A futurizmus már sokak számára érdektelen.

Egyesek munkanélküli semmirekellõk szórakozását és csínytevéseit, mások egyszerûen csak szélhámosságot lát-nak benne, azok közül pedig, akik valamit vártak a futurizmustól, sokan csalódtak és már nem várnak semmit sem.

A "futurizmusfalók" (ahogy maguk a futuristák nevezték õket), azaz az összes olyan elõadó, akiknek témái a futurizmussal voltak kapcsolatosak, most azért foglalják el az elõadótermek katedráit, hogy a jelenkor más aktualitásából húzzanak hasznot, és a futurizmus lassan kimegy a divatból, ha ugyan ez idáig még nem ment ki.

Éppen most azonban, azok, akik komolyan fordulnak a futurizmus felé, összefoglalhatják kutatásaik eredményeit, elválasztva a "lényegest a lényegtelentõl" és meghatározva a futuristák mûvészeti törekvéseit.

Film és futurizmus?…

Emlékszünk még a képtelen futurista filmjátékra – Az átkozott tõrök –, s emlékezhetünk egy futurista cikkeire, melyek tele voltak a futurizmust felmagasztaló kiáltásokkal.

A futuristák között van egy nagyszerû… elõadómûvész, de sajnos nincsenek jó teoretikusok. Az ösztön és az intuíció vezeti õket és lehet, hogy egy kívülálló az elmélet terén hamarabb igazolja a futuristákat, mint õk saját magukat.

A filmben a futurizmus megfelelõ anyagokat találhat magának. Mit jelent azonban a futurista mûvészet? A gyakorlat alapján állapítjuk meg az elméletet, hogy aztán ezt a filmre alkalmazzuk.

A festészetben – megtört vonalak, rajzok egymásra halmozása – összefüggéstelen értelmetlenség helyenként logikus mozzanatokkal.

Az irodalomban – szavak, képek, metaforák bonyolult szerkezete – összefüggéstelen értelmetlenség helyenként logikus mozzanatokkal.

A futuristák a tartalom elsõbbségét hirdették a forma felett, de mivelhogy az ilyen tétel saját értelmetlensége miatt önmaga cáfolata – mind a mûvészetben, mind az életben ez lehetetlen –, szükség van a futuristák eszméinek helyesebb meghatározására.

A pszichológia elsõbbsége a logikával szemben – ez az õ eszméjük.

Le a logikával!

Az élet nem logikus, a modern élet különösen nem az – fogadjuk el az életet.

– Éljen a pszichológia!

Az élet kaotikus, az egyik benyomástól a másikhoz vet minket, s úgy, ahogy az élet, mi is egymásra fogjuk halmozni benyomásainkat anélkül, hogy egyesítenénk õket, hiszen az élet sem egyesíti, nem olvasztja a benyomásokat egybe. Ahhoz, hogy az élet kezei között ne váljunk végleg játékszerré, úgy teszünk, mintha mi is azt akarnánk, amit õ. Ha az életben nincs összhang, akkor miért harcoljunk ezért az összhangért, a harmóniáért azzal, hogy megpróbáljuk létrehozni azt a mûvészetben – hiszen ez csak fikció lesz. A mûvészetben mi még nagyobb diszharmóniát hozunk létre, mint az élet diszharmóniája. Az élet – anarchia, akkor mi méginkább anarchisták leszünk.

Plus royaliste que le roi! Plus anarchiste que la vie!

Innen tehát ezek az eltorzított, megtört geometrikus vonalak az emberi arcok helyett, innen a gondolatok szökellései, ahogy egyik összekuszált képtõl a másikhoz tartanak, ugyanabban a "rendetlen rendben", ahogy az csak az álomban történik.

Nem itt húzódik azonban a futuristák alkotóerejének határa.

Õk nem képesek, és soha nem is lesznek képesek, ahogy semelyik mûvész sem, arra, hogy teljességgel anarchisták legyenek. Anarchizmusukkal az életet szilárdítják. Õk élni akarnak és a maguk módján keresik az élet értelmét, s csupán ezért jutnak el a tagadásig. Csakhogy ez a tagadás – állítás!

És így szinte az összhang vásznán

téren kívül élt az Arc.

(V. Hlebnyikov, Tellér Gyula fordítása)

Ott sugárzó álomképként

A szigorú kékségben ragyogsz Te.

(A. Blok)

Hlebnyikov egy arcról beszél, Blok egy szépséges hölgyrõl, és mindketten ugyanarról – a szépségrõl. Egyikõjük még nem talált rá saját imádságos szavaira, a másik már igen, de nem jelenti-e ez azt, hogy az elsõnek is meg kell azokat találnia?

A film számára ugyanúgy érdekesek a futuristák által már használt mûvészi fogások, mint ahogy azok is, melyeket a jövõben kell megtalálniuk. A tagadás pólusától el kell hogy jussanak a már nem leplezett, nyilvánvaló állításig. Vagy helyesebben mondva, eljön a "forrásnak" egy olyan pillanata, amikor bekövetkezik a "megfagyás" – ahogy ez a víz forrásánál történik. A két pólus egyesül. A plusz és a mínusz ilyen egyesülése során azonban nem egy algebrai valami – a nulla – jön létre. A mûvész tagadó tudata és alkotóereje a mûvészetben egyesül majd.

Néhányan a futuristák közül pedig már ezen az úton járnak.

A film számára egyelõre csak a futurista festészet érdekes.

Nagyon sok ember számára ez a festészet még elfogadhatatlan, és az érdeklõdés felkeltése a futurizmus iránt talán "pusztába kiáltott szó", de a dolog elvégeztetett – tudjuk, hol az élet vizének forrása, az pedig, hogy a futurizmus a film számára az élet vizének valódi forrása, be fog bizonyosodni.

Mindenekelõtt azonban meg kell egyeznünk abban, hogy a film, amelyrõl egész idõ alatt beszélek, nem azt a filmszínházat jelenti, melyet a közönség látogatása kedvéért nyitottak meg. Képzeljük el, hogy a film ideális feltételek között létezik, hogy van lehetõség megfeledkezni a "közönségrõl", arról, hogy mit tart a tömeg elfogadhatónak vagy elfogadhatatlannak, hogy minden más kérdésnél inkább izgatnak bennünket a tiszta mûvészet kérdései. Akkor majd egységre juthatunk.

A mûvészetben az elsõ – a mûvész lelke.

"A mûvészet természet, melyet a lélek leplén szûrtek át" – nem szóról szóra, de értelemszerûen pontosan idézve Edgar Poe-t.

A mûvész elõtt álló feladat, hogy saját életérzését adja át a film kifejezõeszközeivel. S mi más, ha nem a filmi kifejezõeszközök jelentik a futuristák számára a lehetõséget, hogy teljességgel megvalósítsák mûvészeti eszméiket?

Az, ami a festészetbõl hiányzik – a dinamika –, jelen van a filmben.

S hiszen a futuristák éppen arról ábrándoznak, hogyan lehet minél teljesebben kifejezni a modern élet dinamizmusát, hogyan lehetne egyetlen tekintettel átfogni annak forgó örvényét.

Magától értetõdik, hogy ehhez a filmes technika magas fokú ismerete szükséges, ami talán a legnehezebb, hiszen sehol úgy, mint itt, nincs összekapcsolódva a technikai folyamat, a szó szûk és speciális értelmében, az alkotási folyamattal.

Ez idáig az impresszionizmus volt a mûvészet azon formája, amely képes volt átadni és megtestesíteni a modern kor élményeit. A futurizmus leváltja az impresszionizmust, mint annak folytatása.

