A tanári szobában hárman ültek. Felálltak, és üdvözlésképpen kezet nyújtottak. A két hölgy tanárnőnek tűnt: visszafogottnak és okosnak látszottak. Az idősebb egyenes szárú nadrágot és galléros blúzt viselt, haja göndör, akár a vattacukor, a fiatalabb pedig farmert és csíkos pólót. Jyri úgy tippelte, ő lehet az irodalomtanár: a kinézete kevésbé volt hivatalos, sőt, szinte bohémnek hatott. Ezt a feltevést ceruzaformájú fülbevalói is megerősítették.
A férfiról inkább egy kiöregedett porszívúügynök jutott eszébe: a haja hátrazselézve, és olyan kövér volt, hogy majd szétrepedt. Éppen elejtette a tollát. Megpróbált lehajolni érte, de ez nem bizonyult egyszerűnek. A bal lábával kitámasztotta magát, és lóbálni kezdte a testét. A negyedik kilengésre sikerült felcsippentenie a tollat. A hajlongástól a fél feneke kibuggyant a nadrágból. Egy kamionos mosolyt eresztett meg a hölgyek felé, végül ide-oda dülöngélve feljebb rángatta a nadrágját. Az akrobatikus bemutató alatt mindenki csendben figyelt. A sikeres nadrágigazítást követően az embernek az az érzése támadt, hogy az előadás tapsot érdemel.
- Ahhoz képest, hogy már augusztus van, elég meleg az idő odakint – mondta Jyri.
A hölgyek bólogattak és mosolyogtak.
A nagydarab férfi mormogott valamit a klímaváltozásról, és kisétált a szobából. A hölgyek is felálltak, és követték a példáját.
Az étkező szürke bakelitasztalán sonkás-paprikás szendvicsek voltak sorba rakva, egy termoszban pedig kávé is ki volt készítve. Csészék helyett az iskolai bádogbögrék sorakoztak. Az igazgató már az étkezőben várakozott. Egy csomó papír és írásvetítő-fólia volt a kezében.
- Hmm, Sirpa szépen megterített. Vegyetek egy szeletet, aztán lassan vágjunk bele – mondta.
Az igazgató a felvételi beszélgetés során elmesélte neki, hogy annak idején a vadon szépsége miatt jött Lappföldre. Jyrinek erről az jutott eszébe, hogy sok művész azért jött Lappföldre, hogy megtalálja önmagát, egy részük azonban végül minden bizonnyal inkább elveszítette magát itt a vadonban. Jyrinek bármelyik megoldás megfelelt.
- Nos hát, mindannyian ismerjük egymást, de Jyri új nálunk, úgyhogy talán tartsunk egy rövid bemutatkozó kört. Elkezdenéd, Jyri?
Jyri a többiekre pillantott. Mindenki őt nézte, és várakozóan figyelt. Megköszörülte a torkát, és belevágott:
- Jyri Hartikainen vagyok, Tuusulából jöttem. Illetve nem egyenesen onnan, hat évig Jyväskyläben tanultam. Mit is mondhatnék még…
- Mesélj a hobbidról – bíztatta az igazgató.
- Hát, írogatok az asztalfióknak, és szeretek fényképezni. A filmeket is szeretem.
- Igen, és Jyri a vadon fia, az apja pedig Lappföldről származik. Van még valakinek kérdése?
A férfi, aki az imént megmutatta a fél fenekét, a tollát kattogtatta; úgy tűnt, elmerült a gondolataiban.
- Lappföld melyik részéről? – kérdezte aztán érdeklődve.
- Hát… izé… északról – mondta Jyri.
Arca kipirult, fülében a vér zúgását hallotta. Minek is kellett neki megemlíteni az apját az igazgatónak? Aztán… méghogy a vadon fia?! Gyerekkorában néha elment gombászni, és egyszer horgászni is a nagybátyjával. A horgászásnak akkor szakadt vége, mikor Jyri horgára akadt a világ legrondább szörnyetege, melyet aztán egyikük sem mert leszedni róla. A halhatározóból kiderült, hogy az űrlény valójában botos kölönte volt.
- Jyri tehát a negyedik-hatodik osztályfőnöke, illetve művészeti ismereteket tanít. Menjünk tovább. Maija következik, aztán sorban.
A göndörhajú Maija a nyaklánca fagolyóit morzsolgatta.
- A vezetéknevem Aikio és… és a hobbim a kézimunkázás, és van egy kutyám. Hát ennyi, ja, és angolt, svédet és németet tanítok.
Az igazgató bólintott, és hozzátette még, hogy Maija pályaválasztási tanácsadóként is dolgozik az iskolában. Aztán kezével a másik nőre mutatott.
- Aino Ylirieso vagyok, irodalomtanár. Tájképeket festek, és van egy kutyám, egy labrador. Azzal szoktam néha  kirándulni menni.
Az igazgató bólintott, és a még mindig a golyóstollát pattogtató férfi felé fordult. Az igazgató köhintett, a férfi pedig elkezdte.
- Markku vagyok, és történelmet, meg állampolgári ismereteket tanítok, föld- és erdőgazdálkodást, hittant, biológiát, földrajzot, egészségtant, közgazdaságtant és háztartástant. Semmit nem hagytam ki? És van egy kopóm.
Az igazgató még hozzátette, hogy Markku az iskola mindenese. Markku büszkén bólogatott a titulus hallatán. Aztán az igazgató maga is bemutatkozott, elmondta, hogy neki is van kutyája, és hogy a csapatból ma hiányzik a tanári kar két további tagja: a matektanár és a gondnok, aki technikát is tanít. Ezután bekapcsolta az írásvetítőt. Az izzó kiégett, úgyhogy elment újat keresni.
Jyri a telefonjára pillantott. Anya próbálta hívni, üzenetet is küldött. Jyri szinte az orrában érezte a kórházszagot, mintha egy hideg kéz ragadta volna meg, valahonnan belülről. Anya azt írta, nem fáj semmije, az új műtéti heg elkezdett begyógyulni, de a kemoterápiás kezelés miatt hányingere van. A rövid üzenet tele volt helyesírási hibákkal. Jyrit kirázta a hideg. Úgy érezte, mintha anya most vette volna ki a fürdővízből. Szeretett volna a kapucnis törölközőbe burkolózni, elképzelte, milyen lenne anya melléből szopni a tejet. Minden korttyal jobban érezné magát. Anyának már mindkét mellét leoperálták.
- Arra gondoltunk, esetleg átvehetnéd az audiovizuális feladatokat.
Jyri összerezzent. Az igazgató állt mellette, és az írásvetítő izzóját felé nyújtotta.

9.
- Kapcsoljuk be a rádiót, kiválaszthatod az állomást – mondta Jyri.
Bekapcsolta a készüléket, és csavargatni kezdte a csatornaválasztó gombot. Először csak zizegés hallatszott, aztán bejött egy csatorna: „… ez a finn menyecske csak ródlizik és ródlizik. A hó jól csúszik, vaxolni se kell. Kukac pont com. Felnőtt játék…”
Jyri újra megnyomta a rádió gombját.
- Ez nem volt megfelelő, keressünk egy másikat.
Lenne a kocsit vizsgálgatta.
- Ez milyen autó? – kérdezte.
- Ez egy francia szépség, egy Rrönó – válaszolta Jyri, megpörgetve az err-t.
Jyri pár évvel ezelőtt vette olcsó Renault-ját a tuusulai Number1 Autókereskedésben. Egyébként minden rendben volt vele, csak a ventilátor zúgott úgy, hogy kiabálni kellett, és a rádió hangerejét kellett újra és újra felcsavarni. A levegő úgy vágott az ember arcába, mint egy szélgenerátorban, és kiszárította a szemet. A kereskedő adott egy napszemüveget is a kocsi mellé grátiszba, és azt mondta neki, hogy ha ezt felveszi, nem zavarja majd a hideg szél, ráadásul rejtélyes külsőt is kölcsönöz. Az eladó szerint a francia kocsik olyan szeszélyesek, mint a nők. Kisfiúk nem boldogulnak velük, de a férfiak becézgetést és kényeztetést kapnak tőlük.
- Salme boltja után majd le kell fordulni – mondta Lenne.
Jyri bekapcsolta az indexet, és felkészült a kanyarodásra. Előttük egy épület állt, amely valaha bolt lehetett. A falragaszok leszaggatva, a kirakatban elszáradt muskátlik.
- Már régóta zárva van? – kérdezte Jyri.
Lenne úgy nézett rá, mint egy háborodottra.
- Dehát nyitva van az, mint mindig.
A rádióban elkezdődtek a hírek: a lappföldi erdőkben idén több thaiföldi munkás dolgozik, mint valaha, karácsonyra pedig rekordszámú turistát várnak, közölték.
Mikor a híreknek vége lett, Jyri egy kicsit lehalkította a rádiót. Csendben haladtak. Jyri azon gondolkozott, hogy egy tanárnak mennyire ajánlatos haverkodni a diákjával. Elveszítené az autoritását, ha túl jól ismernék egymást? Az aszfaltozás véget ért, az út kátyús földúttá változott. A kocsi csak úgy zötyögött a tankcsapdákban.
Lenne megköszörülte a torkát, és megkérdezte, hogy szeretné-e a tanár úr megtudni, hogy mi történt, mikor Salme boltjába egyszer betévedt egy turista.
- Kenyeret kért, de a cipó nem felelt meg neki, mindenképpen lyukas rozskenyeret akart.
- Várj csak! Itt kell elkanyarodni?
- Csak tovább egyenesen. Még menni kell egy darabig.
- Igen, bocsánat. Folytasd csak!
- Hát Salme elővett egy lapp vadásztőrt, oszt átdöfte a cipón. Kivágott egy lyukat, oszt azt mondta, hát tessék, a lyukat is becsomagoljam?
Jyri elnevette magát. Az út szélén csenevész fenyőfák nőttek, és csak ment és ment tovább, vég nélkül. Jyri már az iskoláról is azt gondolta, hogy a világ végén van; pedig az még semmi sem volt ehhez képest.

- Ott, a kanyar után – mondta Lenne.
Egy nagy, simára gyalult kerítés következett, amely mellett egy kétemeletes sárga faház állt, az udvar végében egy fészer látszott. Lenne előre ment, megkérte Jyrit, hogy várjon egy kicsit odakint. A ház és a fészer között kifeszített futóláncra kötve egy lapp terelőkutya ugatott. Az udvaron különböző gépek és alkatrészek hevertek szanaszét: két motorosszán és két quad, valamint a hozzájuk illő pótkocsik, egy horpadt platós kisteherautó, meg egy dzsip.
A házból egy harminc-körüli nő lépett ki. Lábán gumicsizma, rajta farmer és perui kapucnis pulcsi. Hosszú vörös haja lófarokba volt fogva, és előre volt vetve a bal vállára. Hunyorgott, mivel a nap a szemébe sütött, bal kezét árnyékolásképp a homlokához emelte.
- Lenne már elmesélte, hogy ön az új tanár – mondta, és a kezét nyújtotta.
- Így van, Jyri Hartikainen vagyok.
- Marianne Korhonen.
A nő keze kicsi volt, és kellemesen meleg. Egyáltalán nem úgy nézett ki, mint amilyennek Jyri egy rénszarvastenyésztő feleségét képzelte. Inkább olyan volt, mint akivel az egyetemi bárban, koncert után ismerkedik meg az ember.
- Nocsak, az önkormányzat spórolni kezdett, hogy a tanárnak kell hazafuvarozni a gyerekeket?
- Nem egészen, csak egy kis megbeszélni valónk akadt Lennével, így lekéste az iskolataxit.
A nő elfordította a fejét, közben megszorította a lófarkában a hajgumit.
- Már az első nap kezdődik? Tavaly tavasszal szinte minden nap büntetésben volt. Azt reméltem, egy férfi tanárral talán könnyebb lesz.
- Hát, ez most csak egy kis megbeszélés volt. Maradjunk ennyiben.
Jyrit zavarba ejtette a nő szépsége, nem tudta, mit mondjon, próbált a környezetből témát keresni.
- Mekkora karám van itt, milyen állatokat tartanak?
- Vaddisznókat.
- Vaddisznókat?
- Igen, kábé húsz darabot. Persze a rénszarvasok a fő bevételi forrásunk, a disznók inkább csak azért vannak, hogy legyen mit csinálnom, míg a férjem a vadont járja. Jöjjön csak, nézze meg!
- Hát, nekem most inkább…
A nő nem hagyott választási lehetőséget, elindult a kerítés melletti féltető irányába; Jyri pár lépéssel lemaradva követte. A nő feneke lágyan ringatózott járás közben.
- Nézze csak ezeket! – mondta a nő.
A csíkos kismalacokra mutatott. Az oldalán heverő anyjuk csecseire tapadtak. A nő az ölébe vette a legkisebb plüssállatkát, és Jyri felé nyújtotta. A kismalac fekete, nedves orrával szimatolt, gombszeme fölött hosszú szempillák sorakoztak. Visított, és a lábával úgy kapálózott, mintha futni akarna a levegőben, bekapta Jyri ujját, és szopogatni kezdte. Jyri elhúzta a kezét, de a malac nem akarta elengedni. Jyri zavarba jött, visszaadta az állatot. Marianne adott egy puszit az ormányára, aztán visszatette az anyja mellé. A malac megpróbált az emlőkhöz férkőzni, de a többiek nem mondtak le a helyükről. A kismalac nekifutott, többször is nekiveselkedett, keservesen visított. Marianne végül arrébb tessékelt két másik malacot, és a legkisebb egyből rákapott az emlőre. Lerogyott, és szopni kezdett, úgy, hogy az egész teste remegett. Jyrit heves irigység fogta el. Ilyen boldogságot nem élhet át más, csak egy állat, vagy egy nagyon kicsi gyerek!
Észrevette, hogy az egyik nagy disznó el van különítve a többitől. Fújtatott az orrával, körmével a sáros földet kaparászta.
- Az miért van egyedül?
- Ó, ő Yrjänä, neki fontos dolga van! Kiszagolja, hogy mikor tüzelnek a kocák, és akkor hívunk valakit a megtermékenyítéshez.
- Értem. De miért van egyedül?
- Túlságosan vad fickó. Már két kocát megölt, mert nem voltak hajlandók párosodni vele.
Jyri Yrjänäre nézett. Az állat szemeiben, melyek meglepően hasonlítottak egy emberéhez, beletörődés tükröződött, bár még mindig fújtatott, ahogy egy kandisznóhoz illik. Ennél borzasztóbb sorsa egyetlen lénynek sem lehet: arra kényszerítik, hogy kiszagolja a tüzelő nőstényeket, de a kerítés ajtaját gondosan zárva tartják!
- Jöjjön be egy kicsit, főzök egy kávét – mondta Marianne.
Az arca majdnem olyan vörös lett, mint a haja, a szája széle megremegett. Jyrinek nehezére esett levenni a szemét a nő zöld szeméről. Egy kellemes illat elnyomta a disznók szagát. Jyri szeretett volna engedni a hívásnak, de nem mert.
- Nem, köszönöm, most már mennem kell, úgyhogy további szép napot kívánok!
- Hasonlókat a tanár úrnak is! – mondta Marianne. Az egyik malacot az ölébe vette, és annak a lábával integetett Jyrinek. Yrjänä nekirugaszkodott, és beleöklelt a kerítésbe.

       PANKA ZSÓKA FORDÍTÁSA