Vagy inkább miért bizonyulhat hasznos irányadónak a kognitív szemlélet a filmelméletben? A kognitivizmus ma már a pszichológiában, a filozófiában, a társadalomelméletben, a nyelvészetben, az antropológiában és az esztétika területén is olyan terjedelmes irodalommal rendelkezik, hogy egyetlen bevezetés sem lehet elég körültekintõ.1 Senki sem kísérheti kellõ alapossággal figyelemmel a szakirodalmat. (Születtek már mûvek Arisztotelészrõl mint kognitivistáról2, valamint Robert Frost elméjérõl3.) Tehát pontos célokat kell megfogalmaznom. Elõször azt vizsgálom, melyek a kognitív megközelítés sajátos konceptuális rendszerei és eredményei. Másodszor: hogyan segíthetnék elõ ezek a filmelmélet bizonyos problémáinak tisztázását?4

Jelen esszé a tudományos igénnyel készülõ írások azon zordon mûfajához tartozik, ahol X szerzõ összegzi Y, Z, Q szerzõ elméleti fejtegetéseit, melyek mindegyikéhez esetenként kommentárt fûz. A bibliográfia az olvasót a részletes kifejtések felé orientálja, melyek X szerzõ tárgyalásában (idõ -és térkorlátai miatt) tendenciózusan általánosításokban és leegyszerûsített formában jelennek meg. Megkísérlem e konvenció felélesztését, és rávilágítok nem csupán a doktrinára, hanem a kognitív szemléletet jellemzõ sajátos feltételezésekre és problémákra. Ezenkívül megkíséreltem kikerülni a naiv bölcselkedés egy további közhelyét, amely szerint minden probléma a megoldás határán áll. Végül egyetlen mondat segítségével megmutatom, miben különbözik jelen esszé a filmelméleti irodalom korábbi áttekintéseitõl.

Mint filmelméleti szakembereknek szóló tömör összefoglalás, ezen esszé szégyentelenül szerteágazó. Miközben felvázolom, mit fogok kognitív elméletnek, illetve kognitív szemléletnek és kognitív fogalmi keretnek hívni, össze kívánom kapcsolni a rendszerint "kognitív tudománynak" nevezett diszciplínát egy – véleményem szerint – lényegében hasonló feltevéseken alapuló, némileg szélesebb területtel. E kitekintés átfogó jellege mindazonáltal hajlamossá teheti az olvasókat, hogy ezen szemléletre az Egyetemes Nagy Elméletek újabb példájaként tekintsenek, melyeket mi, filmelméleti szakemberek fel szoktunk fedezni, illetve részekbõl megalkotni. Az Egyetemes Nagy Elmélet feladatunkat túlságosan megkönnyíti; hiszen a film – ebben mindenki egyetért – részét képezi az Egyetemesnek, az elmélet pedig közvetlenül írja le a mozi szerepét (amely véleményt formál, ideológiát reprodukál, támogatja a fetisizmust és szkopofíliát, sokjelentésûvé válik, hogy heterogén jelentéstartományt és élvezetet teremtsen). Túl gyakran folyamodunk ahhoz, amit Freud Weltanschauungnak nevezett, mely "egy hipotézisre alapozott, létezésünk minden problémájára egységes megoldást kínáló intellektuális építmény, mely következésképp minden kérdésünket megválaszolja, és amelyben minden, ami bennünket érint, szilárd helyet kap".5 Kiindulópontként tehát meg kell állapítanom, nem tartom valószínûnek, hogy bármely megaelmélet megragadhatja a mozi jelenségének diverzitását. A legtermékenyebb kutatás az, mely nem bölcseletbõl és nem izolált adatokból indul ki, hanem általában közepes léptékû problémákra irányul; továbbá az állításoknak és implikációiknak az itt következõkhöz hasonló kifejtése szükségszerûen az általánosság jegyét viseli, amely nem felelhet meg az elméletnek valós anyagot és diverzitást biztosító középszintû kutatás kritériumainak.

Végül tévedünk, ha úgy véljük, hogy a Kognitivizmust e fejtegetés a Kortárs Elméleteket a versenypályáról leszorító riválisnak tekinti. Kedvemet lelem a teoretikusok mélyreható vitáiban, ugyanakkor nem célom itt efféle esemény elõsegítése. A higgadt pártfogó pozíciójából írok. A kognitív megközelítés legalább oly mértékben megvilágító, mint a kortárs filmelméletben uralkodó más elmefelfogások, így azokat a problémákat fogom áttekinteni, amelyeket a kortárs filmelmélet alábecsült, illetve figyelmen kívül hagyott. Elsõdleges célom azonban kifejtés, nem pedig megvitatás. Bármely vitacikk árnyaltabbnak fog bizonyulni, mint az alábbi.

A kognitivizmus alapja

Egy szellemi irányzat sajátosságainak megértését elõsegítheti problémamegoldó programjának ismerete, amely viszont megkívánja azoknak a paradigmatikus eseteknek az ismeretét, melyekkel foglalkozik. A pszichoanalitikus elméletek számára általánosságban a neurotikus tünetek (ez a legalapvetõbb eset), a bizarr álmok, a kusza cselekedetek és a nyelvbotlás jelentik a paradigmatikus eseteket. Freud ezeket a jelenségeket kívánta magyarázni. A magyarázatokból megalkotta az emberi mentális tevékenység leírását, amely ezen túlmenõen kitért a nem abnormális viselkedés és a mûvészi tevékenység taglalására is.6

A kognitív elmélet egészen más alapjelenségekkel foglalkozik. A freudi rendszertõl eltérõen, általánosságban inkább a normális és sikeres cselekvéseket vizsgálja. Mi tesz valakit képessé arra, hogy felismerjen egy ismerõs arcot? Hogyan keresünk egy bizonyos szót a szavak hosszú sorát átnézve? Miért vagyunk képesek terjengõs, összefonódó mondatok lényegének megértésére anélkül, hogy szó szerint fel tudnánk idézni azokat? E mondatból: "Joey meghallotta a fagylaltoskocsi csilingelését, és kezében pénztárcájával lejött az emeletrõl." miért következtetünk arra, hogy Joey jégkrémet akar vásárolni? Mi lehet az oka, hogy a "kutya" és a "fa" szavak minden nyelven elõbb elsajátíthatók, gyakrabban használatosak, és könnyebben felidézhetõk, mint a "vizsla" és a "platán" szavak? Hogyan lehetséges, hogy az emberek hamarabb megértik a villamosság gondolatát, ha csõbe vezetett vízáramként gondolják el az elektromosságot? Közelebbrõl vizsgálva az egyszerû elmemûködések többé nem tûnnek egyértelmûnek.

Ha a mindennapi megértés és az emlékezet fortélyosnak tûnik, a kiemelkedõ teljesítmények egyenesen csodával határosnak fognak látszani. Mi megy végbe, amikor a sakkmester rátalál a legjobb lépésre? Mi teszi a mikronéziai tengerészeket képessé arra, hogy mérföldek százait bejárják a nyílt óceánon iránytû vagy szextáns nélkül? Hogyan tudja a virtuóz zongorista hangjegyek sebes egymásutánját gyorsabban végigjátszani, mint ahogy minden egyes hangot meghallva regisztrálhatná õket? A kreatív viselkedés sem követel kevesebb magyarázatot, mint a freudi problémakör középpontjában álló kusza cselekedetek.

A kognitív elmélet – magától értetõdõen – kudarcokkal és a mentális tevékenység fogyatékosságaival is foglalkozik. Miért ragaszkodnak oly sokan a "szerencsejátékos tévedéséhez", ahhoz a vélekedéshez, hogy a ruletten a piros következetes feltûnése után a fekete megjelenése esedékes? Hogy történhet meg, hogy még hivatásos logikusok is hibáznak, mikor a szillogizmus problémáival absztrakt mennyiségek formájában találkoznak, de otthonos példákba ágyazva ugyanazon szillogizmusok nem okoznak számukra nehézséget? Valamint – különösképp a kognitív kutatás neurofiziológiai irányzata számára – igen fontos lehet a szerencsétlen autista tudós esete, aki rendkívüli zenei és matematikai emlékezõtehetséggel rendelkezik, de földi feladatok megoldására képtelen.

Általánosságban véve a kognitív elmélet bizonyos emberi mentális tevékenységek, így a felismerés, a megértés, a következtetés, az interpretáció, az ítéletalkotás, az emlékezet és a képzelet mûködésének megértésére törekszik. A kognitív kutatók elméleteket javasolnak arra, hogyan mûködnek e folyamatok, és a tudományos, illetve filozófiai kutatás kánonjának megfelelõen elemzik és tesztelik ezen elméleteket. Pontosabban, a kognitív megközelítés a társadalmi cselekvés magyarázatában a mentális tevékenység jelentõségét elhanyagolhatatlannak tételezi.

A kortárs filmelmélet legtöbb vonulatához hasonlóan a kognitív elmélet elutasítja az emberi cselekvés behaviorista leírását. A klasszikus behaviorizmus állítása szerint az emberi cselekvés megérthetõ anélkül, hogy "privát" mentális eseményekhez folyamodnánk. Ezzel szemben a kognitív elméletek azt tartják, hogy az emberi tevékenység megértése érdekében posztulálnunk kell bizonyos entitásokat, így észleleteket, gondolatokat, vélekedéseket, vágyakat, szándékokat, terveket, készségeket és érzelmeket. Szakadék nyílik tehát a megismerhetõ és szándékos emberi cselekvés, illetve az ezeket végrehajtó fiziológiai mechanizmusok között. A kognitív hagyomány szerint ezt az ûrt valamiféle mentális tevékenység tölti be.

Ennyi lenne a köznapi bölcsesség. A kognitív elmélet innét továbblép, és az intencionális cselekvéssel foglalkozik. Az "intencionalitás" fogalmát két, egymástól jól megkülönböztethetõ értelemben használjuk. Általános használatban az intencionalitás szándékos cselekedetet jelent, célokra, tervekre és szabálykövetõ viselkedésre utal. Az intencionális cselekvésnek ez a fogalma fontos szerepet játszott a kognitív elmélet és a behaviorizmus korai szakításában7, és kihat a késõbbiekben tárgyalandó racionális-cselekvõ elméletekre is. Husserltõl származtatható a kifejezés szakszerûbb használata8. Az intencionális állapotok tárgyakra, eseményekre, és világállapotokra irányulnak, az intencionális állapotoknak tehát referenciális "irányultsága" van abban az értelemben, hogy "A lasagna hideg" a lasagnára utal. Az intencionalitás meghatározó szemantikai szerepet tölt be a kijelentésekben (pl. "Tino azt hiszi, hogy a lasagna hideg"). A kognitivizmus számára az a kérdés, hogy a mentális tevékenység miként tekinthetõ reprezentációsnak, tehát jelentéssel bírónak, azaz hogyan lehet intencionális.9

Az intencionalitás fentiekben áttekintett két értelme összekapcsolódik. Amikor a cselekvést intencionálisnak (célra irányulónak, racionálisnak vagy ehhez hasonlónak) írjuk le, intencionalitással (azaz szemantikai tartalommal) rendelkezõ mentális állapotokat tulajdonítunk nekik.10 Az intencionalitás mindkét értelme a mentális reprezentáció fogalmát igényli, mielõtt azonban erre a kérdésre áttérek, a kognitív elmélet rendszerében rejlõ módszertani korlátokat kell megvizsgálnunk.

