Helene Uri
Legjobbjaink
(De beste blant oss)
 

Ugyanazon az estén Oslóban, Nanna Klev az egyetem Frederikke épületének sörözőjében találkozik vadonatúj kollégáival a Futurista Nyelvészeti Intézetből. Ez Nana legelső munkanapja, még nem találkozott P?l Bentzennel, és még majdnem negyvennyolc óra választja el ettől.
 Mintegy fél tucat ember társaságában az egyik sarokasztalnál ül a pubban. Pizzát rendeltek és a legtöbben sört vagy bort isznak. A görnyedt hátú, barátságos szintakta, Gunnar Vik ötlete volt ez az összejövetel. Már régebbről ismeri Nannát, és azt szerette volna, ha összeismerkedik az intézet többi dolgozójával. Gunnar a legfiatalabb futurista nyelvészeket hívta el, amiből nyilvánvalóan adódik, hogy legtöbbjük doktorandusz, vagy post doc. ösztöndíjas, tulajdonképpen csak Gunnarnak van állandó státusza. Mivel a filológusok állandóan készen állnak egy kis nyelvi játékra, azonnal nekilátnak a két felszolgáló nyelvi és társadalmi hovatartozásának kivesézéséhez, majd folytatják a szomszédos asztalnál ülő vendégekkel. Egy idő után aztán megunják a jópofizást, és az egyikük megszólal:
- Paulsen olyan buta, mint a sötét éjszaka.
- Hans Holstein meg iszik, mint a kefekötő.
- Tényleg? - kérdezi egy naiv morfológus.
- Ajaj, még munkaidőben is. Mellesleg, kér még valaki bort?
- Kösz, igen.
- Kicsit, köszönöm.
- Edith Rinkeltől meg kiver a veríték - jegyzi meg egy fonológus.
- Pedig hihetetlenül tehetséges - mondja Gunnar Vik. Szájában pizza, de azért lehet érteni, mit mond, azt pedig egyértelműen látni, mit gondol. Arca olyan, mint egy tiltakozó transzparens.
- Gunnar! Te olyan rendes vagy! Láttad már a szemeit amúgy? Nyomasztóak.
- Most aztán elég legyen szegény Nanna ijesztgetéséből - mondja Gunnar.
- Én tulajdonképpen ismerem Edith Rinkelt - közli Nanna. Ugyanazon az egyetemen kutattunk az USA-ban, az év első felében.
- Na és mit gondolsz róla?
- Hát … Nanna tétovázik. – Edith nem az a … kifejezetten megnyerő alkat.
- Nem, ezt igazán nem lehet róla állítani. Van még egy kis sonkás?
- Tegnap egyébként beszéltem Linn B-vel, fordul egy halk szavú a másikhoz. Olyan közel ülnek egymáshoz, és olyan halkan suttognak, hogy nyilvánvaló, barátnők.
- No és hogy van? Kapott már munkát?
- Hááát, helyettesít ugyan egy középiskolában, de .. tudod…
A nő megértően bólogat.
- Csak nem Linn Bylundről beszéltek?  - kérdi Nanna óvatosan.
A két barátnő bólint. – De igen. Ismered? Érdeklődik az egyikük.
- Igen, meséli Nanna. – Együtt végeztük a német alapozót a Trondheimi Egyetemen.
- Ja, igen, válaszol a másik lány.
- Tulajdonképpen neki is itt kellene dolgoznia, folytatja az első.
- Valóban? - mondja Nanna. Igazán remek lenne. De hát akkor miért nincs itt?
- Ismered P?l Bentzent?
- Nem - feleli Nanna.
- Nos, a Holnap Morfológiája Tanszéken dolgozik, mint kutató. Pontosan azt az állást foglalta el, amire Linn is pályázott.
- Eredetileg Linn állt az első helyen, és P?l csak a második volt. Senki nem tudja, mi történt, de így vagy úgy Paulsen megfordította a sorrendet, és P?l kapta meg a munkát.
