Tatár Sándor
Életterem
Vérrel, verejtékkel, spermával
aláírod
a jelenléti ívet. Ahol épp
vagy, kiszorítasz,
mondjuk, egy szűk köbméternyi
levegőt,
olykor vizet (ha gázt peched
volt; de
? ha más okból is ? gyilkosaid
sem irigyelhetők
semmiképpen).
Lassacskán, jó szivacs,
töltekezel,
gátlásokkal, másoktól ellesett
vágyakkal
(a magadéiról lemondasz
vagy nem; egyrészt
türelmet tanulsz, másrészt
keserves/ravasz kerülőutakat),
meg persze emlékekkel. A
legkorábbiak szivárognak
a legmélyebbre ? általában
csak az öregség
vagy a halál nyomkodja a
felszínre őket.
(Szivacs? Tintahal!! Előbb-utóbb
családod szegény ifjabb
tagjai
fuldokolni fognak agyonkérődzött
történeteid
sötét felhőiben.)
Alkatodtól és mintáidtól
függ, hasonulni
vagy különbözni igyekszel-e
inkább
(mert persze valamennyire
mindkettőt,
óhatatlanul).
Ha így, ha úgy; ha elhagytad
a termet,
az aláírás nagyon hamar
kifakul.
Őszi hold
Ablakom elé akassz hold-lampiont,
az őszi lombot hagyd susogva bólogatni ?
barlangjából a sárkány úgyis majd kiront;
nem fog parancs- s gyógyszernek szót fogadni.
Bocsáss még pár aranyló langy napot reám.
Lásd, így hullok mindenképpen le, félig zölden.
Nem nézek hátra; angyal ott sem áll ?
saját Édenemből, én, balgatag, kiszöktem.
Nem tudom, mi jöhet még. Zord fagyok?
Vagy csend „csupán”, amelybe belefúlok?
A hűség ? akár a Költőnél ? eloldalog:
nincs hatalom, mely fojtó gúzsomból kibont;
hiába zengtek, most már hallgatnak a húrok.
Vér itatja át, és kioltja a hold-lampiont.
Lettre, 85. szám
Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
|