A jó értelemben vett naturalizáció

Legalábbis azóta, hogy Kant korának pszichológiai eredményeihez fordult, az elmefilozófia figyelembe veszi az empirikus tudományok elme- és agykutatási eredményeit. A tudomány története során a filozófiai tételek egyre inkább empirikus vizsgálódás tárgyává váltak. Különösen e században folyt számos, a mentális folyamatokat kutató "naturalista" vizsgálat. A freudi pszichoanalízis és Piaget "genetikus ismeretelmélete" csak két példa azon kísérletek közül, melyek a szubjektivitás filozófiai elképzeléseinek a klinikai és kísérleti kutatás fényében történõ tesztelésére, felülvizsgálatára, módosítására és újrafogalmazására irányultak. A kognitivizmus az ismeretelmélet "naturalizálásának" ezt a hagyományát követi.11 A kognitivista filozófusok valóban folytatnak kísérleteket, sõt, néha még terepmunkára is vállalkoznak.12

Az empirikus adatok között feltétlenül figyelmet érdemelnek az agy és a hozzá kapcsolódó érzékszervek biológiai sajátosságaira vonatkozó egyre pontosabb eredmények. A kognitív szemlélet lényegesnek tekinti, hogy az agy energiaátalakító rendszer. Ami maga után vonja azt a feltételezést, hogy a gondolkodás magyarázata végsõ soron megegyezik annak ismeretével, hogy az agysejtek miként továbbítják az elektrokémiai energiát. Hogy közvetlen példával éljünk, Paul Churchland azért támadja a szubsztanciális dualizmust (a mentális sajátságok nem-fizikai meghatározottságának tételét), mert az összeegyeztethetetlen azokkal az empirikus eredményekkel, melyek amellett szólnak, hogy az agy fizikai változásai, így az alkoholizmus és az öregkori degeneráció elõre jelezhetõ változásokat idéznek elõ a mentális állapotokban.13 Feltehetõ, hogy az agy szelektív adaptációs kialakulásának ténye hasonlóképp meg fog cáfolni egyes funkcionális magyarázatokat, például azokat, melyek darwini mértékkel mérve különösen hatástalanok vagy valószínûtlenül hatásosak. Mindezeken felül az érzékelõ mechanizmusok alacsony szintjén jelentkezõ "információs zártság" éstudati áthatolhatatlanság azt sugallja, hogy az elmét autonóm, specializált modulokból álló apparátusnak kell tekintenünk.14 Továbbá, mint minden fizikai eszköz, az agy is véges kapacitással rendelkezik, mely arra enged következtetni, hogy egyes feladatok, például emlékezés vagy problémamegoldás végrehajtásakor vám-rév hatás érvényesül a sebesség és a pontosság között. Az agy evolúciós tervezete kevés adat alapján gyors, az esetek nagy részében – de nem mindig – sikeres következtetéseket végez. Ezek a példák mind azt mutatják, hogy a kognitivizmus feltételezi, hogy az empirikus tudomány elõsegítheti hagyományos filozófiai problémák megoldását.

A kognitív elmélet számára a következõ lényeges inspirációs forrást a mesterséges intelligencia jelenti. A számítógép-programozásban végbement bámulatra méltó fejlõdés ahhoz a kérdésfelvetéshez vezetett, hogy a számítógép képezheti-e az emberi mentális tevékenység analógiáját.15 Ez az analógia több szempontból is fontos, ezek közül legnagyobb hatású Jerry Fodor funkcionalizmusa.16 Fodor a Turing-gép analógiáját használja amellett érvelve, hogy a mentális reprezentáció strukturális hasonlóságot mutat a komputációs tevékenységekkel, és nem valamiféle anyagban megtestesülés kérdése. Arról van tehát szó, hogy agyunk a hardvert képezi az általa futtatott programok számára. E. T.-nek lehet Elliottéhoz hasonló véleménye, tervei, emlékezete, stb. akkor is, ha mindezek E.T. esetében idegen biológiában öltenek testet. Fodor a számítógép-analógiát a test–elme probléma kifejtésére használja fel.

A funkcionalizmus népszerûsége ellenére a számítógép-analógiát illetõen a kognitivizmuson belül élénk vita folyik. Sokféle nézet fogalmazódott meg. Talán az elme és a digitális számítógép egyaránt ugyanannak a komputációs mechanizmusnak képezi az alosztályát.17 Talán, ha a számítógépet inkább az agy, mint az elme modelljének tekintjük, a párhuzamos feldolgozást használó számítógépek jobban megragadhatják a kérdéses folyamatokat.18 Talán amiatt, hogy a számítógép csak a szintaxissal foglalkozik, szemantikával nem, gyenge alapot biztosít bármely kognitív elmélet számára.19 Talán az a számítógép-analógia legfõbb értéke, hogy rámutat azokra az esetekre, melyekben gondolkodásunk nem feleltethetõ meg a számítógépmodellnek.20 A nem-komputációs kognitív elméletek, így George Lakoff és Mark Johnson "kísérleti" kognitív elmélete mellett léteznek olyan komputációs elméletek is, melyek nem számítógép-alapú rendszerek, ilyen például Ray Jackendoff elmélete.21 A vonatkozó irodalom olvasásának örömét az arról folytatott erélyes és filozófiailag megalapozott vita nyújtja, hogy mit is jelent a komputáció fogalma.22

Akár az agykutatás, akár a programozás tudományára épül a vizsgálódás, a filmelmélet tanulmányozói a "tudomány" fõnév használatát zavarónak találhatják. Kézenfekvõ ellenvetés, hogy a kognitív szemlélet "tudományoskodó", mivel egy gyanúsnak minõsülõ ideológiából merít. Ez az ideológia tapasztalattól független, kultúrákon átívelõ, történelmen kívüli igazságra törekszik, noha tudjuk (hangzik az ellenvetés), hogy valójában nem létezik ilyen igazság. Ezt nehéz röviden cáfolni. Szerencsére egy közelmúltban megjelent könyv eredményesen leleplezi az irodalomelméletben honos torz tudomány-fogalmat, és ez a kritika alkalmazható a filmelmélet számos tudományellenes állításával szemben is.23

Itt szükségesnek látszik három megjegyzés. Az elsõ, hogy a fizika és a természettudományok nem törekszenek abszolút igazságra, mindössze a valós folyamatok szukcesszív megközelítésére. Végre elvethetjük azon vélekedéseket, hogy a molekulák, a DNS és a természetes szelekció valóságos létezéssel bírnak. Magyarázó fogalmakként azonban figyelemreméltóan felülmúlják a korábbi fogalmakat. A kognitív elmélet viszonylag meggyõzõ érvényességû fogalmi apparátust hozhat létre.

Másodszor, amennyiben hiszünk egyáltalán a "humán tudományokban", a kognitivizmus nem elrugaszkodottabb, mint az ebbe a csoportba sorolható bármely szellemi vállalkozás. A kognitív pszichológia nem kevésbé elfogadható, mint például a pszichoanalízis, melynek tudományos rangját Freud szüntelenül hangoztatta.24 Továbbá Chomsky kognitív nyelvészete legalább annyira használhatónak bizonyult, mint Saussure szemiológiai "tudománya".25

Végül érdemes emlékeztetnünk, hogy egészen a közelmúltig a filmelméleti szakemberek diszciplinájukat a tudomány egy változataként sorolták be. Csak emlékezetünkbe kell idéznünk Kristeva tiszavirágéletû sémanalyse tudománya és Althusser materializmuselmélete mellett a ‘70-es években felhozott érveket.26 Mindenesetre valószínûnek tartom, hogy a filmelmélet különbözõ irányzatainak középpontjában a "jó értelemben vett naturalizálás" projektje található, mely ugyan a kultúrát nem tünteti fel természetnek, viszont empirikus kutatáson edzõdve bírálja filozófiai tételek felszínét. A kortárs filmelmélet kizárólag abban az esetben adná fel a saját tudomány eszméjét, ha elfogadná, hogy a saussure-i szemiotika, a freudi és lacani pszichoanalízis, a lévi-straussi antropológia, a jakobsoni nyelvészet, valamint az althusseriánus és posztalthusseriánus társadalomelmélet nem több puszta fikciónál. Ez azonban nem valószínû, hogy a közeljövõben bekövetkezik.

A filmelméleti szakemberek azért hagyhatták mind ez ideig figyelmen kívül a strukturalizmus és a posztstrukturalizmus áltudományos alapjait, mert a filmelmélet sok szempontból és elsõsorban hermeneutikai diszciplína. Általában szövegek (jobbára filmek) értelmezésével foglalkozik. Ezért leginkább szemantikai elméleteket keresnek. Ha egy elmélet intézményes elfogadtatásban részesül, az értelmezõ ezután új megközelítésbõl "olvashatja" a filmeket. Azon elméleti doktrinák, melyek maguk is narratív formát öltenek és cselekvõket, küzdelmeket, utazásokat és többé-kevésbé egybehangzó célkitûzéseket vonultatnak fel, különleges kedvencekké válnak. Ez indokolja a pszichoanalízis makrotörténeteinek (az hommelette-tõl az Oedipusig) és mikrotörténeteinek (az esettanulmányok) népszerûségét. Egyes hermeneutikai alkalmazásra alkalmas elméletek szemantikai mezõkre (pl. hatalom, identitás, tudás és jelentésadás természete) koncentrálnak vagy színes és emlékezetes metaforákat tartalmaznak (pl. tükör, az írás gesztusa). Ha az elméletet allegorikus megoldókulcsként akarjuk a szövegre alkalmazni, szükségképpen el kell tekintenünk az elmélet tudományos szándékától.

Ezen a ponton a kognitivizmus a hermeneutikai elméletek globális kritikájára ad alapot. Lehet amellett érvelni, hogy a hatékony elmélet sokkal inkább magyarázatot, mint leírást kínál. A filmelmélet hermeneutikai ága az elméleti doktrinából származtatott személyes metanyelv formájában ír le szövegeket. De a leírás, legyen akármilyen megható vagy sziporkázó is, még nem magyarázat. A kognitív rendszernek ezzel szemben feltûnõ elõnye van. Nem mond történeteket. Nem hermeneutikai háló és nem allegorikus. Mint minden igazi elmélet, felveti a kanti kérdést, egy jelenség bizonyos sajátságait tekintve melyek létrejöttének feltételei? Majd e feltételek okozati, funkcionális vagy teologikus magyarázatait kutatja.

A hermeneutikai indítékot félretéve meg fogjuk állapítani, hogy némely filmelmélet valóban magyarázó erõvel bír. Nem célom eldönteni itt, hogy a legnagyobb hatású elméleti szövegek vajon megfelelõ magyarázattal szolgáltak-e az általuk kiválasztott jelenségre.27 Azt szándékozom bemutatni, hogy a kognitív irányzat, eltekintve naturalizáló magyarázatokra való hajlandóságától, osztozik a kortárs filmelmélet elkötelezettségében a konstruktivista magyarázatok iránt, melyek a társadalmi cselekvés kontextusában mûködõ mentális reprezentációkat vizsgálják.

Konstruktivizmus

Elfogadhatnánk a "naturalista" pszichológia tételeit. Vagy elfogadhatnánk például az empirikus pszichológiát, amely a mentális entitásokat elsõdleges minõségek nyomainak tekinti, melyek (valamilyen módon) gondolatokat hoznak létre. A kognitivizmus azonban mindezzel szemben a konstruktivizmust elõfeltételezi.28 A percepció és a kognitív tevékenység mindig "túlmutat az adott információn".29 A percepció nem az érzéki ingerek passzív rögzítése, hanem az történik, hogy az érzéki bemenetet megszûrjük, átalakítjuk, betöltjük és összevetjük más bevitt információval, hogy eredményképp konzisztens, szilárd világot alkossanak. Arra következtetni, hogy Joey a fagylaltárust meghallva, kezében pénztárcával a lépcsõn lefelé haladva fagylaltot szándékozik venni, a szöveg által ténylegesen közölteken túl egy további lépés megtételét feltételezi. A megítélés mindig konstrukció, mely további információ, például egy harmadik mondat alapján módosulhat: "A harang csilingelése eszébe juttatta, hogy el kell rejtenie pénztárcáját fagylaltmániás húga elõl."

A kognitivista elméletekben igen fontos a percepció és kogníció közötti kapcsolat. Az 1950-es évek végén a behaviorizmus elsõ ellenfele, az "Új Szemlélet" a két folyamat kapcsolatát jellemzõ kulcsfontosságú gondolatokat fogalmazott meg. Az "alulról szervezõdõ" [bottom-up] folyamat kifejezés azokra a gyors, feltétlen jellegû, többségében percepciós folyamatokra utal, melyeket érzéki adatok határoznak meg. A "felülrõl szervezõdõ" [top-down] folyamatokat fogalmak határozzák meg, szándékolt, akarati tevékenységek, többek között a problémamegoldás és az absztrakt ítéletalkotás.

