THOM GUNN

Pár nélkül

Keserves éj: látom, üres a vánkosod.
Szemem elõtt egy esett, végtelen
Táj fetreng: közepe domb, szélén léc lobog.
Vártam, csuklómon kötél, a szemem
Kopogott, s nem tudtam, miért rostokolok.

Feküdtem, vakoskodtam - s hirtelen
Két sás-övezte tó mennyei tükreit
Látom, felbõszült vulkán terebélyesen
Hömpölyödõ, sötét kavicsos kráterét -
Tudtam: e verem halálos verem.

Bár esküdtem volna, hogy soha azelõtt
Nem láthattam - sem fogolyként, sem szabadon -
E bizarr színtért, furcsán ismerõs
Volt, kopár, egy elhullt álom csurom-
Víz foltja, lágy rettegésemmel viselõs.

Vártam, vártam. Állam lándzsás gyomok tövén.
Most rokkant egyet a föld. Tudtam, itt a vég.
A tágas sík falként horgadt fölém.
Ima helyett neved dadogtam... Ez a név
Mentett meg: kilobbant a varázs-tünemény.

Nem ásított többé gonosz gödör,
S a hússá olvadt kérges kõtalaj
Nem tátotta torkát: bizsergetett tömör
Lángjával. A te ajkad volt, s körben a táj
A te arcod. Karod még reggel is ölelt.
 

Mozgásban

"Gyerünk, ember, gyerünk, tovább."

Ha kék szajkó rugdossa az avart:
Rejtett rugók feszítik; ha madár-
Raj röppen a réten, kerengõ csapat
Fecske: fán fészkel mind, s bokrok között.
Nem tudni, milyen ösztönök, erõk
Vezérlik õket: vaktában vagdos
Az ember a porban, melyet karmos
Elméje fölver, rest kis szava fölkapál.

Jönnek, motoros falka, döng az út:
Legyek száz szén-foltja a nyárban, a
Horizontra futásban a fiúk,
Combjuk, vádlijuk csupa zaj, zörej.
Gumiszemüveg, személytelenség, szilaj,
Tág bõrzubbony rajtuk, por-trófeák -
Jól fölcsatolt kétely, nem látja a világ -
Tán még értik is, mit mond e zenebona.

Merész iramuk pontos vonalát
Nem látni még, de közismert utak
Aljáról hajszolják küllõik csapatát.
Zsíros mezõn át iszkol a madár:
Amerre intik, táncol a határ.
Ember az ember: gépet, szellemet
Gyárt, s gyanútlanul hajhássza a rideg
Hínáros jövõt, járatlan utat.

Félmegoldás ez is. Végsõ soron
Nem sorsunk a rongy diszharmónia
E földön; sõt átok, hogy fél-barom
Lévén nincs pontos ösztönünk, és éberen
Csüngünk a mozgás habján, mely sulykol és terem.
Magához idomít az üres, mozgatott
Világ: dobók leszünk és dobott darabok,
S ráfonódunk lassan roppant rugóira.

Pár perc csak, s föccs: jöttek, hogy menjenek -
Maguk urai, robognak saját
Akaratuk hátán; kerekeik
Nyomán sem szent, sem madár nem lakik:
Szentek és madarak bevégzik tetteik.
Sebaj, nem tespedtek. Sõt, minthogy semmi nem
Tökéletes, ami nem mozog szüntelen -
Életük teljesebb, mert soha meg nem állt.

BÁTHORI CSABA fordításai


Kérjük küldje el véleményét címünkre: nvilag@c3.hu



C3 Alapítvány       c3.hu/scripta/