Robert Periąić
A zágrábi taxisok
(ZÁGRÁB) – Az utóbbi időben különös feszültség uralkodik a zágrábi utcákon,
sőt még fizikai leszámolásokra is sor került két üzleti szubkultúra, az
új meg a régi taxisok között. A régi taxisokat arról lehet fölismerni,
hogy, hosszú sorban, tétlenül vesztegelnek állomáshelyeiken, és haragosan
bámulják az új taxisokat, akiknek folyton van fuvarjuk, ugyanis összehasonlíthatatlanul
olcsóbbak. Mindeddig talán Zágrábban volt a legdrágább a taxi egész Európában,
a tarifákat egyetlen taxitársaság szabta meg, mely blokkolta a konkurenciát,
hogy aztán húsz évvel a szocializmus bukása után az utcán is megjelenjenek
a piaci törvények. Én egyáltalán nem tartozom a piac elvének hívei közé,
pláne, hogy manapság ott is bevezetik a piacgazdaságot, ahol semmiképp
sem lenne szabad (egészségügy, oktatásügy…), ám a taxisok ügye ideológiai
paradoxon, mondhatni, teli van történelmi félreértésekkel, a rendszerváltás
pedig másból sem áll.
A régi taxisok monopolhelyzete a szocializmusból maradt ránk.
Érdekes, hogy a régi rendszer utolsó maradványai éppenséggel a taxisofőrök,
akik már a szocializmusban „maszekok” voltak. Emlékezzünk vissza: a szocializmusban
a magánszektort igen szűkre szabták, a taxis azonban „vállalkozó” volt,
fehér holló, individualista, a saját gazdája. Mint maszek, nyíltan csodálta
a kapitalizmust meg a német autókat, melyeket büszkén vezetett, hisz ő
nyugatias free-lancer volt, nem pedig közönséges munkás a „társult munka
alapszervezet”-ből, aki fölött ott a főnök, a munkástanács meg pártalapszervezet.
A szocialista taxis mindezt megvetően lemosolyogta – hiszen ő nyugatias
polgár, éjszakai madár, aki a taxival közlekedő krémmel meg a külföldiekkel
társalog, szabadon érintkezik úgy a glamourral, mint az alvilággal, egy
kicsit az amerikai filmek szereplőihez hasonlít…
A szocialista taxisok egy kicsit mindenki fölébe helyezték magukat,
de azt persze elfelejtették, hogy ezt az önképüket éppenséggel a szocializmusnak
köszönhetik, s hogy a kapitalizmusban a taxis csupán sofőr, gyakran szegény
ember vagy emigráns. Mi több, lévén „maszekok”, a taxisok túlnyomó többsége
megvetette a szocializmust – a szocializmus ellenségének tartották magukat,
és sehogy sem esett le nekik a tantusz, hogy talán ők maguk is, úgy ahogy
vannak, a szocializmus termékei. Számtalanszor hallottam őket igazságuk
tudatában dühöngeni a szocializmusra, még a rendszerváltás utáni években
is szidták a szocializmus maradványait, mondván, hogy ezek a maradványok
az úttorlaszok, amelyek zavarják a mi rendszerváltó kapitalizmusunkat abban,
hogy „valóban nekilóduljon” („mint Németországban”). A kapitalista fejlődés
az ilyen taxisok véleménye szerint – s ebben nem voltak egyedül – nem jöhet
lendületbe mindaddig, míg meg nem szabadulunk a sok szocialista ballaszttól,
melyek csak púp a hátunkon, és visszahúzzák úgy a társadalmat, mint a gondolkodást.
Közben, mint mondtam, Zágrábban – és más horvát városokban is – a taxitársaságok
monopóliumhelyzetben voltak, és megakadályozták, hogy megjelenjen a piacon
a konkurencia. Miközben az egyszerű munkások rég a piacra lettek dobva,
a régi „maszekok” és antiszocialista élharcosok közös erővel, méghozzá
jó két évtizeden át sikerrel küzdöttek a piac ellen. Hát nem érdekes paradoxon
ez? Van rendszer ebben az őrületben? Talán van, amennyiben fölsejlik, hogy
a piac inkább az egyszerű munkások, semmint a maszekok sorsa. A munkásoknak
nincs hova lenniük, a maszekok viszont, ha tehetik, készséggel kijátsszák
a piacot, vagy azzal, hogy cégeik az állammal üzletelnek, vagy olyan monopolhelyzetet
teremtenek, mint a Microsoft. Azonban az öreg taxisok mégiscsak túlbecsülték
magukat – nem Bill Gatesek ők, sem tehetős bankárok, hogy saját érdekeik
logikája szerint dizajnírozhassák a világot, miközben másoknak a versengés
„objektív” törvényeit árulják.
Egyszóval a régi taxisok álma megvalósult. A kapitalizmus végül
bement az ő utcájukba is, s a néhai dölyfös maszekok – akik régen kicsit
jobbnak érezték magukat a többieknél, ezért meg is hagyták a régi árakat
– most a taxiállomásokon vesztegelnek, és dühösen bámulják az új, olcsó
taxisokat. Ezek az olcsó taxisok azonban már nem önálló maszekok, hanem
egy gazdának dolgoznak, egy vállalkozónak, akiknek több száz taxija van,
és a sofőrök az alkalmazottai.
Ezek az új taxisok egész másképp viselkednek, mint a régi maszekok.
Látszik rajtuk, soha eszükbe se jutott, hogy a taxizás valami hej de nagy
dolog lenne. Őbennük írmagja sincs a dölyfnek, nem gazdaként ülnek a taxiban,
nem mélyítik el a hangjukat, nincs bajszuk, nem fintorognak, nem úgy kommentálják
a politikát, mintha az aktorai lennének, ellenben szolgálatkészek, mint
afféle egyszerű, szerény sofőrök. Közönséges munkások ők, proletár taxisok.
A régi maszek taxisok megrökönyödve bámulják a proletár taxisokat,
mintha valamiféle Dorian Gray-tükörben pillantanák meg önmagukat.
Úgy látszik, senki sem sajnálja őket, és senki sem fogja a pártjukat.
RADICS VIKTÓRIA FORDÍTÁSA
Lettre, 91. szám
Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
|