Ted Hughes, századvégünk legnagyobb angol költõje fél évvel a halála elõtt, 1998 márciusában adta ki Birthday Letters (Születésnapi levelek) címû verseskönyvét.
A könyvben mindegyik vers egy-egy levélféle Sylvia Plath-hoz, az író egykori feleségéhez, aki 1963-ban követett el öngyilkosságot. A világ ezt a halálhoz vezetõ utat eddig csak a halott Sylvia oldaláról ismerte. Hughes most megtöri a harmincöt éves hallgatást. Angol író. Eddig sem ereje, sem ízlése nem engedte, hogy kettejük tragédiájáról beszéljen. Most fölfejti ezt a rettenetes labirintust. Munkáját gyermekeinek, a Sylvia Plath verseibõl ismert Friedának és Nicholasnak ajánlja. A kötet borítólapját Frieda Hughes tervezte.
Az összeállítás mindvégig szigorúan egyszerû, egyetlen versmondat sem csúszik ki a setét labirintusból a tocsogós eseménybe. Minden sor egyszerre megszabott közlés és határtalan metafizika. Lélegzet-visszafojtva kell olvasni. Ted Hughes kilenc évig fordított egy keskeny Pilinszky-kötetet, gyötrelmes mûgondjáról a társfordító, Csokits János számol be. Ezt az ugyancsak vékony könyvet - a fülszöveg szerint - 1963 óta, vagyis harmincöt éve írja.
Levélregénynek is olvasható ez a labirintustörténet. Hogyan ismerkedett meg az egyetemista Hughes és az Amerikából ösztöndíjjal Angliába érkezõ Plath. Az elsõ találkozások. "Gyönyörû, gyönyörû Amerika!" Elragadtatás és háborús, háború utáni erkölcs; Hughes nem nyúl más nõkhöz: "rád voltam lakatolva". A közös élmények. Az elütõ élmények, mindjárt az elején. "Daddy", Sylvia német apja: a sötét árny azonnal rávetül a szerelmes férfi alakjára. A házasság, a párizsi-madridi nászút. Párizs Sylviának Amerika: Hemingway, Fitzgerald, Gertrude Stein. Tednek Párizs "éppencsak hogy nem német": a megszállt város kísértete. Spanyolország a fiatal nõnek bikaviadalt jelent; a leölt állat csontváza jóslatot. Sylvia gyûlöli Spanyolországot, s gyaníthatóan gyûlöli Európát.
Ahogy haladunk a végkifejlet felé, úgy hosszabbodnak Sylvia magányrohamai, Ted lelkiismereti rohamai. "Daddy" mindinkább belenyomul ebbe a magasrendû emberi kapcsolatba. Egy cigánylány a rheimsi székesegyház elõtt Sylvia halálát jövendöli. Sylvia Plath gyûlöli az óceánt is elkerítõ angolokat, jelképnek érzi a partvidék nyúlcsapdáit, összevérzi egy csapdával a kezét. Ted gyûlöli Manhattant, ezt az óriási vurstlit; Londont szereti, amely "még most sem gyógyult ki az óvóhelyekbõl".
Amit eddig nem tudtunk: a történelem állt közéjük. Vagy az is. Anglia, Amerika. Daddy német volt. Talán ez mégis fontosabb, mint gondoltuk, s mint Sylvia édesanyja vélte, ahogyan ez kettejük - anya és lánya - mintegy másfél évtizede kiadott levelezésébõl kiderül.
Ez a magánszint. Többrõl, határtalanabbról van szó. Sylvia Plath és Ted Hughes körül minden mitizálódik: Isten, Halál, Történelem, Szerelem, Erotika, Család, Európa, Amerika. Nyúlcsapda.
Az öngyilkosság motívuma már az elsõ versekben megjelenik, hiszen ez a "levélregény" nem csak lineáris. Az utolsó vers a színekrõl beszél, a színek erejérõl. Sylvia a pirosat szerette, a halál pirosát. A piros mögött megjelenik a fehér, a klinikai fehérség. Legvégül, az utolsó sorban a kék: az elvesztett drágakõ kéksége. "Egy drágakõ volt a kezemben" - kezdi egyik versét Emily Dickinson. A drágakõ: álom. "Most már csak egy ametiszt emlék marad velem." Frieda Hughes borítólapján üvölt az elvesztett kékség.
A "nine bean row" a "kilenc sor bab" mágikus képével valahol a kötet közepén Hughes kijelöli a maga helyét a The Lake Isle of Innisfree - Szabó Lõrinc egyszerûbb szavával az Innisfree - költõjének, William Butler Yeatsnek a nyomában. A kék drágakõ odaköti Sylvia Plath-t is, ahová kell: Emily Dickinson amerikai álmaihoz. (Néhány évvel korábban Hughes szerkesztette az angol Dickinson-kiadást.) Szemérmes tudatosság. Mintha Hughes a saját betegségét és halálát is ehhez a kötethez tervezte volna. Költõhalál.
Talán Ted Hughes az angol Pilinszky jogán a miénk is.
Talán nem sokáig kell várnunk a magyar Születésnapi levelek re.
Kérjük küldje el véleményét címünkre: nvilag@c3.hu