Az impresszionizmus elve a szintézis létrehozása a véletlen segítségével – egyetlen részlet, egyetlen vonal kifejezi az egész kép lényegét, vagy néhány részlet, néhány vonal, melyek csupán a belsõ egységgel vannak kapcsolatban –, a forrással, amelybõl elõjöttek, a mûvész lelkével.

Nem alusznak, nem vesznek–adnak,

a fekete város fölött

a vak éjt jajjal hasogatva

húsvéti harangszó dörög.

Kit földbe sujtolt, afelett és

a bûz, a rothadás, halál,

a szenvedés felett a zengés

súlyosan száll – mióta már?

Minden felett, a menthetetlen

világ felett, mely oly silány.

S a bunda felett is, amelyben

voltál, azon az éjszakán.

(Lator László fordítása)

Tessék, egy példa az impresszionista szintézisre.

A mûvészi alkotásban túlsúlyba kerülhet ez vagy az az alkotói fogás. Valamely alkotói fogás túlsúlya alapján határozzák meg a mûvész modorát, majd stílusát. Blok modora és stílusa alapján – a legtisztább impresszionista.

A futurista alkotói fogások ugyanezt az impresszionista elvet követik, de már nem korlátozva azt logikai következetességgel.

Az irodalomban ez nem csupán a szintaxis tagadásában tûnik ki, hanem gyakran az etimológia tagadásában is. A festészetben pedig – az ép, az egységes rajz tagadásában stb.

Mindezek az elmélkedések, próbálkozások, hogy meghatározzuk a futurizmus formai lényegét, elsõ látásra teljesen terméketlenek, de ez koránt sincs így!

A filmnek szüksége van rá, hogy csatlakozzék a mûvészethez. S ha nem csatlakozik hozzá, akkor elõször mesterségesen magába olvasztva a mûvészet modern formáit, késõbb csupán újratermeli azokat.

Az esztétikai törvények az összes mûvészeti ágra nézve kétségtelenül közösek. Az elméleti kutatás képessége abban rejlik, hogy azokban a törvényekben, melyeknek a forma engedelmeskedik, mi útmutatást látunk arra vonatkozóan, milyen úton kell menni hasonló esztétikai értékek elérése érdekében.

A filmre szükség van a modern életben.

De nem csupán mint varietére, szórakozásra, hanem mint komoly mûvészetre. Ez utóbbivá a film akkor válhat, ha magába olvasztja a modern mûvészeti alkotások eljárásait, és a maga arcára alakítva teljesen önállóan továbbfejleszti azokat. A film modern kori jelenség. Modern mûvészeti alkotások létrehozásának módja pedig: az impresszionizmus és a futurizmus.

Csupán ez a két forma képes megragadni, ahogy ma mondani szokás, a "modern élet ritmusát". Az impresszionizmus módszerei átmenetek a futurizmus módszerei felé. A futurizmusban azonban még nem találtak rá arra, amire csak a jövõben fognak rátalálni, amikor a futuristák szélesebb alkotói feladatok felé fordulnak. Módszereik sok tekintetben mások lesznek akkor.

A filmnek át kell vennie a futurista formákat – ez a "halál vize" lesz, s mindenképp alá kell hogy vesse magát a futurizmus lényegének, a futurizmusnak mint életérzésnek – ez lesz az "élet vize".

A film köteles a mûvészetet szolgálni. Hogy olyan mûvészeti ággá váljon, mint például a festészet, a zene stb.

Ez pedig csak akkor fog bekövetkezni, ha a mûvészet modern formái – az impresszionizmus és a futurizmus – a filmi mûvészet eszközeivé válnak.

Jegyzetek

* A fordítás alapja: Futurism i kinematograf. Kino-Zsurnal (1915) nos. 13–14. pp. 74–77. Az I. G. kezdõbetûk feltehetõen Igor Grabar neves orosz mûvészettörténészt takarják.

Köszönjük Alekszander Trosinnak és Szilágyi Ákosnak az írás megszerzéséhez nyújtott segítségüket. (– a szerk.)