Anyai karóra 

Tárva az ajtó, hallom, hogy sír.
Az ágyuk feléje eső oldalán ül,
bütykös ujjaival húzza fel épp
a karórát, amit ő vett anyámnak,
ami mosogatáskor lekerült,
és mindig sietett öt percet.

Anyám mindig nekünk adta
ezt az öt percet
ajándékba,
iskolára,
a vonatra, új félév elején;
mindenre.

Most, hogy fölhúzta,
apám odaadja az órát
nekem.
 
 

Egy lelépés tudomásulvétele

A mozdulat kellős közepén
próbálom elhajítani,
amit biztosan használnék még,
latolni a következmények súlyát,
hogy mit vágsz a fejemhez:
szerszámokat,
sarokvasat,
régi számlát,
soha elő nem hívott negatívot,
törött órát;
igen, mind hasznos,
– baromi jól jöttem a háznál.

Leírom az új címemet
a fuvarosnak,
mondom, majd jövök én is
kocsival, hozom a maradék
cuccomat.

Reggel nyitva hagytál egy ablakot
- reggel, mielőtt golfozni mentél -
azt az ablakot én illesztettem be,
és a keretét te tartottad,
míg én befúrtam a jeleket.

Én itt mindenütt jeleket hagyok, szerelmem.
 
 

Thank You for the Music

Lomtalanítunk halott
szüleinknél.

A garázsban egyszer csak
ott egy fehér billentyű
a zongoránkról.

Húgom elsápad:
De hát mért törte össze?

A kertben találok egy feketét,
szétkorhadt, elrágta
a kutya vagy valami.

Testvéremet a hideg rázza,
mert az egyik faragott zongoraláb
a sufniban támasztja ki a pultot:
Nekünk azt mondta, eladta!

Apa gyűlölte a zongorát,
focistának szánt,
nem iskolába, mint Anya.

Most én sírok.

Sír a húgom is.

Átöleljük egymást.

         Mesterházi Mónika fordításai