Vámos Éva:A Balkonok kis utcájában, Las Palmas de Gran Canaria óvárosában a 18. századi homlokzat és bejárat mögötti hatalmas modern épületben található a Modern Mûvészet Atlanti Központja. Ez a távoli táj több kontinens és több civilizáció találkozóhelye. Errõl és természetesen legújabb reprezentatív kiállításukról beszélgettem Cristina Kurt filozófussal, a mûvészeti központ munkatársával.
Cristina Kurt: A Modern
Mûvészetek Atlanti Központja egy álom fantasztikus
megvalósulása.
A század harmincas
évei óta küzdöttek ezért fiatal értelmiségiek,
avantgarde mûvészek. 1989-re sikerült végül
is a Múzeum és Központ kialakítása, amely
sok tekintetben a közép-európai kunsthallék hagyományának
dinamikus folytatása. Politikai döntés kellett természetesen
a kultúra ilyenfajta, a kreativitást, a mûvészeteket
ösztönzõ támogatásához. Az Európai
Unió legdélibb pontján vagyunk – hiszen Spanyolország,
és így Európa szerves része a Kanári-szigetek
– ugyanakkor történelmünkben, hagyományainkban
több kultúra, több kontinens találkozópontján
élünk. Kolumbusz hajói mindig nálunk álltak
meg, és Amerika felfedezése óta sok szállal
kötõdünk Amerikához, Latin-Amerikához. De
ugyancsak sok, napjainkig élõ hagyomány köt bennünket
Afrikához. Három kontinens találkozóhelye a
mi szigetvilágunk, és ez erõteljesen érzõdik
mûvészetünkben, amely tulajdonképpen a három
földrész folyamatos dialógusa. Ezeket a hatásokat
és a mai élõ mûvészetet mutatjuk be egyrészt
idõszakos kiállításainkon, másrészt
kiadványainkban és konferenciákon.
A Kanári-szigeteken
élõ mûvészek a szürrealizmustól
kezdve aktívan részt vettek Európa és Amerika
modern mûvészeti mozgalmaiban – azonban korábban errõl
keveset lehetett tudni. Mi most azon fáradozunk, hogy minél
jobban dokumentálhassuk, hogyan kapcsolódtak be mûvészeink
e
század legnagyobb mûvészeti áramlataiba.
V. É.: Milyen kiállításokat rendeznek, és hogyan dokumentálják a kortárs mûvészetet?
C. K.: Elõször
is a század nagy mûvészegyéniségeinek
bemutatását tartjuk fontosnak. Monográfiákat
és antológiákat adunk ki a Kanári-szigetek
mûvészeirõl. Kötetben és kiállítási
katalógusban is feltesszük a kérdést: mennyiben
különbözik a szigetek mûvészete a nagy kontinensétõl?
Pepe
Damas itt élõ mûvész Fernando Pessoát
és Lisszabont idézõ mûveit ugyancsak kiadtuk.
Vagy a késõ-szimbolista
mûvész Nestor gyûjtésében az európai
szimbolizmusról is kiadtunk egy kötetet. Orosz avantgarde és
német expresszionisták ugyancsak szerepelnek egy könyv-sorozatunkban,
mint ahogyan kortárs afrikai és latin-amerikai mûvészek
is. Azután minél szélesebb körben igyekszünk
bekapcsolódni a nagy mûvészeti fórumok munkájába.
Dél-Afrikától Észak-Amerikáig és
Kubáig küldünk anyagokat, és részt veszünk
a mûvészeti konferenciákon. Atlántica
címû folyóiratunkban a mai mûvészetet
hangsúlyozottan befolyásoló olyan politikai történésekrõl
írunk, mint a berlini fal leomlásának következményei
vagy legutóbb a koszovói háború. És
minden lehetséges eszközzel támogatjuk a fiatal mûvészeket.
V. É.: Konvergenciák, divergenciák címen éppen most nyílt meg a kortárs kanári szigeti mûvészetet bemutató reprezentatív kiállításuk.
C. K.: Igen, ez a kiállításunk egészen november végéig látható. A nyolcvanas és kilencvenes években, a globalizálódó világra jellemzõ módon alkotó fiatal mûvészek munkái láthatóak itt. Talán érdemes megemlíteni, hogy gyakorta – bizonyos, a Kanári-szigetek mûvészeire jellemzõ – lírai felfogás érvényesül e mûvekben, mégis, mindez a globalizálódó világunkra jellemzõ környezetben jelenik meg az egyes mûalkotásban.
V. É.: Talán érdemes ilyen szempontból is megemlíteni a Bábel tornya címû installációt.
C. K.: Igen, ugyanis
ez metafora. Hildegard Hahn, a Kanári-szigeteken negyven
éve élõ német mûvész alkotása
ez a rendkívül pontosan kidolgozott fekete-fehér installáció,
amely a világ sokféleségét, soknyelvûségét
láttatja. José Ruiz installációja egészen
más jellegû: látszólagos bukolikus hangulatú
gyerekszoba tökéletesen berendezve, az ágyon Lorca-verssel.
José
Coyote videó-installációján Amerika felfedezését
felidézve a két kultúra konvergenciáját
felidézõ képek sora látható. Azután
itt van például José Lirio erõsen politikai
indíttatású sorozata, amelynek egyik darabja a rabszolgaságról
szól: igen modern eszközökkel nyúl vissza a szigetvilág
népességének gyökereihez. Hiszen tudjuk, hogy
ezeken a szigeteken áramlott át a rabszolga-kereskedelem
is, tehát mintegy tranzit-állomása volt a nagy világ-tragédiának.
Azután Lanzarote szigetérõl való az a mûvész,
aki egészen hagyományos technikával, igen jó
színvonalú festményen ábrázolja Árkádiát.
És itt már a Kanári-szigetek mítoszvilágába
léptünk be: sokáig az álmok, a boldogság
szigetének tartották ezt a vidéket.
A századok során
minden szerzõ, minden költõ vagy filozófus más
és más elnevezést talált e szigetvilágra.
Heszperidák, vagy éppen Álom-szigetek, Paradicsomi
tájak – sokáig azt hitték, hogy ez itt már
a világ vége, hiszen a 14. századig európaiak
hajóval még nem jutottak ennél messzebb.
V. É.: Mi a véleménye, milyen hatások lesznek erõsebbek az itteni mûvészek körében? A hagyomány, a három kultúra találkozása, vagy a ”kontinentális” spanyol kortárs mûvészet, vagy talán éppen a globalizáció hat majd erõsebben?
C. K.: Ez az a téma, amelyrõl szüntelenül vitatkozunk. És ez így van minden nemzetközi vitafórumon is. A jövõ még ködös. Mindenesetre erõsségünk a sokszínûség, a sokféle nép keveredése, a sokféle mûvészi hatás ötvözõdése – hinduk, szaharai afrikaiak, latin-amerikaiak és távol-keletiek egyaránt megfordultak nálunk a szigeteken. Itt azután nem is lehetnek faji elõítéletek. Ami biztos: a kontinentális spanyol kultúra hatása és a globalizáció a szigetek sajátos identitású mûvészetével ötvözõdve csak jót hozhat majd a következõ évtizedek mûvészetében.
Kérjük küldje el véleményét címünkre: balkon@c3.hu
Októberi tartalomjegyzék | Balkon 1999 | Balkon
http://c3.hu/scripta