Az alapvetõ feltételezés úgy hangzik, hogy az alulról szervezõdõ és felülrõl szervezõdõ folyamatok egyaránt következtetések; mindkettõ "túlmutat a megadott információn". A felülrõl szervezõdõ folyamatok képesek az alulról szervezõdõ tevékenység alakítására és irányítására. A szövegolvasás például nem egyszerûen betûk leolvasása, majd egymás mellé illesztése, hogy mondatokat alkossanak, és így tovább. A kiválasztott szövegrész alapján extrapoláljuk nemcsak azokat a szavakat, melyekkel a következõ részben találkozunk, de komplex szemantikus szerkezetet is konstruálunk emellett, mely irányítani fogja késõbbi adatválasztásunkat is.30

Továbbá, a legegyszerûbb percepciós tevékenység is hasonlít a magasabb szintû kognitív tevékenységekre. A percepció elõregyártott feltételezésekkel és hipotézisekkel rendelkezik, a hiányzó információt pótolja, és a beérkezõ adatokra alapozott, de azokra nem egyszerûsíthetõ következtetést von le. Tekintsünk példaként Irwin Rock látáselméletét. Rock rámutat arra, hogy a disztális ingert, például egy fát, elõször proximális ingerként rögzítjük a retinán. Ezt a nyersanyagot felhasználva a vizuális rendszer rész-egész kapcsolatok, területek, és elõtér-háttér kapcsolatok alapján kialakítja az inger formális leírását. Végül megjelenik egy "elõnyben részesített" észlelet, a fának mint háromdimenziós tárgynak a mentális leírása. Rock elmélete azért nevezhetõ kognitívnak, mert a percepció szerinte leírást, problémamegoldást és következtetést, tehát konstrukciós folyamatokat feltételez, melyeket általában magasabb szintû tevékenységekkel szoktunk társítani. Az érzékek bekapcsolódnak "a jelentésért folyó küzdelembe", tehát az absztraktabb gondolkodással mutatnak strukturális analógiát, és bensõségesen összefonódnak velük. Ezért tehát Rock könyvének a címe: A percepció logikája.31

A kognitív szemléletben a percepció kiemelt jelentõsége semlegesíti azt a lehetséges ellenvetést, miszerint ezen nézet a környezetet (és a benne értelmezendõ szöveget), illetve az emberi testet figyelmen kívül hagyó "idealizmust" jelentene. Nem errõl van szó. A konstruktivista, kognitív magyarázatok szerint a percepció kölcsönös, visszacsatolásos viszonyt feltételez az érzékelõ alany és környezete között. Sok kognitív kutató továbbá a mentális tevékenység magyarázatában elsõdlegesnek tekinti a testi tényezõket, így egyesek a sémák elrendezésének alapját a testi tapasztalatban jelölik meg32, mások a kognitív folyamatokat neurofiziológiailag meghatározott folyamatokkal kapcsolják össze33.

A felülrõl szervezõdõ és az alulról szervezõdõ folyamatok egymásra hatása, valamint a perceptuális rendszerek "intelligenciájának" felismerése a legtöbb kognitivistát arra késztette, hogy szembenézzen a konstruktivista analógia implikációival. Nem építhetünk semmit sem anélkül, hogy 1.) szándékkal, illetve céllal, 2.) építõ elvekkel, vagy 3.) építõanyaggal rendelkeznénk. Az analógia mindhárom aspektusa közvetlenül utal a folyamat valamennyi szintjén funkcionáló gondolati, illetve tárgyi összetevõk elõzetes létezésére. A konstruktivista analógiának ezzel a következtetésével a kortárs filmelmélet mind ez ideig képtelennek látszott szembenézni.

A pontosság érdekében utalnék arra, hogy a pszichoanalitikustól a posztmodern megnyilatkozásokig a kortárs elméleti mûvek határozottan konstruktivisták és konvencionalisták. Elõször is a nézõ cinkossá válik a szöveggel szembeni alávetett helyzetében, amennyiben a szöveg által elõhívott várakozásaival és vágyaival hozzájárul a kifejtendõ hatáshoz. A teoretikusok ezenfelül kifejezetten használják a következõ analógiát: a film nõkrõl alkotott képének, benne a társadalmi kapcsolatok reprezentációjának "megkonstruálásában" nem pusztán a film készítõi vesznek részt, hanem a nézõ pszichikai folyamatai is. Ezenkívül, a jelentés a konvencióknak megfelelõen épül fel, az adott társadalmi formáció esetlegességeibõl eredeztethetõ. A különbözõ társadalmi formációknak különbözõ esetlegességei vannak, tehát más konvenciókat kínál, ezért más jelentéseket hoz létre. Nincsenek sem eleve "adott jelentések", sem a társadalom szimbolikus folyamataitól független, eredendõ tények.

Ezzel a nézettel az a probléma, hogy ha komolyan vesszük az analógiát, akkor elõzetesen adott tényezõk nélkül lehetetlen a konstrukció. A konstrukció nem történhet cél, elvek, anyagok hiányában. E tényezõk tagadása egyet jelent azzal, hogy a konstrukció fogalmát elvetjük. Az sem nyújthat segítséget, ha az "alkotás" analógiáját alkalmazzuk, mivel e fogalom ugyanazon tényezõket igényli. A konstrukciómetaforának az ex nihilo teremtés metaforájává kellene változnia, amely kellemetlen alternatívának tûnik a "materialista" elveket hangoztató konvencionalista álláspont számára. Másrészrõl a kortárs elmélet nem szívesen ismer el elõzetesen adotttényezõket, különösen nem azokat, melyek biológiailag velünk születettek lehetnek, mivel az efféle álláspontok a biológiai determinizmus elméleteihez, illetve elnyomó politikai programokhoz vezettek.

E probléma a kortárs filmelméletben a tanulásra vonatkozó fejtegetések esetében a legérzékelhetõbb. Ha a társadalmi formáció "eleve megkonstruált" kódmezõvel rendelkezik, melybõl az egyén az identitást és a jelentést konstruálja, akkor az egyénnek valahogyan el kell sajátítania e kódokat. Az újszülött például biztos, hogy fokozatosan el fog sajátítani valamilyen percepciós gyakorlatot, amely biztosítja mondjuk énje fenomenális egységének felismerését. Ha ezen egységnek részét képezi helyünk nyelvi "ismerete" a személyes névmások megkülönböztetése révén, a gyermeknek a mindennapi interakciók során kell megtanulnia ezeket a névmásokat. Feltehetjük tehát a kérdést, pontosan hogyan megy végbe e szocializációs folyamat?

A kortárs filmelmélet nem nyújt választ. Leginkább a lacani történet valamely verzióját ismétlik, de a társadalmi kódok elsajátítását leíró mû nem született.34 Nem elegendõ azt mondani, hogy valamikor 6 és 18 hónapos kora között a gyermek ösztönösen felismeri magát a tükörben. Ha nem minõsítjük csodának, meg kell állapítanunk, hogy milyen feltételek (pl. érési tényezõk) teszik lehetõvé az eseményt. Tükörképünk felismerése feltételezi, hogy képesek legyünk egy alakot a háttértõl megkülönböztetni, a textúra grádienseit kibontani és tárgyakhoz rendelni õket (ekkor már a tárgy elemi fogalmával kell rendelkeznünk), és így tovább. Ezen feltételek szükségesek ahhoz, hogy a tükörképet egyáltalán valaminek lássuk. Röviden, a teoretikusnak a "tükör-stádium" létrejöttéhez szükséges számos percepciós képességet kell megmagyaráznia, valamint le kell írnia, hogy elõzõleg azok hogyan váltak a gyermek számára elérhetõvé. (Egy általános hiány vagy ösztön feltételezése nem bizonyul kielégítõnek ahhoz, hogy teljes képet alkossunk, e fogalmak a legjobb esetben is csupán a folyamat mögött meghúzódó motoros késztetést magyarázhatják.) Ugyanígy nem elegendõ annyit mondani, hogy a gyermek a nyelvelsajátítás által elveszti a direkt önfelismerés képességét. A teoretikusnak magyarázattal kell szolgálnia arra is, miként történhet meg, hogy a gyermek egyáltalán "rá tud hangolódni" az emberi beszédre, kiválasztva a környezet más hangjainak hömpölygésébõl, felismerve a hangmagasságot és az intonáció lejtését, a beszédet mondatokra, kifejezésekre és szavakra tudja bontani, és az egységeket jelentéssel ellátni.

Annál is inkább zavaró az, hogy a filmteoretikusok nem vesznek tudomást arról, miként sajátítja el a szubjektum a szimbolikus konvenciókat, mivel a század valamennyi jelentõs tanuláselmélete feltételez bizonyos a priori tényezõket. A kondicionálás behaviorista elmélete a feltétlen reflexeket tekinti olyan "alapelemnek", amelybõl minden összetettebb viselkedés felépül. Piaget konstruktivizmusa szenzomotoros készségeket feltételez a világ és a szubjektum közötti állandó interakció mélyén. A kognitív elméletek feltételezése szerint bonyolult velünk született mentális struktúra képezi a tapasztalatok folyamában kialakított hipotézisek alapját. A konstruktivizmus nyújtja valamilyen formában az egyetlen gyakorlati értékkel rendelkezõ tanuláselméletet. Hogy valamit megtanulhassunk, már ismernünk kell valami mást. Ha a filmelmélet tehát azt állítja, hogy a történetileg és kulturálisan meghatározott diszkurzív konvenciókat el kell sajátítanunk, akkor az elméletnek vagy új fogalomelsajátítási elméletet kell kidolgoznia, vagy a konstruktivizmus egy újabb változatához kell folyamodnia, amely viszont az a priori tényezõk melletti elkötelezettséget feltételez.35

A tanulás problémája által felvetetteken túllépve a konstruktivista leírás rendelkezik azzal az elõnnyel is, hogy a fizikai, fiziológiai, pszichés és társadalmi folyamatokkal egyaránt foglalkozik. Tekintsük a szín problémáját. Az a tény, hogy a színkategóriák kultúránként változnak, tökéletes példa lenne arra, hogy a percepció és a jelentés kapcsolata esetleges. A zuni indiánok körében nevelt gyermek nem tanul meg különbséget tenni a sárga és a narancssárga között. A normális emberi lény számára ugyanazokból az elérhetõ adatokból társadalmanként változó színparadigmák jönnek létre. George Lakoff kifejtésében: "Színkategóriák nem léteznek objektíven a világban. A világban fényhullámhosszok léteznek, de a fény hullámhosszai nem határozzák meg a színkategóriákat. A színkategóriákat úgy tûnik, három tényezõ határozza meg:

– a neurofiziológiai apparátus

– az általános kognitív apparátus

– kulturálisan determinált választások, melyek az egyetemes kognitív apparátus bevitt adataira vonatkoznak.

A neurofiziológiai apparátus a szem csapsejtjeinek rendszerét, valamint a szem és az agy közötti neurális kapcsolatokat foglalja magában. Ezek határozzák meg az eloszlási görbéket, melyeknek csúcsai egyes tiszta árnyalatoknál találhatók: tiszta vörös, zöld, kék, sárga, fehér és fekete. A többi színt, többek között a narancsot, a bíbort és a barnát a neurofiziológiai bevitelt követõen az egyetemes kognitív apparátus »dolgozza fel«. Egy kultúra-specifikus kognitív apparátus ennek a kimenetébõl a színközpontok változtatásával, a fõ kontrasztok megállapításával stb. meghatározza a színkategóriák rendszerét. Ennek eredményeként az ember színkategóriái bizonyos általános sajátosságokkal rendelkeznek. Nem egységesek, kitüntetett példákkal rendelkeznek, melyek lehetnek neurofiziológiailag meghatározott »tiszta« árnyalatok vagy kognitíven kiszámított fokális színek, melyeket tisztának érzékelünk: tiszta narancs, barna, bíbor, stb. A színkategóriák határai, ahol az eloszlási görbék átfedik egymást, elmosódnak. A kategóriahatárok különbözõ kultúrákban nagymértékben különböznek. Az alapszínek nem térnek el különösebben, de a kulturálisan meghatározott kontrasztválasztások következtében észlelhetünk némi különbséget.36"

A kultúránként változó színsémák tehát a színkülönbségekért felelõs kognitív feldolgozás eredményeként jönnek létre, amely viszont a vizuális rendszer neurofiziológiai mûködésének eredménye.

A kognitivizmus kifejezetten konstruktivista elõfeltevése tehát minden naturalista pszichológia azon tendenciája, hogy elõfeltételezzen néhány elemi (noha nem nyers és közvetlen) adatot, valamint alapvetõ, az emberi percepciót és gondolkodást irányító állításokat és elveket is. Szó sincs "biologizmusról", az ember vizuális rendszerének fiziológiája nem határozza meg egyértelmûen, hogy a zunik miként fogják a színeket osztályozni.

Velünkszületettség és plaszticitás problémája tehát nem feltétlenül konceptuális, hanem annak empirikus kérdése, hogy biológiailag adott tényezõket a körülmények miként alakítanak át.37 A vizuális rendszer például evolúciós szempontból feltehetõen elõnyös diszpozíciókat alakított ki, stabil háromdimenziós környezetet tételez, mozgásra reagál, feltételezi, hogy a fény felülrõl érkezik, és így tovább. Továbbá, a deduktív logika alapelemei is szükségesnek látszanak. Nem sajátíthatjuk el az ellentmondásmentesség törvényét, mivel törvényének elõzetes ismerete nélkül semmit sem tanulhatunk meg.38 Chomsky Univerzális Nyelvtan-elmélete olyan elveket javasol, melyeket minden tanulónak ismernie kell környezetük természetes nyelvének elsajátításához.39 Valószínûleg sok ilyen "esetleges univerzálé" létezik, melyekbõl a közösség által elvetendõ, valamint a szélsõséges és deviáns viselkedés is összeáll.

