Mint Mr. Smith érkezem az Ön ajtajához. A mint azt jelenti, hogy nem Smith a nevem. Az egyszerűség kedvéért mostantól ezt a nevet használom.
     Csöngetek és bemutatkozom.
     Azt mondom, hogy problémákat oldok meg.
     Mindenről sokat tudok.
     Mindent nem tudok.
     Nem vagyok orvos, és lélekgyógyász vagy pénzügyi szakember sem. Különösebben szélhámos és illuzionista sem. Nem küldök számlát, ha nem sikerül megoldani a problémát. Miattam nem kell tanulópénzt fizetnie. Amikor megjelenek az ajtajában, már megfizette.
 Nem hinné az ember, mennyi probléma lehet új és vidám Európánkban, az új Európában, amely képviseleti, átlátszó és közeli, amelyben a demokrácia alázatossá öleli az állampolgárokat, és amelyben az emberek nem fogják fel, hogy földrészükből Európa Nyrt. lett.
 Mindent elhitettek velünk, amit mondtak: amikor középső ujjat mutattak nekünk, azt akarták, hogy öt ujjat lássunk. Amputálhatták az egész kezet, mint George Orwell regényeit az Amazon Kindle-ből. Ezenkívül, ahogy Stanislaw Jerzy Lec írja: Aki a mi névmást használja, nem magára gondol.
 Mindez abban a helyzetben történik, amelyben a történelem már csupán egy üzleti koncepció; a demokrácia és a radikális kapitalizmus keresztezése. A történelem korábban a politika archeológiája volt.
 Európában meghalt a szellem, az anyag uralkodik.
 De Európa folyamatosan zsugorodik, a bombák egyre közelebb robbannak, embertömegek zárják körbe kapuinkat. A határokat megerősítik, a bankok és a politikusok saját, piszkos zsebükre játszanak. A határokon az ember nem emberekkel találkozik, hanem szenzorokkal, jelfeldolgozó algoritmusokkal és összehasonlító algoritmusokkal. Biometria, szem-, hang- vagy kézfelismerés, geometria. Orrhegy, szemszögletek, pupillák meg a szájszélek és a mérési pontok között létrejövő kis háromszögek jelzik a sorsodat. Arcforma, a száj és a szemek nagysága.
 Kapucnis arcok, betört kirakatok, lobogó lángok, gumilövedékek, vízágyúk, a tajtékos tengerben elsüllyedő, névtelen lények vad kiáltásai. Vigyázzatok, boldogok. Amikor az emberek népként kezdenek beszélni magukról, van ok aggodalomra a fal mindkét oldalán. A népek ugyanúgy gyűlölik a felszabadítóikat, mint a zsarnokaikat. A fal a perspektíva. Ha valakit táborba zártál, egy év múlva magad kerülhettél oda.
 Mivel nem voltam képes megoldani saját problémáimat, úgy döntöttem, másokéit kezdem kibogozni. Amikor az Ön ajtajánál vagyok, már felvette velem a kapcsolatot. Vagy valaki felvette, az élet. Hívatlanul nem jövök. Állok szolgálatára. Az a feladatom, hogy kellemessé tegyem az életét, lehetetlen dolgokra azonban nem vagyok képes. Legalábbis nem mindig. Nem vagyok mindenható, bár vágyakat váltok valóra, és bár a mindenhatóság relatív.
 Ön tudja, miért jövök. Az ok a szemében van. Amikor csöngetek, a baj már megtörtént, a hibát elkövették, a sors lecsapott. Ha úgy értékelem, hogy nincs remény, távozom és nem térek vissza.
 Gyakran tudok adni valamit: segítséget, igazságot, legalább azt az érzést, hogy rosszabbul is mehetnének a dolgok. Hiszen az életben mégis a problémák, a hibák, a tévedések a legérdekesebbek. Az élet tökéletlensége. Ezek piaci lehetőségek. Ezekkel kezdődik a dráma, a cselekvés.

Ha a mai embernek problémája van, gyors megoldást akar. Vedd el tőlem ezt a problémát, mondja. Megteszek minden tőlem telhetőt.
 Hiszek az egyenességben. Ugyanazokkal a szavakkal lehet jellemezni, mint Malte Laurids Briggét:  „Költő volt és gyűlölte a határozatlanságot.” Gyűlölöm a fölösleges passzokat, a korong tologatását. Rögtön kapura lövök.
 Nem áll rendelkezésemre algoritmus, az a módszer, amelynek segítségével a számítógépes program megkeresi a probléma megoldását. A játék hullámzik, megvannak a döntő pillanatai, de nem szabad túlbonyolítani. Hihetetlen gyorsasággal illan el a pillanat, az ünnepelt hőst megvetik, Austerlitz csak egy kőhajításnyira van Borogyinótól, a kő már a levegőben. Az érzelgősséget nem engedhetem meg magamnak, állandó mozgásban kell lennem. Nem törekszem semmi különösre, és ez segít, hogy szabad maradjak. Igyekszem világosan gondolkodni és kerülni a cinizmust, az egyén és a társadalom kereszttüzének legkézenfekvőbb villámhárítóját. Bevallom, nem mindig sikerül.
 Egészséges dolog boldogságra és jólétre törekedni, megszabadulni a szenvedéstől. Segítek ügyfeleimnek, hogy meglássák a lehetőségeket, amiket maguktól nem találnak. Végső soron ők is csak emberek, akik élni akarnak. Igyekszem vereségüket győzelemmé változtatni, veszteségüket pozitív energiává. Gyűlöljetek, mondom néha, és ők gyűlölnek. Bocsássatok meg, és kegyelem száll az ellenségükre.
 Gondolkodóba esnek annak hallatán, hogy egy olyan világban élünk, amelyben leginkább az a körülmény köt össze bennünket, hogy mindannyian eltűnünk, megszűnünk létezni.
 Igényesnek kell lennem, keménynek is. Megbocsátó vagyok. Sarkítanom és karikíroznom kell, hogy ügyfelem előtt megvilágosodjon a helyzete. Néha utólag kell befolyásolnom az események menetét, át kell írnom a történelmet, főleg ha méltánytalannak tartom a történteket. Ha Kekkonen törvénytelen fiára van szükség, megcsinálom.
 Az is előfordul, hogy embereket kell kinyomoznom, kapcsolatba lépni velük és ügyfeleimmé tenni őket. Nem is tudják mindig, hogy szükségük van a segítségemre. Máskor nekem magamnak van rá szükségem. Akkor tudom. Ha szükséges, prizma vagyok és mindent a nekem megfelelő az irányba török meg. Elgondolkodhatom azon is, hogyan közeledett nagyapám az ügyfeleihez, hogyan beszélt, hogyan nézett. Kétségtelenül jobban tudott bánni az emberekkel, mint a saját életével.
 Hogy gyűlöltem a homályosságot és a pontatlanságot, nem jelenti azt, hogy mindig magamra hasonlítottam, kész és változatlan lettem volna. Számításaim szerint huszonhét éves koromra érett meg a személyiségem, ami átlagosnak mondható. Ebben a korban válunk halhatatlanná, vagy folytatjuk az életet. Követtem el hibákat ezután is, de akkor már felelősséget vállaltam értük.

Egyedül lakom. Ez az egyetlen alternatíva. A magamfajta embert egyetlen nő sem képes túl sokáig elviselni. Már nincs igényem arra, hogy bárkivel is megosszam az ágyamat, hogy papás-mamást játsszak, hogy infravörös hősugárzót vegyek az erkélyre, melynek lobogó fényében lekuporodjak esti teám mellé és hallgassam az eső kopogását. Nem hiányzott, hogy krizantémot, veronikát vagy díszkáposztát tegyek az erkélyasztalra. Kezdődő prosztatapanaszok, egyre gyakoribb vizelési inger; elsőnek nem a nő jut az eszembe. Két házasság, néhány kapcsolat, számtalan futó kaland – tehát nem túl szokatlan történet egy korombeli férfi esetében. Utódom nincs, ami őszinte megelégedettséggel tölt el. Az egyik nő gyereket akart tőlem. Kutyát javasoltam neki, de ez nem felelt meg, mert túl nyilvánvalóan csak gyerekpótlék lett volna. Nem állítható ugyan, hogy minden cselekedetemet a legteljesebb felelősségvállalás jellemezte volna, valamiben azért sikeresnek érezhettem magam. Nem tudom, erkölcstelen ember vagyok-e, de sok ilyennel találkoztam.
 Utolsó kapcsolatom óta hosszú idő telt el, nem emlékszem pontosan, mennyi, de minden bizonnyal több hónap. Utolsó válaszom párbeszédünkben valami olyasmi lehetett, hogy a szex érett korban szerződés, és hogy a szerelem is az két felnőtt esetében.
 A párbeszéd a végén már elektronikus úton történt, és a jelek olvasásakor egyikünk sem igazán emlékezett arra, hogy mindkét oldalon emberi lény pötyögtette a szöveget. Az üzenetek kezdetben gyors, szenvedélyes kitörésekben követték egymást, majd lustább tempójú és hétköznapibb gondolatcserévé változtak.
 Az utolsó kérdőjelre már nem válaszoltam.
 Az emberek túl ritkán válnak el. Nem kisgyermekes szülőkre gondolok, hanem azokra, akik már lejátszották a meccset, akiknél üres a pálya; a keserűség és a megcsömörlöttség az otthonuk, akik a színfalak mögött kötelet tartanak egymás nyakán és várják, hogy történjen valami. A székek, amelyeken állnak, recsegnek. Ezek a párok gyakran más párokat is hisztérikusan őriznek, nehogy bárkinek is sikerüljön elmenekülnie a közös életfogytiglani átok szorítójából. Ha valaki kitör innen, soha nem látott dühben lesz része. Mások házasságának zátonyra futása kemény és személyesnek megélt emlékeztetés saját házasságuk nyomorúságára.
 Érettebb kori kapcsolatok esetében kellemetlen az évek számon tartása és emlékek produkálása. Lassan és kevés születik. A közösen elvesztett élet számít.
 A válást meg lehet szokni. Egy felnőtt élete emberek, válások, becsukódó ajtók, vonat- és hajóindulások, parti integetések sorozata. Elforduló hátaké.
 Rane és Briscilla megúszta ezt a szenvedést.
 Most főleg a televízió előtt töltöttem az estéket. Mogyorót ettem, pár kocka étcsokoládét néha hétvégeken, és két pohár enyhe ásványvizet ittam. Hozzávetőlegesen havonta fogyasztottam egy pohár chilei Tarapacát vagy spanyol Castillo Murviedrot, ilyen olcsó borokat, és talán évente öt alkalommal egy kupica brandyt vagy konyakot. Részegségre nem vágytam, az életem felhígult, mint az italaim és a szexualitásom.
 Gyakorlatilag minden dokumentumműsort felvettem és megnéztem: történelmit és hadtörténetit, bűnügyi eseteket, politikát, természetfilmeket. Olyan témákkal foglalkoztak, amelyek világosan és egyértelműen körvonalazódtak. Gyakran egészen konkrét monolitok voltak, mint a kínai Nagy Fal vagy Nelson Mandela. A sztálingrádi csatáról szóló dokumentumfilmet újra és újra megnéztem. Pontosan tudtam, hogyan történt minden: pokol a Volga partjain, mesterlövészek, páncélosok hengerlik le a kiéhezett és összefagyott katonákat a jeges sztyeppéken, a város romjai az ágyúk és rakétavetők okozta tűztengerben, kegyetlen harc egyik csontvázháztól a másikig, s végül a hadifoglyok véget nem érő sorai, Paulus tábornagy gúnárnyaka és fátyolos tekintete.
Feladtam az újságban egy hirdetést: „Problémák megoldása” és mobiltelefonszám – honlapom akkoriban nem volt. A hirdetésben említést tettem ťnyitottŤ társaságról, gondoltam, a szó bizalmat ébreszt. Lötjönen volt a cég kültagja, aki csak saját munkájával szállt be. Rövid időn belül ő lett a bétém csendestársa.
 Számtalan érdeklődést voltam kénytelen elutasítani: problematikus fák kivágása és a fatönkök szétdarálása, hóeltakarítás háztetőről, meztelencsigák és darázsfészkek elpusztítása, akut pénzhiány megszüntetése, sőt még kellemetlen anyós megzabolázása is. A csigák esetében azt javasoltam, adjanak nekik sört és sót, ez állítólag nem használt. Dobálják forró vízbe, folytattam, de erre már nem kaptam választ. Hamu alkalmazásáról az e lények elleni védekezésben akkor még nem hallottam; a hamuval állítólag olyan határt lehet húzni, amin a csigák nem képesek áthaladni.
 Kértek tőlem azbesztbontást, sövényvágást, archívum- és papírmegsemmisítést, veszélyes hulladék elszállítását, bélmosást, penész- és szagelhárítást, valamint kisállatok hamvasztását. Fogyókúrás szolgáltatásokat, magándetektív-munkát, különféle háztartási és gondozási szolgáltatásokat. Korrekciós beadványt adóbevalláshoz és szociális támogatási döntésekhez. Orosz hadifogolytáborokra vonatkozó információkat. Munkahelyi és iskolai agresszió kezelését.
 Új hirdetést adtam fel: ťKonzultációs segítség problémák megoldásáhozŤ. Az oktalan kapcsolatfelvételek döntő része abbamaradt. Hiszen nem vagyok én Winston Wolfe vagy Victor the Cleaner.
 Azért maradtak problémák is.
 A bűnügyeket, adóssági és peres ügyeket visszautasítottam. El kellett magyaráznom, hogy nem vagyok ügyvéd.
 Nem ezek voltak a legnagyobb problémák. A legnehezebb helyzetek azok voltak, amikor eltűnt családtagokat vagy rokonokat, ismeretlen apákat vagy külön utakra indult nagykorúakat kellett megkeresni, akiknek az eltűnéséhez nem kapcsolódott bűnügy. Ilyen eseteknél a rendőrség sem segített. Megtudtam, hogy a pszichiátriai kórházak még a közvetlen hozzátartozóknak sem adnak információt. Még olyan okmányokat vagy azok másolatait is vissza kellett küldenem, amelyek a keresett személy apaságát igazolták.
 Ha egy ember el akart tűnni, minden gond nélkül megtehette. Ilyen esetben nem jelentette be cím- és településváltozását, s az új lakcímét sem. Ha nem templomban vagy magisztrátusi hivatalban kötött házasságot, nem vált el, vagy nem fogadott örökbe gyermeket, akkor kimaradt a lakosságnyilvántartási rendszerből. Nem létezett.  
 Az Üdvhadsereg Keresőirodáját ajánlottam, amelynek az eltűnt hozzátartozók  keresése és a megszakadt kapcsolatok helyreállítása volt a feladata.
Ź Nekem is ott kellett volna jelentkeznem?
 Ki volt az én nagyapám?
 És én?
 Első munkafeladatom az volt, hogy megoldjam az élet befejeződésének problémáját. Egy magányos idős ember hivatott a halálos ágyához. Nem volt senkije. Azt mondta, fél. Én is. Azt mondta, sokat bűnözött. Én is. Egy hétig ültem az ágya mellett. Meghalt. Első megbízásomért nem nyújtottam be számlát. Mennyi arany is van családom elhunyt férfitagjainak gyűrűiben.
 Szív.
 Ha egy ilyen gyűrűt az ujjamra húzok, kezem egy gyermek keze.
 Az ő életük befejeződött.  
 Én élek.
 Az élet sokféleképpen fejeződhet be.
 Befejeződhet csendesen, ahogy a csónak a stég mellé siklik, gyakran azonban úgy fejeződik be, mint az érett korban történő ronda, rosszízű válás. Hova kerülnek a középkoruk végén elvált emberek, fekete lyukba, váróterembe, ahol csak egy ajtó van? Abban a korban, amikor már nem kapsz meg senkit és téged sem kíván senki.
 Olykor az élet egyszerűen csak darabokra hullik.
 Találkoztam ajtóban síró nőkkel, és olyanokkal is, akik már nem sírnak. Voltak köztük olyanok, akiket kizsigereltek a férfiak, és már használhatatlanná, szükségtelenné váltak. A férfi továbblépett.
 Emlékszem első válásomra.
 Mentem egyik helyről a másikra, ballonkabátom zsebében kis whiskysüveg. Az ereszekről csöpögött a harmat, úgy járkáltam, mint a napfényben párolgó reggeli köd. Új nőm volt. Nehéz volt a tél: eleredtek a könnyeim, akár a sebből feltörő vér. Végül keserűen erőtlenné vált a sírás, és úgy maradt abba, mint egy gyereknél, elfogyott.
 Nem bírta már egyikünk sem.
 De nem panaszkodom.  
 A problémákat ritkán lehet gyorsan megoldani, mint ahogy az sem segít, ha a nyomasztó karácsony után amilyen hamar csak lehet, már vízkereszt előtt, leszedjük a díszeket és a tűleveleit hullató fenyőfát kivisszük a szemetes mellé. A szekrény sötétjébe lökött dobozban a díszek tovább visítanak, még a nyár közepén is találunk tűleveleket, karácsonykor pedig még homokszemeket. A vállunk rázkódik.
 A befejeződés, a lemondás problémája; nehéz kérdés.
 Mi volt a legfontosabb az életben?
 Ha kevés lenne az idő, mit mondanánk a hozzátartozóinknak?
 Mit ismernénk be?
 Az ártalmatlan ölelést, a félhomályos előszobában kapkodva adott vagy meghökkenve kapott puszit?
 Örökös, kezdetektől fogva gyötrő ürességünket?
 Hiúságunkat?
 Indítékaink és cselekedeteink alávalóságát?
 Szerelmünket egy ember iránt, akinek ez a beismerés botrányos lenne?

