Jónás Tamás 
 

TÉVEDÉSEIM

Vannak tájak, benneteket, szép, ijesztő, emberek,
ahol én már, ahol némán, sétálgatni nem merek.
Beszélgetni, meg-megállni, vannak gonosz gyermekek,
akikben én, unott szegény, nem akarok, nem merek.
Vannak fájós Istenek, akik ma még nincsenek,
akikben már halált, talált örömöket kiélvezni nem lehet.
Aki érett, már nem ért, aki értett, félreért,
az én tekintetem, tetem, olyan csendes tájra ért,
ahol senki, semmit meg nem fizet soha semmiért.
Vannak ahol irigyelik a vakot, a süketet és a szegényt.
Vannak, vannak, nincsenek, felnőttek és gyerekek,
sírva kóstolgatnak minden édes vagy sós süteményt.
Nem merek. Elindulni nem megyek. Vannak tájak.
Vannak tájak, amik látnak. Engemet. Amik látnak.
Verset írok fűnek, fának. Bánatos erdőknek üzenek.
Vannak, ahol csordogáló patakoknak látják tüzemet.
Vannak nők és férfiak, kik nem emberek: üzemek.
 

IRÓNIA

Kényes boldogsággal nemesítem Istent.
Hadd sejtse meg ő is, milyen klafa itt, lenn.
Tudja meg, az ember hogyan éhes, retteg.
Ha már más istennek úgyis velünk henceg.
Hadd tudja meg, mi az, éhezni és fázni.
Hogyan lehet vezér miközöttünk bárki.
Megtanítom ránk, hogy legyen rá alkalma,
új paradicsomot, melyben nincsen alma,
teremteni, s hinni, erős teremtménye
nem eszik meg mindent kényére-kedvére.
Kényes boldogsággal rontom a hitelét.
Hadd tudja meg: amit adott mennyire nem elég.
 
 
 

TÉPELŐDŐ

Elzuhant a tegnap. Te meg mégis megvagy.
Megölnek a fagynak. Ami marad, megfagy.
Pedig hideg alig akad. Mégse hevítsd soha magad.
Aki szeret, nem szeret. Szembe fújnak a szelek.
Nincs párom.
 

Megfogadom a Mekiben, soha, semmit és senkiben
el nem vetek, de ha igen, nem aratok. Minden igen
vonzó dolgot eltaszítok. Imádságban leszek szitok.
Hervad minden hajam szála. Sok van, a Sátánnak hála.
Tillárom.
 

Albérletem huszonötös (ebben nincsen még különös),
de a szívem hétezeröt, s bármilyen nagy, mégse örök.
Csak a szellem, ami ellen, nincsen pusztítani tervem,
gondolkodom, mint a Hold. Apám erős minta volt.
Meghal most.
 

HA-HA-ZÁM

Az emberek. A színek. És a rettenet.
És kizárólag akkor, hogyha elmegyek.
Mint el-elejtett kő, mi mégis szállni fog.
Az éhes emberek: az éhes állatok.
Rozsdás bokrok és nyikorgó vonatok.
És korgó szellemek. Hajléktalan kezek.
És kizárólag: együtt, mindezek.
 

Szerelmeim, s a volt, s megmaradt feleség.
A kamaszkori hit. A könyvtár, meg a Hold.
Már nem ölelkeztem, beszéltem vele rég.
A pszichiátriák. Normális és beteg. Mind erről igazolt.
S a kipányvázott lelkem. Engedni hiba volt.
Már nem versenyezem. Csak el-ellenkezek.
És kizárólag: külön-külön, mindezek.



Lettre, 85. szám 


Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu