Hannes Böhringer és Tillmann J. A. Kotányi Attiláról
Kotányi Attila, aki 1924-ben Sopronban született és 2003-ban Düsseldorfban
halt meg, szokatlan művet hagyott hátra: jegyzetek ezreit, amelyeket cédulákra
és könyveibe írt, továbbá mondatokat, amelyek kitörölhetetlenül barátai
emlékezetébe vésődtek. Kotányi Attila építész volt, aki szinte semmit sem
épített; várostervező volt, aki azt tanította, hogyan kell a világban élni;
szituácionista, akit rövidesen kizártak a mozgalomból, mert a vallást nem
akarta kizárni; filozófus volt, aki Castanedát vagy Krishnamurtit ugyanolyan
komolyan vette, mint Nietzschét és Lévinast; tanár volt művészeti főiskolákon,
aki inkább lakására hívta a diákjait, és véget nem érő beszélgetésekbe
bonyolódott velük.
A vasfüggöny kettévágta életét: az 1956-os felkelés után Magyarországról
Brüsszelbe menekült, majd később tovább, Düsseldorfba. Az ottani művészeti
főiskolán tanított a szovjet birodalom összeomlásáig. Ekkor ismét Budapest
vonzásába került, ahol a Képzőművészeti Főiskola értelmes, fiatal főit
gyűjtötte maga köré. A kétszeres emigrációt megszenvedte. A szellemi hagyomány,
amelyben élt és gondolkodott, időközben Magyarországon is megszakadt. Hasonló
veszteség érte korábban Nyugaton. A vasfüggöny innenső és túlsó oldala
mélységi tapasztalataiban nem sokat tudott egymásról. Kotányi Attila azonban
fáradhatatlanul folytatta „mestere“, Szabó Lajos munkásságát, nem főiskolákon,
hanem a peremeken. Képes volt arra, hogy távol az iskolák konformizmusától,
de élénk közelségükben tanórákra és heves vitákra egybegyűjtsön fiatal
embereket, és az eleven szó, a konkrét személyekre és helyzetekre vonatkozó
beszéd és gondolkodás kultúráját ápolja.
2011 áprilisában „Kotányi Attila: a mondott szó elkötelező ereje“ címen
szerveztünk egy konferenciát. Nem emlékművet akartunk neki állítani, hanem
megbizonyosodni szellemi alapimpulzusáról, amit újra és újra a tánc analógiájára
írt le. Táncban a filozófia megszabadul akadémikus kényelmességétől és
elevenné válik. Táncban a filozófia olyan közel kerülhet a művészethez
és a valláshoz, hogy csaknem hasonul hozzájuk.
Ám Kotányinak a filozófia, a művészet és a vallás együvé gondolása
során a társadalom, a történelem és a világpolitika elemzését, az általános
és a személyes helyzetet, másként mondva: a nagy és a kicsiny mizériát
is tekintetbe kellett vennie. A fenségesnek és a nyomorúságosnak a nüanszokról
folyó vitaként minden beszélgetésben meg kellett jelennie, találó kifejezésekben
szavakkal megragadva és prizmatikusan megvilágítva. Szellemes villanásokban,
fényfoltok táncában. Ennél alább Kotányi nem adta.
Lettre, 85. szám
Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
|