Mondtam, hogy mivel nem voltam képes megoldani a saját problémáimat, úgy döntöttem, másokéit fogom megoldani.
 Továbbra is van előttem egy megoldatlan kérdés, amely olyan nagy, hogy életem meghatározó erejének érzem; központi égitest, ami körül minden forog. Önmagammal kapcsolatos rejtéllyé növekedett, és egy géppel írt, megsárgult papírlappá sűrűsödött.

    Kelt Helsinkiben, 1938. május 20-án
Tisztelt Schmidt Úrnak
Luostarinkatu 12 A 5. sz. lakás
Viborg

Vállalatunk nevében köszönetemet fejezem ki az Ön által küldött regénykéziratért, feltéve, ha jelen esetben a szó tulajdonképpeni értelmében vett regényről lehet beszélni.
 A ťFekete és vörösŤ című regényével kapcsolatosan elvégzett munkamennyiség jelentős.
 Olyan anyagokat gyűjtött össze, amelyeket időhöz kötött híreknek, szociális és politikai beszámolóknak, történelmi kalandozásoknak, férfiszempontú visszaemlékezéseknek, világirodalmi idézeteknek és az emberi lélek rejtett zugait vizsgáló pszichológiának tarthatunk.
 Szerepelnek az Ön kéziratában tengeri és szárazföldi viharok is, valamint cirkusz, fantázia és hókuszpókusz; mindezek számára nehéz viszonyítási alapot találni. A jövendőmondás is megmozgatta a gondolatait, igaz ugyan, hogy Nostradamusszal nem kelt versenyre.
 Azt írja, hogy kézirata családja és az Ön élettörténetének összegyűjtött bölcsességét, erejét és tudását tartalmazza. Regénye ezzel szemben számos összetevőt tartalmaz, melyet pusztán szórakoztató elemnek kell tartanunk.
 Említette továbbá, hogy kész elfogadni segítő iránymutatást regénye utolsó simításaihoz.
 Sajnos kénytelenek vagyunk csalódást okozni Önnek. Nagy munkájának egy széteső anyaghalmaz lett az eredménye, amelyben még a legszigorúbb összpontosítást követően is nehéz meglátni a fejlesztés irányát.
   Összességében megállapítandó, hogy még az irodalom nagy mesterei sem törekedtek arra, hogy egyetlen műben oldják meg az egész világ és az élet talányát.
 Egy finn író számára azt kellene nyomatékosítani általános zsinórmértékként, hogy a földön járjon és tanuljon meg kevéssel sokat mondani.
 Ezzel szemben az Ön regényében a külföldi irodalom és szellemi élet züllésének, pesszimizmusának és cinizmusának vonásai láthatók, amely semmi esetre sem növeli kiadónknak a regénye iránti érdeklődését.
 Kéziratát ezúton mellékelve visszaküldjük.

     Tiszteletteljes üdvözlettel
     Jalmari Jäntti
     Werner Söderström Részvénytársaság
     Bulevardi 12, H-ki
 

A kézirat maga eltűnt, mint Szentpétervár városa a régi történetben, vagy mint Pál nagyherceg költő fiának, Vlagyimirnak a harmadik versgyűjteménye, amely Oroszországban maradt ťbarátoknálŤ. Vagy mint XII. Károly csizmája, az, amelyik elveszett, a másik a moszkvai Történeti Múzeumban volt.
 Úgy járt nagyapám is, mint Szentpétervár; szelek és árvizek játékszerévé vált, elvesztette rangját, élete irányításának képességét, önbecsülését, vagyonát és erejét?
 Megvan-e még ez a kézirat, felbukkanhat-e  valahol, mint Lermontov költeményeinek ritka, részletes életrajzzal ellátott régi kiadása, amelyre száműzetésének színhelyén talált rá Vlagyimir, és amely alapján felvázolta Lermontov életéről, párbajáról és haláláról írandó verses drámájának tervét?
 Baráti kezekbe kerülhetett-e a kézirat?
 Politikai szempontból tűzveszélyes volt-e valamikor?
 Némán hevert-e évtizedekig valahol egy páncélszekrény mélyén?
 Valahol megbújt az igazság nagyapámról.
 Rólam.
 Mivel a kézirat elveszett, el kellett képzelnem, akár az eltűnt világot. Puszta álom volt ez, egy ösvény az égerfák árnyékában, fekete, sehová sem vezető csermely.
 Hol kezdődött?
 Hogyan?
 Ha a Sátánnál van, az nem fogja visszaadni.

        HUOTARI OLGA FORDÍTÁSA