A tudományos szféra pozícióvesztése régebbi keletû jelenség, a rendszerváltás nyomában végbement társadalmi-gazdasági átalakulások azonban kétségtelenül karakterisztikusabbá tették a folyamatot. A gazdasági és a politikai mezô új fejleményei az értelmiség más csoportjait állították elôtérbe. A piaci viszonyok kiszélesedése a közgazdászok, a demokratikus nyilvánosság kiépülése az újságírók, a jogállamiság intézményeinek megteremtése, de a piaci tranzakciók kereteinek kezelése is a jogászok speciális szakértelme iránt támasztott új keresletet. Mindez közvetlenül megmutatkozott e foglalkozások jövedelmi viszonyaiban és presztízsében - sôt az ilyen szakképzést nyújtó intézmények keresettségében is. A tudományos szférát illetôen viszont - különösen ha e felfelé ívelô pályákhoz viszonyítjuk azt - inkább ellentétes folyamatokról beszélhetünk. Míg az elôbbiek többé-kevésbé közvetlenül kapcsolódnak részben a versenyszférához, részben a politikai mezôhöz, és így jelentôs finanszírozási források állnak mögöttük, a tudomány produktumai hosszabb átfutásúak, megtérülésük lassúbb, kevésbé kalkulálható, rövid távon inkább emésztik a jövedelmeket. Nem utolsósorban ezen okok következtében a szféra jelentôs arányban és mértékben igényel állami finanszírozást, a politikai ciklusok természete folytán azonban legalábbis ellentmondásosak az ezzel kapcsolatos politikai-kormányzati érdekek. Nem kevésbé problematikus a versenyszférához fûzôdô viszony sem. Igaz, az innováció forrását jelentô tudományra a piac elvben vevô, a befektetések átfutása és megtérülése azonban az erôforrások olyan potenciálját tételezi fel, ami a kialakulóban lévô hazai tôkének alig sajátja. Az ilyen befektetésekre képes multik viszont többnyire a ,,készen hozott" kutatási háttérre, licencbázisra, nemzetközi sztenderekre támaszkodhatnak, így a hazai kutatás fejlesztése nem látszik sürgetônek.
A kutatói tevékenység anyagi feltételeit tehát többféle tényezô is kedvezôtlenül befolyásolja. Sôt, számos jel mutat arra, hogy minél inkább közelítünk a par excellence kutatói területekhez, annál halmozottabban jelentkeznek e gondok. Felvetôdhet, hogy a kutatói alkotó munka önértékével, belsô jutalmával összefüggô tartalékok még ilyen körülmények között is elégségesek ahhoz, hogy ellenállhassanak a fent jelzett eróziós tendenciáknak. Kétségtelen, a tudomány mûvelôinek többségét nem rövid távú megfontolások vezérlik, mint ahogyan az is igaz, hogy akik elkötelezték magukat az adott pálya vagy közelebbrôl egy-egy személyes cél megvalósítása iránt, terveiket többnyire a kedvezôtlen feltételek nyomása alatt sem adják fel. Ezek a tényezôk persze jóval gyengébben hatnak a pályájuk kezdetén álló, a potenciális utánpótlás tagjait képezô nemzedék esetében. Náluk már eleve nagyobb a jól fizetett és növekvô presztízsû, divatos pályák szívó hatása, ráadásul szakmai karrierjük e stádiumában még kevésbé váltak ,,rabjaivá" a tudomány önnön értékeinek. Tegyük hozzá, az idôsebb generáció tagjai is csak korlátok közt képesek tolerálni a viszonylagos leértékelôdést. Különösen érvényes ez azokon a területeken, ahol a skillek aránylag könnyen válthatók át más szférák irányába. A pályaelhagyások jelentôs száma, és ami nem kevésbé problematikus: a hosszúra nyúlt külföldi munkavállalások - egyes ágazatokban - tömeges elôfordulása egyaránt figyelmeztetô.
Kétségtelen, a pénzben kifejezett megbecsülés hiánya valamelyest enyhíthetô a presztízs objektivált formáival - díjakkal, bizottsági, kuratóriumi tagságokkal stb. -, sôt bizonyos fokig a munkakörülmények javításával is. Esetünkben azonban e téren is meglehetôsen ellentmondásos a helyzet. Míg például a számítógépesítés, az Internet bevezetése széleskörûen javította a munkafeltételeket, az elhelyezés gyakran krónikus megoldatlansága, a mûszerellátottság vagy a könyvtárak financiális problémái legalábbis kétségessé teszik, hogy számolhatunk-e az említett ,,ellentételekkel". Elônytelen munkafeltételek mellett az anyagi problémák hatványozottan éreztethetik hatásukat ennek - az ország szellemi életében jelentôs befolyású - rétegnek a közérzetében.
Nem utolsósorban ezek a gondok tették idôszerûvé azt az 1997 elején végrehajtott statisztikai-szociológiai terepszemlét, amely a tudományos fokozattal rendelkezôkre terjedt ki.[1] A felvétel idôpontjával kapcsolatban lényeges megjegyezni, hogy az nem sokkal megelôzte a Széchenyi-ösztöndíj bevezetését. Ennek hatása, amely elsôsorban az oktatói jövedelmekben jelent meg, és az akadémiai, illetve az egyetemi területek kereseti viszonyait bizonyos fokig kétségkívül átrendezte az utóbbiak javára, a jelen anyagban még nem jelenik meg.
A felvétel módszertanával részletesebben a jelzett anyagok (elsôsorban a 3. lábjegyzetben szereplô 1997-es elsô KSH-kiadvány) foglalkoznak. Ezen a helyen csak jelezzük, hogy a több mint 13 ezer minôsített (akadémikus, a tudomány doktora, kandidátusa vagy Ph.D-fokozattal rendelkezô) körében teljes körû postai kérdôíves megkeresésre került sor (és ezt egy kb. 1000 fôs mintán kontrollképpen személyes kérdezés egészítette ki). A címzettek a postai úton eljuttatott kérdôívek mintegy 33 százalékát küldték vissza. A válaszolók összetétele az általánosan használt társadalmi-demográfiai ismérvek szerint nem tért el számottevôen a fokozattal rendelkezô népesség egészétôl.[2] Cikkünk e postai megkérdezés eredményeire épül. Az alábbi fejtegetések csak két metszet, a tudományos minôsítéssel rendelkezô népesség anyagi viszonyainak és a szféra reprodukciójának, mobilitási viszonyainak elemzésére irányulnak. Az érdeklôdô olvasók a kutatás egészének alaperedményeirôl több kiadványból tájékozódhatnak.[3] Ez utóbbiak szólnak például a fokozattal rendelkezô népesség demográfiai összetételérôl, sok tekintetben sajátos korfájáról, nemek szerinti megoszlásáról. Beszámolónk az említett területek tekintetében sem tekinthetô lezárt elemzésnek, hiszen számos összefüggés még tisztázásra vár. Úgy gondoljuk, a téma változatlanul fennálló nagyfokú aktualitása indokolja, hogy a vizsgálat néhány megállapítására ebben a formában is felhívjuk a szélesebb szakmai közvélemény figyelmét.

Anyagi helyzet
A vizsgálatra alapozott publikációk részletesebben foglalkoznak a fokozattal rendelkezôk kereseti és személyes jövedelmi viszonyaival. Tudjuk, hogy e kérdéskör az empirikus kutatások által legnehezebben megközelíthetô területek közé tartozik, így az itt mért adatok is e fenntartásokkal kezelhetôk. Ennek dacára figyelmet érdemelnek azok az átlagos keresetek, melyekrôl az 1997-es felvétel számot adott, és melyekre itt csak röviden utalunk.
A felvétel idôpontjában, 1997 elején a fokozattal rendelkezô aktív keresôk fôállásból származó nettó keresete átlagosan 54 500 Ft volt[4]. Ezt az átlagot jelentôsebben csak a kisebb létszámú (6,5%) vezetô beosztású oktatók és kutatók, valamint az akadémikusok fizetése haladta meg: a vezetô beosztású oktatók 62 200, a vezetô kutatók 66 100, az akadémikusok 79 000 Ft-ot kerestek, ezzel szemben a minôsítettek legnagyobb csoportját kitevô (túlnyomórészt egyetemi és fôiskolai) beosztott oktatók átlagkeresete (53 200 Ft) alig különbözött a beosztott kutatókétól (52 900 Ft). A keresetek tekintetében nincsenek lényeges különbségek az egyes tudományterületeken dolgozók között sem: a természettudósok 58 700, a társadalomtudósok 56 600 Ft-ot kaptak munkahelyükön. A közölt adatok alapján a személyes jövedelmeknek mintegy 76%-a származik a fôállásból, a további 24%-ot, tehát a tényleges jövedelem közel egynegyedét egyéb, a fôálláson kívül, többletmunkaként végzett tudományos, szakmai tevékenység bevételei, valamint a fokozattól függô havi rendszerességû akadémiai juttatások adják. A jövedelmen belül a kiegészítô tevékenységekbôl származó hányad az átlagosnál magasabb az akadémikusok (37%), a társadalomtudományok (36%), a mûszaki tudományok (30%) mûvelôi, a vezetô beosztású kutatók (27%) körében.
Bár ezek az adatok is - mint már említettük - a szükséges óvatossággal kezelendôk, és cikkünk az anyagi helyzet e vonatkozásaival nem foglalkozik bôvebben, az alapkereset mértéke mindenképpen kommentárt érdemel. Nemcsak nemzetközi összehasonlításban kifejezetten alacsonyak, a kevésbé fejlett EU-tagországokban kimutatott mértéket is dimenzionálisan alulmúlóak ezek az illetmények, hanem a hazai versenyszférához képest is nagymértékû az elmaradás. Hozzá kell tenni, a fenti adatok a kutatók társadalmának számottevô részét kitevô nem minôsített, jelentôs részben igen kisfizetésû, pályájuk kezdetén álló kutatók, oktatók kereseteit nem is tartalmazzák. Hogy a magyar társadalom egészében véve legmagasabb képzettségû csoportja, a tudományos elit keresetei összességében mennyire szerények a gazdasági elithez viszonyítva, az a nagydoktorok, sôt akadémikusok fent jelzett átlagos adataiból is kitetszik.
Mindezeket elôre kellett bocsátanunk, mielôtt az anyagi körülmények néhány további elemének vizsgálatára térnénk, és ezeket részletesebben tárgyalnánk. A jövedelem, akár a teljeskörûen számbavett jövedelem is csupán egy - bár a legfontosabbak közé tartozó - összetevôje az anyagi körülményeknek. Tudjuk például, hogy a kutatók egy nem jelentéktelen hányada számára a külföldi ösztöndíj vagy a külföldi munkavállalás lehetôsége jelent bizonyos egzisztenciális bázist. Sajnos a felvétel nem terjedhetett ki a fokozattal rendelkezôk éppen külföldön tartózkodó mezônyére, így a meglévô adatok alapján e tényezô teljes nagyságrendjét nem becsülhetjük fel. Bizonyosra vehetjük, hogy emiatt a felvétel némiképp alulbecsülte az ösztöndíjjal vagy munkavállalás révén (korábban vagy ma) külföldön tartózkodók körét. Megtehetjük viszont, hogy a felvételre válaszolókon belül megkülönböztetjük az ösztöndíjjal vagy munkavállalás révén korábban kint tartózkodókat a vizsgált népesség egyéb részétôl, majd e csoportok életkörülményeit és jövedelmét összevetve becslést tehetünk a külföldi utak anyagi kihatásáról.
Ismétcsak az életkörülmények, a tényezôk szélesebb körét kell számba vennünk, ha azt a szerepet kívánjuk felmérni, amelyet a kedvezô vagy kedvezôtlen családi háttér, akár az induló feltételek, akár az aktuális családi körülmények jelentenek. Kedvezô családi feltételek bizonyos fokig közömbösíthetik az aktuális jövedelemhatásokat, s - a kimutatott alacsony alapkereseti szint mellett is - valamelyes garanciát jelentenek az értelmiségi-polgári sztenderdeknek megfelelô életnívó fenntartására.
Az ilyen és további egybevetések céljából persze túl kell mennünk a közvetlen jövedelemadatokon, s az életkörülményekrôl, anyagi helyzetrôl rendelkezésre álló ismeretek minél szélesebb körével célszerû dolgozni. A válaszolók tárgyi ellátottságát illetôen a kérdôív a mutatók széles spektrumát tartalmazza. Ezek alapján képet kaphatunk a fokozattal rendelkezôk lakásviszonyairól, a háztartások tartós fogyasztási eszközökkel, kulturális javakkal való ellátottságáról, a tulajdonukban lévô gépkocsiról, beleértve annak minôségét, korát is. A tapasztalatok szerint az életkörülmények, az anyagi helyzet fontos indikátora továbbá a szabadság eltöltésének mikéntje, a hazai vagy külföldi nyaralás lehetôsége. A vizsgált csoportok egzisztenciális biztonságáról fontos jelzést ad a megtakarítás lehetôsége is. Az anyagi helyzetrôl kidolgozott indexbe a nettó jövedelemnek a kérdôívben szereplô kategoriális mutatója mellett valamennyi említett tényezôt bevontuk.
Mivel a továbbiakban az ,,anyagi helyzet"-nek ezzel a kompakt indexével fogunk dolgozni, célszerû elöljáróban az egyes komponensekrôl is röviden képet adni. A háztartások tartós fogyasztási cikkekkel, kulturális javakkal való ellátottsága - a diplomások egészével összevetve - aránylag kedvezônek mondható, amiben azonban fontos szerepet játszik, hogy a fokozattal rendelkezôk nagyrészt a fôvárosból és a legurbanizáltabb településekbôl kerülnek ki. A lakáskörülményeket illetôen már vegyesebb a kép. Itt inkább csak az idôsebb generációra vonatkozóan beszélhetünk az átlagosnál kedvezôbb viszonyokról. A saját otthoni dolgozószobával rendelkezôk például csak a 60 éven felüliek esetében kerülnek többségbe a saját korosztályukon belül. Meglehetôsen heterogén a vizsgált népesség az autótulajdont tekintve is. A szóban forgó kocsik egyötöde sorolható a három évesnél nem régebbi, nyugati márkájú felsô gépkocsiosztályba, s ehhez járul további nem egészen egyötödnyi, ugyancsak viszonylag jó (közepesen régi nyugati vagy új keleti) kocsi. A fokozattal rendelkezôk egynegyede ugyanakkor csak régi keleti autót mondhat magáénak, további egynegyed azt sem.
Egyértelmûen kedvezôtlenebb a helyzet az üdülési, rekreációs lehetôségeket tekintve. A válaszolók 40 százaléka a megelôzô évben egyetlen napot sem tudott nyaralással tölteni. S nem egészen 5 százalék azok aránya, akik a felsô rekreációs kategóriába sorolhatók annak a kritériumnak alapján, hogy az elôzô évben legalább két hetet nyaraltak külföldön. A fokozattal rendelkezôk számottevô részének ingatag egzisztenciális helyzetérôl tanúskodik végül az az adat is, hogy saját bevallásuk szerint mindössze 40 százalékuknak van rendszerint megtakarított pénzük (s még a tudományok doktora címmel rendelkezôknél is csak 44 százalék ez az adat).
Ami az anyagi helyzet összetett mutatóját illeti, ez a fokozattal rendelkezôk különbözô csoportjainak könnyen áttekinthetô összehasonlítására szolgál eszközül. Részben azokat a kézenfekvô csoportosításokat használjuk itt fel - tudományos fokozat, életkor, tudományág -, amelyeket az elôzetes jelentés is visszatérôen alkalmazott. A fokozattal rendelkezôk belsô rétegzôdését tekintve a továbbiakban kiemelten kezeljük a tevékenység jellege - kutatói, oktatói és egyéb, s mindezeken belül a vezetôi munkakör - szerinti csoportosítást. Míg a vizsgált népességen belül egyértelmûen az oktatói és kutatói tevékenység dominál, az egyéb tevékenységi területeken belül kiemeljük a még viszonylag nagyobb létszámú orvosi csoportot, melynek anyagi feltételei, általános jövedelmi pozíciói a versenyszféra diplomásaihoz talán a legközelebb állnak.
A belsô tagoltság további változó csoportját képezik a külföldön hozzáférhetô jövedelmi források, az ösztöndíjak és külföldi munkavállalások elôzményadatai. Itt arra vagyunk elsôsorban kíváncsiak, hogy e lehetôségek milyen kompenzációt biztosítanak az anyagi feltételek terén.
A fentieket a családi háttérre vonatkozó mutatók elemzése egészíti ki. Ezek egyrészt arra irányulnak, hogy a partnerek - a munkaaktivitás és az iskolai végzettség mutatóival megragadható - jövedelmi státusa mennyiben befolyásolja a vizsgált népesség életkörülményeit. Részben az apa foglalkozása, részben a születési hely településtípusa alapján pedig - mindenekelôtt a fiatalabb korcsoportokra fókuszálva - azt vizsgáljuk még, hogy az induló családi helyzethez kötôdô elônyök és hátrányok mint adottságok mennyire tartósak.
Az anyagi helyzet fokozatok szerint eltérései megfelelnek e csoportok jövedelmi tagolódásának. Míg a kandidátusok és a nagydoktorok között aránylag mérsékeltek a különbségek, az akadémikusok anyagi helyzete mindkét csoportnál számottevôen jobbnak mutatkozik (l. 1. ábra). Az életkor szerinti adatok az elôzôek alapján csak részben kézenfekvôek. Az megfelel a tudományos szféra fokozatok szerinti erôs hierarchizáltságának, hogy a 40 év alattiak anyagi helyzete lényegesen elmarad az átlagtól. A munkaviszony, az aktivitási pozíció különösen erôs befolyására utal ugyanakkor, hogy - a fokozati pozíciónak a korral párhuzamos emelkedése ellenére - 60 éven felül némileg, míg a 70 felettiek csoportjában határozottan romlanak az anyagi körülmények. Mindez azt is jelzi, hogy a fokozattal rendelkezôk idôs korcsoportjaiban különösen élesek az elitpozíciókban lévôk és a pálya szélére sodródó szélesebb mezôny közti egzisztenciális különbségek. Mint ahogy a - fokozat és életkor szerinti - részletesebb adatokból kitûnik, a legidôsebbek közt csak az akadémikusok mentesülnek az életkörülmények jelentôs romlásától.
faktorértékek

^{1. ábra. Az anyagi helyzet fokozat és életkor szerint}
* Minél nagyobb (pozitív) faktorérték kapcsolható egy-egy kategóriához, annál elônyösebb helyzetben van az adott csoport, ill. fordítva. (A szerk. megj.)
Ami a tudományterületek szerinti különbségeket illeti, az adatok több tanulsággal is szolgálnak.
Habár az elsôdleges keresetek ezt nem jelzik, alapjában mégis megfelel a várakozásnak, hogy az anyagi helyzetet illetôen az orvostudományok terén - többségükben praktizáló orvosként - tevékenykedôk állnak vezetô helyen. Nem annyira közismert viszont a társadalomtudományi területek mûvelôinek ezt megközelítô pozíciója. Itt részben a jogászoknak és közgazdászoknak a közelmúlt társadalmi átalakulásai nyomán még elônyösebbé vált munkapiaci pozíciója juthat kifejezôdésre, részben a média folyamatos kereslete a közéleti-politikai diskurzus olyan szolgáltatásai iránt, melyekre az elmúlt idôben leginkább politológusok, történészek, szociológusok szakosodtak. (S emellett aligha hagyható figyelmen kívül e területek mûvelôinek - részben szakjellegû kompetenciából, részben politikai involváltságból következô - átlagon felüli érdekérvényesítô képessége.) A negatív szélsôértéket a humán, majd a mezôgazdasági és a természettudományok mûvelôi képviselik. Mint a tudományágak és fokozat szerinti részletesebb bontásból kiderül, az eltérések inkább az alacsonyabb fokozati szinteken, fôként a kandidátusok közt markánsak, míg az akadémikusok mezônyében jóval mérsékeltebbek. A humán mezô gyenge pozíciója minden bizonnyal összefügg azzal, hogy a kulturális piac erôtlen, a közfigyelem másfelé terelôdött, a területet kevéssé szponzorálják. A mezôgazdasági és a természettudományi szféra hátrányában az intézményes háttér megroppanása, az alapkutatások meggyengült pozíciója egyaránt tükrözôdhet. Persze tekintetbe kell vennünk azt a körülményt, hogy az anyagi helyzet globális mutatója nem a szóban forgó csoport egzisztenciális feltételeinek pillanatnyi állapotát, sokkal inkább annak többéves vagy éppen -évtizedes alakulását jelzi. Ha az utóbbi területek hátrányáról beszélünk, olyan folyamatokról van szó, amelyek kétségtelenül messzire nyúlnak vissza.
Közvetlenül ide kívánkoznak a tevékenység jellege szerinti adatok.
faktorértékek

3. ábra. Anyagi helyzet a tevékenység jellege szerint
A legkedvezôtlenebb anyagi körülmények között a fokozattal rendelkezôknek a szó szûkebb értelmében vett tudományos területekhez leginkább kötôdô szegmense, a kifejezetten kutatói tevékenységet végzô csoport tagjai vannak. Helyzetük már a felvétel idején - a Széchenyi-ösztöndíjat és a felsôoktatási bérrendezést megelôzôen - számottevôen kedvezôtlenebb volt, mint az oktatóké, nem beszélve az orvosi praxist folytatók, de akár a - termelô vagy szolgáltató területeken foglalkoztatott - egyéb fokozattal rendelkezôk csoportjairól. A kutatók társadalmán belül különösen a vezetôk és beosztottak egzisztenciális körülményeinek különbsége szembeszökô. Az adatok tanúsága szerint a kutatók elsôsorban úgy szabadulhatnak anyagi nehézségeiktôl, ha vezetô pozíciót vállalnak, ami egyszersmind tevékenységük áthangolását is jelenti - az adminisztratív teendôk javára. Emellett a magasabb fokozat megszerzése, de ezen belül is inkább az akadémikusi státus jelenthet e körben komolyabb anyagi kompenzációt. Ahogy a munkakör hierarchikus szintjei, úgy a tudományos fokozat szintjei szerinti eltérések is a kutatói területen a legpregnánsabbak. A felsôoktatási szférában a vezetôk és beosztottak közti távolság mérsékeltebb, bár az utóbbi idôk bérrendezései ezen módosíthattak. Ami pedig az orvostársadalmat illeti, e szféra erôsebb belsô homogenitását jelzik azok a részletesebb adatok, melyek szerint a vezetôk, kutatók és praktizáló orvosok anyagi viszonyai közt alig mutatható ki eltérés (ez egyben azt is jelenti, hogy az itt tevékenykedô kutatók jóval kedvezôbb helyzetben vannak más területek mûvelôihez képest).
A kompenzáció további forrásait vizsgálva, következô elemzéseink a pályafutás külföldi állomásai: az ösztöndíjas utak és a külföldi munkavállalások anyagi kihatásaira irányulnak. Az ilyen lehetôségek igénybevétele nem független ugyan a szakmai karrier egyéb tényezôitôl, de a többváltozós elemzések tanúsága szerint bizonyos önálló hatásuk is kimutatható. Ami az ösztöndíjakat illeti, az egyszerû csoportosítások szerint komolyabb anyagi plusz azoknál jelentkezik, akik összességében legalább fél évet töltöttek külföldön. Akik egyáltalán nem vettek részt ilyen úton, azoknak a helyzete lényegesen elmarad az átlagostól. A külföldi munkavállalást tekintve az amerikai, illetve a nyugat-európai változat szerint mutatkoznak komolyabb különbségek. Ilyen lehetôségekkel azonban válaszadóinknak csak 2 százaléka rendelkezett. Mint a szóban forgó csoportosításból kitûnik, e tényezôhöz jelentôs eltérések kapcsolódnak az életkörülmények terén, azonban összbefolyása - a csekély elôfordulás következtében - nem igazán átütô. A részletesebb bontások abba is betekintést engednek, hogy a külföldi lehetôségek igénybevétele mennyire ellensúlyozza a tevékenység jellegével kapcsolatban fent jelzett hátrányokat[5] A kutatók körében az 1 éven túli ösztöndíj, illetve a korábbi külföldi munkavállalás esetében is az átlagost éppen csak elérô értékek figyelhetôk meg. Az egyetemi oktatók csoportjában e tényezôk már valamivel számottevôbb elônyökkel járnak együtt. Jelentôsebb a szóban forgó elôzmények ,,hozadéka" az orvosok és az egyéb fokozattal rendelkezôk körében, hozzá kell azonban tenni, hogy a fokozattal rendelkezôk e rétegeiben azoknak az életkörülményei is átlagon felüliek, akik egyáltalán nem dolgoztak külföldön.
Végül, de nem utolsósorban a családi kontextus szerepérôl kell szólni. A felvett adatok alapján a jövedelmi környezet - kissé, de nem irreleváns módon leegyszerûsítve - a házastárs-partner munkaaktivitásával (aktív/inaktív) és képzettségi szintjével (egyetemi diplomás/alacsonyabb végzettségû) jellemezhetjük. Értelemszerûen elsôként nemek szerint célszerû áttekinteni e tényezô szerepét. Mind a férfiak, mind a nôk között számottevô összefüggés tapasztalható: az anyagi körülmények ott emelkednek az átlag fölé, ahol a partner aktív munkaviszonyban áll, másrészt a munkapiacon egyetemi diplomával jelenik meg (külön-külön mindkettô a partnerek valamivel több mint felére, a kettô együtt közel egyharmadára jellemzô). Ha e tényezô szerepét ismét az összevont tevékenységi csoportok szerint vizsgáljuk, megállapítható, hogy mind a kutatók, mind az oktatók között ez a fajta családi-jövedelmi kontextus az, mely az életkörülményeket a versenyszférában elérhetôhöz közelíti. A szakmai-tudományos hierarchia két fenti tényezôje (magas akadémiai rang és vezetô beosztás) mellett a kedvezô családi körülmények tekinthetôk tehát az egzisztenciális biztonság fô forrásának.
Ha nem is ilyen mértékben, de az induló családi háttér szerepe is kimutatható, mindenekelôtt a fokozattal rendelkezôk fiatalabb, 40 év alatti korcsoportjaiban. A fizikai környezeten kívül a vidéki indulás (község vagy vidéki város mint születési hely) is kihat - még a felsô-közép korcsoportokig is - a fokozattal rendelkezôk anyagi viszonyaira. A születési hely önálló befolyásként egészíti ki a lakóhely szerinti jelentôsebb eltéréseket, fôleg a kandidátusokat illetôen, mégpedig úgy, hogy a vidékiek anyagi helyzete a fôvárosiakénál kedvezôtlenebb. Mint még visszatérünk rá, a családi-környezeti háttér a rekrutációs összefüggéseken keresztül közvetettebb módon is rányomja bélyegét a tudomány társadalmának szelekciós, mobilitási folyamataira.
Az anyagi helyzetre vonatkozó elemzések lezárásaképp érdemes szemügyre venni annak a többváltozós elemzésnek az eredményeit, mely a fokozattal rendelkezôk életkörülményeire befolyást gyakorló tényezôk viszonylagos (önálló) szerepét mutatja be, most már együttesen számbavéve.

1. tábla. Az anyagi helyzet alakulására befolyást gyakorló tényezôk
(OLS-lépcsôzetes regresszióanalízis, standardizálatlan regressziós együtthatók)
 

	Beta	Sig.
Tudományos fokozat szintje	0,154	0,000
Kutatói munkakör	-0,091	0,000
Oktatói munkakör	-0,060	0,007
Orvosi tevékenység	0,083	0,000
Vezetô beosztás	0,126	0,000
Partneraktivitás	0,142	0,000
Partnerdiploma	0,103	0,000
40 év alatti életkor	-0,066	0,000
70 év fölötti életkor	-0,108	0,000
Születési hely (Bp.+)	0,064	0,000
Lakóhely (Bp.+)	0,094	0,000
Külföldi ösztöndíj	0,054	0,001
Külföldi munkavégzés	0,031	0,055
R2	13%

A magas akadémiai fokozat, a vezetô beosztás, továbbá a 70 év alatti életkor után a családi jövedelmi kontextushoz, a partner aktív munkavállalói és kedvezô iskolázottsági-munkapiaci státusához kapcsolódik a két legerôsebb hatás. Számottevô pozitív befolyása van továbbá a fokozattal rendelkezô anyagi helyzetére, ha az illetô nem kutató és nem oktató (és különösen kedvezô, ha orvosi tevékenységet végez), ha a fôvárosban él, sôt ott is született, amellett már nem a fiatalabb, 40 év alatti korcsoportok tagja.

Rekrutációs bázis, szelekciós mechanizmusok
Az akadémiai fokozattal rendelkezôket felölelô tudományos társadalom elöregedésének tendenciáját már az elôzetes jelentés is kiemelte. E népesség alig 30 százaléka 50 év alatti, a 40 év alattiak aránya pedig csak a 10 százalékot közelíti meg. Az életkörülményekrôl, anyagi viszonyokról kimutatott fenti tendenciák mind azt valószínûsítik, hogy a versenyszférához közelebbi, kedvezôbb munkapiaci pozíciójú területekhez képest az elmúlt években (évtizedekben) csökkent a tudományos mezô par excellence karrierútjának, a kutatói pályának a vonzása. Ezen a helyen nem térhetünk ki annak boncolgatására, hogy hogyan alakult ebben az idôszakban a tudományos tevékenység, a ,,tudástermelés" társadalmi presztízse, s effektív munkakörülményei. A kutatásra-fejlesztésre fordított eszközök jelentôs csökkenése minden bizonnyal e vonatkozásokra is rányomta bélyegét. További elemzéseinkkel ahhoz kívánunk közelebb jutni, hogy a kedvezôtlen tendenciák mely közegekben szûkítették leginkább a tudományos utánpótlás merítési bázisát, blokkolták az ilyen irányú mobilitást.
Mivel e kérdésekben elsôsorban az idôbeli tendenciák a lényegesek, valójában az idômetszetet felölelô, longitudinális jellegû kutatásokra volna szükség, amelyek a történeti és a generációs kohorszokat is vizsgálnák. Tekintettel arra, hogy csupán keresztmetszet-felvétel áll rendelkezésünkre, közvetlenebb mutatók híján az életkori csoportosítást kezelhetjük kiemelten, egyfajta kvázikohorsz-változóként. (E helyettesítés persze egyebek mellett, az egyes korcsoportok eltérô mortalitása miatt is korlátozott értékû.) Úgy gondoljuk azonban, ha ez az életkor szerinti csoportosítás esetenként meglehetôsen markáns eltéréseket prezentál, indokoltan tételezzük fel, hogy a kimutatott összefüggések a valóságos idôbeli tendenciákra is fényt vetnek. Az alábbiakban bemutatandó adatok közül néhány valóban olyan mértékû átrendezôdésre utal, amely semmiképp sem hagyható figyelmen kívül.
A rekrutáció kérdését, a társadalmi szelekció jellegét a vizsgálat olyan mutatóival közelíthetjük meg, mint az induló családi helyzet, közelebbrôl az apa foglalkozása, továbbá a születési hely. Az elôbbi változó esetében egy részletesebb 7-fokú, és a legáltalánosabb áttekintéshez egy dichotóm (szellemi-fizikai) csoportosítás útján végezzük elemzéseinket. A két, rendelkezésre álló adatból (az apa foglalkozása a megkérdezett 14 éves kora idején, illetve az apa utolsó foglalkozása) a pályaválasztási döntések szempontjából inkább releváns elôbbit használjuk. A születési hely esetében a szokásos fôváros-vidék, város-község kategorizálás szolgál a bontások alapjául. (Az egybevethetôség bizonyos szempontjai és gyakorlati okok miatt valamennyi idôszakra vonatkozóan a jelenlegi településbesorolás jelenti a kiindulópontot; az olyan körülményekkel kapcsolatos nehézségeket, mint a vidéki városok körének jelentôs átalakulása vagy például a fôváros területi bôvülése a II. világháború után, nehéz áthidalni, bizonyos fontosabb megállapításokat azonban nem zárnak ki.) Egyes elemzésekhez a két származási tényezôt együttesen felölelô - a kifejezetten elônyös és hátrányos társadalmi hátteret érzékeltetô - mutatót is felhasználunk.
Tekintsük elsôként a két legáltalánosabb, legegyszerûbben áttekinthetô bontást, a fokozattal rendelkezôk egyes korcsoportjainak megoszlását az apa (egyszerû dichotóm: szellemi-fizikai) foglalkozási csoportja, illetve születési hely szerint (2. és 3. tábla).
2. tábla. A tudományos fokozattal rendelkezôk korcsoportjainak
megoszlása az apa foglalkozása szerint (%, összesen: 100)
 

Az apa foglalkozása
Korcsoport	szellemi	fizikai	N
X-39 éves	82,7	17,3	289
40-49	73,0	27,0	842
50-59	64,1	35,9	1171
60-69	47,6	52,4	905
70-X éves	58,6	41,4	645
Összesen	62,7	37,3	3852

3. tábla.
A tudományos fokozattal rendelkezôk korcsoportjainak
megoszlása a születési hely szerint (%, összesen: 100)
 

A születési hely
Korcsoport	Budapest	vidéki város	község	N
X-39 éves	27,3	54,5	18,2	289
40-49	26,9	44,2	28,9	842
50-59	29,3	39,1	31,7	1171
60-69	25,0	35,1	39,9	905
70-X éves	25,5	33,5	41,0	645
Összesen	27,0	39,4	33,7	3852

A rétegzôdési háttér idôbeli változásaira utaló, kohorsz jellegû összefüggések akkor is figyelemre méltók, ha szem elôtt tartjuk magukban a kibocsátó generációkban végbement átrendezôdéseket is. Minden említett probléma dacára az adatok jól érzékeltetik azokat a periódushatásokat, amelyek az elmúlt félévszázadban alapvetôen befolyásolták a tudományos mezô rekrutációs folyamatait. A fizikai foglalkozású apától származóak aránya, amely az össznépességben 37 százalékos, komoly szóródást mutat a különbözô korcsoportok között. Míg a pályájukat számottevô részben még a II. világháború elôtt (vagy táján) kezdô legidôsebb, 70 éven felüliek korcsoportjában még kétötöd körül volt a részesedésük, a jellemzôen már az ötvenes évek káderpolitikai viszonyai közt egyetemre került és pályájára bocsátott 60-69 évesek közt ötven százalék fölé nôtt. Ezzel az 52 százalékkal tetôzik a fizikai munkás apától származóak aránya, mely - nyilván nem függetlenül a származási korlátozások hatvanas évek eleji feloldásától és a népi káderek preferálásának mérséklôdésétôl - az 50-59 éves kohorszban már 36 százalékra esik, mintegy a felsô kohorsztól számítható trendhez ,,simulva vissza" (a szülôi generációban menet közben végbement foglalkozási-strukturális átrendezôdés - önmagában véve - feltehetôen nagyjából az itt tapasztalt néhány százalékos csökkenést produkálta volna). Innen aztán már szinte zuhanásszerû a szóban forgó arány visszaesése a - zömmel a nyolcvanas években pályára került - 40 év alattiak közt tapasztalt 17 százalékig. Itt meg kell állnunk röviden annál a természetes hatásnál, amelyet a szülôi generációban bekövetkezett strukturális átrendezôdés von maga után. Bár a szellemi foglalkozásúak aránya kétségtelenül számottevôen emelkedett, ez azonban semmiképp nem szolgál magyarázatul a tapasztalt csökkenés mértékére. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a ma harminc és negyven év közötti népesség egészében (tehát az országos népességen belül) az apák háromnegyede még mindig fizikai foglalkozású volt - ha ez az arány az idôsebb korcsoportok szüleinél magasabb volt is (nyolcvan-kilencven százalék között mozgott). Mindenképpen mûködniük kellett olyan specifikus mechanizmusoknak, amelyek - akár ilyen, akár olyan jelleggel - leszûkítették a tudományos mezô merítési bázisát, és legalábbis a szóban forgó értelemben zártabbá tették az idekapcsolódó pályákat.
Hogy milyen ez a jelleg: további tisztázásra vár, amelyet a jelen leíró elemzés csak kis részben tud teljesíteni. A származás szerinti bezárulás, a belépési mobilitás csökkenése mögött gyakran az áll, hogy egy pálya olyan elônyöket, privilégiumokat nyújt mûvelôi, a pozíciók birtokosai számára, melyet azok a következô generáció számára is konzerválni igyekeznek. Mint az elôzô eredmények jó pár adalékkal szolgáltak ehhez, legalábbis anyagi vonatkozásban a tudományos és különösen a kutatói szféra egésze korántsem tekinthetô privilegizáltnak. Közelebb állhat a realitáshoz az az értelmezés, mely abból indul ki, hogy a pálya anyagilag már annyira ,,alulprivilegizált", hogy az szinte ,,bünteti" a belépést. Az ilyen irányú döntést az alulról indulók alig engedhetik meg maguknak - akár azért, mert számukra különösen nagy egzisztenciális kockázatot rejt magában, akár azért, mert a pálya önnön értékei a szóban forgó szociokulturális közegekben kevéssé magától értetôdôek (vagy legalábbis eltörpülnek a kézzelfogható költség-haszon mérlegelések fényében).
E fejtegetések között röviden ki kell térni két, részben módszertani körülményre. Jelen vizsgálat esetében tudományos fokozattal rendelkezôkkel, bizonyos értelemben egy karrierfolyamat végállomásaihoz eljutott személyekkel van dolgunk, akiknek összetételébôl csak korlátozottan következtethetünk e folyamat kiinduló állomásaira, az ott hozott pályaválasztási döntésekre. Lehetséges például, hogy a szóban forgó szelekciós mechanizmusok nem annyira a pályára kerülést, mint inkább a pályán maradást befolyásolják. Bár nem valószínû, hogy egészében ezzel az esettel volna dolgunk, ha így volna is, valószínûleg szintén a fentihez hasonló befolyások érvényesülnének. Szem elôtt kell tartanunk továbbá, hogy a szóban forgó szelekciós tényezôkrôl beszélve, nem annyira aktuális, mint egy-két évtizedes távra visszamenô személyes döntésekre kell gondolnunk. Ezzel a megfontolással azonban csak akkor kellene igazán számot vetni, ha az elmúlt idôszakban ellentétes tendenciák vették volna kezdetüket. Mint az elôzô rész megállapításai sejtetik, legalábbis anyagi vonatkozásokban inkább a korábbi tendenciák folytatódását, megerôsödését, mint megfordulását feltételezhetjük.
A fenti tendenciákat árnyaltabban juttatja kifejezésre a kategóriák részletezése alapján történô elemzés. Míg a fizikai foglalkozásúak legmagasabb státusú csoportját, a szakmunkás származásúakat tekintve aránylag mérsékelt volt az aránybeli visszaesés, a betanított, de még inkább a segédmunkások és a mezôgazdasági fizikaiak leszármazottjait tekintve már zuhanásszerû. Az e rétegekbôl kikerülôk az utóbbi periódusban már szinte csak kivételképpen kerültek a tudományos pálya közelébe.
A születési hely szerinti összefüggés az elôzônél némiképp komplexebb. Itt valószínûleg olyan adatokkal van dolgunk, amelyek további értelmezési típushoz is adalékot szolgáltatnak. Ami hasonló az apa foglalkozása szerinti tendenciához: a legidôsebb kohorszokban a községekbôl származók részaránya még kétötödnyi, ami - igaz, a fentihez hasonló ,,kitérô" nélkül - folyamatosan csökken a 40 év alattiaknál tapasztalható 18 százalékra. (Emlékeztetünk rá: a mai településtípus-kategorizálást vettük alapul. Ha az eredeti besorolásból indultunk volna ki, az idôsebb korcsoportoknál magasabb községi származást, és az egyes korcsoportok közt az itt kimutatottnál is nagyobb eltéréseket regisztrálhatnánk.) E tendencia alighanem az elôzôhöz hasonló módon (az alulról indulók számára túlzott költség, túl magas küszöb értelmében) interpretálható. Némiképp más a helyzet a fôvárosiak és a vidéki városiak körében: a fiatalabb korcsoportok felé haladva nem a többnyire magasabb státusú fôvárosiak, hanem a vidéki városokból - gyakorlatilag a középszintrôl - kikerülôk részaránya nô meg jelentôsen. Míg a legidôsebbek korcsoportjaiban a budapestiek részaránya jelentôsen felülmúlta a fôvárosnak az össznépességen belüli korabeli arányát, a fiatalabb korcsoportokban már csak kevéssel haladja meg az aktuális részesedést. Itt alighanem arról van szó, hogy míg az anyagi süllyedés lefelé zárta el az utakat, a pálya általános presztízsromlása mindenekelôtt az elitközegekben erodálta a tudományos mezô vonzerejét. Az üresen hagyott vagy kevéssé frekventált helyekre ugyanakkor azoknak a középrétegeknek a képviselôi - esetünkben a vidéki városokból indulók - áramlottak be nagyobb számban, melyek számára ez a pálya bizonyos presztízzsel még mindig rendelkezett, s induló helyzetük se zárta ki eleve, hogy vállalják ennek költségeit. (Itt is elmondható, hogy a folyamat még látványosabb volna, ha az idôsebbekre vonatkozóan az eredeti települési besorolást alkalmaztuk volna.)
Bár az eddig bemutatott globális eredmények elsôsorban a leértékelôdést hangsúlyozó értelmezéshez szolgáltattak adalékot, a tudományos mezôn belüli tagoltság bizonyos összefüggései az exkluzivitás értelmében vett lezárulás mechanizmusainak mûködésére is utalnak. Úgy tûnik, az - akár a tudományos fokozatok, rangok, akár a kedvezôbb helyzetû ágazatok értelmében vett - elitpozíciók iránt a kedvezô pozícióból indulók továbbra is érdeklôdést mutatnak, sôt esetenként jelek mutatkoznak az ilyen jellegû szelekció fokozott érvényesülésére.
Tekintsük mindjárt a fokozatok szerinti részletesebb összefüggéseket, ahol a három szint (akadémikus, tudományok doktora, kandidátusi fokozat) szerint tekinthetjük át korcsoportokon belül a származási megoszlásokat. Ha kohorszonként vetjük egybe az adatokat, világosan kitûnik, hogy a fiatalabb korcsoportokon belül az alacsonyabb szinttôl a magasabbak felé haladva erôsen mérséklôdik a fizikai foglalkozású apák leszármazottainak aránya. Míg a kandidátusok 40-49 éves és 40 év alatti csoportjaiban 29, illetve 18 százalékra rúg, a nagydoktorok közt már csak 16 és 11 százalék ugyanez az érték. Az alacsony elemszám miatt az akadémikusok közt csak durvább (60 év felett/alatt) bontást alkalmazhatunk, azonban ebbôl is megállapítható, hogy már a 60 év alattiak egészén belül is mindössze 14 százalék a fizikai foglalkozásúak családjából kikerülôk aránya. Hasonló tendenciák figyelhetôk meg, mikor az életkor és az apa foglalkozása szerinti adatokat a tudományágak szerint külön-külön vesszük sorra. Mint ahogy erre már utaltunk, a megkülönböztetett hét ágazat közül az orvosi és a társadalomtudományok terén találkozhatunk az anyagi helyzet legkedvezôbb mutatóival. Nos, ezek azok az ágazatok, ahol a legfiatalabb, 40 év alatti korcsoportban már csak elvétve találkozhatunk fizikai foglalkozású apák gyermekeivel.
Részben hasonló következtetésekre adnak alapot a kibocsátó környezet másik tényezôje, a születési hely szerint csoportosított részletesebb adatok. Bár a három tudományos fokozat birtokosainak egészét tekintve alig láthatunk különbséget az eredeti lakóhely szempontjából (sôt, az akadémikusok közt egészében még magasabb is a községi származásúak aránya), jelentôsen megváltozik a kép, ha a kohorszokat külön vizsgáljuk. Míg a 40 év alattiak közt a kandidátusokon belül még 19, a nagydoktorok közt már csak 7 százalék a községekbôl kikerültek hányada. S míg - a fentiekben említett tendenciát követve - a kandidátusok közt a fiatalabbak közt nem nô, inkább csökken a budapestiek aránya, ezzel szemben a 40 év alatti nagydoktorok közt 59 százalékra emelkedik. A 60 év alatti akadémikusok közt hasonló arányok figyelhetôk meg (a fôvárosból 57, a községekbôl csak 14 százalék került ki).
Ami az ágazatok szerinti bontásokat illeti, a fentiek fényében talán a természettudományok és a társadalomtudományok egybevetése érdemes leginkább a figyelemre. Míg a - fokozattal rendelkezôk közel felét átfogó - két ágazat egészét tekintve alig figyelhetôk meg eltérések a lakóhelyi származás szerint, más a helyzet az egyes korcsoportokat tekintve. A természettudományok terén a fôvárosiak túlsúlya figyelhetô meg, alig észlelhetô ugyanez a jelenség a társadalomtudományi ágazatban. Igaz, a vidéki városokból kikerülôk fokozatos beáramlása itt is erôteljes tendencia.
Végül ugyanilyen szempontokból elgondolkodtatóak azok a többdimenziós elemzések, amelyek a két származási szempont együttese alapján vizsgálják a fokozattal rendelkezôk teljes körét, és vetik egybe a két nagyobb létszámú fokozati szint, a nagydoktorok és a kandidátusok képviselôit. Különösen ez utóbbi adatok érdemelnek figyelmet: míg a kandidátusok fiatalabb kohorszai felé haladva gyakorlatilag alig nôtt a legkedvezôbb induló státusú csoport, a fôvárosi szellemiek részaránya, s különösen itt figyelhetô meg a kisvárosi szellemi miliôbôl kikerülôk térnyerése, a nagydoktorok közt egészen más a kép: a fiatalabb korcsoportok felé haladva itt fokozatosan a centrumpozíciót képviselô, budapesti szellemi közegbôl indulók tettek szert túlsúlyra.
*
A rekrutációról, az induló helyzet szerepérôl szóló rész végén indokolt visszatérni azokra a megállapításokra, melyeket az anyagi helyzet kapcsán tettünk a származási tényezôk befolyásáról. Az utóbbi eredmények nyomán jogosnak gondoljuk azt az állítást, hogy az alacsonyabb induló státus negatív hatására vonatkozó megfigyelések csupán a jéghegy csúcsát jelzik. E tényezô az igazi szerepét még a pályára lépés elôtti stádiumában fejti ki. Ha a tudományos mezôben komolyabb vonzereje csak a csúcspozícióknak, elitágazatoknak s egyes divatterületeknek van, s e pozíciók, területek felé vezetô út a lentrôl vagy kívülrôl indulók számára túlságosan is rögös, aligha próbálnak egyáltalán e pályára lépni. Nemcsak a kifejezetten tudományos jellegû, kutatói tevékenység körüli szelekciós mechanizmusok fejtenek ki ekkor komoly hatást, sok szempontból nemkívánatos zártságot hozva létre, hanem maga a tudományos szféra szükséges utánpótlása is veszélybe kerül: erôsen leszûkül azoknak a potenciális pályázóknak a köre, akik kedvezôbb feltételek közt versenybe bocsátkoznának a jelentôs tudományos teljesítmények eléréséért.

Jegyzetek

[1]A vizsgálat a KSH Társadalomstatisztikai Fôosztályának keretében, Harcsa István irányításával folyt le. Kooperációs partnerként az ELTE Szociológiai Intézete és az MTA-ELTE Kommunikációelméleti Kutatócsoportja is bekapcsolódott, s a kutatás bizonyos fázisaiban a Magyar Szociológiai Társaság rétegzôdésszekciója is konzultatív szerepet vállalt.
[2]Mivel a visszajuttatott kérdôívek között tényleges arányuknál lényegesen kevesebb volt a fôvárosiak aránya, ezért e szempont szerint az adatok súlyozására került sor, így közelítve adatainkat a tényleges megoszláshoz. Kevesebb információval rendelkezünk arról, hogy a válaszadók, illetve a választ nem adók között bizonyos vonatkozásokban esetleg nem állnak-e fenn akár pozicionális, akár attitud jellegu különbségek. E kérdésrôl a személyes kérdezés útján felvett adatok késôbbi feldolgozása és a kétféle adatbázis összevetése adhat majd közelebbi felvilágosítást.
[3]A kutatás elôzetes eredményei, kérdôíve és alapmegoszlásai 1997-ben ,,A tudományos fokozattal rendelkezôk élet- és munkakörülményei, 1997", részletesebb kiadványa 1998-ban ,,A tudományos fokozattal rendelkezôk anyagi viszonya, családi háttere és mobilitása" címu KSH-anyagban jelentek meg. A fentieken kívül a Magyar Tudomány c. folyóiratban megjelenés elôtt áll Angelusz Róbert-Bokodi Erzsébet-Falussy Béla-Tardos Róbert: ,,Akadémiai fokozattal rendelkeznek" címu, a vizsgálat fôbb megállapításait összegzô cikke.
[4]Az alapkeresetek megállapításának kiindulópontja az egy fôre jutó jövedelem skálakategóriáinak középértéke volt. Ennek alapján a háztartáslétszámnak megfelelôen kiszámított összjövedelembôl a közölt két aránybecslés (a személyes jövedelem és azon belül a fôállású kereset aránya) felhasználásával jutottunk az alapkereset értékéhez.
[5]E tanulmány keretében - mufaji és terjedelmi korlátok miatt - nincs terünk arra, hogy valamennyi felsorolt tendenciát grafikonokkal, illetve táblázatokkal dokumentáljuk. A részletek iránt érdeklôdô olvasók figyelmébe ajánljuk a cikkünkkel hasonló címu kéziratot (Bp. 1998).