Tóth Olga
Házasság és gyermek: vélekedés és viselkedés

A hetvenes évektôl kibontakozó úgynevezett második demográfiai átmenet[1] jelenségei szinte megjelenésüktôl fogva a demográfusok és a családszociológusok figyelmének középpontjában állnak. A második demográfiai átmenet számos fontos változást indított el a fejlett országokban (Hablicsek, 1998; Pongráczné, 1998). Itt elsôsorban azt kell kiemelnünk, hogy a hagyományos házasság mellett egyre elterjedtebbé válnak eddig kevéssé elfogadott együttélési formák, s ezzel együtt a gyerekek egy része sem házassági köteléken belül születik. Noha a demográfiai folyamatok azonos irányba mutatnak, országonként igen eltérô ezen új családformák elterjedtsége. Az elterjedés mértékét a kultúra, a tradíciók, a vallás mellett az adott országban fennálló jogi szabályozás, a családtámogatási rendszer, a nôk munkavállalási szintje és iskolázottsága, az ország gazdasági fejlettsége és sok más tényezô befolyásolja.
A valóságos demográfiai viselkedés mellett nem kevésbé érdekes annak vizsgálata, hogy egy-egy ország lakossága értékeiben, attitûdjeiben mennyiben alkalmazkodik ezekhez a változásokhoz, illetve milyen elônyeit látja a hagyományos párkapcsolatnak, a házasságnak. Jelen tanulmány célja annak bemutatása, hogy ma Magyarországon más rendszerváltó országokhoz, illetve a Nyugathoz hasonlítva mennyire konzervatív, illetve liberális az emberek véleménye a házasságot illetôen. Az elemzés az ISSP (International Social Survey Program) 1994-es felvétele alapján készült.[2] Magyarországon kívül további 23 ország vett részt a vizsgálatban. Ebben az elemzésben néhány rendszerváltó ország (Csehország, Lengyelország, Szlovénia, Bulgária, Oroszország és Kelet-Németország), valamint Norvégia, Svédország, Anglia, Hollandia, az Amerikai Egyesült Államok, Ausztria, Olaszország, Spanyolország és a volt NSZK adatait hasonlítjuk össze a magyar adatokkal. Jelen elemzésbe nem vontuk be a vizsgálatban részt vett ázsiai országok, néhány nyugat-európai ország, illetve Kanada és Ausztrália adatait.
Az attitûdök ilyesfajta összehasonlításakor különféle, egymásnak ellentmondó hipotéziseket fogalmazhatunk meg.
Napjaink egyik legtöbbet hangoztatott kulcsszava a globalizáció. Az egész világon számos univerzális változáson megy keresztül a termelés és a foglalkoztatás szférája. Világszerte jelentôsen emelkedik a nôk iskolai végzettsége és fokozódik részvételük az otthonon kívüli, fizetett munkában. Ezzel párhuzamosan megváltoznak a családi, nemi szerepek is. Feltételezhetô, hogy az emberek nemcsak viselkedésükben, de attitûdjeikben is kevésbé ragaszkodnak a tradicionális együttélési formákhoz, így a termelési rendszerek globálissá válása a véleménystruktúrákat is a globalitás, a homogenizálódás felé mozdítja. E hipotézis szerint tehát a magyar és a nyugati országok lakosságának attitûdjeiben nincs túl nagy különbség, ezek egy irányba, a tradicionálistól eltérô irányba mutatnak. Emellett Magyarország véleménystruktúrája - együtt Csehországgal és Szlovéniával - ,,nyugatiasabb", azaz kevésbé tradicionális lenne, mint a többi rendszerváltó országé.
Ezzel szemben felállítható egy olyan hipotézis is, ami szerint a nemzeti kereteknek, a kulturális tradícióknak továbbra is jelentôs véleményformáló szerepe van. Itt elsôsorban a vallás szerepét érdemes kiemelni. Eszerint vagy a protestantizmus - katolicizmus, vagy a szekularizáció - eleven vallási hagyományok dimenziói mentén válnának szét az attitûdstruktúrák egy modernebb és egy tradicionálisabb csoportra. Hozzátehetjük ehhez még azt a feltevést is, hogy az azonos nyelvû, illetve az egymáshoz földrajzilag is közel fekvô országok lakóinak attitûdstruktúrája vélhetôleg közelebb van egymáshoz, mint az Európa más részein található országok lakóiéhoz. Ha ez a hipotézis igazolódna, a magyar lakosság (együtt a többi közép-európai országéival) véleménystruktúrája a nemi szerepeket, a családformákat tekintve köztes helyet foglalna el a nyugat-európai országcsoport, illetve a vallást erôsebben ôrzô másik országcsoport (Olaszország, Spanyolország, Lengyelország és Bulgária) között.
Végül megfogalmazhatunk egy olyan hipotézist is, hogy a politikai rendszer és az ahhoz kapcsolódó ideológia szintén jelentôs szerepet játszik a családformákkal kapcsolatos vélemények alakulásában. A volt szocialista országokban a nôk foglalkoztatottságának mértéke és az e mögé felsorakozó ideológia meglehetôsen hasonló volt. Ha ennek a ténynek valóságos hatása van az attitûdökre, feltételezhetjük, hogy a magyarok (és a többi rendszerváltó ország lakóinak) attitûdjei inkább a modernitás irányába hajlanak. Ezen belül pedig a legkevésbé tradicionális véleménystruktúrát a legerôsebb ideológiai nyomást gyakorló NDK és Oroszország mutatná.

A házasság értéke, a házasságkötés motivációi
A rendszerváltás óta eltelt évek során Magyarországon felerôsödtek a már korábban beindult demográfiai változások, melyek a lakosság demográfiai viselkedését a nyugati országokéihoz hasonlóbbá teszik. A házasságkötések száma csökken, a házasság nélküli együttélések száma nô, feljebb tolódik a házasságkötési életkor, illetve nô a házassági köteléken kívül született gyermekek aránya (Tóth, 1997; S. Molnárés mások, 1998). Ugyanakkor számos vizsgálat erôsíti azt a tényt, hogy a házasság, mint együttélési forma nemcsak azok körében igen népszerû és elfogadott Magyarországon, akik maguk is házasságban élnek, hanem azokéban is, akik más családformát választottak.
Az ISSP adatbázisa lehetôséget nyújt arra, hogy a vélemények szintjén is összehasonlításokat tegyünk a különféle országcsoportok között e tekintetben.[3] A kérdôívben nem azt tudakoltuk, hogy a megkérdezettek mennyire tartják ,,jónak" a házasságot összehasonlítva más együttélési formákkal. Ez alkalommal azt vizsgáltuk meg, hogy három, a házassághoz gyakorta asz-szociált elôny, pozitívum milyen mértékben elfogadott a különbözô országokban.

A házasok boldogabbak?
Ha a legáltalánosabban kérdeznénk az embereket, milyen pozitívumot kapcsolnak a házassághoz, bizonyára igen sokan azt az érzelmi többletet említenék, amit a házasság nyújt a benne élôknek. Ezt a gondolatot fogalmazza meg az 1. táblázatban bemutatott állítás.
1. táblázat. Az ,,A házas emberek általában boldogabbak, mint azok, akik nem élnek házasságban" állítás elfogadottságának átlaga országonként és nemenként
férfiak nôk összesen sorrend
Bulgária 1,05 1,13 1,10 31.
Magyarország 0,85 0,66 0,75 32.
Lengyelország 0,67 0,54 0,60 33.
Oroszország 0,55 0,50 0,52 34.
Csehország 0,28 0,37 0,33 35.
Amerikai Egyesült Államok 0,40 0,25 0,31 06.
Ausztria 0,39 0,20 0,28 07.
Szlovénia 0,42 0,12 0,26 08.
Kelet-Németország 0,36 0,14 0,25 09.
Nyugat-Németország 0,23 -0,01- 0,11 10.
Olaszország 0,06 -0,28- -0,11- 11.
Anglia -0,09- -0,19- -0,14- 12.
Spanyolország -0,06- -0,25- -0,16- 13.
Svédország -0,22- -0,51- -0,37- 14.
Norvégia -0,31- -0,63- -0,48- 15.
Hollandia -0,52- -0,74- -0,65- 16.
átlag 0,22 0,03 0,12
Az átlagok megoszlása alapján a vizsgált országok két jellegzetes csoportba sorolhatók. Valamennyi rendszerváltó ország, mindkét Németország, Ausztria és az Amerikai Egyesült Államok megkérdezettjeinek átlaga pozitív, azaz ezt a véleményt hajlamosak voltak elfogadni. A dél-európai és a skandináv országok, valamint Anglia és Hollandia megkérdezettjei inkább hajlottak arra, hogy ezt az állítást elutasítsák. A két csoport kialakulásában nehéz lenne törvényszerûséget találni. A kulturális-tradicionális hipotézis alapján a rendszerváltó országok közé logikusan illeszkedik a közép-európai Ausztria és a vele azonos nyelvet beszélô, hasonló kulturális tradíciójú Németország. Ugyanakkor az Amerikai Egyesült Államok hasonló átlaga már kilóg a sorból. A másik csoport kialakulása is logikus lenne, de az mindenképpen meglepô, hogy a dél-európai országok átlaga tendenciájában a skandinávokéhoz hasonló. Ugyanakkor a házasodási és válási adatok összehasonlítása sem ad magyarázatot, hiszen a Függelékbôl látható, hogy például az igen hasonló házasodási és válási adatokkal rendelkezô Olaszország és Lengyelország vagy Magyarország és Hollandia éppen az ellenkezô csoportba kerültek.
Magyarországon még a rendszerváltó országok átlagához képest is igen magas annak az állításnak az elfogadottsága, mely szerint a házasok másoknál boldogabbak. Így adódhatott, hogy a magyar átlag a bolgár után a legmagasabb, megelôzve a jóval tradicionálisabbnak gondolt országokat. A férfiak szinte minden országban (így nálunk is) a nôknél magasabb arányban fogadták el ezt az állítást, tehát ennek alapján úgy tûnik, hogy a férfiak számára a házasság nagyobb érzelmi nyereséget jelent.
Nem meglepô, hogy valamennyi országban leginkább maguk a házasok (mintaátlag 0,27) és az özvegyek (mintaátlag 0,59) tartják a házasokat másoknál boldogabbnak, hiszen ôk választásuk szerint élnek, illetve éltek házasságban és a hajadon/nôtlen családi állapotúak utasítják el leginkább az állítást (mintaátlag -0,42). A magyar adatok - teljesen együtt mozogva a bolgár adatokkal - az átlagtól részben eltérôek. A magyar és bolgár özvegyek, illetve házasok még az átlagosnál is nagyobb arányban tartják boldogabbnak a házasokat, mint másokat. Emellett a nôtlenek/hajadonok (magyar átlag 0,26), illetve az elváltak (magyar átlag 0,08) szintén elfogadták az állítást.
Az egész mintában a 34 év alattiak hajlamosak elutasítani ezt az állítást, és minél idôsebb egy megkérdezett, annál inkább tartja a házasokat másoknál boldogabbnak. Magyarországon a többi rendszerváltó országgal együtt (kivéve a volt NDK megkérdezettjeit) már a legfiatalabb életkori csoportban túlsúlyban találjuk azokat, akik elfogadják ezt a véleményt. Mindezek alapján azt kellene gondolnunk, hogy a házasság igen népszerû a még nem házas fiatalok, illetve az elváltak körében. Ugyanakkor a demográfiai adatok a házasodási kedv csökkenésérôl tanúskodnak, tehát az attitûdök és a viselkedések nálunk e téren kevéssé esnek egybe.

A házasság anyagi biztonság?
Míg az elôzôekben elemzett kérdés a házasság érzelmi oldalára helyezte a hangsúlyt, a következô kérdés lényegesen ,,racionálisabb". Elterjedt felfogás, hogy egy háztartás fenntartása olcsóbb, mint kettôé. Emellett bármilyen anyagi veszteséggel járó élethelyzet (munkanélküliség, tartós betegség stb.) esetén elônyös, ha valaki nem csak magára számíthat. Tény azonban az is, hogy mindez elsôsorban a kétkeresôs háztartások esetében érvényesül, hiszen minél több eltartottról kell egy keresônek gondoskodni, annál nagyobb az esélye, hogy a szegénységi küszöb alá kerüljön. Kérdés tehát, hogy az egyes országok lakosainak véleménye szerint mennyire tartozik a házasság legfôbb elônyei közé a potenciális anyagi biztonság.
2. táblázat. Az ,,A házasság legfôbb elônye az anyagi biztonság" kérdés elfogadottságának átlaga országonként és nemenként
férfiak nôk összesen sorrend
Bulgária 0,25 0,53 0,42 01.
Magyarország 0,31 0,48 0,41 02.
Oroszország 0,20 0,50 0,39 03.
0
Kelet-Németország 0,14 0,14 0,14 04.
Ausztria 0,17 0,04 0,10 05.
Lengyelország 0,03 0,12 0,08 06.
Nyugat-Németország -0,06- -0,07- -0,06- 07.
Csehország -0,18- 0,02 -0,07- 08.
Szlovénia -0,06- -0,14- -0,10- 09.
Spanyolország -0,24- -0,32- -0,28- 10.
Svédország -0,31- -0,46- -0,39- 11.
Anglia -0,44- -0,39- -0,42- 12.
Norvégia -0,42- -0,52- -0,47- 13.
Amerikai Egyesült Államok -0,48- -0,56- -0,53- 14.
Hollandia -0,55- -0,65- -0,61- 15.
Olaszország -0,64- -0,66- -0,65- 16.
átlag -0,22- -0,22- -0,22-
A kérdéskör megítélése szintén erôsen megosztotta a megkérdezetteket. A házasság anyagi biztonságot nyújtó funkciója az egész minta átlagában
-0,22, azaz a megkérdezettek többsége elutasította a véleményt. Az elôzô attitûddel ellentétben a rendszerváltó országok véleménye itt nem mutat hasonló irányba. Csehország és Szlovénia megkérdezettjei - hasonlóan a nyugat-európai országok többségéhez - nem kapcsolják szorosan össze a házasságot az anyagi biztonsággal. Magyarország nem tartozik ezen országcsoportba, nálunk - együtt Bulgáriával, Oroszországgal, Kelet-Németországgal, Lengyelországgal és Ausztriával - egy kereset nem tûnik elegendônek a megélhetéshez.
A férfiak és nôk véleménye között ebben a kérdésben nem volt szignifikáns különbség az egész mintában. Ugyanakkor Bulgáriában, Magyarországon és Oroszországban inkább a nôk hajlamosabbak anyagi biztonságot tulajdonítani a házasságnak. Ez azért figyelemre méltó, mert Magyarországon a fejlett országok tendenciájával ellentétesen erôteljesen csökkent a 90-es évekre a nôi foglalkoztatás mértéke (Frey, 1997), így érthetô, ha a nôk jelentôs csoportjai számára a házasság jelentheti az anyagi biztonságot.
Az egész mintában csak az özvegyek átlaga ért el pozitív értéket (0,31), vagyis ôk fogadták el az állítást. Legkevésbé a nôtlenek/hajadonok gondolják úgy, hogy az anyagi biztonság miatt érdemes lenne házasságot kötniük (átlag -0,47). A magyarországi véleménystruktúra ismét eltérô az európai országok többségétôl. A magyar özvegyek a többi ország hasonló családi állapotban lévô válaszadóihoz képest a legmagasabb értéket érték el (átlag 0,93), ami arra utal, hogy - legalábbis az érintettek megítélése szerint - Magyarországon kerül a legkiszolgáltatottabb anyagi helyzetbe az, aki megözvegyül. Valószínûsíthetô, hogy az özvegyi nyugdíjak rendszerének átalakítása az elmúlt évben tovább fokozta az özvegyek anyagi kiszolgáltatottságát.
Úgy tûnik, Magyarországon a még nem házasok is anyagi biztonságuk megerôsödését látják a házasságban, hiszen Oroszország (átlag 0,22) és Ausztria (átlag 0,03) mellett Magyarország volt az, ahol a még nem házasok átlaga pozitív lett (0,10). Különösen hátrányos anyagi helyzetbe kerülnek az elváltak a házasokhoz képest Magyarországon - legalábbis az érintettek megítélése szerint. Az elváltak az egész mintában -0,22 átlagot értek el, tehát inkább elutasították az elemzett véleményt. Ugyanakkor Magyarországon az átlag Oroszországgal együtt a legmagasabb, 0,41 értéket ért el. Ez utóbbi érzetet megerôsítik a Magyar Háztartás Panel adatai is (Sík-Tóth, 1997), melyek bizonyítják, hogy az elvált nôk, különösen ha gyermeket is nevelnek, nagy eséllyel csúsznak a szegénységi küszöb alá.
Nem meglepô, hogy az egész mintát tekintve minél idôsebb valaki, annál inkább hajlamos elfogadni a házasság anyagi biztonságot nyújtó funkciójának fontosságát. Ugyanakkor az egyes országokban igen eltérô életkorokban tûnik úgy a megkérdezetteknek, hogy a házasság más családi állapotokkal szemben inkább nyújt anyagi biztonságot. A minta egészében a váltás az 55-64 éves életkori csoportnál van. Három ország, az Amerikai Egyesült Államok, Hollandia és Olaszország lakosai esetében nem következik be ilyen életkori váltás, minden életkori csoportban az állítás elutasítása jellemzô. Ellentétben ezzel az orosz válaszolók esetében azért nincs életkori váltás, mert ôk valamennyi életkori csoportban egyetértenek azzal, hogy a házasság legfôbb elônye az anyagi biztonság. Magyarországon és Bulgáriában a két legfiatalabb életkori csoport még elutasítja az állítást, de 35 éves kortól felfelé már igen nagy arányú az elfogadottsága. A többi rendszerváltó ország válaszadói egy 10 éves kohorsszal késôbb, 45 éves kor fölött fogadják el az állítást.
Iskolai végzettség tekintetében az egész mintában lineáris trendet találunk, azaz minél iskolázottabb valaki, annál kevésbé fontos számára a házasság anyagi biztonságot nyújtó funkciója. A mintában már a befejezetlen középiskolai végzettség is elegendônek látszik arra, hogy a válaszoló adott esetben megéljen egy keresetbôl, azaz ne az anyagi biztonság reményében házasodjék. A magyar válaszolók átlagai valamennyi iskolai végzettségi csoportban a legmagasabbak között vannak. Magyarországon egyedül az egyetemi végzettségûek csoportja számára nem feltétlenül az anyagi biztonság a házasság legfôbb elônye.
A házasság legfôbb célja a gyerek?
A házasságkötések és a gyermekvállalás között általában nehéz lenne teljes megfeleltetést létrehozni. Országonként meglehetôsen eltérô házasságkötési és gyermekvállalási stratégiák alakultak ki. A skandináv térségben a házasságkötések száma elmarad a többi európai országétól, ugyanakkor a gyermekvállalási kedv viszonylag magas. Így adódhat, hogy Svédországban például a gyermekek több mint fele házassági köteléken kívül születik, ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy csonka családban nônek fel. Másrészrôl Magyarországon a házasságkötési kedv egészen a nyolcvanas évekig igen magas volt, ugyanakkor Európa egyik legalacsonyabb termékenységi mutatóival rendelkeztünk. Mégis, elég gyakori a közgondolkodásban, hogy a házasság egyik vagy talán legfôbb értelmének, beteljesítôjének a gyermekvállalást tartják. Ennek a véleménynek az elfogadottságát mutatja be a következô táblázat.
3. táblázat. A ,,Napjainkban a házasság legfôbb célja a gyerek" állítás elfogadottságának átlaga országonként és nemenként
férfiak nôk összesen sorrend
Bulgária 00,97 01,07 01,03 01.
Magyarország 00,76 00,91 00,85 02.
Oroszország 00,34 00,43 00,40 03.
Csehország 00,35 00,45 00,40 04.
Lengyelország 00,21 00,31 00,27 05.
Szlovénia 00,21 00,18 00,19 06.
Olaszország -0,07 -0,14 -0,11 07.
Spanyolország -0,25 -0,25 -0,25 08.
Ausztria -0,33 -0,31 -0,32 09.
Norvégia -0,19 -0,48 -0,35 10.
Nyugat-Németország -0,40 -0,45 -0,43 11.
Anglia -0,51 -0,55 -0,53 12.
Kelet-Németország -0,56 -0,60 -0,58 13.
Svédország -0,54 -0,80 -0,68 14.
Hollandia -0,67 -0,71 -0,69 15.
Amerikai Egyesült Államok -0,57 -0,79 -0,70 16.
átlag -0,16 -0,22 -0,19
Ez az állítás két csoportra osztotta a megfigyelt országokat. A kulturális-tradicionális hipotézisnek megfelelôen a rendszerváltó országokban (Kelet-Németország kivételével) a gyermeket a házasság értelmének, céljának tartó állítás széleskörû elfogadottságot élvez. Figyelemre méltó azonban, hogy a többi közép-európai ország, illetve a dél-európai országok adata ezzel ellentétes, tehát az állítást hajlamosak voltak elutasítani a megkérdezettek.
Élesen eltér a férfiak és nôk véleménystruktúrája a két országcsoportban. A házasság fô céljának a gyermeket tartó országokban (így Magyarországon is) a nôk konzervatívabbnak bizonyultak, azaz magasabb arányban fogadták el az állítást. A másik országcsoportban általában a nôk bizonyultak liberálisabbnak, azaz az állítást jobban elutasították, mint a férfiak.
Családi állapot szerint ismét szignifikáns különbség mutatkozott a kérdés megítélésében. Az egész mintát tekintve csak az özvegyek csoportja ért el pozitív átlagot (0,31), a többi csoport tagjai inkább elutasították ezt az állítást. Leginkább a nôtlenek/hajadonok voltak azok, akik nem értettek egyet azzal, hogy a házasság fô célja a gyerek lenne (átlag -0,49). Nyilván ôk tudják leginkább elképzelni a gyermekvállalást házasság nélkül, illetve majdani esetleges házasságukat nem feltétlen a gyermekvállalás érdekében kötnék. A magyar megkérdezettek valamennyi családiállapot-csoportban elfogadják ezt az állítást. A házasok csoportjában Bulgária (átlag 1,12) után éppen Magyarországon a legmagasabb az átlag (0,87). Ezek az értékek még a többi rendszerváltó országhoz képest is magasak, hiszen például az erôs katolikus tradíciókkal bíró Lengyelországban is csak 0,28 az átlag. Hasonló arányokat tapasztalunk az elváltak csoportjában is, ahol a magyar átlag tízszerese a lengyelnek. Mindössze három ország akadt, ahol a nôtlenek/hajadonok csoportjában is elfogadták ezt az attitûdöt, ezek Magyarország (átlag 0,48), Bulgária (átlag 0,23) és Oroszország (átlag 0,11). A vélemények és a valós demográfiai folyamatok eltérése Magyarországon talán ebben a kérdésben a leginkább tetten érhetô. Miközben ugrásszerûen nô a házasságon kívül születô gyermekek aránya és csökken a házasság népszerûsége, a még nem házasok számára a vélemények szintjén erôteljesen összekapcsolódik a gyermekvállalás és a házasság.

Gyermek nélkül üres az élet?
Mint az elôzô kérdés mutatta, a házasság elônyei, motivációi között elôkelô helyet foglal el Magyarországon és néhány más országban a gyermekvállalás. Érdemes itt bemutatni egy ehhez a témakörhöz kapcsolódó további, a gyermekvállaláshoz kapcsolódó attitûd-kérdést, mely így szólt: ,,Üres az élete azoknak, akiknek soha nem volt gyerekük". Ez az erôsen normatív állítás magában hordozza azt a feltételezést, hogy önmagában a gyermek nevelése felülemel a gyermektelen élet értéktelenebb, céltalanabb, haszontalanabb dimenzióján. Az állítás egyúttal szembeállítja a társadalom azon két csoportját, akik neveltek/nevelnek gyereket és azokat, akik ezt saját elhatározásuk, betegségük vagy más ok miatt nem teszik.
4. táblázat. Az ,,Üres az élete azoknak, akiknek soha nem volt gyerekük" állítás
elfogadottságának átlaga országonként és nemenként
férfiak nôk összesen sorrend
Magyarország 1,24 1,35 1,30 01.
Bulgária 0,88 1,17 1,06 02.
Kelet-Németország 0,69 0,79 0,74 03.
Szlovénia 0,70 0,67 0,68 04.
Oroszország 0,43 0,47 0,46 05.
Ausztria 0,42 0,47 0,44 06.
Olaszország 0,33 0,26 0,29 07.
Nyugat-Németország 0,28 0,24 0,26 08.
Csehország 0,10 0,31 0,21 09.
Lengyelország 0,15 0,15 0,15 10.
Spanyolország -0,090 -0,040 -0,060 11.
Norvégia -0,300 -0,420 -0,360 12.
Amerikai Egyesült Államok -0,350 -0,490 -0,440 13.
Svédország -0,430 -0,520 -0,480 14.
Anglia -0,530 -0,480 -0,500 15.
Hollandia -0,570 -0,680 -0,600 16.
átlag -0,220 -0,220 -0,220
A válaszok struktúrája csak részben hasonló az elôzô állításnál tapasztaltakhoz, hiszen nemcsak valamennyi rendszerváltó ország megkérdezettjei (e kérdésnél a volt NDK is) fogadták el az állítást, de hozzájuk csatlakozik jelen esetben Nyugat-Németország, Ausztria és Olaszország is. A csoportképzô ismérv itt inkább területi, kulturális, tehát a közép-európai, illetve a kelet-európai országok kerültek egy csoportba, míg másik oldalon az észak-európai és a nyugat-európai országok (kiegészítve az Amerikai Egyesült Államokkal). Spanyolország átlaga közel van a 0 értékhez, ami mögött egyrészt a válaszok nagy szórása, másrészt a szélsôségesen elfogadó vagy elutasító véleményektôl való tartózkodás áll.
Különösen erôs ennek a normatív állításnak az elfogadottsága Magyarországon. Ez arra utal, hogy itt kifejezetten erôs a társadalmi nyomás abba az irányba, hogy az embereknek legalább egy gyereke legyen. A gyermektelen párokat, illetve felnôtt embereket a közvélekedés egyfajta sajnálattal és elutasítással kíséri, feltételezve, hogy ôk nem élnek teljes életet.
A férfiak és nôk átlagaiban az egész minta szintjén nincs szignifikáns különbség, ugyanakkor az egyes országok szintjén van. Hasonlóan az elôzô kérdéshez, általában az a tendencia, hogy azokban az országokban, ahol az emberek elfogadták az állítást, inkább a nôk értek el magasabb átlagot, azokban pedig, ahol elutasították, inkább a férfiak. Ez arra utal, hogy valamennyi országban inkább a nôk határozzák meg a közvélekedést ezzel a kérdéssel kapcsolatosan. Ahol tehát a nôk saját nôi öndefiníciójuknak elengedhetetlen részeként kezelik az anyaságot, ott a gyermektelen életet üresnek tartja a közvélemény. Ahol a nôk sokféle nôi szerepük között egy, választható szerepként élik meg az anyaságot, ott a társadalom mint olyan is inkább tudomásul veszi, normálisnak tartja azt is, ha valakinek nincs gyereke.
Az állítást általában az alacsonyabb iskolai végzettségûek fogadták el. Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy az egyetemi végzettségûek csoportjában már csak Magyarország, Bulgária, Oroszország, Spanyolország és Szlovénia megkérdezettjei azonosultak vele. Különösen nagy a különbség a magyar (0,96) és a másik póluson a holland átlag (-1,00) között. Úgy tûnik, a magyar egyetemi végzettségû válaszolók számára a hivatás sem képes kitölteni azt az ûrt, ami a gyermektelenségbôl fakad(na) számukra.

Összegezés
Ez a tanulmány az átalakuló nemi szerepek egy fontos területét, a házasság motivációit elemezte Magyarországon, néhány más rendszerváltó- és nyugati országban. Miközben a vélemények megoszlását bemutattuk, szembetûnôvé vált, hogy az emberek valóságos viselkedése az általuk vallott értékektôl számos ponton eltér. Az elemzés egyrészt arra összpontosított, hogy ezekre a diszkrepanciákra felhívja a figyelmet. A magyar társadalomban a család normatív fogalma erôteljesen társul a házasságkötéssel létrejövô férfi-nô kapcsolathoz, ami késôbb kibôvül egy-két gyerekkel. Ugyanakkor a rendszerváltással párhuzamosan felerôsödtek olyan demográfiai folyamatok, melyek éppen ezen modell ellen hatnak. Még nem világos, hogy ezek a megváltozott demográfiai trendek mennyire lesznek tartósak, így nem tudhatjuk, tartósan csökkenni fog-e a házasságban élôk száma, vagy csak idôben eltolódik a házasságkötés a társadalom egyes rétegeiben. Kérdés az is, hogy nô-e a végleges gyermektelenséget önként vállalók száma, vagy a párok egy része késôbbi idôpontra halasztja egyetlen gyermekének világra hozását.
Adataink ugyanakkor azt mutatják, hogy a demográfiai magatartással párhuzamosan a család és a házasság normatív fogalma kevéssé változott a társadalom egészét tekintve. A magyar válaszolók valamennyi, házasságra vonatkozó érték tekintetében igen tradicionális beállítódást mutattak. Az átlagnál magasabb arányban fogadták el azt a véleményt, hogy a házasság más családi állapottal szemben érzelmi többletet hordoz. A magyar válaszolók, az egész minta felfogásával ellentétben, a házasság nagy elônyének tartják az anyagi biztonságot, és nagymértékben egyetértettek azzal, hogy a házasság fô célja a gyerek. Emellett általánosnak mondható azon attitûd elfogadása is, mely szerint üres az élete annak, akinek sosem volt gyereke.
Amikor a demográfiai magatartás és a családdal kapcsolatos attitûdök összefüggését elemzik a kutatók, leggyakrabban arra keresnek magyarázatot, hogy miképpen lehetne a kedvezôtlen demográfiai folyamatokat (elsôsorban az alacsony termékenységet) a családdal, gyermekvállalással kapcsolatban meglévô tradicionális értékrendhez igazítani. (l. például Pongráczné-S. Molnár, 1997). Jelen tanulmány számára azonban fordított a kérdés: mivel magyarázható a magyar lakosság konzervatív értékrendje?
A bevezetôben felsorakoztatott konkuráló hipotézisek egyike sem bizonyul elégségesnek az eredmények teljes magyarázatára.
5. táblázat. Országcsoportok a családi értékek szerint
I. Tradicionális
Magyarország, Bulgária, Oroszország, Lengyelország
II. Inkább tradicionális, mint liberális
Csehország, Ausztria, Szlovénia, volt NDK
III. Inkább liberális, mint tradicionális
Amerikai Egyesült Államok, volt NSZK
IV. Liberális
Hollandia, Norvégia, Svédország, Anglia, Spanyolország, Olaszország
A globalizációs hipotézis és az ideológia hatását hangsúlyozó hipotézis jelen adatok alapján teljesen elvethetô, hiszen nem jellemzô az sem, hogy valamennyi ország a liberális irányba hajlana, de az sem, hogy a volt szocialista országok egységesen liberális véleménysruktúrát mutatnának. Még leginkább a kulturális tradíciókra építô hipotézis állta meg a helyét. A rendszerváltó országok és Ausztria a teljesen vagy nagyobbrészt tradicionális vonásokat mutató csoportba kerültek a várakozásoknak megfelelôen. Ugyanakkor Spanyolország, Olaszország és a volt NSZK a várakozásokkal ellentétben az inkább liberális vonásokat mutató csoportba került.
A felvetett hipotézisek alapján azonban azt nehéz lenne megmagyarázni, hogy Magyarország miért került a legtradicionálisabb csoportba. Ezen a ponton sajnos csak spekulációkat sorakoztathatunk fel. Elképzelhetô, hogy Magyarországon a szocializmus ideológiai nyomása, a nôk tömeges foglalkoztatása éppen a várttól eltérôen mûködött, azaz nem tette széles körben elfogadottá a hagyományostól eltérô családi értékeket. A rendszerváltás után pedig a magyar lakosság - mintegy megszabadulva az ideológiai nyomástól - konzervatívabbnak bizonyult, mint az ebbôl a szempontból is szervesebb fejlôdést mutató nyugati országok lakossága. A magyar lakosság számára a család az átpolitizált külvilágtól való egyfajta menedékként mûködött már az elmúlt évtizedek során is. A rendszerváltás óta bekövetkezett idôszak ezt az igényt nem csökkentette. A nyilvános szféra elértéktelenedése és a tradicionális család felértékelése (legalábbis az értékek szintjén) párhuzamos folyamat.
Nehezen hihetô, hogy a magyar emberek a környezô, hasonló történelmû, tradíciójú országok lakosságánál ilyen nagy mértékben gyermekszeretôbbek, gyermekcentrikusabbak lennének. Ennek ellentmond társadalmunk, mindennapjaink - talán sokszor túlzóan - gyermekellenesnek mondott, érzett hangulata. Hasonlóan nehéz érteni a házasságnak általában tulajdonított nagy érzelmi többletet. Elképzelhetô, hogy itt inkább valamiféle hiányérzet, gyakran illuzórikus várakozás fogalmazódik meg. Az emberek nálunk - talán a legfiatalabb generációt leszámítva nehezen fogadják el természetesnek, hogy valaki nem akar megházasodni. A nôtlen/hajadon családi állapot valamiféle társadalmi meg nem felelésnek, élesebben fogalmazva: érzelmi hiátusnak tûnik sokak szemében. A válás és az elvált családi állapot ugyan elég széles körben elfogadott, ugyanakkor tudjuk, hogy kevés a békés, kulturált válás. Ilyen körülmények között a házasság - legalábbis az ideálok szintjén - valóban érzelmi többletet hordoz. Talán leginkább még az érthetô, hogy a magyar válaszolók ilyen nagy fontosságot tulajdonítanak a házasság anyagi biztonságot nyújtó szerepének. Nemcsak a hetvenes, nyolcvanas évtizedben, de napjainkban is jellemzô, hogy kevesen keresnek egyedül annyit, amennyi az igényeiknek megfelelô életszínvonal tartására elegendô lenne. A magyar lakosság megszokta, megtanulta, hogy nem egy, sôt nem kettô, hanem inkább több jövedelem szükséges az életszínvonal tartásához. A házasság pedig természetes közeget jelent az anyagi biztonság növelésére.
A fenti magyarázatok talán közelebb vittek annak megértéséhez, hogy a magyar válaszolók véleménystruktúrája miért tradicionálisabb, mint a vizsgálatban részt vevô országok többségéé. Ugyanakkor annak megértése további elemzésre vár, hogy noha a gazdasági fejlettséget és a kulturális tradíciókat figyelembe véve Magyarország ,,helye" sokkal inkább Csehország és Szlovénia mellett lenne, miért találjuk eredményeit sokkal közelebb Bulgária és Oroszország eredményeihez?


Függelék

A vizsgálatban részt vett országok egyes demográfiai mutatói (1993, 1994)
Ezer lakosra jutó
házasságkötések válások élve születések
Magyarország 5,3 2,0 11,3
Csehország 6,4 2,9 10,3
Lengyelország 5,4 0,7 09,8
Szlovénia 4,5 1,0 11,5
Bulgária 4,7 0,8 10,0
Oroszország 7,5 4,5 09,5
Kelet-Németország 3,1 1,2 05,1
Norvégia 4,5 2,5 13,9
Svédország 3,9 2,5 12,8
Anglia 5,9 3,8 12,9
Amerikai Egyesült Államok 9,0 4,6 15,3
Hollandia 5,8 2,0 12,7
Nyugat-Németország 6,0 2,1 10,5
Ausztria 5,6 2,0 11,5
Olaszország 5,1 0,4 09,2
Spanyolország 5,2 0,7 09,3
Forrás: Demographische Jahrbuch Österreichs 1993, 1994.


Irodalom

Sík Endre és Tóth István György (szerk.) (1997), Az ajtók záródnak!? Jelentés a Magyar Háztartás Panel 5. hullámának eredményeirôl BKE, Tárki.
Frey Mária (1997) Nôk a munkaerôpiacon. In: Szerepváltozások, Lévai Katalin-Tóth István György (szerk.) pp. 13-34. Tárki-Munkaügyi Minisztérium.
Hablicsek László (1998) Házasságon kívüli szülések - matematikai-statisztikai elemzés. In: S. Molnár és mások: Házasságon kívüli szülések. KSH, Budapest 1998 pp.157-190.
Kamarás Ferenc (1995) Európai termékenységi és családvizsgálat Magyarországon. Demográfia, 1995. 4. sz. pp. 309-339.
Rosemary Crompton-Fiona Harris (1997) Women's Employment and Gender Attitudes: A Comparative Analysis of Britain, Norway and the Czech Republic. Acta Sociologica Vol. 40. No. 2. 1997 pp. 183-202.
Pongrácz Tiborné (1998) Élettársi kapcsolatok és házasságon kívüli szülések Nyugat-Európában. In: S. Molnár és mások: Házasságon kívüli szülések. KSH, Budapest 1998 pp. 45-53.
Pongrácz Tiborné-S. Molnár Edit (1997) A gyermekvállalási magatartás alakulása. In: Szerepváltozások, szerk. Lévai Katalin és Tóth István György pp. 86-103. Tárki-Munkaügyi Minisztérium.
Tóth Olga (1997) Családformák és együttélési minták a mai magyar társadalomban. In: Szerepváltozások, szerk. Lévai Katalin és Tóth István György pp. 73-85. Tárki-Munkaügyi Minisztérium.


Jegyzetek

[1]A népességfejlôdésnek az a szakasza, melynek során a népesség egyensúlya a fejlett, iparosodott országokban úgy alakul ki, hogy a családok korlátozzák gyerekeik számát.

[2]Az elemzést Magyarországon a Tárki bonyolította le. A mintáról és az adatfelvételrôl l. Család-ISSP, 1994.
[3]Az itt következô attitûd kérdéseket a kérdôívben ötfokú skálán ítélték meg a megkérdezettek. A skála a ,,teljesen egyetért" fokozattól az ,,egyáltalán nem ért egyet" fokozatig terjedt. Az elemzés céljaira valamennyi skálát átkódoltuk és egységesítettük. Így lehetôvé vált, hogy valamennyi kérdés esetében összehasonlítható átlagot számoljunk. Az átkódolt skála értékei a következôk lettek: 2, 1, 0, -1, -2. A pozitív értékek a tradicionális, a negatív értékek a liberális véleményeket fejezik ki, míg a 0 az ,,is-is" válaszokat. Az átlag elméleti maximum értéke 2 (amikor egy sokaság minden tagja teljes mértékben egyetért egy tradicionális értékrendet tükrözô állítással vagy teljes mértékben elutasít egy liberális állítást), az elméleti minimum értéke pedig -2 (amikor egy sokaság valamennyi tagja teljesen egyetért egy liberális állítással, illetve elutasít egy konzervatív állítást). Tehát adott esetben minél magasabb az átlag, a megkérdezettek annál tradicionálisabban gondolkodnak a kérdésrôl.


Véleményét, megjegyzéseit a következõ címre várjuk: vargaj@szazadveg.hu



C3 Alapítvány c3.hu/scripta/