A konstruktivizmus a filmelmélet sok területén döntõ lépést jelenthetne. Ha a film folyamatát és hatását naturalista szemszögbõl óhajtjuk megközelíteni, hasznos kutatási stratégia lehetne – ahogy Lakoffnál is látjuk – elkülöníteni egymástól a neurofiziológiai folyamatokat (pl. látható mozgás és forma percepcióját), az egyetemes kognitív folyamatokat (pl. cselekvõk vizuális azonosítását, zenei ütem- és ritmuselemzést) és a kultúránként változó kognitív folyamatokat (pl. a történetileg változó narratívaalkotási stratégiákat). Mindezek konstrukciós folyamatok és legtöbbjük megköveteli a tanulás bizonyos fokát. E. H. Gombrichnak a Mûvészet és illúziótól kezdve végzett úttörõ munkája a vizuális mûvészetek területén épp ezen folyamatok között mûködõ összetett interakció bizonyításán fáradozott.40 Gombrich korán felismerte, hogy a konvencionalizmus konstruktivizmust igényel, így percepcióelméleti és kognitív kutatásaiban mindig elfogadta az a priori tényezõk szerepét.41

A konstruktivizmus elõnyét az jelenti, hogy az empirikus kutatás sajátosságainak széles területe válik relevánssá a filmelmélet számára. Hogy a dolog érdekes maradjon, kevés választ sejthetünk elõre. Az "Egyszer volt, hol nem volt…" történetkezdés párhuzamba állítható a legtöbb klasszikus filmet bevezetõ világos narratív beszédmóddal (nem pusztán az események hiteles rendjének, hanem az öntudatos leíró eszközöknek köszönhetõen is).42 A mese fiktív jellegének ez a világos jelölése elsõ pillantásra kultúraspecifikusnak tûnhet. Az albántól a szerbhorvátig szinte minden nyelvben vannak azonban ehhez hasonló formulák, és léteznek funkcionális ekvivalensek a navajo nyelvben ("Amikor emberek és állatok még nem különböztek, és egyazon nyelvet beszéltek…"), a nigériai Tiv törzsben ("Én is tudok hazudozni!"), és az észak-libériai bandik között ("Mondjunk történeteket!").43 A történeteket, úgy tûnik, bármely kultúra esetében konvencionális jelölõk "illesztik keretbe", másként összetéveszthetnénk õket a riporttal. A történetet keretezõ tudatos bevezetõt tekinthetjük az udvariassági formulákhoz hasonló gyakorlati univerzálénak.44 A lényeg pedig, hogy nem lenne kívánatos, ha a biologizmussal szembeni jogos ellenérzésünk gátolná annak termékeny és átfogó magyarázatát, hogy a filmkészítés és a filmnézés más kulturális tevékenységekhez hasonlóan hogyan épül elsajátított készségekre és velünk született képességekre.

Mentális reprezentációk

A kognitív fogalmi keret amellett, hogy alapvetõen konstruktivista, feltételezi, hogy a mentális reprezentációk a cselekvés szervezésében és végrehajtásában döntõ szerepet játszanak. Ez ismételten összhangban van a pszichoanalitikus megközelítésre hajlamos filmelmélet központi állításával. Freud a "szó-prezentációkat" és a "tárgyprezentációkat" a mentális tevékenység jellemzõjének tekintette, míg a jelölõ primátusának lacani tétele, úgy tûnik, szintén elõfeltételezi a mentális reprezentáció létezését.

A kognitív elméletben sok vita folyik a mentális reprezentáció természetérõl. Az egyik hagyomány a következtetés alapjául szolgáló egyfajta propozíciós szintaxisról, a "gondolat nyelvérõl" beszél.45 Az ellenzõk képszerûbb mentális reprezentációk mellett érvelnek.46 Egyes kutatók véleménye szerint egyik reprezentációs mód nem magyarázható a másikkal, továbbá a mentális tevékenységben egyaránt mûködnek propozíciós és képszerû folyamatok.

Bármiféle nézetkülönbségek merüljenek is fel e kérdésben, a kognitív kutatók jellemzõ módon a mentális reprezentáció három sajátosságát vizsgálják. Egyrészrõl beszélhetünk a reprezentáció szemantikai tartalmáról, tehát arról, hogy "mirõl" szól – a konyhámnak tulajdonított térbeli sajátosságokról, arról az állításról, hogy a vörösbegy madár. Másodszor tanulmányozhatjuk a reprezentáció struktúráját, a térben érzékelt tárgyak rendjét, azt a gondolati kapcsolatot, melynek révén a "madár" kategóriáját a "vörösbegy" alkategóriájával összekapcsoljuk. A harmadik sajátosság a mentális reprezentációk feldolgozása, melyek során a felülrõl szervezõdõ és alulról szervezõdõ tevékenységek perceptuális ítéleteket hoznak létre, emlékeket alkotnak, problémákat oldanak meg és magasabbszintû következtetéseket vonnak le.

A feldolgozás vagy algoritmusokból, azaz szükségszerûen megoldást eredményezõ meghatározott folyamatokból, vagy probabilisztikus, stratégiai, és többféle megoldást lehetõvé tevõ, hozzávetõleges számításokat alkalmazó heurisztikából áll. Egy kizárólag algoritmusokat használó számítógép úgy amõbázik, hogy az összes lépéslehetõséget felméri és kikalkulálja a legjobb lépést. Az ember a játék során rugalmasabb heurisztikát alkalmaz, ehhez hasonlót: "A központi négyzet kijelölése esetén több esélyem van a gyõzelemre." (A sakkjátékprogramok nem számítanak ki minden lehetséges kombinációt, algoritmusaik tehát kreatív heurisztikára épülõ szabályokból állnak.)

Még ez a sematikus ismertetés is képes semlegesíteni egy további, a kognitív szemlélettel szemben gyakran megfogalmazott ellenvetést, nevezetesen, hogy szembehelyezkedik a reprezentációs fogalmakkal. Rendszerint a következõ formában fejezõdik ki: a kognitív elmélet pusztán korszerûsített változata Shannon és Weaver "információelméletének", mely lévén csupán jelek kvantitatív mérésének ügye, a reprezentációs folyamatok inadekvát leírását kínálja. Mindazonáltal, mint bizonyítottam, a legtöbb kognitív teoretikus által alkalmazott információfogalom közelebb áll az információ köznyelvi fogalmához.47 Az intenciók, a propozicionális állítások és különbözõ "szemantikai állapotok" vonatkozásában értelmezett szemantikai tartalmat értjük ezalatt. Egy információ (pl. a vörösbegy madár) emlékezetbe idézése például részben a memóriában szimbólumok formájában tárolt ismeret megközelíthetõségének kérdése. A kognitív teoretikus számára a szimbólumok a tudás vagy vélekedés kiterjedtebb struktúráihoz tartoznak. Mint szimbólumok nem kevésbé "reprezentációsak", mint bármely más rendszer bármely szimbóluma. Fodor a kognitivizmus mottójának tekinti a "reprezentáció nélkül nem létezik komputáció" megállapítást. És ahogy a következõkben megmutatom, az antropológia és a társadalomelmélet kognitivistái interszubjektív reprezentációkról is beszélnek, mentális térképekrõl, agyunk mûködésének szótlan diagramjairól, és így tovább.

A kognitív szemlélet központi elképzelése, hogy a mentális reprezentációk strukturáltak és az elmemûködés e reprezentációk manipulációját jelenti. E fogalmak jelentõségének megvilágításához a kognitív kutatás két példaértékû darabját szeretném röviden ismertetni.

David Marr látáselmélete a vizuális percepció elemzésében fontos konszolidációs mozzanatra mutatott rá. A retina 160 millió fénypontból álló mezõt érzékel, mi ugyanakkor háromdimenziós tömbökbõl felépülõ szilárd világot látunk. Mi történik közben? A kezdeti inger és a végsõ eredmény közötti eltérés oly nagy, hogy már a folyamat elején felülrõl szervezõ tényezõk, így elõzetes ismeret beavatkozását kellene feltételezni. Marr azonban amellett érvel, hogy a látást szigorúan alulról szervezõdõ folyamatként kell vizsgálnunk, amennyire ez lehetséges. A számítógép-analógia kifejezett elfogadása mellett javasolt egy szakaszokból álló sort, melynek minden szintje jellemzõ bemenettel, algoritmikus feldolgozással, valamint kimenettel rendelkezik:

1. Az alacsony szintû látás szakaszában a bemenetet egy pontok sokaságára korlátozódó szürke retinális kép jelenti. A vizuális rendszer a fényerõsség változóira vonatkozó feltételezésekre hagyatkozva (pl. arra a feltételezésre, hogy az intenzitás változása határt jelöl) létrehoz egy kontúrokból, vonalakból, foltokból, határvonalakból és effélékbõl felépülõ új szerkezetet. Ezt a kimenetet Marr elsõ vázlatnak hívja.

2. Az elsõ vázlat bemenetét az agy orientációra, távolságokra, a mélység szakadozottságára és más elemi tényezõkre támaszkodó feltevések alapján az adott helyzetbõl látott lehetséges tárgy felületeinek nézõpontfüggõ háromdimenziós együttesévé alkotja. Ezt hívja Marr két és féldimenziós vázlatnak, mivel még nem rendelkezik a több nézõpontból látott tárgy valós háromdimenziós jellegével.

3. A két és féldimenziós vázlat az agy számára egy további szerkezeti kérdést is jelent: a két és féldimenziós vázlatnak megfeleltethetõk-e térbeli szimmetriatengelyek. Ha igen, felosztható-e ezen mintázat hozzávetõlegesen szimmetrikus részekre? Az emberi test perceptuális csontváza például felépíthetõ egyszerû geometriai testeket eredményezõ szimmetriatengelyek hierarchiájából – gömb és kúp a fejhez, hengerek a törzshöz, a karokhoz és a lábakhoz. Tehát ha a két és féldimenziós vázlat hierarchikusan részekre osztható, az agy a tárgy háromdimenziós modelljét fogja kidolgozni.

A vizuális rendszer csak a háromdimenziós modell kidolgozása után hív elõ magasabb szintû folyamatokat. Csak ebben a szakaszban veti össze a modellt elõzetes ismerettel, emlékekkel, várakozásokkal és más felülrõl szervezõdõ tényezõkkel.

Marr elmélete naturalista. A vizuális rendszer anatómiai és fiziológiai sajátosságait veszi figyelembe és úgy véli, hogy a rendszer "feltevéseit" az evolúció olyan környezethez alakította, melyben azok rendszerint érvényesek. Az elmélet konstruktivista is, minthogy kiemeli az elõzetes anyagok és a transzformációs szintek jelentõségét, valamint a vizuális rendszer célját, a környezet háromdimenziós tárgyainak percepcióját. Ide tartozik még, hogy Marr rá kíván mutatni, hogy a mentális reprezentáció strukturális és mûködési sajátosságai a tartalomtól bizonyos mértékben függetlenül is tanulmányozhatók; bármely komputációt megindító látható tárgy retinális képet fog létrehozni. Minden egyes szakasz szerkezeti transzformációt is jelent, melyet Marr értelmezésében korlátozott forrásokkal és opciókkal rendelkezõ algoritmusok hajtanak végre.48 Végül is a vizuális percepcióban e transzformációknak nagyon gyorsnak kell lenniük, így nem nagyon van más alternatíva.

Marr munkáját a jövõben kétségtelenül felülvizsgálják, talán érvényét is veszti, de a kognitív paradigma meglehetõsen fejlett példáját mutatja, annak ellenére, hogy a magasabbszintû gondolati folyamatok elenyészõ szerepet játszanak benne.49 A mentális reprezentáció egy másik szintjére irányul Jean Matter Mandler történetmegértés-elmélete, de Marr tanulmányaihoz hasonlóan ez is a struktúra és a feldolgozás fogalmaira épül.50

A központi premissza itt a séma fogalma.51 A séma egy fogalomra vagy kategóriára jellemzõ ismeretstruktúra. A vásárlás/eladás sémája például azt a struktúrát képezi, hogy az a fél, aki valamivel rendelkezik, ezt egy másik fél által ajánlott törvényes csereeszközre cseréli. A séma nem mindig határozza meg a fogalom szükséges és kielégítõ feltételeit. A séma rendszerint általános feltételek együttese. Ha minden más feltétel megegyezik tehát, a vásárlás és eladás az említett elemeket és kapcsolatokat foglalja magában. Ezenfelül a sémák prototípusokban, "legtalálóbb példákban" jelennek meg. A vétel és eladás prototípusa feltehetõen másik személytõl valamit készpénzzel, csekkel vagy hitelkártyával vásárló személy által lebonyolított tranzakció. A prototípus által megtestesített séma alapján változó helyzetek sokaságára alkalmazhatjuk ugyanazt a struktúrát. A vásárlási/eladási séma nem kevésbé érvényes arra a helyzetre, amikor a vásárló egy vállalat, illetve egy ország, amikor a vásárlás eredményeként két órára lehetõségünk nyílik egy mozielõadás megtekintésére, és amikor a csereeszköz arany, illetve kötelezvény. A kevésbé prototipikus esetek megértése a sémára jellemzõ összetevõk és kapcsolatok konstrukciója alapján történik.

Mitõl válhat képessé az olvasó vagy a hallgató egyszerû történetek megértésére vagy felidézésére? – teszi fel Mandler a kérdést. Az alulról szervezõdõ folyamatok szerepet játszanak ugyan, de korántsem magyaráznak meg mindent. Ahogy egy történetet értelmezünk és emlékezetünkben rekonstruálunk, a lényeges eseményekkel és mozzanatokkal foglalkozunk. A történet felszíni szerkezetét (szóhasználat, mondatszerkezet stb.) általában nem idézzük fel. A felülrõl szervezõdõ folyamatban ezért feltehetõen a szöveg szerkezetileg lényeges elemeit kivonatoljuk az ismerõs mintáknak megfelelõen. Mandler kísérleti kutatása azt bizonyítja, hogy a séma ebben a folyamatban lényeges szerepet játszik.52

Valószínû, hogy a vásárlás/eladás-szerkezethez hasonló sémák alapvetõ módon meghatározzák a történések felismerését és epizódokra bontását. Meglepõbb azonban, hogy Mandler és kollégái a narratívákra jellemzõ prototipikus sémákat állapítanak meg. Ezen "kanonikus történetek" szabályos rendben jelentkezõ meghatározott elemekbõl állnak: idõ és hely bevezetõ leírása, a történet kifejlése, amely felépülhet a szereplõk azonnali cselekvéseket elindító egyszerû reakcióiból, vagy a szereplõk összetett reakcióiból, melyek egy újabb "eseményszálat" indítanak el; de állhat más építõelemekbõl is. Ezek a hierarchikusan leágazó sémák várakozások strukturált együtteseként mûködnek, melyekbe az adott szöveg adatai beilleszthetõk. A sémák bizonyíthatóan elõsegítik a megértést és történetek sokaságát idézik fel. A sémát nem követõ, az epizódok között kauzális kapcsolatokat nem létesítõ történetek bizonyíthatóan nehezebben követhetõk és felidézhetõk. A legmeglepõbb, hogy a sémától eltérõ történetek rekonstruálására felkért személyek hajlamosak felülvizsgálni és a kanonizált formákhoz igazítani az eredeti történetet. Mindezt megerõsítik Mandler nemrégiben folytatott, felnõttekre és gyermekekre, különbözõ kultúrák más-más populációira kiterjedõ kísérletei is.53

A kanonizált történetet Mandler strukturált mentális reprezentációnak tekinti, mely elengedhetetlen a narratív szövegek megértéséhez. Úgy tûnik, hogy a sémák heurisztikus használatát feltételezi. A nézõ azon sajátosságokat választja ki a sémából, melyek legkézenfekvõbbnek látszanak az aktuálisan megoldandó feladat szempontjából (tehát a történet megértéséhez). Ha egy eset nem felel meg a kanonizált szerkezetnek, értelmezéséhez más stratégiákat kell igénybe vennünk.54

Elszórt próbálkozások után55 a tudósok a mentális reprezentációk elméletét egyre inkább kezdik a filmelméletben is alkalmazni. Julian Hochberg publikációk hosszú sorában javasolta azt a feltételezést, hogy a fizikai mozgás és a térkonfigurációk felismerése megkülönböztetõ vizuális sajátosságokkal rendelkezik. Amikor a filmrendezõ az épületet meghajló oszlopsorral kívánja ábrázolni vagy arra szeretne utalni, hogy valaki áthalad a termen, a filmvásznon megjelenõ utalásoknak azokat a megkülönböztetõ jellegzetességeket kell felvonultatniuk, melyek a nézõt a megfelelõ perceptuális következtetésre indítják.56 A látásnak ez a folyamata sajátos alakzatok, térbeli elrendezõdések és testi cselekvések sémáinak létét feltételezi "lelki szemeink elõtt". Természetesen a film alkotója különféle szándékokból kifolyólag félrevezetheti a nézõt, ez viszont ambivalens jelek használatát, illetve hasonlítási alapot nyújtó séma alkalmazását követeli meg.

Általánosabb értelemben másutt bizonyítottam, hogy a narratív filmek nem csak mentális reprezentációkat használnak fel események ábrázolásához, de történetileg kialakult konvenciókra is támaszkodnak, melyek sémákból és a megértést szolgáló eszközökbõl állnak. A klasszikus hollywoodi narratíva például több szempontból hasonlít Mandler "kanonikus történetéhez", és a nézõre bízza az események összefüggõ kauzális egésszé rendezésének feladatát. Ezzel szemben a "mûvészfilm" narrációs hagyománya arra ösztönzi a nézõt, hogy a teret, idõt és kauzalitást többértelmûként percipiálja, majd ezeket a szerzõi magyarázat, valamint az "objektív" és "szubjektív" realizmus sémái köré szervezze.57 Azt állítjuk, hogy a nézõi tevékenységet ilyen mentális reprezentációknak kell alátámasztaniuk ahhoz, hogy a filmek úgy épüljenek fel, ahogy azt teszik, és azokat a hatásokat keltsék, amelyeket keltenek.58

A továbbiakban feltehetnénk a kérdést, vajon az absztraktabb értelmezõ tevékenység is hasonló reprezentációk függvényének tekinthetõ-e. Egy megjelenés alatt lévõ tanulmányomban amellett érvelek, hogy a népi pszichológiai sémák (ahogy a személyiségsémák is) és egyes könnyen elsajátítható, megértést szolgáló eszközök egyaránt elõsegítik, hogy a kritikusok magától értetõdõ jelentéssel ruházzák fel a filmeket.59 Következésképp a kritikus problémamegoldó, akit az intézmény, melyhez tartozik, feladattal lát el. Ahogy egy keresztrejtvény megfejtéséhez mentális lexikonra és bizonyos konvenciók ismeretére van szükségünk, az alapvetõ tudásstruktúrák és folyamatok lehetõvé teszik a kritikus számára, hogy elfogadhatóan oldja meg a film interpretációjának feladatát. Mint minden intencionális cselekvést, a film "olvasását" is mentális reprezentációk közvetítik.

Társadalmi cselekvés

Abból a megfontolásból beszéltem általában inkább kognitív szemléletrõl, mint kognitív tudományról, mert ez utóbbi meghatározást teljes mértékben a pszichológia, a nyelvészet, a filozófia és a mesterséges intelligencia eggyéolvadt formájával szokták azonosítani. Rá szeretnék mutatni arra, hogy a kognitivista fogalmi keret további tudományokra, különösen az antropológiára és a társadalomelméletre is vonatkozhat. Ennek alapján a kutatók naturalista, konstruktivista magyarázatokat keresnek a mentális reprezentációk által közvetített társadalmi cselekvésre. Itt három irányzatot érdemes kiemelni.

Elõször is tanulmányozhatjuk, hogy a mentális reprezentációk hogyan teszik lehetõvé csoportok számára a kulturális élet megszervezését. A séma és a feldolgozás fogalmai önmagukban is interszubjektivitást foglalnak magukban: amennyiben a tudás közös társadalmi forrás, birtokosai e tudást feltehetõen hasonlóan strukturált módokon fogják elsajátítani, raktározni és használni. A mikronéziai navigációs rendszer egyszerre privát és közös, "a fejekben" és közös hagyomány részeként egyaránt.

A kulturális tudás sok fajtáját interszubjektív sémák, illetve "mentális modellek" szervezik.60 Robert Horton antropológus felvetette, hogy minden kultúra közös "elsõdleges elméletre" alapul, amely világunkat tartós, közepes méretû szilárd tárgyakkal rendezi be (az emberi méret százszorosánál kisebbekkel vagy egy századánál nagyobbakkal). A szóban forgó tárgyak közötti kapcsolatokat térbeli folytonosságuk, idõbeli szukcesszivitásuk, illetve a kauzalitás biliárdgolyó elképzelése határozza meg. A "másodlagos elmélet", így az érzékelhetõ világ mögött levõ vagy azon túli tudományos vagy vallásos elképzelés az elsõdleges elmélet sajátságainak analógiájából származik.61 Horton rámutat a "kulturális modellek", tehát a konkrét helyzetek megértéséhez alapot nyújtó sémák központi jelentõségére. Egyik antropológus az elme "népi modelljeit" tanulmányozta különbözõ kultúrákban, míg más kutatók az alanyoknak a villamosság és a vízmolekulák viselkedésérõl alkotott elképzelésében a biliárdgolyó-kauzalitás szerepét igazolták.62

Egyes kollektív reprezentációk a fent említett kontingens univerzálék alesetei. Eleanor Rosch és kollégáinak kutatása arra engedett következtetni, hogy különbözõ kultúrák strukturálisan hasonló kategóriákkal rendelkeznek. Elõször is a kultúra kategóriái nem rendelkeznek a formális logikára jellemzõ szükséges és elégséges feltételekkel: "homályosak", nem kölcsönösen kizárólagosak, és rugalmasak. A kategóriákat általában többé-kevésbé "jó" példák, prototipikus sémák reprezentálják. Így a mi kultúránkban a vörösbegy prototipikusabb madárnak tekinthetõ, mint a papagáj vagy a gólya. Mi több, Rosch és társai megállapították, ha rendszertani hierarchiában helyezzük el a kultúra kategóriáit, a középszintû kategória "alapvetõbbnek" fog látszani. Az állat és a vizsla közé helyezzük a kutyát, mely sematikus mintaként mûködik. Ilyesfajta alapkategóriákat azonosítunk legkönnyebben, mivel ez a gyermekek által megnevezett és megértett elsõ, és a nyelvi készletbe elsõként belépõ szint, valamint az ismereteink legtekintélyesebb hányadát szervezõ szint.63 A formális és specifikus kategóriákat késõbb sajátítjuk el.

A filmek alkotói és nézõi valószínûleg közös sémákat és heurisztikát használnak. Mandler kanonizált története közismert séma, és a filmi mûfajok is prototipikus sémák lehetnek.64 A filmkészítés történetének tanulmányozása, legalábbis részben, egyet jelent a filmek készítõi és a közönség által alkalmazott, a narratíva és a stílus alapjául szolgáló sémák vizsgálatával.65 (Újfent Gombrichra utalhatunk mint a mûvészet ilyesfajta megközelítésének legnagyobb hatású képviselõjére.) A közös tudásstruktúrák és készségek kutatása ugyanakkor nem hagyhatja figyelmen kívül azt sem, hogy a különbözõ sémák és jelentésképzõ stratégiák a közönséget faj, osztály, nem, illetve mûveltség tekintetében milyen nagymértékben megosztják. A filmek nézõire vonatkozó kutatások szerint a maszkulin és feminin viselkedés különféle csoportsémái megegyeznek a "személyes" nemiszerep-sémákkal.66 Hasonlóképp, a mûvészfilmek értelmezésére alkalmazott heurisztika közismertebb67, mint például a J. J. Murphy Print Generation címû filmjéhez hasonló avantgárd filmek által kívánt heurisztika68.

Talán maga a filmelmélet története sem más, mint intézményes mentális modellek története. A filmek interpretációja a sémák és a heurisztika kétségkívül viszonylag szûk készletére támaszkodik, melyet a kezdõk láthatólag elsajátíthatnak és – ezt másolva és kiterjesztve – a szakértõk alkalmaznak.69 Ugyanígy lehetséges a kortárs filmelmélet történetének mint ránk hagyományozódott sémák szüntelenül folyó felülvizsgálásának tanulmányozása. Megírhatnánk például a filmelméletben a tekintet történetét, merítve a hegeli úr és szolga dialektikájából; azon sartre-i tétel átdolgozásaként, mely szerint csupán abban az esetben létezem öntudatos szubjektumként, ha tudatában vagyok annak, hogy a másik tekintetének tárgyaként létezem; továbbá a lacani tétel átdolgozásaként, mely a másik pillantásának a szubjektum vágyát fenntartó szerepet tulajdonít; kiegészítve a 60-as évek végének feminista eredményeként felbukkanó feltételezéssel, mely szerint a nõ teste a férfi tekintete számára eltárgyiasított fogyasztási cikk (ahogy az 1968-ban közölt The Look is You címû cikk is taglalja).70 Más szóval tekinthetnénk a filmelmélet történetére oly módon, ahogy Gombrich összegzi a vizuális mûvészetek történetét, illetve ahogy bizonyos tudósok a tudománytörténetet tárgyalták71; eleven képek és metaforák megalkotásának, átdolgozásának, betáplálásának – intézményesült szándékoknak megfelelõen kidolgozott – folyamataként. Ha "a gondolkodás története modelljeinek története"72, a kognitív szemlélet ezen modellek társadalmi dimenziójának megértését kínálja.

A társadalmi kogníció tanulmányozásának egy másik vonulata azt vizsgálta, hogy a közös sémák és heurisztikák miként segítik elõ a fejlett készségeket igénylõ feladatok végrehajtását. Karl Lashley, a behaviorizmus elsõ jelentõs bírálóinak egyike negyven évvel ezelõtt megállapította, hogy a jó elõadást, például egy virtuóz zongoradarab eljátszását nem lehet pusztán inger-válasz párok segítségével magyarázni, mivel a zongoristának nincs ideje felfogni a második hangjegy lejátszása elõtt az elsõ hangzását.73 Úgy tûnik, virtuóz elõadók strukturálisan rögzítik a darabot és hagyják, hogy kezük automatikusan fusson végig az összefüggõ részeken. Ugyanez vonatkozhat a gépelésre és a kogníciót hatékony motoros tevékenységgel összekapcsoló fejlett készségekre is. Még korábban Tolman, Lev Vigotsky és A. R. Luria felfedezték, hogy az írástudatlan parasztok számára az eszközhasználat készsége helyettesítette a társadalom írástudó köreiben elõnyben részesített absztrakt kategorizációt.74

Lashley és Vigotsky kutatásai óta a pszichológusok és az antropológusok sok kultúrában tanulmányoztak készségeket: a thaiföldi fazekasságot, az alaszkai halászatot és a kaliforniai élelmiszer-vásárlást. Az eredményeket olvasva képet alkothatunk a hatékony emberi tevékenység csodálatra méltó rugalmasságáról. A feladatspecifikus igények szüntelenül formálják az alkalmazott kategóriákat és a felhasznált heurisztikákat. Az USA délnyugati részén élõ kovácsok összezavarodnak, ha a kutató azt kéri, "csoportosítsák" eszközeiket és így válaszolnak: "Milyen célra?" A kovácsolás anyagai valószínûleg készenfelhasználható, kevés munkával felhasználható és hulladék kategóriákba sorolhatók.75 A tejipari szállítók heurisztikus stratégiák alkalmazásával bonyolult aritmetikai komputációkat hajtanak végre, ideértve a kis tételeknek nagyobb, szabványos ládákba "kiszerelését".76 A szupermarketben a legtöbb vásárló a "legjobb vétel" problémáját legalább három különbözõ stratégia bevetésével oldja meg.77 Van valami mélységesen tiszteletre méltó az átlagember kreatív találékonyságában is, melyet alaposan elsajátított készsége gyakorlása közben mutat.78

A professzionális filmkészítésrõl nem áll rendelkezésünkre alapos etnográfiai tanulmány, bár Sol Worth és John Adair értékes elemzésben foglalta össze, hogy a navahók életének miként tették szerves részévé a filmalkotást.79 Érdemes lenne a forgatókönyvírók, a látványtervezõk, az operatõrök, az elõadómûvészek, a rendezõk, a szerkesztõk és más filmiparban dolgozók döntésmechanizmusait figyelemmel követni, figyelmet szentelve a munkájukat irányító hallgatólagos tudásszerkezetnek és heurisztikának. Ugyanígy megvilágítónak bizonyulhatna annak tanulmányozása is, hogy egyrészt a gyerekek hogyan sajátítják el a filmek és televíziós programok megértésének képességét (milyen kérdéseket tesznek fel, készségeik milyen sémákat és heurisztikát feltételeznek), másrészrõl a "kompetens nézõk" hogyan értelmeznek általános és szokatlan szövegeket, valamint a kritikusok hogyan ruházzák fel értelemmel a filmeket. Egy naturalista irányzatban ezekre a kérdésekre csak konkrét empirikus kutatással lehet válaszolni, melyet – talán mondani is szükségtelen – problémák és hipotézisek irányítanak. A kognitív szemlélet ezekre a problémákra összpontosít és ilyen hipotéziseket posztulál.

A társadalmi kogníció tanulmányozásában megállapíthatunk egy harmadik vonulatot is. Tételezzük fel, hogy a szándékos cselekvõk által végrehajtott cselekedetek a legkevésbé sem racionálisak. Lea cselekedeteirõl "gyakorlati szillogizmus" alapján teszünk kijelentéseket: Lea el szeretne érni valamilyen célt, s úgy véli, hogy bizonyos cselekedetek révén elérheti azt, majd a megtett lépések összhangban lesznek e vélekedésével. Némi korrekcióval ugyanezen gyakorlati szillogizmus alkalmazható intézmények intézkedéseire is. A társadalmi cselekvés bármely összefüggõ elmélete szabályként tételezi, hogy az alkalmazott eszközök a szándékolt célokhoz igazodnak. A pszichoanalitikus megközelítés például gyakorlati szillogizmust alkalmaz a normális viselkedés meghatározására, melyet tünetek kísérnek, nevezetesen ezek a leírások magát a tüneti viselkedést értelmezik úgy, mint az eszközöknek (tünetek) célokhoz (a vágyak ideiglenes kielégítése) rendelésének egy módját. A minimális racionalitást tekinthetjük szabályozó elvárások együttesének, melynek segítségével egyének és csoportok következtetéseket vonhatnak le a társadalmi cselekvésrõl.80

A minimális racionalitás elõfeltevése meglehetõsen összetett elméletekhez vezethet. Jellemzõ stratégia a "teljes racionalitás" valamely ideáltípusából kiindulni és bemutatni, hogy az együtthatók a cselekvõk preferenciáit hogyan fogják szükségszerûen korlátozni és átszervezni.81 Noha a játékelméletet gyakran azonosították a neoklasszikus gazdaságtan bizonyos változataival, egyes újabb marxista szociológusok racionális cselekvõ "mikroökológiai alapjait" mutatták ki. Jon Elster a játékelméletet alkalmazta82 annak bizonyítására, hogy a racionális és irracionális cselekvés elméletei központi jelentõségûek a tudományos marxizmus és John Roemer "analitikai marxizmusa" számára egyaránt83.

A racionális cselekvõre alapozott társadalomelmélet nem annyira a reprezentációk természetével, mint inkább társadalmi cselekvést eredményezõ feltételekkel és folyamatokkal foglalkozik. Egyes kognitív teoretikusok például arra kívánnak rámutatni, hogy a "hiányos racionalitás" bizonyos feldolgozási stratégiák révén magyarázható. Kahnemann és Tversky kutatásai arra utalnak, hogy a szerencsejátékos tévedéséhez hasonló érvelés hibái gyakran származnak a statisztikai példák szerepét elhanyagoló, színesebb és reprezentatívabb eseteket elõnyben részesítõ heurisztika követésébõl. Prospektusok egész napos lapozgatása után megfontoltan döntünk arról, melyik autót vásároljuk, de valószínûleg módosítjuk döntésünket egy csalódott tulajdonos panaszainak meghallgatása után.84

A racionális cselekvõre alapozott elmélet a filmteoretikusok számára sokféle inspiráció forrását jelentheti. A gyakorlati szillogizmus elemi sémáját használja a nézõ a szereplõk viselkedésének értelmezésében.85 Beszélhetünk a filmek készítõirõl mint intencionális cselekvõkrõl, ahogy azt Elsternél és másoknál is látjuk86, sohasem feledkezve meg arról, hogy ez csak szabályozó elv, és hogy bármely társadalomelmélet elõfeltételezi, hogy az intencionális cselekedetek nem-szándékolt következményekkel járnak. Ezenfelül, ha magukat a filmteoretikusokat is racionális cselekvõknek tekintjük, ez rávilágíthat bizonyos interpretációs hagyományok létrejöttének és állandósulásának folyamatára.87 Úgy vélem, a filmteoretikusokról is bizonyítható, hogy érveléseik során bizonyos egyszerûsítõ stratégiákat alkalmaznak. Kahnemann és Tversky munkája a heurisztikáról némi magyarázattal szolgálhat arra, hogy a Freud esettanulmányaihoz hasonló ragyogó és kézenfekvõ példákra támaszkodó pszichoanalitikus elmélet körül miért alakulhatott ki ilyen szerteágazó intellektuális vonzástér.

Elvontabban fogalmazva a racionális cselekvõ modellje alternatívája lehet azon elképzelésnek, hogy az ideológiák a tudatalatti folyamatok elrendezésével hoznak létre társadalmi lényeket. Noël Carroll kiemeli, hogy Marx "a gazdasági kapcsolatok tehetetlen kényszerítõ erejét" kulcsfontosságú tényezõnek tekintette a munkaerõ tõke nyomása alá vetettségében. Következésképpen a munkás kényszerû döntést fog hozni: "Mindennapi kenyerünk biztosításának szükségletére és a rendelkezésünkre álló társadalmilag elérhetõ eszközökre tekintettel mindössze racionális választás, egyszerû gyakorlati szillogizmus kérdése, hogy a munkás alkalmazkodik a kapitalizmushoz."88 Továbbá Marx úgy véli, hogy az ideológia a társadalmi alávetés oka, és a munkásosztály felszívta a kapitalista termelési mód "természetességét" az "oktatás, hagyomány és a megszokás" tényezõin keresztül89, melyek kultúraspecifikus kognitív fogalmakként megközelíthetõk az értelmezés számára.90

Következtetések

Tanulmányom igencsak befejezetlen marad. Nem terjed ki az esztétikában és a mûvészetelméletben91, különösen a zenei kogníció területén folytatott szerteágazó kognitív kutatásokra92. Alig érintettem a kognitív nyelvészeti kutatásokat, melyek pedig a megközelítés legtartósabb pillérét képezik.93 Nem tárgyaltam az érzelem kérdését, mely a kognitív kutatások számára talán a legfontosabb problémának tûnik.94 Viszont mindvégig megkíséreltem kifejezésre juttatni e szemlélet általános egységét és megközelítésének különbözõ szintjeit és irányait. Ily módon sok nézeteltérésre és vitára nem tudtam kitérni, és jelentõs kritikákat hagytam figyelmen kívül.95 Legsajnálatosabbnak azt látom, hogy nem érzékeltethettem az irányzat írásainak nagy részére jellemzõ szigort és humort.

A legtöbb filmelméleti mû abban a szellemben íródik, mintha más megközelítés nem is létezne, illetve mintha az elõdöknek pontosan azt nem sikerült volna megragadniuk, amelynek megfogalmazására kizárólag az illetõ elmélet hivatott. Továbbá a legtöbb elméleti fejtegetés merész magabiztossága azt sejteti, hogy itt a láthatáron a soron következõ Egyetemes Nagy Elmélet. A kognitivizmus keltheti ugyan Nagy Elmélet látszatát, mégsem az. Átfogó ismertetésemnél egy árnyalattal részletesebb elemzésben azt látnánk, hogy az egyes kérdések körül egymástól élesen elkülönülõ magyarázati modellek kristályosodnak ki. Még egy fokkal részletesebb kifejtés esetében már nem találkozunk olyan tételekkel, melyeket minden idesorolható teoretikus magáénak vallana. Lehet valaki szolipszista kognitív tudós, amikor a hangérzékelés problémáival foglalkozik, és körmönfont kultúrateoretikus, amikor a társadalmi rituálék mûködését vizsgálja. Ezen irányzat munkáinak egyik legnyilvánvalóbb üzenete az olyan különbözõ kutatási vállalkozások kezdeményezése, amelyek a Weltanschauungból közvetlenül nem származtathatók.

Legsajnálatosabb, hogy talán tévedtem, amikor kitekintésemben azt jósoltam, hogy a Kognitivizmus kiüti a nyeregbõl a kortárs elméleteket. Hogy tartsuk a helyes arányokat, azzal a bevezetõben megígért mondattal fejezem be, mely tudomásom szerint a kortárs filmelméletben példátlan kijelentésnek tekinthetõ.

Elképzelhetõ, hogy mindez, amit itt leírtam, elhibázott és haszontalan.

Ahogy a legtöbb elméletrõl ki is derül. A szerencsésebb elméletekben rejlik némi igazság és idõnként bizonyos mértékben hasznosnak bizonyulnak. Bizonyos pontig megvilágosító lehet az absztrakt érvelés, de felmérhetjük a kognitív szemlélet jelentõségét anélkül is, hogy feltérképeznénk, továbbfejlesztenénk, elmélkednénk róla, és közepes léptékû vizsgálatokban kipróbálnánk. Ha reménytelenül belezavarodunk, közben elkerülhetetlenül rábukkanunk új problémákra is, és egy ideig legalább fontos és izgalmas dolgokról elmélkedtünk.

Jegyzetek

* A fordítás alapja: Bordwell, David: A Case for Cognitivism. Iris 9 (Spring 1989) no. 9. pp. 11–40.

1 Vázlatomnak nem célja helyettesíteni a számtalan kiváló ismertetést, cf. Cohen, G.: The Psychology of Cognition. New York: Academic Press, 1983; Stillings, N. A.–Feinstein, M. H.–Garfield, J. L.–Rissland, E. L.–Rosenbaum, D. A.–Weisler, S. E.–Baker-Ward, L.: Cognitive Science: An Introduction. Cambridge MA: MIT Press, 1987; Gardner, H.: The Mind’s New Science: A History of Cognitive Revolution. New York: Basic Books, 1985; és Baars, B. J.: The Cognitive Revolution in Psychology. New York: Guilford, 1986.

2 Wedin, M. V.: Mind and Imagination in Aristotle. New Haven, CT: Yale University Press, 1988.

3 Holland, N.: The Brain of Robert Frost: A Cognitive Approach to Litterature. New York, Routledge, 1988.

4 A filmhez kapcsolódó legjobb bevezetõ a kognitív pszichológiában mind ez ideig Brooks V.: Film, perception and cognitive psychology. Millenium Film Journal 14–15. (1984). pp. 105–126. tanulmánya.

5 Freud, S.: The Question of a Weltanschauung. p. 622. In: Freud S. (trans. Strachey, J.): The Complete Introductory Lectures in Psychoanalysis. New York: Norton, 1966. pp. 622–646.

Freud fenntartja, hogy a pszichoanalízis nem annyira Weltanschauung, mint inkább tudomány, ebben pedig meglehetõsen empirikus: "Nincs más forrása a világról szerzett ismereteinknek, mint a megfelelõ körültekintéssel végzett megfigyeléseink intellektuális feldolgozása, amit más szavakkal kutatásnak hívunk." p. 623.

6 Még vitatott, hogy szükséges-e a pszichoanalízist feltétlenül metapszichológiának tekintenünk. Edelsonnál figyelemreméltó érvelést találunk amellett, hogy nem feltétlenül. cf.: Edelson, M.: Psychoanalysis, A Theory in Crisis. Chicago: University of Chicago Press, 1988.

7 Miller, G.–Galanter, E.–Pribram, K.: Plans and the Structure of Behavior. New York: Holt, Rinehart, & Winston, 1960.

8 Dreyfus, H.–Hall, H. (eds.): Husserl, Intentionality, and Cognitive Science. Cambridge MA: MIT Press, 1982.

9 A közelmúltban Fodor tárgyalta ezt a problémát: Fodor, J. A.: Psychosemantics: The Problem of Meaning in the Philosophy of Mind. Cambridge MA: MIT Press, 1987.

10 Brand, M.: Intending and Acting: Toward a Naturalized Action Theory. Cambridge MA: MIT Press, 1984; valamint Dennett, D. C.: Brainstorms: Philosophical Essays on Mind and Psychology. Cambridge MA: MIT Press, 1978. és Dennett, D. C.: The Intentional Stance. Cambridge MA: MIT Press, 1987. [Magyarul részletek Dennett, D. C.: Az intencionalitás filozófiája. (ford. Pléh Csaba, Pap Mária, Thuma Orsolya) Budapest: Osiris–Gond, 1998.]

11 Garver, N.–Hare, P. H. (eds.): Naturalism and Rationality. Buffalo, NY: Prometheus, 1986.; Goldman, A. I.: Epistemology and Cognition. Cambridge: Harvard University Press, 1986. valamint Kornblith, H. (ed.): Naturalizing Epistemology. Cambridge MA: MIT Press, 1985.

12 Dennett, D. C.: Out of the armchair and into the field. Poetics Today 9 (1988) no. 1. pp. 205–221.

13 Churchland, P. M.: Matter and Consciousness: A Contemporary Introduction to the Philosophy of Mind. Cambridge MA: MIT Press, 1988.

14 Fodor, J. A.: The Modularity of Mind. Cambridge MA: MIT Press, 1983. [Magyarul: Fodor, Jerry A.: Összefoglalás az elme modularitásához (ford. Gyõri Miklós). In: Pléh Csaba (szerk.): Kognitív tudomány. Budapest: Osiris–Láthatatlan Kollégium, 1996. pp. 197–207.] valamint Garfield, J. L.: Modularity in Knowledge Representation and Natural Language Processing. Cambridge MA: MIT Press, 1987.

15 Boden, M. A.: Computer Models of Mind: Computational Approaches in Theoretical Psychology. Cambridge: Cambridge University Press, 1988.; Haugeland, J. (ed.): Mind Design: Philosophy, Psychology, Artificial Intelligence. Cambridge MA: MIT Press, 1981.; Haugeland, J.: Artificial Intelligence: The Very Idea. Cambridge MA: MIT Press, 1985. valamint Johnson-Laird, P. N.: The Computer and the Mind: An Introduction to Cognitive Science. Cambridge, MA: Harvard University Press, 1988.

16 Fodor, J. A.: The Language of Thought. Cambridge: Harvard University Press, 1975. és Fodor, J. A.: Representations: Philosophical Essays on the Foundations of Cognitive Science. Cambridge MA: MIT Press, 1981.

17 Pylyshyn, Z. W.: Computation and Cognition: Toward a Foundation for Cognitive Science. Cambridge MA: MIT Press, 1984.

18 Rumelhart, D. E.–McClelland, J. L. and the PDP Research Group: Parallel Distributed Processing: Explorations in the Microstructure of Cognition I: Foundations. Cambridge MA: MIT Press, 1986.

19 Searle, J.: Mind, Brains, and Science. London: British Broadcasting Corp, 1984.

20 Gardner: The Mind’s New Science: A History of the Cognitive Revolution.

21 Lakoff, G.: Women, Fire, and Dangerous Things: What Categories Reveal about the Mind. Chicago: University of Chicago Press, 1987.; Johnson, M.: The Body in the Mind: The Bodily Basis of Meaning, Imagination, and Reason. Chicago: University of Chicago Press, 1987. valamint Jackendoff, R.: Consciousness and the Computational Mind. Cambridge MA: MIT Press, 1987.

22 A két újabb példát lásd Lakoff, G.: Cognitive semantics. In: Eco U.–Santambrogio M.–Violi P. (eds.): Meaning and Mental Representations, Bloomington: Indiana University Press, 1988. pp. 119–154. és Fodor, J. A–Pylyshyn, Z. W.: Connectionism and cognitive architecture: A critical analysis. In: Pinker S.–Mehler J. (eds.): Connections and Symbols. Cambridge MA: MIT Press, 1988. pp. 3–71.

23 Livingston, P.: Literary Knowledge: Humanistic Inquiry and the Philosophy of Science. Ithaca, NY: Cornell University Press, 1988.

24 Sullowaynél kiváló elemzés található errõl. cf. Sulloway, F. J.: Freud: Biologist of the Mind. London: Fontana, 1979.

25 A két kutatási program összevetését lásd Fabb munkájában: Fabb, N.: Saussure and literary theory: From the perspective of linguistics. Critical Quarterly 30 (1988) no. 2. pp. 58–72.

26 Visszatekintve, ezek az ígéretek talán egyszerû retorikai eszközök voltak a tudományellenes humanisták intézményesült tekintélyével szemben folytatott küzdelemben. Amint egy elmélet némi súlyra tett szert, a teoretikusok Barthes-tal oldalukon hitet tehettek a tudományosságálma mellett és visszatérhettek az irodalomkritikai gyakorlat központi eleméhez, az intuitív magyarázathoz.

27 Carroll összefoglalójában bizonyítja, hogy nem tették. cf. Carroll, N.: Mystifying Movies: Fads and Fallacies of Contemporary Film Theory. New York: Columbia University Press, 1988.

28 Nem szándékozom a konstruktivizmusnak rendszerint a realizmussal szembeállított episztemológiai jelentését használni. Mindössze a konstruktív következtetés vagy következtetésjellegû folyamat jelentõségére szeretnék utalni mentális tevékenységünkben. A jelen tanulmány szemlélete szempontjából szintén konstruktivistának tekinthetõ Ronald Giere konstruktív realistának nevezett elmélete is.

29 Bruner, J.: Beyond the Information Given: Studies in the Psychology of Knowing. New York: Norton, 1973.

30 Ellis, A.–Beattie, G.: The Psychology of Language and Communication. New York: Guilford, 1986.

31 Rock, I.: The Logic of Perception. Cambridge MA: MIT Press, 1983. Lásd továbbá Rock, I.: Perception. New York: Scientific American Library, 1984.

32 Johnson: The Body in the Mind; Lakoff, G.: Women, Fire, and Dangerous Things; valamint Piaget, J.: The early growth of logic in the child: Classification and seriation. In: Gruber H. E.–Vonäche J. J. (eds.): The Essential Piaget. An Interpretive Reference and Guide. New York: Basic Books, 1977. pp. 359–393.

33 Churchland, P. S.: Neurophilosophy: Toward a Unified Science of the Mind/Brain. Cambridge: MIT Press, 1986.; és Churchland, P. M.: Matter and Consciousness.

34 Lásd Tallis vonatkozó érvelését: Tallis, R.: Not Saussure: A Critique of Post-Saussurean Literary Theory. London: Macmillan, 1988.

35 Ezen érvelés egy változatát lásd Fodornál: Fodor, J. A.: Fixation of Belief and Concept Acquisition. In: Piattelli-Palmarini M. (ed.): Language and Learning: The Debate between Jean Piaget and Noam Chomsky, Cambridge: Harvard University Press, 1980. pp. 142–149.

36 Lakoff, G.: Cognitive semantics. p. 131.

37 Lásd Rose, Kamin és Lewontin vitáját arra vonatkozóan, hogy a biológiai folyamatok konstruktivista és interakcionista leírása hogyan cáfolja a népszerû szociobiológiát és más determinista irányzatok túlegyszerûsített modelljeit: Rose, S.–Kamin, L. J.–Lewontin, R. C.: Not in Our Genes: Biology, Ideology and Human Nature. Harmondsworth, England: Penguin, 1984.

38 Fodor: Fixation of Belief and Concept Acquisition.

39 Chomsky, N.: Knowledge of Language: Its Nature, Origin and Use. New York: Praeger, 1986.

40 Gombrich, E. H.: Art and Illusion: A Study in the Psychology of Pictorial Representation. Princeton: Princeton University Press, 1960. [Magyarul: Gombrich, E. H. : Mûvészet és illúzió. Budapest: Gondolat, 1972.]; Gombrich, E. H.: Illusion and Art. In: Gregory, R. L.–Gombrich, E. H. (eds.): Illusion in Nature and Art. London: Duckworth, 1973. pp. 193–243. [Magyarul: Gombrich, E. H.: Illúzió és mûvészet. In: Gregory, R. L.–Gombrich, E. H. (szerk.): Illúzió a természetben és a mûvészetben. Budapest: Gondolat, 1982. pp. 199–246.]; valamint Gombrich, E. H.: The Image and the Eye: Further Studies in the Psychology of Pictorial Representation. Ithaca: Cornell University Press, 1982.

41 Gombrich nyilvánvaló konstruktivizmusát – úgy tûnik – nem vették észre elemzõi. Akik konvencionalistának tekintik, gyakran zavarban jönnek azon, hogy a perceptuális folyamatok tudományos vizsgálati eredményeihez folyamodik. cf. Krieger, M.: The Ambiguities of Representation and Illusion: An E. H. Gombrich retrospective. Critical Inquiry 11 (1984) no. 2. pp. 181–184. Gombrich válaszát lásd: Gombrich, E. H. Representation and misrepresentation. Critical Inquiry 11 (1984) no. 2. pp. 195–201. Akik úgy vélik,

hogy a valós világ közvetlen adottságát feltételezi, figyelmen kívül hagyják, hogy a percepciót konstrukciónak tekinti. cf. Bryson, N.: Vision and Painting: The Logic of the Gaze. New Haven, CT: Yale University Press, 1983. És akik a természet–konvenció probléma egyértelmû eldöntését javasolják, Gombrichot zavaró módon kétértelmûnek fogják találni. cf. Mitchell, W. J. T.: Iconology: Image, Text, Ideology. Chicago: University of Chicago Press, 1986.

42 Bordwell, D.–Staiger, J.–Thompson, K.: The Classical Hollywood Cinema: Film Style and Mode of Production to 1960. New York: Columbia University Press, 1985. pp. 24–29.

43 Pellowski, A.: The World of Storytelling. New York: Bowker, 1977.

44 Brown, P.–Levinson, S. C.: Politeness: Some Universals in Language Usage. Cambridge: Cambridge University Press, 1987.

45 Fodor: The Language of Thought.

46 Kosslyn, S. M.: Image and Mind. Harvard: Harvard University Press, 1980.; Kosslyn, S. M.: Ghosts in the Mind’s Machine. Creating and Using Images in the Brain. New York: Norton, 1983.; valamint Shepard, R. N.–Cooper, L. A.: Mental Images and their Transformations. Cambridge MA: MIT Press, 1982.

47 Ezzel nem akarom tagadni, hogy egyes kognitív tudósok (pl. Dretske, F. I.: Knowledge and the Flow of Information. Cambridge MA: MIT Press, 1981.) a szemantikai információ magyarázata érdekében a Shannon–Weaver-modell felülbírálatára törekedtek. Lásd Fodornál: Fodor, J. A.: Information and Association. In: Brand, M.–Harnish, R. L. (eds.): The Representation of Knowledge and Belief. Tucson: University of Arizona Press, 1986. pp. 80–100.

48 Marr, D.: Vision. San Francisco: Freeman, 1982. pp. 106–111.

49 Valójában Marr munkáját gyakran tárgyalják a "vizuális kogníció" elemzéseként. cf. Pinker, S. (ed.): Visual Cognition. Cambridge MA: MIT Press, 1984.

50 Mandler, J. M.: Stories, Scripts, and Scenes. Aspects of Schema Theory. Hillsdale, NJ: Erlbaum, 1984.

51 Bartlett, F. C.: Remembering. A Study in Experimental and Social Psychology. Cambridge: Cambridge University Press, 1932.

52 Munkájának ismertetését lásd Fayolnál: Fayol, M.: Le Récit et sa construction. Une approche de psychologie cognitive. Neuchatel: Delachaux and Niestlé, 1985.

53 Mandler: Stories, Scripts, and Scenes. p. 50.

54 A történetsémákat az algoritmikus feldolgozás példáinak is tekinthetjük. Roger Schank, aki a mentális forgatókönyvek (mindennapos események, például az étteremben étkezés sémái) gondolatát bevezette, a történetmegértés mesterségesintelligencia-modelljeinek létrehozására törekedett. cf. Schank, R. C.–Ableson, R.: Scripts, Plans, Goals, Understanding. An Inquiry into Human Knowledge Structures. Hillsdale, NJ: Erlbaum, 1977.; Schank, R. C.–Childers, P.: The Cognitive Computer. On Language, Learning, and Artificial Intelligence. Reading, MA: Addison Wesley, 1984.; valamint Dyer, M. G.: In-Depth Understanding. A Computer Model of Integrated Processing for Narrative Comprehension. Cambridge MA: MIT Press, 1983.

55 Pryluck, C.: Sources of Meaning in Motion Pictures and Television. Ph.D. dissertation, Department of Speech and Dramatic Art, University of Iowa, 1973.

56 Hochberg, J.: Representation of Motion and Space in Video and Cinematic Displays. In: Boff, K. R.–Kaufman, L.–Thomas, J. P. (eds.): Handbook of Perception and Human Performance I.: Sensory Processes and Perception. New York: Wiley, 1986. pp. 44–59.

57 Bordwell, D.: Narration in the Fiction Film. Madison: University of Wisconsin Press, 1985. [Magyarul: Bordwell, David: Elbeszélés a játékfilmben. (ford. Pócsik Andrea) Budapest: Magyar Filmintézet, 1996.]

58 Branigan, E.: ‘Here is a picture of no revolver!’. The Negation of Images, and Methods for Analyzing the Structure of Pictorial Statements. Wide Angle 8 (1986) nos. 3–4. pp. 8–17.; Colin, M.: Comprendre l’évenément sportif à la télévision: L’exemple de la course cycliste. Mana 7 (1987) pp. 97–123.; valamint Younghouse, P.: Some Postulates About Film Comprehension as a Cognitive Process. Kézirat 1985.

59 Bordwell, D.: Making Meaning. Inference and Rhetoric in the Interpretation of Cinema. Cambridge: Harvard University Press, 1989.

60 Johnson-Laird, P. N.: Mental Models. Towards a Cognitive Science of Language, Inference, and Consciousness. Cambridge: Cambridge University Press, 1983.

61 Horton, R.: Tradition and Modernity Revisited. In: Hollis, M.–Lukes, S. (eds.): Rationality and Relativism. Cambridge MA: MIT Press, 1982. pp. 201–260.

62 Collins, A.–Gentner, D.: How People Construct Mental ?odels. In: Holland, D.–Quinn, N. (eds.): Cultural Models in Language and Thought. Cambridge: Cambridge University Press, 1987. pp. 243–254.; D’Andrade, R.: A Folk Model of the Mind. In: Holland, D.–Quinn, N. (eds.): Cultural Models in Language and Thought. Cambridge: Cambridge University Press, 1987. pp. 112–148.; valamint Gentner, D.–Stevens, A. L. (eds.): Mental Models. Hillsdale, NJ: Erlbaum, 1983.

63 Lakoff, G.: Women, Fire, and Dangerous Things. pp. 46–49.

64 Jenkins, H.: The Amazing Push Me/Pull You. A Cognitive Model of Comic Film Narrative. Wide Angle 8 (1986) nos. 3–4. pp. 35–44.

65 Bordwell, D.–Staiger, J.–Thompson, K.: The Classical Hollywood Cinema.

66 Crawford, M.–Chaffin, R.: The Reader’s Construction of Meaning. Cognitive Research on Gender and Comprehension. In: Flynn, E. A.–Schweickart, P. P. (eds.): Gender and Reading. Essays on Readers, Texts, and Contexts. Baltimore: Johns Hopkins University Press, 1986. pp. 3–30.

67 Bordwell, D.: Narration in the Fiction Film.

68 Peterson, J.: The Artful Mathematicians of the Avant-Garde. Wide Angle 7 (1985) no. 3. pp. 14–23.

69 Bordwell: Making Meaning.

70 Jaffe, N.–Dohrn, B.: The Look is You. In: Teodori, Massimo (ed.): The New Left. A Documentary History. Indianapolis: Bobbs Merrill. 1969. pp. 355–385.

71 Giere, R. N.: Explaining Science. A Cognitive Approach. Chicago: University of Chicago Press, 1988.; valamint Miller, A. I.: Imagery in Scientific Thought. Creating 20th Century Physics. Cambridge MA: MIT Press, 1986.

72 Jameson, F.: The Prison-House of Language. A Critical Account of Structuralism and Russian Formalism. Princeton: Princeton University Press, 1972.

73 Gardner, H.: The Mind’s New Science. pp. 12–14.

74 Luria, A. R.: Cognitive Development. Its Cultural and Social Foundations. Cambridge: Harvard University Press, 1976., valamint Vygotsky, L. S.: Mind in Society. The Development of Higher Psychological Processes. Cambridge: Harvard University Press, 1978.

75 Dougherty, J. W. D.–Keller, C. M.: Taskonomy. A Practical Approach to Knowledge Structures. In: Dougherty, J. W. D. (ed.): Directions in Cognitive Anthropology. Urbana: University of Illinois Press, 1985. pp. 161–174.

76 Scribner, S.: Thinking in Action. Some Characteristics of Practical Thought. In: Sternberg, R. J.–Wagner, R. K. (eds.): Practical Intelligence. Nature and Origins of Competence in the Everyday World. Cambridge: Cambridge University Press, 1986. pp. 13–30.

77 Lave, J.: Cognition in Practice. Mind, Mathematics and Culture in Everyday Life. Cambridge: Cambridge University Press, 1988.

78 Nyíri, J. C.–Smith, B.: Practical Knowledge. Outlines of a Theory of Traditions and Skills. London: Croom Helm, 1988.

79 Worth, S.–Adair, J.: Through Navajo Eyes. An Exploration in Film Communication and Anthropology. Bloomington: Indiana University Press, 1972.

80 Cherniak, C.: Minimal Rationality. Cambridge MA: MIT Press, 1986.

81 Ebben az össszefüggésben nemrégiben készült összefoglaló Hollis munkája: Hollis, M.: The Cunning of Reason. Cambridge: Cambridge University Press, 1987.

82 Elster, J.: Sour Grapes. Studies in the Subversion of Rationality. Cambridge: Cambridge University Press, 1983., valamint Elster, J.: Ulysses and the Sirens. Studies in Rationality and Irrationality. Cambridge: Cambridge University Press, 1984.

83 Roemer, J. (ed.): Analytical Marxism. Cambridge: Cambridge University Press, 1986. valamint Roemer, J. E.: Free to Lose. An Introduction to Marxist Economic Philosophy. Cambridge: Cambridge University Press, 1988.

84 Kahneman, D.–Slovic, P.–Tversky, A. (eds.): Judgment under Uncertainty. Heuristics and Biases. Cambridge: Cambridge University Press, 1982. valamint Nisbett, R.–Ross, L.: Human Inference. Strategies and Shortcomings of Social Judgment. Englewood Cliffs, NJ: Prentice-Hall, 1980.

85 Carroll: Mystifying Movies. pp. 210–211.

86 Bordwell, D.: Ozu and the Poetics of Cinema. Princeton: Princeton University Press, 1988.

87 Bordwell, D.: Making Meaning.

88 Carroll: Mystifying Movies. p. 85.

89 Idézve Carollnál: Carroll: Mystifying Movies. p. 84.

90 Lásd Arbib és Hesse kísérletét a közös társadalmi sémákként értelmezett ideológiai folyamatok tárgyalására: Arbib, M. A.–Hesse, M.: The Construction of Reality. Cambridge: Cambridge University Press, 1986.

91 Crozier, W. R.–Chapman, A. J.: Cognitive Processes in the Perception of Art. Amsterdam: North-Holland, 1984. valamint Turner, M.: Death Is the Mother of Beauty. Mind, Metaphor, Criticism. Chicago: University of Chicago Press, 1987.

92 Dowling, W. J.–Harwood, D. L.: Music Cognition. New York: Academic Press, 1986.; Howell, P.–Cross, I.–West, R. (eds.): Musical Structure and Cognition. New York: Academic Press, 1985.; Lerdahl, F.–Jackendoff, R.: A Generative Theory of Tonal Music. Cambridge MA: MIT Press, 1983. valamint Sloboda, J. A.: The Musical Mind. The Cognitive Psychology of Music. Oxford, England: Clarendon Press, 1985.

93 Erre példákat találunk a következõ mûben: Bever, T. G.–Carroll, J. M.–Miller, L. A. (eds.): Talking Minds. The Study of Language in the Cognitive Sciences. Cambridge MA: MIT Press, 1984.

94 Tekintélyes a kogníció és érzelem kapcsolatát tárgyaló mûvek száma, cf.: de Sousa, R.: The Rationality of Emotion. Cambridge MA: MIT Press, 1987. valamint Mandler, G.: Mind and Body. Psychology of Emotion and Stress. New York: Norton, 1984.

95 De lásd Coulter, J.: Rethinking Cognitive Theory. New York: St. Martins Press, 1983.; Cutting, J. E.: Perception with an Eye for Motion. Cambridge MA: MIT Press, 1986.; Dreyfus, H. L. – Dreyfus, S. E.: Mind over Machine. The Power of Human Intuition and Expertise in the Era of the Computer. New York: The Free Press, 1986.; Michaels, C. F. – Carello, C.: Direct Perception. Englewood Cliffs, NJ: Prentice-Hall, 1981.; Putnam, H.: Representation and Reality. Cambridge MA: MIT Press, 1988. valamint Russell, J.: Explaining Mental Life. Some Philosophical Issues in Psychology. London: Macmillan, 1984.