- És ő nem … olyan rátermett?
- Dehogynem, eszes és … suttogni kezd, mintha valamilyen titkot árulna el - …. Jóképű! Tényleg állati jóképű.
- Tagadhatatlanul - mondja barátnője, akit egyáltalán nem bűvölt el annyira P?l Bentzen sármja. – De ha szigorúan vesszük, neki semmi keresnivalója nincs ebben az intézetben. Hiszen nyelvtörténettel foglalkozik. Mit kezdjünk a múlt kutatóival egy futurista intézetben!
- P?l egy kifejezetten megnyerő fickó - teszi hozzá Gunnar, aki épp elcsípte az utolsó replikát. Arról nem nyilatkoznék, mennyire sármos, mindenesetre értelmesnek nagyon értelmes. És remek perspektívikus kutató. Az egyik legjobb futurista nyelvész lett.
- Nos, az egyik legellentmondásosabb figura az intézetben, tart ki álláspontja mellett a borúlátóbb barátnő.
- Talán, meglehet - mondja megadóan Gunnar, aki senkinek nem szeret ellentmondani.
- Edith Rinkel viszont tényleg rémes - folytatja az egyik.
- Elképesztően tehetséges - ismétli önmagát Gunnar.
- Gunnar, igazán nagyon uncsi vagy! Egyik pincér sem vet ránk egy pillantást sem, úgy hogy, menj és rendelj még pizzát!
- Rendben, engedelmeskedik Gunnar szolgálatkészen. – Milyet szeretnétek?
- Még egy sonkás gombásat!
- És egy garnélásat ananásszal!
- Fújj!
- Ok, elmentem. Egy sonkás, meg egy garnélás.
- Hozz egy sört is!
- És P?l Bentzen nem érdemli meg azt az állást. Linn B-nek kellett volna megkapnia, mormogja egyikük.
- Egy korsóval nekem is!
- És még egy üveg bort. Vöröset.
- Egy nagy pizza sonkával, egy kicsi garnélával, két korsó sör, egy üveg vörösbor, foglalja össze Gunnar, nyugodtan, diplomatikusan és tántoríthatatlanul, majd megfordul és elindul a pult felé.
- Tudjátok, mit, Edith Rinkel tényleg szörnyű. Tudjátok, mit tett velem egyszer? - mondja az egyik. Mindenki azonnal az asztal fölé hajol, és fülelni kezd.
- Akkor történt, amikor megkaptam a diplomám, közvetlen azután, hogy a Futurista Nyelvészet megépült -, fog bele a dialektuskutató. Edith Rinkel akkoriban tanszékvezető-helyettes volt, teszi hozzá magyarázólag és Nannához fordul.
- Na és? Érdeklődnek a többiek lélegzet visszafojtva, kiéhezve egy újabb botrányos történetre Rinkelről. – Igen? És mi történt?
- Arra gondoltam, utazási támogatást kérek, mert terepmunkára készültem a Zöld-foki szigeteken, és beszéltem ez ügyben Edith Rinkellel. Ő persze – finoman szólva – szkeptikus volt a projekttel szemben. És tudjátok, mi lett? Azon a tavaszon a Kutatási Tanács pályázatot hírdetett a kreolnyelvek tanulmányozására.
- És?
- És ez csak azután jutott a tudomásomra, hogy lejárt a jelentkezési határidő. De neki, mint tanszékvezető-helyettesnek, természetesen tudnia kellett róla. Egy héttel a határidő lejárta után, akkor mondta meg nekem. Mézédesen adta elő: „Csak most láttam, sajnálom.”
- Micsoda galádság! De nem lehetett mégis valami félreértés? - Firtatja Nanna.
- Edith Rinkel soha semmit nem ért félre. Semmi mást, mint amit félre akar érteni.
