Korányi Tamás • „Nincsen zene kockázat nélkül” • John Eliot Gardiner, Stravinsky operája és mások ürügyén...

képek

Alig lehet példát találni arra, hogy valamely opera ihletõje nem egy történet, esetleg kész irodalmi alkotás lett volna, hanem egy festmény- illetve metszetsorozat. Stravinsky maga írja, hogy 1947-ben, amikor Chicago-ban megnézte Hogarth mûveit, köztük A korhely útja címû nyolc képbõl álló sorozatot, mindjárt színpad-képeknek érezte a festményeket. Valósággal megszólalt a zene a komponista képzeletében, a vizualitás erõteljes hatása szinte szükségtelenné tette a szöveget. Minden bizonnyal ehhez akkor még nem érett meg az idõ, mert azóta – éppen a közelmúltban – született már olyan opera (Adriana Hölszky mûve), amelynek nincsen szövege. Stravinsky mindenesetre Aldous Huxley segítségét kérte a szöveget illetõen, aki aztán Wystan H. Auden angol költõt ajánlotta. Auden viszont Chester Kallman segítségével öntötte verbális formába Hogarth nyolc festményét. Mindjárt el kell mondani, hogy Auden másként fogta fel a „korhely”-t, mint Hogarth. És teljes joggal, hiszen már a hogarthi sorozat címe – The Rake's Progress – is többet mond a puszta ítélkezésnél a korhely fölött. A rake szó az angolban éppúgy jelent korhelyt, mint szabadoskodót, a progress szóban pedig benne van a progresszió, vagyis a haladás lehetõsége. Az opera szövegében azután a korhely neve Rakewell lett, s talán magyarázni sem kell a well szó értelmét. Arról van tehát szó, hogy a fõhõs voltaképpen jóravaló lenne, ha a társadalom, a környezet példái nem vonzanák a negatív megoldások felé. Nemcsak arról van szó, hogy Tom Rakewell intellektuális értelemben véve érdemes jobb sorsra, hanem emocionálisan is. Az opera legszebb részei közé sorolható Tom áriája a szerelemrõl, amelyet éppen az örömlányok társaságában énekel. Ez a szöveg szinte a klasszikus romantika terméke is lehetne, s valójában a zenei megvalósítás ismeretében kulcsot ad annak megértéséhez, hogy miért lehet Stravinsky mûve mindmáig a modern opera egyik fontos példája. Ha Auden szövege – s az azt követõ zene – mindössze annyit fejezne ki, mint Hogarthnak a 18. század elsõ felében keletkezett festményei, akkor csendben elfelejtõdhetnék, mint valamiféle poros tantörténet. Ám éppen azáltal, hogy a korhely progressziójáról is van mondandója, hiszen komplex emberi sorsot vázol, válik modernné, a 20. század mûvészeti és pszichológiai eredményeinek ötvözetévé. Ugyanakkor mindvégig megõrzi eredeti képi forrását, tehát a színpadkép, a hangzás patináját. Mint amikor modern hangszeren szólaltatnak meg valamilyen régi zenét... Számomra itt válik izgalmassá Gardiner interpretációja, itt emelkedik szinte valamennyi eddigi lemezfelvétel fölé, talán még a szerzõ vezényletével készült két felvételt is idesorolva. Titka van Gardiner tolmácsolásának, hiszen az õ felvétele elõtt nem volt vitás, hogy Kent Nagano értette meg legjobban Stravinsky és Auden mondanivalóját. Az öt lemezfelvételen kívül videófelvételek is készültek. A svéd rádiózenekar és -kórus közremûködésével, egyébként jó szereposztásban Esa-Pekka Salonen vezényletével operafilm is készült. Ebben tökéletesen sikerült meghamisítani Stravinsky eredeti koncepcióját, azt ugyanis, hogy a nyolc Hogarth kép nem más, mint nyolc színpadkép.

Gardiner felvételén a tökéletes zenekari tolmácsolás mellett – ami egyébként Gardiner egyik legfõbb erõssége – meg kell említeni, hogy a szereposztás tökéletes. Ian Bostridge, ez a fiatal angol énekes ideális Rakewell. Lehet, hogy olyan ortodoxok, akik kizárólag a hang mennyisége alapján képesek elfogadni egy-egy énekest, fanyalognak, ám Bostridge énekesi képességei mellett színészi kvalitásaival is meggyõzi a hallgatót: tényleg tökéletes a szerepformálása. Intellektusával éppen Auden felfogását erõsíti Rakewell vonatkozásában. Bry Terfel pedig, aki Nick Shadow figuráját alakítja, tökéletes Mefisztó, s ideálisan modern.

Érdekes, hogy Gardiner milyen nehezen jut el – ha egyáltalán eljut – a kortárs zenéhez. A problémáról azért érdekes elgondolkozni, mert Gardiner tökéletesen ismeri a régi zenét, a 2000. évet teljes egészében Bach tolmácsolásának tervezi szentelni, ugyanakkor a klasszikusok (Beethoven, Mozart) tolmácsolásában, majd a romantika igazán merészen modern tolmácsolásában maradandót alkotott. Hogy gátjai vannak-e a mai zenével kapcsolatban, arra csak közvetett érveink lehetnek. Mindenesetre furcsán hat az a merev ítéletet szülõ ellenszenv, amivel Wagnerrõl beszél. „Nem szeretem a zenéjét, még kevésbé a személyiségét; sem mint figurát, sem mint embert nem tudom elviselni” – mondta egy interjújában. Bármi is legyen valakinek a véleménye Wagnerrõl, bizonyos, hogy a huszadik század zenéjére óriási hatással volt, míg a többiek, a romantikusok és a bel canto opera alkotói gyakorlatilag nem, hacsak a közízlés visszahúzó erejét nem fokozták. Tessék csak meggondolni, hogy a másik jelentõs teremtõ-karmester egyéniség, Pierre Boulez hogyan vélekedik Wagnerrõl, s tessék meghallgatni a 20. század zenéje egyik teremtõjének felfogásán átszûrt Wagner-hangzást, Boulez bayreuthi Parsifal felvételén... Igaz, Boulez Schönberg-tanulmányok nyomán jutott el Wagnerhez, akit Schönberg egyik mesterének ismert el.

Mindenesetre érdekes Gardiner útját megfigyelni a 20. század zenéjében. Lemezre dirigálta Poulenc Figure Humaine címû kantátáját, amely Paul Eluard verseire készült. Egy másik kórusmûvet is megörökített (The World is Burning) a meglehetõsen ellenszenves, vérbeli kortárs komponistának aligha nevezhetõ John Tavener mûvei közül. John Gardiner (Entry of the Three Kings) mûvének kiválasztásában is inkább az angol zene iránti elfogultság munkálhatott. Nem volt szerencsésebb választás a nagyon is konzervatív stílusú Herbert Howells esete, s legfeljebb saját lokálpatriotizmusunknak hízelgõ, hogy egy Bárdos Lajos mûvet is lemezre dirigált (Ave maris stella). Érdekes, hogy Lehárról igen elismerõen nyilatkozott, a Víg özvegyet lemezre is vitte. Kurt Weill Hét halálos bûnét is programjába iktatta, nemkülönben Rodrigo Aranjuez-i koncertjét. Joggal mondta hát jó egy éve a Fono Forum interjújában Gardinerrõl Werner Pfister: „John Eliot Gardiner – az ellentmondások embere.” – Mindezen azonban átüt a vitathatatlan tehetség: Stravinsky operájának eddigi legjobb felvételét hallgathatjuk meg Gardiner lemezén.


Kérjük küldje el véleményét címünkre: balkon@c3.hu

Októberi tartalomjegyzék | Balkon 1999 | Balkon

http://c3.hu/scripta