A 90-es évek újfajta német rádiós forma megjelenésének voltak a tanúi: a tiszta hírcsatornáénak. Hírek ismétlődtek 15 percenként éjjel-nappal, erre a mottóra: „15 perc alatt megváltozhat a világ” – jóllehet kétségtelen, hogy ez hamarabb is megtörténhet. A hírblokkok között mindig azonos időben következett a gazdaság, a tárca és a sport, valamint újdonságként a tőzsdehírek. Óránként kétszer, tehát naponta majdnem ötvenszer jöttek a részvényárfolyamok – ami csak azért volt furcsa, mert még alig volt valakinek részvénye Németországban. A dolog értelme nem is annyira az információátadás volt, mint inkább az, hogy a renitens németek, akiket hagyományosan jobban érdekelt a becsületes, kézzelfogható munka meg a szilárd talajon álló gazdálkodás, mint a tőzsde meg a részvények, szokják a spekuláció magasiskoláját. A 80-as évektől kezdve Margaret Thatcher és Ronald Reagan égisze alatt az angloamerikai térségből kiindulva az egész világban egyre jobban terjedt a liberális piacgazdaság doktrínája. New economy, globalizáció, privatizáció, investment banking, shareholder value, kevesebb állam, személyes felelősség – ezek és hasonlók voltak a varázsszavak. És egy prominens amerikai történész lefegyverző szerénytelenséggel jelentette be az amerikai liberalizmus végső győzelmét s ezzel a történelem végét.
Ma, bő harminc évvel a kezdetek után, rendületlenül ketyegnek tovább a tőzsdeindexek, a pénzorientált világ szívdobbanásai, ám a légbuborékok kipukkantak, pusztító következményeket vonva maguk után. Az USA pénzügyi és gazdasági válsága a világ többi részére is átterjedt. Egyre csak nő a szakadék gazdag és szegény, észak és dél között, a világ már nem élhető részéből érkező menekültáradat csak dagad és dagad – miképp a milliomosok és milliárdosok száma is a másik oldalon. A víz, az élelmiszer, még a politikai válságok is legális spekuláció tárgyává silányodtak. Obskurus magánbankok minden demokratikus legitimációt nélkülöző, minden ellenőrzéstől mentes és félrevezető módon az Amerikai Központi Bank nevet viselő konglomerációja irányítja a világ pénzügyeinek sorsát. A piacgazdaságot, ami Németországnak és Európa nagy részének viszonylagos jólétet, működő oktatási és egészségügyi rendszert és széles középosztályt hozott, egyre jobban kiszorítja az Egyesült Államok fundamentalista kapitalizmusmodellje, amely egy tehetős kisebbség számára biztosítja csak a műveltség, az egészségügyi ellátás és a politikai beleszólás monopóliumát, a népesség többségét pedig kiszolgáltatja a szociáldarwinista dzsungelnek.
Ám miközben Európa politikai vezetése leragad a régi-új barát és ellenség kategóriáknál, addig egyre nő az elégedetlenség alul, olyan globalizációellenes mozgalmak formájában, amilyen az Attac vagy az Occupy, az iszlám formájában, amelynek társadalometikai, felszabadításteológiai indíttatását nyugaton teljesen félreismerik, avagy az ugyancsak félreismert új nőmozgalom formájában: a holizmus és a természetközpontúság távol-keleti gondolkodásra visszavezethető, csendes forradalmának formájában. Az amerikai hegemóniauralom helyett egy sok pólusú világrend van kialakulóban, az úgynevezett harmadik világ, akár Dél-Amerikát, akár észak-Afrikát értjük alatta, emancipálódik nyugati gyarmatosítói és azok bábkormányai alól. Egyetlen „tőkéje” eközben nem más, mint az a titokzatos jelenség, ami a sokat emlegetett önzéshez hasonlóan, úgy látszik, szintén antropológiai sajátossága az embernek: az igazságérzet.
És a történelem vége végét ér, még mielőtt elkezdődött volna.
        2012.09.25.