- Amikor én voltam végzős, meséli egy másik - Edith Rinkel volt a felelős a publikációk megünnepléséért a Klasszikus és Holt Nyelvek Tanszékén. Ott még szokás volt megünnepelni, ha valakinek megjelent egy írása. És Edith Rinkel süteményes bulit rendezett azoknak, akiket kedvelt, a többieket meg hanyagolta.
- Nem mondod?
- De, pontosan. Egyszerűen keresztülnézett egyeseken. Rendkívül hatékony módja az uralkodásnak. Simán ignorálta őket.
- Mindig saját cikkeit teszi a kötelező olvasmánylistára -, mondja a morfológus, aki szintén szerette volna elmondani véleményét.
- Ugyanez volt P?l Bentzen legelső tevékenysége is! Ő is rögtön az egyik cikkét adta meg az olvasmánylistán.
- Hát nem ezt csináljuk mindannyian? - veszi pártfogásába Gunnar Vik, miután visszatért a sikeresen kivitelezett alkohol- és pizzarendelésből.
Csak miután néhány héjdarab marad az újonnan rendelt két pizzából csitul a kollégák kibeszélése az asztal körül.
 Ha Nanna Klev meg is lepődött a pletykák sokaságán, mélységén és intenzitásán, akkor sem mutatta érzéseit. A legtöbben úgy jellemezték volna Nanna Klevet, mint egy szeretetreméltó embert. Ugyanakkor nem lenne helyes véka alá rejteni, hogy Nannát könnyen rabul ejtik a pletykák. Ebben talán hasonlít a legtöbbünkre. Mindenesetre, nem büszke erre a tulajdonságára. Mindazonáltal magával ragadja a hangulat, és mohón figyel. A pizzából nem sokat eszik. Ül az asztalnál, nagy szemeket mereszt és hallgat, szemlátomást megdöbbenve, de mégis fölöttébb elragadtatva.
 

***
Még nem igazán öntötte gondolatait szavakba, ugyanakkor teljesen világos volt számára, mi a legrosszabb, ami történhetett. Vajon csak a fantáziája ragadta el ilyen megfékezhetetlenül? Lehet arra bármilyen magyarázat, hogy ez megtörténhetett? Lehetséges, hogy a nyomtatónál történt valamilyen hiba? Felcserélődhettek a kezdőbetűk, NaKl helyett EdRi lett. Bár nem nagyon ismeri a nyomtatók lelkivilágát, azt azért el kell ismernie, ez nem tűnik valószínűnek. És Nanna egyébként is annyira óvatos, sohasem nyomtatna ki semmit a projekt anyagából máshol, mint a saját printerén, amit a szobájában állítatott be (mennyit kellett neki rimánkodnia, könyörögnie azért a nyomtatóért, de ha jól belegondolunk, nem is olyan sokáig, hisz Paulsen teljesen odavan érte).
Esetleg Nanna megkérhette Rinkelt, hogy olvassa át? Egy pillanatig belekapaszkodik ebbe a magyarázatba, majd nem szívesen ugyan, de elveti ezt is. Megállapodtak, minden REV21-es projektre vonatkozó adat szigorúan titkos marad, egészen a bemutatóig. Nanna különösen vigyázott arra, hogy senki ne sejtsen meg semmit. Elismerte, hogy ez kissé gyerekes részéről, de szeretett volna minél nagyobb hatást elérni, hogy mindenki elámuljon, kikerekedjen a szeme és tátsa a száját a csodálkozástól. Nagy pompát és felhajtást akar, amikor majd a világ tudomására hozzák kutatásukat és azt, hogy ő és P?l egymáshoz tartoznak. Mindig is ezt mondta. Arról nem is beszélve, hogy aggódik, nehogy más kutatók is tudomást szerezzenek a REV21-ről, olyan sok elégedetlen ember lófrál a folyosókon. Nem, Nanna sohasem mutatta volna meg az anyagot másnak, anélkül, hogy vele ne egyeztetne, Rinkelnek meg aztán végképp nem.
Lehajol, felveszi a földről a két lapot, és tüzetesen átolvassa, ami rajtuk áll. Felfedezi, hogy nem pontosan egyeznek meg a nála lévő dokumentum megfelelő oldalaival. A két lap a gyermeknyelvről szóló fejezet első két oldala, és jóllehet felismeri őket – a mondatok többsége teljesen megegyezik a két verzióban – mégis, kicsit eltérő a szöveg, más a megközelítési mód, és más következetésekre jut, amire eddig nem is gondolt.
Kissé habozik, de aztán felveszi a kagylót és felhívja Nanna mobilját. Senki nem válaszol. Úgy dönt, ez egy vis major, és megpróbálja az otthoni számát, amit kívülről tud, bár még sohasem hívta. Nanna szinte azonnal felveszi. Helyzet van – mondja P?l, - és elmeséli, mit talált. Nyugodtan beszél, és igyekszik elfedni véleményét az esetről. Egy ideig hallgatnak, majd megszólal Nanna:
- Ő volt.
- Gondolod?
- Igen. Nem találok más magyarázatot.
- Jó, jó, de hogyan?
- Fogalmam sincs. Bizonyára bement a szobámba. Vagy éppen a tiedbe.
- De …
- Nem tudom, P?l. De másképp hogy történhetett? És tudod jól, Edith Rinkel már csinált hasonló dolgokat. Legutóbb a múlt héten hallottam ismét ehhez hasonló pletykákat.
- Igen.
- Az az MA-s dolgozat. Állítólag átvett bizonyos részeket.
- Igen, értem – válaszol P?l -, felfogtam, mire céloztál.
- Te jó ég! Mit meg nem enged magának ez a nő! Ez már bűncselekmény.
- Na jó, tulajdonképpen még nem tudjuk pontosan…
- Ez olyan … rémes. Mindig olyan dühös leszek, kurvára dühös -, mondja Nanna, és hangja remeg a dühtől.
- Értelek én, én is az vagyok, de most mit tegyünk?

Nanna szerint az egyetlen megoldás, ha betörnek Edith Rinkel szobájába és megnézik, maradt-e ott más papír is. Végül is nem vádolhatjuk meg olyasmivel, amire nincs bizonyítékunk – érvel Nanna. Vagy találhatunk valami más magyarázatot is – teszi még hozzá.
 P?l előadja elméletét a megkergült nyomtatóról a titkárságon, melynek következtében felcserélődtek a kezdőbetűk. Nanna nem válaszol azonnal, de aztán szelíden rávilágít arra a tényre, hogy ő sohasem nyomtatja a projekt anyagait a titkárságon. De, folytatja reménykedve, mégis megeshet. Lehet egy … félreértés? Lehet – suttogja P?l. Igen, ismétli önmagát némi szünet után, és érzi, hogy még sohasem reménykedett olyan erősen, ahogy most reméli, mindketten tévednek abban, amit gondolnak.
 Egyetértenek abban, nincs értelme halogatni a dolgot, P?l mihamarabb be fog hatolni Rinkel egyetemi szobájába. Most kell megtenni. Amennyiben több papírt is talál nála, legalább bebizonyosodik az, amiről legszívesebben egyikük sem szeretne tudni.
 A betörés valóban egy ésszerű megoldásnak tűnik. Bár minden porcikája kapálódzik ellene, mégsem akad egyetlen egy kifogása, épkézláb ellenvetése sem, amit felhozhatna Nannának. Ebben az abszurd helyzetben egyetért azzal, hogy a javaslat megfontolt és körültekintő. Ő maga már nem képes logikusan gondolkodni. Meg tudod tenni, P?l? Igen, hogyne – erősíti meg P?l. Persze, hogy megcsinálom. Természetesen végrehajtja a számára kiszabott feladatot. Muszáj. Nanna kedvéért. A projekt miatt. És saját maga kedvéért is.

         (regényrészlet)
      VASKÓ ILDIKÓ FORDÍTÁSA



Lettre, 85. szám 


Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu