Niccolo Ammaniti
Induljon a banzáj!
 (Che la festa cominci)

Abaddon Fenevadjainak vezére Capranica felé araszolt a Ford Mondeójával. Ez az útszakasz tele van későig nyitva tartó bevásárlóközpontokkal, ezért állandó a torlódás. Saveriót általában nem idegesítette a dugó, ez volt ugyanis napjának egyetlen olyan időszaka, amikor egyedül maradhatott a gondolataival. Most viszont erős késésben volt. Serena otthon várja a vacsorával. És még a patikába is be kell ugrania lázcsillapítóért az ikreknek. 
Egyre csak a gyűlés járt az eszében. Ennél rosszabbul nem is alakulhatott volna, s mint mindig, most is ő kereste magának a bajt. Minek kellett azt mondania a Fenevadaknak, hogy ha egy héten belül nem rukkol ki valamivel, feloszlatja a szektát? Halványlila gőze sem volt, mit találjon ki, meg aztán tudvalevő, hogy egy ütős sátánista terv kidolgozásához idő kell. Az utóbbi időben folyton valamiféle akción törte a fejét, de hiába. Kikészítette a nagy leárazások hava a bútorkereskedésben. Reggeltől estig odaláncolva, úgy hogy a vén marha lélegzethez se engedte jutni. 
Igazából volt egy terve, már régóta motoszkált a fejében: meggyalázni az Oriolo Romanó-i temetőt. Elméletileg nem rossz. Ha jól csinálják, szép kis hecc sülhet ki belőle. De ahogy jobban végiggondolta, el is vetette az ötletet. A temető előtt egész nap jönnek-mennek az autók, tehát csak késő éjszaka hatolhatnának be. A kerítésfal több mint három méter magas, a tetejébe betonozott üvegszilánkokkal. Kívül a kapuknál kamaszok bandáznak, sőt néha még a sült malacot árusító furgon is ott áll. Bent meg a temetőőr: egykori rendőr, teljesen lökött. Teljes csöndben kellene végrehajtani az akciót, de a sírkövek tologatása, a koporsók kiemelése és a csontok halomba rakása óhatatlanul zajjal jár. Saveriónak az is megfordult a fejében, hogy esetleg fellógathatnák a volt rendőrt fejjel lefelé a Mastrodomenicók, felesége családjának a kriptájára. 
Túl macerás. 
Megszólalt a mobilja. A kijelzőn megjelent a név: SERENA. 
Saverio Moneta ma is a szokásos hazugságát sütötte el: versenyen van, a Dungeons & Dragons csapatával. Időtlen idők óta a szerepjátékkal takarózott, hogy leplezze sátánista mesterkedéseit. De a mese már több sebből vérzett. Serena gyanakodott, folyton kérdések sorával bombázta, tudni akarta, kivel játszott, ki győzött… Hogy megnyugtassa, egyszer szervezett otthonra egy kamu viadalt a Fenevadakkal. De amikor a felesége meglátta Zombit, Murdert és Silviettát, ahelyett, hogy megnyugodott volna, még inkább gyanút fogott.
Saverio nagyot sóhajtott, és beleszólt a telefonba. – Drágám, tudom, hogy késő van, de mindjárt otthon vagyok. Óriási dugó van. Biztos baleset volt.
Serena a szokásos kedvességével válaszolt. – Mi van, elittad az agyad?
Saverio belelapult a Mondeo ülésébe. – Miért? Mit csináltam? 
– Itt van egy alak a DHL-től, hozott egy rohadt nagy csomagot. Háromszázötven eurót akar. Azt mondja, a tiéd. Mi legyen, fizessem ki?
Atyaég, megjött a Durlindana.
Az interneten rendelte meg annak a kardnak a hiteles másolatát, mely Nagy Károly idején Roland lovagé volt, előtte pedig a legenda szerint a trójai Hektor birtokolta. Marianónak, a társasház agyatlan portásának nem kellett volna felengednie a futárt. Serenának nem lett volna szabad tudomást szereznie a kardról. 
– Igen, persze, fizesd csak ki. Ha hazaérek, odaadom a pénzt – mondta Saverio tettetett nyugalommal. 
– Megőrültél? Háromszázötven euró! Mi a fenét vettél? – Serena most a futárhoz szólt: – Lenne olyan szíves megmondani, mi van ebben a dobozban?
Miközben a feltörő gyomorsav marta a gyomrát, Abaddon Fenevadjainak agytrösztje azon gondolkodott, hogy a faszba cseszhette el ennyire az életét? Ő egy sátánista. Olyan ember, akit az ismeretlen, a dolgok sötét oldala vonz. De e pillanatban az életében semmilyen ismeretlen és sötét dolog sincs azon kívül, hogy mi taszíthatta ennek a hárpiának a karmai közé. 
– Szóval, mi van ebben a dobozban? – kérdezte Serena a futártól. 
Saverio hallotta a DHL-es hangját a háttérből. – Asszonyom, késő van. Nézze meg a szállítólevélen. 
Saverio eközben a fejtámlának ütögette a tarkóját és dünnyögött: – Basszus… Basszus…
– Itt azt írják, hogy a casertai The Art of War-tól jött… Egy kard?
Saverio az égre emelte a tekintetét és nagy erőfeszítésébe került, hogy ne kezdjen el üvölteni. 
– Na de minek neked kard?
Mantos megrázta a fejét. Jobb szeme megakadt egy út menti hatalmas reklámtáblán. 

AZ EZÜST HÁZA. NÁSZAJÁNDÉKOK.
EXKLUZÍV EGYEDI AJÁNDÉKTÁRGYAK EZÜSTBŐL.

– Ajándék, Serena. Meglepetés. Nem jöttél rá? – Pár oktávval magasabban szólt a hangja. 
– De kinek? Te megőrültél. 
– Hogyhogy kinek? Szerinted kinek? Gondolkozz egy kicsit. 
– Mit tudom én…
– Hát apádnak!
Pillanatnyi csönd következett. – Apámnak? És mihez kezd egy ilyen ménkű nagy karddal?
– Hogyhogy mihez? Ráteszi a kandallóra. 
– A kandallóra? A víkendházban? Roccarasóban a hegyekben?
– Úgy van. 
Serena hangja egy csapásra meglágyult. – Nahát… Ki sem néztem volna belőled. Mókuskám, még mindig tudsz meglepetést okozni. 
– Most leteszem, kocsiban nem szabad mobilozni. 
– Jól van. Siess haza.
Saverio letette, és bedobta a telefont a tároló rekeszbe. 

Elkeserítette, hogy a háromszázötven eurós Durlindana az apósa kandallóján fogja végezni. Saverio Moneta azért vette a kardot, hogy azzal koncolják föl a temetőőrt, vagy áldozati fegyvernek használják a szekta véres szertartásain. 
Lépésben haladt a kocsisor. A téli időjárástól viharvert útszéli pálmafákon színes égők világítottak, fényük megcsillant a márkakereskedések parkolóiban álló Mercedesek és Jaguárok motorháztetőin.
Alighanem tényleg baleset történt.
Saverio bekapcsolta a rádiót, és keresni kezdte a közlekedési híreket. Agyának egyik részével szüntelenül azon töprengett, milyen balhét találjon ki a szektának. 
Mi lenne, ha megölnénk Tonino atyát, a capranicai plébánost?
A telefonja újra csörögni kezdett. Na ne… Serena… Már megint? De a készülék kijelzőjén ezt látta: ISMERETLEN SZÁM. Biztos a vén marha, rejtett számról hívja, hogy átverje.
Egisto Mastrodomenico, Serena apja hetvenhét éves volt, de úgy bánt a mobiltelefonnal és a számítógéppel, mint egy tizenhat éves nyikhaj. Az irodájában, a Tiroli Asztalosmesterek Bútorbolt legfelső szintjén olyan számítógépes-videokamerás rendszert alakított ki, amelyet bármelyik Las Vegas-i kaszinó megirigyelhetett volna. Így egész nap figyelemmel kísérhette tizenöt alkalmazottjának minden mozdulatát, mint egy valóságshow-ban. Saveriót, aki a tiroli bútorok osztályának vezetője volt négy kamera figyelte. 
Nem, ma este képtelen vagyok vele beszélni. Felhangosította a rádiót, hogy ne hallja a telefont. 
Mantos annyira gyűlölte az apósát, hogy belebetegedett, görcsös vastagbél gyulladása lett. Az öreg Mastrodomenico egyetlen alkalmat sem szalasztott el, hogy megalázza, hogy éreztesse vele, mennyire alkalmatlan, hogy csak egy szerencsétlen élősködő, aki csakis azért dolgozhat a bútorboltban, mert feleségül vette a lányát. Sértegette a munkatársai, sőt a vásárlók előtt is. Egyszer a tavaszi leárazások időszakában a hangosbeszélőn át hülyézte le. Saveriónak egyedül az jelentett vigaszt, hogy a vén marha előbb vagy utóbb feldobja a bakancsot. Akkor majd minden megváltozik. Serena egyedüli gyerek, így Saverio lesz majd a bútorüzlet vezetője. Csakhogy az utóbbi időben kezdte azt hinni, hogy az öreg sosem fog meghalni. Mindent túlélt. Kivették a lépét. Faggyúcisztát távolítottak el a füléből, majdnem megsüketült. Fél szemére alig látott a szürke hályogtól. Hetvennégy éves korában kétszázzal belerohant a Mercedesével egy álló kamionba egy benzinkútnál. Három hétig kómában feküdt, és amikor felébredt, még kiállhatatlanabb volt, mint előtte. Aztán bélrákot állapítottak meg nála, de idős kora miatt a daganat nem növekedett. És ha mindez még nem volna elég, az ikrek keresztelőjén leesett a templom lépcsőjén, és eltörött a medencecsontja. Ezek után tolószékbe kényszerült, Saveriónak kellett minden reggel munkába vinnie, este meg haza. 
A telefon tovább csöngött és rezgett a váltó melletti tárolórekeszben. 
– Baszódj meg! – vicsorgott Saverio, de a kromoszómáiban lakozó átkozott bűntudatérzés kényszerítette, hogy válaszoljon. – Apuka? 
– Mantos. 
Nem az öreg hangja volt. Meg aztán nem is ismerheti a sátánista nevét.
– Ki az?
– Kurtz Minetti. – Az Apokalipszis Fiainak guruja nevét hallva Saverio Moneta lehunyta a szemét, majd újra kinyitotta, baljával a kormányt szorította, jobbjával a telefont, de a készülék kicsúszott a kezéből, mint egy vizes szappan, és beesett a lába közé. Saverio utánakapott, de közben levette a lábát a kuplungról, a motor köhögött párat, majd lefulladt. Mögötte mindenki dudált, Saverio pedig üvöltött: – Egy pillanat… Kocsiban vagyok. Mindjárt félreállok. 
Egy motoros kopogott be a kocsiablakon, drabális háromkerekű járgányáról. – Mekkora faszfej vagy, öcsém!
Saveriónak végre sikerült összeszednie a telefont. Beindította az autót, és félreállt. 
Mit akarhat tőle Kurtz Minetti?
 

     MATOLCSI BALÁZS FORDÍTÁSA
 



Lettre, 88. szám 


Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu