Már spóroltam a gratulációra vagy a köszönetre az éppen nyomdába adott számunkért, ahol a papa munkássága és szelleme – kiadási gyakorlatunkhoz és hagyományainkhoz híven – ismét elôtérbe került. Ezt már csak a túlvilágról vehetem át (nincs kizárva, hogy ott is vannak olvasóink) Patai József két fiától, akik egy-egy szám megjelenése után el szokták mondani a véleményüket.
Saul Patai 1918-ban született, s bátyjához hasonlóan, ô is Budapesten kezdte meg tanulmányait, s a Jeruzsálemi Héber Egyetemen fejezte be, amelynek egyik világhírû díszévé vált a Szerves Kémia Intézet professzoraként. Jeruzsálem Rehavia negyedében, az édesapjától örökölt íróasztalon több mint száz kötetet szerkesztett a tudományága területérôl, komoly presztízst szerezve az izraeli tudományosságnak.
Vele ismerkedtem meg elôször a Patai családból. Figyelemmel kísérte a kibontakozó lap, majd a könyvkiadó sorsát. Értetlenkedéssel ugyan – "miért van erre szükség, ki merne bármilyen jogosultságot ennyi idô után kétségbe vonni?" –, de szívesen állt rendelkezésemre, ha a Múlt és Jövôt ért támadások során nyilatkozatot, védelmet kértem tôle. A Múlt és Jövô példányait rendszeresen átvitte a Givát Rami campuson elhelyezett Nemzeti Könyvtárba, s egyébként fotókkal, könyvekkel is segítette a munkánkat. Ha Jeruzsálemben jártam, otthonában rendszeresen kikérdezett egy kávé és sütemény mellett a Múlt és Jövô ügyeirôl. Én meg minél több történetet, információt próbáltam belôle kisajtolni a lap hôskorából, mert Rafael bátyjához hasonlatosan ô is segédkezett a szerkesztésben az apjának. Például ô is fordított héberbôl, az sem kizárt (mert nem emlékezett rá pontosan), hogy az elôzô számban újraközölt Agnon-fordítás is tôle származik. Az 50. évfordulóra dokumentumokat, emlékeket kértem tôle arról a szereprôl, amelyet apja töltött be a Héber Egyetem megalapítása körül. Ilyenek nem voltak a kezében (érdemes lenne fölkutatni ôket levéltárakban), de abban állapodtunk meg, hogy a nyáron egy magnetofonnal felkeresem.
Végül a számot úgy készítettem el, hogy nem mentem agyagot gyûjteni Erecbe, ami többek között ezért is megbocsáthatatlan. Nem tudtam elbúcsúzni tôle. Mint minden tervezett és be nem teljesedett beszélgetés zaklatóan, nyugtalanítóan fáj.
Apai barátot: egy világot vesztettem, vesztettünk el benne: amit nem lehet ugyan pótolni, de törekedni kell rá.
Véleményét, megjegyzéseit kérjük küldje el címünkre: mandj@c3.hu