Tatár Sándor

        Életterem

        Vérrel, verejtékkel, spermával aláírod
        a jelenléti ívet. Ahol épp vagy, kiszorítasz,
        mondjuk, egy szűk köbméternyi levegőt,
        olykor vizet (ha gázt peched volt; de
        ? ha más okból is ? gyilkosaid sem irigyelhetők
        semmiképpen).
        Lassacskán, jó szivacs, töltekezel,
        gátlásokkal, másoktól ellesett vágyakkal
        (a magadéiról lemondasz vagy nem; egyrészt
        türelmet tanulsz, másrészt keserves/ravasz kerülőutakat),
        meg persze emlékekkel. A legkorábbiak szivárognak
        a legmélyebbre ? általában csak az öregség
        vagy a halál nyomkodja a felszínre őket.
        (Szivacs? Tintahal!! Előbb-utóbb
        családod szegény ifjabb tagjai
        fuldokolni fognak agyonkérődzött történeteid
        sötét felhőiben.)

        Alkatodtól és mintáidtól függ, hasonulni
        vagy különbözni igyekszel-e inkább
        (mert persze valamennyire mindkettőt,
        óhatatlanul).
        Ha így, ha úgy; ha elhagytad a termet,
        az aláírás nagyon hamar kifakul.
 

   Őszi hold

   Ablakom elé akassz hold-lampiont,
   az őszi lombot hagyd susogva bólogatni ?
   barlangjából a sárkány úgyis majd kiront;
   nem fog parancs- s gyógyszernek szót fogadni.

   Bocsáss még pár aranyló langy napot reám.
   Lásd, így hullok mindenképpen le, félig zölden.
   Nem nézek hátra; angyal ott sem áll ?
   saját Édenemből, én, balgatag, kiszöktem.

   Nem tudom, mi jöhet még. Zord fagyok?
   Vagy csend „csupán”, amelybe belefúlok?
   A hűség ? akár a Költőnél ? eloldalog:

   nincs hatalom, mely fojtó gúzsomból kibont;
   hiába zengtek, most már hallgatnak a húrok.
   Vér itatja át, és kioltja a hold-lampiont.
 



Lettre, 85. szám 


Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu