csak azért érdemes megemlíteni ôket, hogy világos legyen: a korlátozás nélküli gyermekvállalás széles körû elterjedtsége illúzió a modern társadalomban.
A korlátozás Európa egyes országaiban a XVIII. század második felében vette kezdetét, mégpedig Franciaországban és Skandináviában. Ezekben sem következett be egyszerre és egységesen, mint ahogyan a korábbi idôkben is tapasztalható volt társadalmi régió és réteg szerinti különbség. A francia falusi kisnemességnek például gyakran született 15 gyereke is. Ugyanakkor a dél-franciaországi bérlôk termékenysége 6-7 körül volt, az északi bányavidék asszonyai pedig 10 körüli gyermeket szültek.
E hullámzásokkal ellentétben a XVIII. század végétôl, illetve Angliában és Németországban a XIX. század közepétôl fogva általánosnak minôsíthetô a születések csökkenése. Ez mintegy része lett annak a gazdasági és kulturális változási folyamatnak, amelyet modernizációnak nevezünk. Megindult az iparosodás, a lakosság egyre nagyobb hányada költözött városokba, és csökkent a halandóság. Mindezt elôsegítette az alapfokú iskolázás terjedése, azon ismeretek népszerûsödése, amelyek a születésszabályozás alkalmazását célszerûnek tekintették a megváltozott életkörülmények között.
A XIX. századi és a XX. század eleji változás viszonylag lassan, fokozatosan ment végbe. Ezzel szemben radikálisnak mondható az utolsó három évtizedben bekövetkezett fordulat, amikor felgyorsult a gyermekvállalás csökkenése. A korábbi évszázadot a kutatók demográfiai átmenetnek nevezték el, s mivel a XX. század utolsó harmada hasonló hatással volt a népesség alakulására, ez kapta a második demográfiai átmenet elnevezést.
Az elsô demográfiai átmenet jellegzetessége lett a körülmények alapos mérlegelése, a gyermekszámnak a gazdasági körülmények figyelembevételével történô meghatározása; általában a racionális gondolkodás. Ez magával hozta a hagyományos gondolkodás, a korábban vitán felül álló értékek elfogadásának elvetését, a szekularizációt. A teljes termékenységet tekintve, 5-6 gyerekrôl két és félre esett vissza az átlag.
Európa keleti és déli régióiban a folyamat késôbb kezdôdött. Így például Magyarországon az 5 gyermek mint középérték a XIX. század végének fejleménye, ez 1910-re 4,7-re esett vissza, 1920-ban 3,7 lett, majd 1930-ban 2,8 az egy nôre esô termékenység.
A több mint egy évszázados csökkenési tendencia lineáris formában ábrázolható az 1930-as évek végéig. Ekkor változott a helyzet: a teljes termékenység mutatója számos nyugat-európai országban és Észak-Amerikában emelkedni kezdett. Ez arra enged következtetni, hogy a gyermekvállalás társadalmi folyamata nem irreverzíbilis, egyirányú. Az emelkedés részben a kormányzatok tudatos családpolitikájával hozható összefüggésbe, amely támogatást jelentett a több gyermeket vállaló szülôknek. Ilyen Franciaország esete. De volt, ahol enélkül következett be a fordulat. Az Egyesült Államokban például a baby-boom idején a három-négygyermekes család lett az ideál a korábbi évek kétgyermekes családja helyett, és a teljes termékenység mutatója az utánpótlás biztosítását ígérte. Azok a vizsgálatok azonban, amelyek nemcsak az egy év születéseibôl konstruált teljes termékenységi mutatókat alkalmazták, hanem éveken keresztül végigkövették ugyanazt a generációt és így állapították meg, hogy miként mozdult el a termékenység egyik generációról a másikra - azaz kohorszelemzést folytattak -, kimutatták, hogy elmaradt szülések pótlásáról volt fôleg szó: részben a nagy gazdasági válság idején meg nem szült gyermekek érkeztek megkésve, majd a második világháború idején elhalasztott szülések emelték erôteljesen a termékenységi mutató értékét. Ha a teljes termékenységet egy nô egész életciklusában vizsgáljuk, akkor kiderül, hogy egyrészt az elsô demográfiai átmenet csökkenô folyamata stabilizálódott, másrészt aránylag kicsi volt a tényleges növekmény.
Ezen stabilizálódás, illetve mérsékelt emelkedés után érkeztek el az európai és észak-amerikai országok az 1960-as, 1970-es évekhez, amikor - ha nem is az 1930-as méretû, de jelentôs - gazdasági válság alakította az emberek gondolkodását és döntését: a teljes termékenység mutatója megindult lefelé, több országban olyan mértékig, ami a reprodukció elmaradását hozta magával. Feltûnôen gyors volt a hanyatlás Magyarországon, ahol a teljes termékenység mutatója már az 1960-as évek elején kettô alá esett, azaz elmaradt a reprodukcióhoz szükséges nívótól. Ez a jelenség nemcsak a hazai közvéleményt mozgatta meg, hanem nemzetközi visszhangra is talált.
A jelenség elsô magyarázata politikai természetû volt. A kommunista hatalomátvétel megrázkódtatást hozott a társadalom minden rétegében. Különösen tönkretette a parasztságot, amelynek korábban a legmagasabb volt a termékenysége valamennyi társadalmi csoport között. Ezután jött az 1956-os forradalom: mind leverésének lelki hatása, mind a termékeny korban levôk tömeges emigrálása nyilvánvalóan hatással volt az ország népesedésének alakulására. A hatvanas évek második felében azonban ezek a motívumok már nem nyújtottak elegendô magyarázatot. Különösen amikor a termékenység csökkenése általános európai jelenséggé vált, mindinkább szükség lett valamennyi olyan tényezô számbavételére, amelyek szerepet játszhattak az egész földrészre kiterjedô változásokban.
A gyermekvállalást jellemzô mutatók kiszámításánál a nôi népességet vesszük alapul, akár egy év adataiból indulunk ki, akár egy kohorszot követünk nyomon termékeny korszakában. Az okok nyomozása során azonban nem hagyhatjuk figyelmen kívül a férfi partnert sem, akinek a gyermekre vonatkozó attitûdje, állásfoglalása a döntésben szintén meghatározó lehet. Harmadik szereplô a kérdésben a család egésze, a közösen kijelölt célokkal, a kialakított életstílussal, az együttesen létrehozott életkörülményekkel.
1. táblázat. A teljes termékenységi ráta egyes európai országokban 1950 és 1994 között
 

	1950	1960	1965	1970	1975	1980	1985	1990	1994
Észak-Európa
Dánia	2,53	2,54	2,61	1,95	1,92	1,55	1,45	1,67	1,8
Finnország	3,16	2,71	2,47	1,83	1,68	1,63	1,65	1,78	1,8
Norvégia	2,53	2,85	2,93	2,51	1,98	1,72	1,66	1,93	1,8
Svédország	2,30	2,17	2,42	1,94	1,77	1,68	1,73	2,14	2,0
Nyugat-Európa
Írország	-	3,75	4,03	3,87	3,41	3,23	2,49	2,19	2,1
Ausztria	-	2,65	2,68	2,30	1,83	1,65	1,47	1,45	1,5
Belgium	2,34	2,52	2,60	2,24	1,73	1,69	1,51	1,61	1,5
Franciaország	2,93	2,73	2,84	2,47	1,93	1,94	1,84	1,78	1,7
NSZK	2,10	2,32	2,50	2,02	1,45	1,45	1,28	1,48	1,3
Hollandia	3,09	3,12	3,04	2,57	1,66	1,60	1,50	1,62	1,6
Egyesült Királyság	2,22	2,69	2,83	2,44	1,82	1,92	1,80	1,84	1,8
Dél-Európa
Görögország	2,57	2,23	2,32	2,36	2,33	2,21	1,68	1,42	1,4
Olaszország	2,49	2,41	2,55	2,43	2,19	1,66	1,42	1,29	1,3
Portugália	3,04	3,13	3,07	2,76	2,59	2,14	1,70	1,54	1,5
Spanyolország	2,46	2,79	2,97	2,82	2,80	2,22	1,57	1,30	1,2
Kelet-Európa
Bulgária	2,94	2,30	2,03	2,18	2,23	2,05	1,97	1,73	1,7
Csehszlovákia	3,04	2,39	2,37	2,07	2,43	2,16	2,07	1,96	1,7
Magyarország	2,60	2,02	1,82	1,96	2,35	1,91	1,83	1,84	1,7
Lengyelország	3,71	2,98	2,52	2,20	2,27	2,26	2,31	2,04	1,8
Románia	3,17	2,34	1,91	2,89	2,60	2,40	2,26	1,83	1,4

A többszemélyes döntés elsôsorban a gyerekvállalással járó anyagi terhek mérlegelésénél és azon elônyök megbecsülésénél játszik szerepet, amelyek a szülôk számára a késôbbiekben a gyermekkel járhatnak. Ez a kalkuláció nem új keletû. Általánossá abban a formában vált, hogy a piaci racionalitás kiterjedt a családra vonatkozó döntésekre is. A jelenség kapcsolódik az elsô demográfiai átmenethez, és most az a kérdés, hogy mennyiben változott a mérlegelt szempontok súlya. Az új gazdasági körülmények között megnôtt-e a családra háruló teher, ehhez képest csökkent-e az az elôny, amit a felnövekvô gyermektôl lehet várni, mind a családi feladatok ellátása, mind a családi jövedelemhez való hozzájárulás szempontjából. A terhek tekintetében lényeges tétellé vált a gyerek oktatásának, nevelésének költsége, de megbecsülhetô az a teher is, ami a gyerekkel való foglalkozás idôigényébôl adódik. Vele szemben a várható haszon zsugorodott: egyre ritkább az olyan család, amely mint gazdálkodó egység a gyerekeket is bevonná a jövedelemszerzô tevékenységbe. Nem szûnt meg ugyan teljesen az a gyakorlat, hogy a gyermekek eltartják idôs korú szüleiket, de a társadalombiztosítás általánossá válása feltétlenül csökkentette azon házaspárok számát, akiket a gyermek vállalására vonatkozó döntésükben befolyásolná ez a potenciális támogatás.
Az 1970-es és 1980-as évek gazdasági problémái nehezebbé tették a családok korábban elért életszínvonalának fenntartását, a megszokott fogyasztási nívó megôrzését. A pangás kihatott a gyermek jövendô karrierjérôl alkotott elképzelésekre: a beszûkült mobilitás és a növekvô munkanélküliség nem sok jóval biztatta a házaspárokat.
A nyolcvanas években kiderült, hogy nem érvényesül Easterlinnek a gyermekvállalásra vonatkozó azon gazdasági hipotézise, mely szerint a szülôk döntésében szerepet játszanak saját gyermekkori élményeik, kohorszuk egykori tapasztalatai, s így egyfajta hullámzásként követik egymást a népesebb és a kisebb létszámú generációk. Ennek a feltételezésnek alapján az 1980-as és az 1990-es években növekvô termékenység lett volna esedékes; helyette folytatódott az 1970-es években megindult hanyatló tendencia.
A csökkenô életszínvonal, a terjedô munkanélküliség szükségessé tette, hogy a család felnôtt tagjai közül munkát vállaljon, aki csak tud. Ez újabb lökést adott a nôk keresô tevékenységének. A nôk munkavállalása a XX. század elejétôl fogva emelkedô tendenciát mutat, de most, a század utolsó harmadában ez a jelenség már általánossá vált. Változott a foglalkoztatott nôk összetétele is: a XX. század elsô felében zömüket hajadonok, elváltak képezték, akik - a házasságkötés után - rendszerint felhagytak a rendszeres keresô munkával. A század végén már csak a gyermekszülés szakítja meg a munkavállalást. A másik lényeges változást az jelentette, hogy egyre nagyobb hányaduk szerzett szakképzettséget: a lányok többsége már iskolai tanulmányait úgy választja meg, hogy valamilyen fokú szakképesítést nyerjenek.
Ez a változás a családon belüli hatalmi viszonyokra is kihatott. A korábbi egyenlôtlenség helyébe a nôk egyenlôségi aspirációja lépett. E megváltozott családi pozíció és a karrierorientáció nehezen volt összeegyeztethetô sok gyermek vállalásával. A családot alapító nôk zöme már induláskor két gyermek vállalását tekintette céljának, de a demográfiai vizsgálatok, elsôsorban a longitudinális, követéses megfigyelések azt bizonyítják, hogy jelentôs hányad nem realizálja az induláskor kitûzött célt, s nem jut tovább egy gyermek vállalásánál. Ezt a változást több szociológus, így Nave-Herz, azzal magyarázta, hogy már az elsô gyerek gondozása is nem várt gondokkal, igénybevétellel jár, mintegy sokkot okoz, amely elveszi a család kedvét az eredetileg tervezett gyermekszám megvalósításától.
A férfiakat a nagyobb számú gyermek vállalásától napjainkban a létbizonytalanság riasztja el. Az európai országok többségében fenyegetôen ott lebeg felettük a munkanélküliség veszélye. Igaz, hogy a legtöbb országban van munkanélküli segély, valamint a feleség keresô tevékenysége is felfogható biztosítéknak, de erre támaszkodni - sérti a családfôi-férfi szerep modelljét, és ennek esélye habozóvá teszi a férfit a gyermekvállalás kérdésében.
A magyarázó tényezôk közül nem hagyható figyelmen kívül a férfiak növekvô alkoholizmusa sem. Ez elsôsorban közvetve hat: az alkoholista férj felesége vagy elválik és ezért nem születnek meg a házasságkötéskor tervezett gyerekek, vagy a születésszabályozás segítségével tesz meg mindent, hogy ne háruljanak rá további terhek.
A nôk termékenységét az utolsó évtizedekben nagyban befolyásolta a születésszabályozási technikák fejlôdése és az új technikák terjedése. Gyakran találkozunk azzal a felfogással, amely szerint a születésszám, a termékenység csökkenésében az orális fogamzásgátlók elterjedése játszotta a döntô szerepet. Vitathatatlan a fogamzásgátló ,,pirulák" népszerûsödése, de megengedhetetlen egyszerûsítés egy eszköz alkalmazására visszavezetni egy sok tényezô hatására létrejött jelenséget. Még születésszabályozó technikaként sem vált a pirula egyeduralkodóvá: a méhben elhelyezhetô, spontán abortuszt megindító IUD-hurok is ebben az idôben vált ismertté a nôk körében. Az elkövetkezô évtizedben feltehetôen emelkedni fog a sterilizálást igénybe vevôk aránya. A modern és a nôk egészségére nem ártalmas technikák alkalmazása mellett sajnos továbbra is sokan folyamodnak a mûvi vetéléshez, az abortuszhoz, amelynek mind a szomatikus, mind a pszichés ártalma megállapítható, és ezért kerülendô volna mint születésszabályozó megoldás.
A technika fejlôdése a tömegkommunikáció által nyújtott információkon keresztül olyan életstílust propagál, amelyben nem sok helye van a gyereknek. Az új ismeretek nem sui generis távolítanak el a gyermekes családi élettôl, de csábítóak lehetnek mint a minden egyebet háttérbe szorító önmegvalósítás sugalmazói.
A XX. század végi ember kultúrája bonyolult, sokféle nézetbôl tevôdik össze. Ennek része az a normarendszer, amely kijelöli a döntési helyzetekben követendô magatartási szabályokat. Az elôírások egy része jogi természetû, amelyek annak a közösségnek a követelményeit foglalják össze, amelyben élünk, más része viszont a világnézetbôl következik.
Egy ország népességének sincs általánosan érvényes kultúrája. A változatosság forrása részben társadalmi csoport, réteg, közösség, amelybe beleszülettünk, ahol nevelkedtünk, illetve azok a történelmi események, élmények, amelyen az adott csoport ment keresztül. Ez vonatkozik a demográfiai kultúrára is, amely kohorszonként változik, az egyes korosztályok terméke.
A demográfiai kultúrán belül az elmúlt évtizedek egyik fô vitatémája az abortuszok engedélyezése vagy tilalma volt. Ez elsôsorban jogi probléma, de a vita felvetett politikai és világnézeti kérdéseket is. A legtöbb országban a politikai szempontok domináltak ebben a termékenységet lényegesen befolyásoló döntésben, tudniillik, hogy mikor, milyen körülmények és feltételek mellett engedélyezik a mûvi vetélést. Az abortusz tilalma annak az aktív népesedéspolitikának a részévé vált, amely a csökkenô termékenységi tendencia megállítását, megfordítását tûzte ki célul. Az európai országok egy részében a népesedéspolitikában nagyobb szerepet kapott a szociálpolitika, és a tiltó rendszabályok helyett a gyermekes családok támogatásával kívánták megváltoztatni a termékenység tendenciáját. Így jártak el például Svédországban az elmúlt évtizedben.
Az abortuszvita a legtöbb országban a vallási világnézet kérdéséhez kapcsolódott, másrészt pedig a nôk egyenjogúságának, társadalmi helyzetének problémájához.
A népesedési kérdés az emberek nagy részénél többféle, részben egymásnak ellentmondó érzelmeket és reakciókat váltott ki, és ez közrejátszott abban, hogy az erre irányuló politika kevés országban vezetett a kívánt eredményre. Különösen ott volt nagyon is csekély és kétséges a pozitív hatás, ahol a korlátozásra helyezôdött a hangsúly, és a szociális támogatás legfeljebb szimbolikus maradt.
A termékenység növelése érdekében folytatott politika eredménytelen volta összefügg azzal is, hogy az emberek nézetei, álláspontjai sokszor hiányolják a következetességet, konzisztenciát, sôt nagyon is gyakran ellentmondásosak. Ez kitûnik ott, ahol a születésszabályozást a közfelfogás elítéli, ugyanakkor a születési statisztikák nem hagynak kétséget afelôl, hogy a társadalom zöme gyakorolja. Szembetûnôen ez a helyzet a katolikus földközi-tengeri országokban és Írországban, ahol a születésszabályozás összeegyeztethetetlen az uralkodó világnézettel, viszont az elmúlt két évtizedben a teljes termékenység mutatója olyan mértékben esett, amely elképzelhetetlen e technikák széles körû alkalmazása nélkül.
Amint az elsô demográfiai átmenetet jellemzô statisztikai adatok bizonyítják, bizonyos fokú, a reprodukciót még egyáltalán nem veszélyeztetô születésszabályozás sok országban már egy évszázada, másokban fél évszázada folyik. Az utolsó évtizedekben bekövetkezett csökkenésre választ keresve az eddigiekben több tényezôt is említettünk. Ezek mellett feltehetôen kiemelkedô szerepet játszik az a világnézet, amelyet posztmodern szemléletnek nevezünk.
Az új szemléletnek a gyermekvállalás kérdésében játszott szerepe leginkább abban jelentkezik, hogy a korábbi évtizedek családnagyságot korlátozó attitûdje és gyakorlata mellett mind nagyobb teret nyernek a gyerekvállalást teljesen elutasító fiatalok nézetei. Ôk a tudatos terméktelenség hívei, tartózkodnak egy gyerek megszülésétôl is.
A posztmodernitás esetében is hiányzik az egységes szemlélet; felfoghatjuk egymásnak ellentmondó nézetek halmazának, de vannak olyan tézisei, amelyek az elmúlt években nagy népszerûségre tettek szert.
Ilyen központi tétel a racionalitás elvetése, ami szöges ellentétben áll a megelôzô korszaknak a modernitás alapvetô követelményérôl alkotott felfogásával. Ez a posztmodern irracionalitás nagyfokú szkepszisbôl vezethetô le: a posztmodern ember nem hisz a világ, az életkörülmények megismerhetôségében és ebbôl következôen ezek alakíthatóságában. Ez a gyermekvállalás kérdésében azzal a következménnyel jár, hogy az ilyen világba született gyerekre teljes bizonytalanság vár, mind a mát, mind a holnapot tekintve.
A bizonytalansággal összefügg a jelenségek instabilitása. Minden változó, mi magunk is és mindazok, akikkel érintkezünk. A párkapcsolatok esetében számolni kell azok felbomlásával, rövid életével, a párnak megszületett gyermeke viszont komplikálttá teszi az egyébként különösebb problémákkal nem járó válást.
A posztmodern embernek általában kerülnie kell minden olyan döntést, amely nem hagy utat a visszakozásra. Ha gyermeket vállal, akkor a párkapcsolat felbomlása után is kezdenie kell vele valamit. Ezt nemcsak a közvélemény egy része, de a tételes jog is elôírja.
A szülôk közötti konfliktusok jelentôs része a gyermek gondozása, nevelése körül támad. Ezek a konfliktusok tönkretehetik a férj és feleség egyébként elfogadhatóan funkcionáló viszonyát.
Ez a szemléletmód nem fogadja el a kompromisszum lehetôségét. Elutasítja a külsô közvetítôt, ha ellentétek mutatkoznak, s nem ismer el olyan tekintélyt, akinek a véleményét a megoldáshoz fel lehetne használni. Ez problémát jelent a szülô és a gyerek nevelésében részt vevô intézmény tanítói, tanárai számára, összeütközések keletkeznek, amelyeknek végsô soron a gyerek léte az oka.
A posztmodern ember igazi életcélja, hogy korlátlanul érvényesítse saját hajlamait, érdeklôdését, tehetségét, s ennek lehetséges módozata a külsô ingerekre való spontán reagálás. A gyerek útjában áll e spontaneitásnak is. Lemondást, áldozatot kíván, amely kényszerként fogható fel.
Ezek a gondolatok, érvek azt sugallják, hogy az önmagát megvalósítani kívánó ember ne vegyen nyûgöt a nyakába azzal, hogy gyermeket vállal. A társadalommal szemben nincs ilyen kötelezettsége. A gyermektelen (házas vagy élettársi) kapcsolat szabad utat biztosít az individuális kiteljesedés számára. A népesség reprodukciós problémáit majd megoldják a következô nemzedékek, illetve megszûnnek a technikai fejlôdés következtében vagy bevándorlás révén.
A gyermekvállalás vagy inkább nem-vállalás ideológiája számos országban heves viták tárgya. Éles szembenállást tapasztalhatunk például Franciaországban a populisták és antipopulisták között, de konfrontáció jellemzi e kérdésben a magyar politikai és tudományos életet is. A hazai vitákban résztvevôk ritkán számolnak a gyermekvállalásra ható tényezôk teljes spektrumával. Sokkal gyakoribb, hogy valamelyik részkérdést ragadják ki, mint például az abortuszét is, a jelenség elemzését és a megoldás keresését erre szûkítik le.
Az utolsó évtizedek során a termékenység terén bekövetkezett változások körül még feltétlenül említést érdemel az, hogy a szüléseknek egyre növekvô hányada történt házasságon kívül, új helyzetet teremtve: számos család lett kezdettôl fogva egyszülôs, azaz állt anyából és gyermekébôl.
2. táblázat. A nem-házas nôk születéseinek aránya az európai országokban az 1965-1990. években
(A nem-házasok szülésének százalékos aránya az összes szülésekhez viszonyítva)
 

	1965	1970	1975	1980	1985	1990
Dánia	9,5	11,00	21,70	33,2	43,0	46,4
Finnország	4,6	5,8	10,10	13,1	16,4	25,2
Írország	2,2	2,7	3,7	05,0	08,5	14,5
Norvégia	4,6	6,9	10,30	14,5	25,8	38,6
Svédország	13,80	18,40	32,40	39,7	46,4	47,0
Egyesült Királyság	7,6	8,0	9,0	11,5	18,9	27,9
Ausztria	11,30	12,80	13,50	17,8	22,4	23,6
Belgium	2,4	2,8	3,1	04,1	07,1	10,9
Franciaország	5,9	6,8	8,5	11,4	19,6	30,1
NSZK	4,7	5,5	6,1	07,6	09,4	10,5
Hollandia	1,8	2,1	2,2	04,1	08,3	11,4
Görögország	1,1	1,1	1,3	01,5	01,8	02,2
Olaszország	2,0	2,2	2,6	04,3	05,4	06,3
Portugália	8,3	7,3	7,2	09,2	12,3	14,6
Spanyolország	1,7	1,3	2,0	03,9	08,0	09,4
Bulgária	9,4	9,3	9,3	10,9	11,4	12,4
Csehszlovákia	5,1	5,7	4,8	05,7	06,8	08,2
NDK	9,8	13,30	16,10	22,8	33,6	33,8
Magyarország	5,2	5,4	5,6	07,1	08,8	13,1
Lengyelország	4,5	5,0	4,7	04,7	04,7	06,2

Az, hogy a nem-házasok gyermeket szülnek, évszázadokra visszanyúló általános jelenség, de elterjedtségét tekintve sokkal nagyobb a különbség az egyes európai országok között, mint a termékenység csökkenésének esetében. Kiugróan magas az arány Észak-Európában és meglepôen alacsony a Földközi-tenger menti országokban. Ez a nagyfokú eltérés nem független a korábbi évtizedek, sôt évszázadok hagyományaitól: északon régtôl fogva toleráns a közvélemény a házasságon kívüli szüléseket tekintve, míg délen a társadalom kiközösítette a ,,bukott" nôt.
Ami az új tendenciára jellemzô, az az, hogy a házasságon kívüli szülést követôen a szülôk napjainkban nem sietnek a kialakult, hagyományokba ütközô helyzetet korrigálni, és csak évek teltével - sokszor egyáltalán nem - kötnek házasságot. A legtöbb ország törvényei ma már nem is tesznek különbséget a gyerekek között aszerint, hogy milyen volt a szülôk kapcsolatának jogi státusa a születés idôpontjában. Kivételnek számít a francia családjog, amely aszerint differál, hogy az apa elismeri-e az újszülöttet saját gyermekének vagy sem.
A házasságon kívüli szülések gyakoriságának emelkedése összefügg azzal a már tárgyalt jelenséggel, hogy visszaesett a házasságkötések száma, és széles körben elterjedt az együttéléseké. Ez utóbbiakat a közvélemény a házasságokkal azonos presztízsûnek tekinti, s ezért az együttélô kapcsolatokból származó gyerekeket az országok többségében ugyanúgy minôsítik, mint a házasságban születetteket. A jelenség tehát nem igényel külön magyarázatot, legfeljebb azok a kivételes esetek, amikor egy nô mindenféle tartós párkapcsolat nélkül, mintegy tüntetôen vállal gyermeket.