Petri Tamminen:
Mi kell a férfinak?
Az első rossz karácsony
December 24. reggelén az étkezőasztal dugig van csetres edényekkel
és hozzávalókkal. A reggeli szendvicset állva kell befalni. A rajzfilmek
hangját elnyomja a porszívó zúgása. Mire végre újra hallanád, már nem érdekelnek.
A fenyőfa feldíszítését nyűgnek érzed, a régi karácsonyokat juttatja
eszedbe. A díszek horpadásokkal vannak tele.
A rokonok délután érkeznek. A sovány kis ajándékcsomagokat azonnal
felismered. A nagybácsik unatkoznak. A nagynénik a konyhapult mellé gyűlnek
beszélgetni: „A karácsonyi süteményt egy kicsit pihentetni kell, és meg
kell kenni, de nem túlzottan, mert akkor elázik.”
A templomba menet apa rossz autóba ültet. A zsúfolásig telt padokban
elfog a szégyenlősség. Az imádság utáni csendben az aprópénz kiesik a kezedből,
és a pad alá gurul. A rokonok lehajolnak, hogy felszedjék neked. Az oltár
mögötti ablakok úgy bámulnak rád, mint két óriási szem.
Az ajándékosztásnak sehogy nem akar végeszakadni. Anya és apa kibontják
az iskolában eszkábált ajándékokat, és köszönetképpen rád mosolyognak.
A nagybácsi nem kap semmit. Éberen figyeli, ahogy a többiek átadják az
ajándékaikat, megszemléli, ki mit kapott, és próbál vidámnak látszani.
A saját ajándékaid nem érdekelnek többé.
Az unokatesód csomagjából egy légpuska kerül elő. A bádogtartály dugig
van csodaszép töltényekkel. Úgy csillognak, akár a gyöngyök. Az egész kis
csapat kivonul az udvarra, hogy gyönyörködjön a lövésekben. Az unokatesód
az erdő felé céloz, és hármat lő. Aztán gőzölgő lehelettel mindenki beszalad
a házba. A kivilágított teremben az ember sajnálni kezdi a töltényeket
– most ott vannak szegények egyedül a sötét erdőben. Kedve lenne elmenni,
és megkeresni őket.
Az est hátralévő részében a család karácsonyi koncerteket néz a tévében.
Senki nem kapott társast ajándékba. Az unokatesóddal elkezdtek egy sakkjátszmát,
de a menet közepén egyszercsak észreveszitek, hogy valahogy mindkét király
le lett ütve. A nagypapa a kanapé végében szendereg, keze az arcán, fején
túl kicsi mikulássapka virít.
A csokoládé beleolvadt a papírba. Émelyítő ízét sokáig próbálod kimosni
a szádból, de még a fogmosás után is érzed.
A padlásszobában csend honol. Az égen sápadtan világít a hold. Egyáltalán
nem látszik rajta, hogy itt a karácsony. A paplan alatt hideg van. Az egész
egy csapásra elmúlik, mikor végre elnyom az álom.
Hokinézés közben
Az ember hokinézés közben érzi át legjobban a sorsát: dolgozol, hajtasz,
a játék jól megy, de aztán bekapsz egy gólt! A vereséget azzal próbálod
késleltetni, hogy az egyik székből a másikba ülsz: ha a szerencse a kanapén
ülve hagy el, átülsz a fotelba, ha a fotelben ülve, felállsz. A meccs utolsó
pillanatait egyedül kell végigszenvedned.
A vereség után az érzés nyilvánvaló: minden összeomlott. Sokáig nem
jön álom a szemedre. Az ellentámadások, és az elszalasztott lehetőségek
lassított felvételként nyilallnak beléd. A kapusválasztás nem hagy nyugodni.
A hajnali rémálmodban fáradt tagokkal próbálod kivédeni az ellenfél villámgyors
lövéseit, és összeszedni a hátad mögé passzolt korongot.
Reggel nekiláthatsz, hogy a saját életed apránként függetlenítsd a
hokitól. Az otthonod mit sem változott. A nap továbbra is felkel és lenyugszik.
A pénztárcádban is van még némi pénz. A függetlenség felemelő érzése járja
át a tested: én semmit sem veszítettem! De a szorongás néha még rád tör
a következő pár hétben.
Egy hónap elteltével felfedezed a vereség pozitív oldalait. A győzelmi
mámor hamar elszáll, a szoros vereségekre viszont még évtizedek múltán
is emlékszik az ember. A másodvonalbeli maratonisták és súlylökők a legszebb
győzelmük után általában felhagynak a versenyzéssel – energikusnak érzik
magukat, ugyanakkor elbizonytalanodnak: a váratlan siker arra sarkallja
őket, hogy leugassák az edzőt, elégessék az edzésterveket, és lemenjenek
a kocsmába, elgondolkodni. A vereség ezzel szemben egy esély az újrakezdésre.
Nem tesz elbizakodottá. Alkalmat ad rá, hogy az erkélyen vagy a munkahelyen
összegyűlve kiszomorkodd magad a többiekkel. Olyan élmény, melyből még
sokáig lehet meríteni.
A jégcsarnok lelátóin, a férfiak gyűrűjében a hokinézés nem olyan nagy
élmény. A tagjaid elzsibbadnak. Ásítanod kell. Végignézed a csarnok építészeti
megoldásait, végighallgatod a melletted álló handabandáját, végigállod
a sort a szünetben kolbászért. Az izzadt, fiatal férfiak cseresorában az
ember nem lát túl sok értelmet. Nem ismer rá bennük a saját sorsára.
Ugyanilyen elkeserítő lefesteni a hoki szépségeit dél-európaiak számára.
Csak bámulnak rád szótlanul, és nem értenek semmit az egészből. Az udvarias
finn megnézi néhány helyi futballsztár nevét, azokat ismételgeti a kocsmában
ülve, vagy a szálláson. Az emberek a nyakába borulnak, és mindenféle enni-
meg innivalót raknak elébe. A görögök lába nyomán csak úgy porzik az út,
mikor hazaszaladnak sörért meg fényképekért a válogatott meccsekről a hetvenes
évekig visszamenőleg. A finn kénytelen végigtanulmányozni ezeket egy vagy
két nevet ismételgetve, bár a nap csak úgy perzseli a feje búbját, lelki
szemei előtt pedig felsejlik a vakítóan fehér jég, a kék vonalak és a szép
csapatjáték képe.
Nagymama szeretete
Semmiből nem látszik, mit csinálhatott éppen a nagyi: az újságok stócba
rendezve, a rádió és a tévé kikapcsolva, a terítő elsimítva. Az étkezőasztalnál
coca-colát isztok, és mikróban megmelegített fornettis süteményt esztek.
Erről eszedbe jutnak a síszünetek, a szövőszék kattogása, és a tej hideg
csikarása a hasadban. A fehér falon elemes óra ketyeg. A nyugdíjasklub
svédországi kirándulásáról beszélgettek, közben a satnya növésű fenyősövényt
bámulod az ablakból.
A második pohár coca-cola után fel lehet állni, és szétnézni a lakásban.
A könyvespolcon ugyanazok a gyerekkorodból jól ismert könyvek sorakoznak
a nappaliban. Az üvegvázában tavalyi és tavalyelőtti karácsonyi képeslapok.
Az újsághalom átlapozása közben eszedbe jut egy jó beszédtéma, ettől megnyugszol.
Mikor a nagyi belép az ajtón, természetesnek tűnik leülni a kanapéra, és
beszélgetni vele. Mikor ő beszél, alaposan meg lehet figyelni a vonásait.
Egy óra múlva rácsaphatsz a térdedre, és azt mondhatod: „Nahát akkor…”.
Ettől azonnal olyan érzésed támad, hogy túl hamar indulsz el. De a mozdulatot
folytatni kell, kimenni az előszobába, felvenni a cipőt és a kabátot, megállni
az emeletes ház lakásának bejárati ajtaja előtt szerencsétlenül, teljesen
felöltözve.
Odakint fúj a szél. Nagyi alakja felvillan a harmadik emeleti ablakban.
Vidáman és barátságosnak tűnően kell tovasétálni.
Az autóban újra eszedbe jutnak nagymama mondatai, és a meg nem említett
dolgok. A kis utcácskákon át kivezetsz az országútra, aztán előre. Az útmenti
táj nem érdekel. Olyan, mintha az egész csak egy díszlet lenne, mely a
jelent mutatja be. Ami csak láthatatlanul lapul meg a díszletek között,
fölött és alatt, az a végtelen szeretet.
Utazás férfitársaságban
Takarítónőkbe, pincérnőkbe vagy a múzeum-shopokban ücsörgő eladólányokba
csak olyankor szeret bele az ember, ha a feleségével együtt utazik. Persze
az asszony ezeket az alkalmakat is tönkreteszi. A férfiember ilyenkor nem
mutatja ki csalódottságát. Inkább a fürdőszoba vizes padlója miatt fog
kiabálni. A vakáció utolsó napjaiban némán bámul a feleségére, miközben
ragacsos Sprite-os üvegeket emelgetnek a hotel bárjában.
De férfitársaságban az utazás felfrissít. A közös célok közelebb hoznak
egymáshoz és felbátorítanak. A jólfésült és csillogó szemű férfiak, akik
odahaza, a szülőfalujukban egyedül, szárnyaszegetten üldögélnek a táncesteken,
hirtelen sokkal feltűnőbb jelenséggé válnak, ha elutaznak. Ha ketten lépnek
be egy bárba, valaki biztosan melléjük szegődik, ha hárman, egy kupleráj
címét nyomják a kezükbe.
Egy jól sikerült út során a férfiak a tényleges csajozásig nem is jutnak
el: csak a sokat ígérő várakozás járja át őket. Terveik napról napra változnak,
menetrendjük nem tartható, az útvonaluk folyton módosul menet közben. A
lappföldi sziklahátságokon, a csillagos ég alatt a férfiak felsóhajtanak:
„Hú, de jó lenne most egy New York-i drogbarlangban üldögélni!” Ha úticéljuk
egy tengerparti üdülőhely volt, rögtön a landolás után leintenek egy taxit,
leutaznak vidékre, horgászni mennek a patakpartra; éjszaka egy frottírtörölközőn
nyomja el őket az álom. Ha városnéző túrára indultak, egy hétre a pályaudvar
kocsmájában ragadnak. A változatosságot a félkarú rabló biztosítja: naponta
háromszor keresik fel.
Utazáskor az ital szinte öltözteti a férfiembert. De tolmácsként, idegenvezetőként
és lelki tanácsadóként is kiváló útitárs. Ha útjuk során a férfiak meglátnak
egy kilátótornyot, vagy egy léghajót, egyből azon kezdenek gondolkodni,
hogy milyen lehet ottragadni tökrészegen. „Fura, hogy mindenről az jut
az ember eszébe, hogy milyen lenne ott tökrészegen!” mondja ki hangosan
a csapat legrészegebb tagja. Mindig ő teszi a legragyogóbb észrevételeket.
Az erdő közepén egy óriáskereket talál, a sivatagban pedig trafikot. A
lepukkant motelban ő az első, akinek feltűnik: „De hiszen itt még ágy sincsen!”
A többiek ekkor már vagy egy órája alszanak a padlón.
A férfiak végül minden út során a szaunában kötnek ki. Egy hét óta
most veszik le először a cipőjüket. A gőzben ülve átbeszélik az út eseményeit.
Utána csendben ülnek a pihenőpadokon. A hangulat kimerült és ihletett.
„A férfiak a nők rabszolgái” jelenti ki valaki a hosszú hallgatás végén.
„Persze” sóhajtja egy másik. „Pontosan” teszi hozzá a harmadik. Ezen egy
ideig elgondolkodnak. Aztán a negyedik mesélni kezdi: „Mikor úgy tizenkét
éves lehettem, a bátyám és a haverjai szinte istenek voltak a szememben.
Néha magukkal vittek flipperezni a benzinkút bárjába. Rendkívüli óvatossággal
nyomkodtam a gombokat, olyan szégyenlős voltam. A nagyok persze kinevettek,
amiért meg sem próbálom igazán. Soha sem bíztam benne, hogy egyszer ugyanolyan
jó játékos lehet belőlem, mint ők voltak. Nem is lett. De most úgy érzem,
mintha mégis egy kicsit olyan lennék, mint ők.”
PANKA ZSÓKA FORDÍTÁSA
Lettre, 90. szám
Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
|