Helene Uri
Legjobbjaink
(De beste blant oss)
Ugyanazon az estén Oslóban, Nanna Klev az egyetem Frederikke épületének
sörözőjében találkozik vadonatúj kollégáival a Futurista Nyelvészeti Intézetből.
Ez Nana legelső munkanapja, még nem találkozott P?l Bentzennel, és még
majdnem negyvennyolc óra választja el ettől.
Mintegy fél tucat ember társaságában az egyik sarokasztalnál
ül a pubban. Pizzát rendeltek és a legtöbben sört vagy bort isznak. A görnyedt
hátú, barátságos szintakta, Gunnar Vik ötlete volt ez az összejövetel.
Már régebbről ismeri Nannát, és azt szerette volna, ha összeismerkedik
az intézet többi dolgozójával. Gunnar a legfiatalabb futurista nyelvészeket
hívta el, amiből nyilvánvalóan adódik, hogy legtöbbjük doktorandusz, vagy
post doc. ösztöndíjas, tulajdonképpen csak Gunnarnak van állandó státusza.
Mivel a filológusok állandóan készen állnak egy kis nyelvi játékra, azonnal
nekilátnak a két felszolgáló nyelvi és társadalmi hovatartozásának kivesézéséhez,
majd folytatják a szomszédos asztalnál ülő vendégekkel. Egy idő után aztán
megunják a jópofizást, és az egyikük megszólal:
- Paulsen olyan buta, mint a sötét éjszaka.
- Hans Holstein meg iszik, mint a kefekötő.
- Tényleg? - kérdezi egy naiv morfológus.
- Ajaj, még munkaidőben is. Mellesleg, kér még valaki bort?
- Kösz, igen.
- Kicsit, köszönöm.
- Edith Rinkeltől meg kiver a veríték - jegyzi meg egy fonológus.
- Pedig hihetetlenül tehetséges - mondja Gunnar Vik. Szájában pizza,
de azért lehet érteni, mit mond, azt pedig egyértelműen látni, mit gondol.
Arca olyan, mint egy tiltakozó transzparens.
- Gunnar! Te olyan rendes vagy! Láttad már a szemeit amúgy? Nyomasztóak.
- Most aztán elég legyen szegény Nanna ijesztgetéséből - mondja Gunnar.
- Én tulajdonképpen ismerem Edith Rinkelt - közli Nanna. Ugyanazon
az egyetemen kutattunk az USA-ban, az év első felében.
- Na és mit gondolsz róla?
- Hát … Nanna tétovázik. – Edith nem az a … kifejezetten megnyerő alkat.
- Nem, ezt igazán nem lehet róla állítani. Van még egy kis sonkás?
- Tegnap egyébként beszéltem Linn B-vel, fordul egy halk szavú a másikhoz.
Olyan közel ülnek egymáshoz, és olyan halkan suttognak, hogy nyilvánvaló,
barátnők.
- No és hogy van? Kapott már munkát?
- Hááát, helyettesít ugyan egy középiskolában, de .. tudod…
A nő megértően bólogat.
- Csak nem Linn Bylundről beszéltek? - kérdi Nanna óvatosan.
A két barátnő bólint. – De igen. Ismered? Érdeklődik az egyikük.
- Igen, meséli Nanna. – Együtt végeztük a német alapozót a Trondheimi
Egyetemen.
- Ja, igen, válaszol a másik lány.
- Tulajdonképpen neki is itt kellene dolgoznia, folytatja az első.
- Valóban? - mondja Nanna. Igazán remek lenne. De hát akkor miért nincs
itt?
- Ismered P?l Bentzent?
- Nem - feleli Nanna.
- Nos, a Holnap Morfológiája Tanszéken dolgozik, mint kutató. Pontosan
azt az állást foglalta el, amire Linn is pályázott.
- Eredetileg Linn állt az első helyen, és P?l csak a második volt.
Senki nem tudja, mi történt, de így vagy úgy Paulsen megfordította a sorrendet,
és P?l kapta meg a munkát.
- És ő nem … olyan rátermett?
- Dehogynem, eszes és … suttogni kezd, mintha valamilyen titkot árulna
el - …. Jóképű! Tényleg állati jóképű.
- Tagadhatatlanul - mondja barátnője, akit egyáltalán nem bűvölt el
annyira P?l Bentzen sármja. – De ha szigorúan vesszük, neki semmi keresnivalója
nincs ebben az intézetben. Hiszen nyelvtörténettel foglalkozik. Mit kezdjünk
a múlt kutatóival egy futurista intézetben!
- P?l egy kifejezetten megnyerő fickó - teszi hozzá Gunnar, aki épp
elcsípte az utolsó replikát. Arról nem nyilatkoznék, mennyire sármos, mindenesetre
értelmesnek nagyon értelmes. És remek perspektívikus kutató. Az egyik legjobb
futurista nyelvész lett.
- Nos, az egyik legellentmondásosabb figura az intézetben, tart ki
álláspontja mellett a borúlátóbb barátnő.
- Talán, meglehet - mondja megadóan Gunnar, aki senkinek nem szeret
ellentmondani.
- Edith Rinkel viszont tényleg rémes - folytatja az egyik.
- Elképesztően tehetséges - ismétli önmagát Gunnar.
- Gunnar, igazán nagyon uncsi vagy! Egyik pincér sem vet ránk egy pillantást
sem, úgy hogy, menj és rendelj még pizzát!
- Rendben, engedelmeskedik Gunnar szolgálatkészen. – Milyet szeretnétek?
- Még egy sonkás gombásat!
- És egy garnélásat ananásszal!
- Fújj!
- Ok, elmentem. Egy sonkás, meg egy garnélás.
- Hozz egy sört is!
- És P?l Bentzen nem érdemli meg azt az állást. Linn B-nek kellett
volna megkapnia, mormogja egyikük.
- Egy korsóval nekem is!
- És még egy üveg bort. Vöröset.
- Egy nagy pizza sonkával, egy kicsi garnélával, két korsó sör, egy
üveg vörösbor, foglalja össze Gunnar, nyugodtan, diplomatikusan és tántoríthatatlanul,
majd megfordul és elindul a pult felé.
- Tudjátok, mit, Edith Rinkel tényleg szörnyű. Tudjátok, mit tett velem
egyszer? - mondja az egyik. Mindenki azonnal az asztal fölé hajol, és fülelni
kezd.
- Akkor történt, amikor megkaptam a diplomám, közvetlen azután, hogy
a Futurista Nyelvészet megépült -, fog bele a dialektuskutató. Edith Rinkel
akkoriban tanszékvezető-helyettes volt, teszi hozzá magyarázólag és Nannához
fordul.
- Na és? Érdeklődnek a többiek lélegzet visszafojtva, kiéhezve egy
újabb botrányos történetre Rinkelről. – Igen? És mi történt?
- Arra gondoltam, utazási támogatást kérek, mert terepmunkára készültem
a Zöld-foki szigeteken, és beszéltem ez ügyben Edith Rinkellel. Ő persze
– finoman szólva – szkeptikus volt a projekttel szemben. És tudjátok, mi
lett? Azon a tavaszon a Kutatási Tanács pályázatot hírdetett a kreolnyelvek
tanulmányozására.
- És?
- És ez csak azután jutott a tudomásomra, hogy lejárt a jelentkezési
határidő. De neki, mint tanszékvezető-helyettesnek, természetesen tudnia
kellett róla. Egy héttel a határidő lejárta után, akkor mondta meg nekem.
Mézédesen adta elő: „Csak most láttam, sajnálom.”
- Micsoda galádság! De nem lehetett mégis valami félreértés? - Firtatja
Nanna.
- Edith Rinkel soha semmit nem ért félre. Semmi mást, mint amit félre
akar érteni.
- Amikor én voltam végzős, meséli egy másik - Edith Rinkel volt a felelős
a publikációk megünnepléséért a Klasszikus és Holt Nyelvek Tanszékén. Ott
még szokás volt megünnepelni, ha valakinek megjelent egy írása. És Edith
Rinkel süteményes bulit rendezett azoknak, akiket kedvelt, a többieket
meg hanyagolta.
- Nem mondod?
- De, pontosan. Egyszerűen keresztülnézett egyeseken. Rendkívül hatékony
módja az uralkodásnak. Simán ignorálta őket.
- Mindig saját cikkeit teszi a kötelező olvasmánylistára -, mondja
a morfológus, aki szintén szerette volna elmondani véleményét.
- Ugyanez volt P?l Bentzen legelső tevékenysége is! Ő is rögtön az
egyik cikkét adta meg az olvasmánylistán.
- Hát nem ezt csináljuk mindannyian? - veszi pártfogásába Gunnar Vik,
miután visszatért a sikeresen kivitelezett alkohol- és pizzarendelésből.
Csak miután néhány héjdarab marad az újonnan rendelt két pizzából csitul
a kollégák kibeszélése az asztal körül.
Ha Nanna Klev meg is lepődött a pletykák sokaságán, mélységén
és intenzitásán, akkor sem mutatta érzéseit. A legtöbben úgy jellemezték
volna Nanna Klevet, mint egy szeretetreméltó embert. Ugyanakkor nem lenne
helyes véka alá rejteni, hogy Nannát könnyen rabul ejtik a pletykák. Ebben
talán hasonlít a legtöbbünkre. Mindenesetre, nem büszke erre a tulajdonságára.
Mindazonáltal magával ragadja a hangulat, és mohón figyel. A pizzából nem
sokat eszik. Ül az asztalnál, nagy szemeket mereszt és hallgat, szemlátomást
megdöbbenve, de mégis fölöttébb elragadtatva.
***
Még nem igazán öntötte gondolatait szavakba, ugyanakkor teljesen világos
volt számára, mi a legrosszabb, ami történhetett. Vajon csak a fantáziája
ragadta el ilyen megfékezhetetlenül? Lehet arra bármilyen magyarázat, hogy
ez megtörténhetett? Lehetséges, hogy a nyomtatónál történt valamilyen hiba?
Felcserélődhettek a kezdőbetűk, NaKl helyett EdRi lett. Bár nem nagyon
ismeri a nyomtatók lelkivilágát, azt azért el kell ismernie, ez nem tűnik
valószínűnek. És Nanna egyébként is annyira óvatos, sohasem nyomtatna ki
semmit a projekt anyagából máshol, mint a saját printerén, amit a szobájában
állítatott be (mennyit kellett neki rimánkodnia, könyörögnie azért a nyomtatóért,
de ha jól belegondolunk, nem is olyan sokáig, hisz Paulsen teljesen odavan
érte).
Esetleg Nanna megkérhette Rinkelt, hogy olvassa át? Egy pillanatig
belekapaszkodik ebbe a magyarázatba, majd nem szívesen ugyan, de elveti
ezt is. Megállapodtak, minden REV21-es projektre vonatkozó adat szigorúan
titkos marad, egészen a bemutatóig. Nanna különösen vigyázott arra, hogy
senki ne sejtsen meg semmit. Elismerte, hogy ez kissé gyerekes részéről,
de szeretett volna minél nagyobb hatást elérni, hogy mindenki elámuljon,
kikerekedjen a szeme és tátsa a száját a csodálkozástól. Nagy pompát és
felhajtást akar, amikor majd a világ tudomására hozzák kutatásukat és azt,
hogy ő és P?l egymáshoz tartoznak. Mindig is ezt mondta. Arról nem is beszélve,
hogy aggódik, nehogy más kutatók is tudomást szerezzenek a REV21-ről, olyan
sok elégedetlen ember lófrál a folyosókon. Nem, Nanna sohasem mutatta volna
meg az anyagot másnak, anélkül, hogy vele ne egyeztetne, Rinkelnek meg
aztán végképp nem.
Lehajol, felveszi a földről a két lapot, és tüzetesen átolvassa, ami
rajtuk áll. Felfedezi, hogy nem pontosan egyeznek meg a nála lévő dokumentum
megfelelő oldalaival. A két lap a gyermeknyelvről szóló fejezet első két
oldala, és jóllehet felismeri őket – a mondatok többsége teljesen megegyezik
a két verzióban – mégis, kicsit eltérő a szöveg, más a megközelítési mód,
és más következetésekre jut, amire eddig nem is gondolt.
Kissé habozik, de aztán felveszi a kagylót és felhívja Nanna mobilját.
Senki nem válaszol. Úgy dönt, ez egy vis major, és megpróbálja az otthoni
számát, amit kívülről tud, bár még sohasem hívta. Nanna szinte azonnal
felveszi. Helyzet van – mondja P?l, - és elmeséli, mit talált. Nyugodtan
beszél, és igyekszik elfedni véleményét az esetről. Egy ideig hallgatnak,
majd megszólal Nanna:
- Ő volt.
- Gondolod?
- Igen. Nem találok más magyarázatot.
- Jó, jó, de hogyan?
- Fogalmam sincs. Bizonyára bement a szobámba. Vagy éppen a tiedbe.
- De …
- Nem tudom, P?l. De másképp hogy történhetett? És tudod jól, Edith
Rinkel már csinált hasonló dolgokat. Legutóbb a múlt héten hallottam ismét
ehhez hasonló pletykákat.
- Igen.
- Az az MA-s dolgozat. Állítólag átvett bizonyos részeket.
- Igen, értem – válaszol P?l -, felfogtam, mire céloztál.
- Te jó ég! Mit meg nem enged magának ez a nő! Ez már bűncselekmény.
- Na jó, tulajdonképpen még nem tudjuk pontosan…
- Ez olyan … rémes. Mindig olyan dühös leszek, kurvára dühös -, mondja
Nanna, és hangja remeg a dühtől.
- Értelek én, én is az vagyok, de most mit tegyünk?
Nanna szerint az egyetlen megoldás, ha betörnek Edith Rinkel szobájába
és megnézik, maradt-e ott más papír is. Végül is nem vádolhatjuk meg olyasmivel,
amire nincs bizonyítékunk – érvel Nanna. Vagy találhatunk valami más magyarázatot
is – teszi még hozzá.
P?l előadja elméletét a megkergült nyomtatóról a titkárságon,
melynek következtében felcserélődtek a kezdőbetűk. Nanna nem válaszol azonnal,
de aztán szelíden rávilágít arra a tényre, hogy ő sohasem nyomtatja a projekt
anyagait a titkárságon. De, folytatja reménykedve, mégis megeshet. Lehet
egy … félreértés? Lehet – suttogja P?l. Igen, ismétli önmagát némi szünet
után, és érzi, hogy még sohasem reménykedett olyan erősen, ahogy most reméli,
mindketten tévednek abban, amit gondolnak.
Egyetértenek abban, nincs értelme halogatni a dolgot, P?l mihamarabb
be fog hatolni Rinkel egyetemi szobájába. Most kell megtenni. Amennyiben
több papírt is talál nála, legalább bebizonyosodik az, amiről legszívesebben
egyikük sem szeretne tudni.
A betörés valóban egy ésszerű megoldásnak tűnik. Bár minden porcikája
kapálódzik ellene, mégsem akad egyetlen egy kifogása, épkézláb ellenvetése
sem, amit felhozhatna Nannának. Ebben az abszurd helyzetben egyetért azzal,
hogy a javaslat megfontolt és körültekintő. Ő maga már nem képes logikusan
gondolkodni. Meg tudod tenni, P?l? Igen, hogyne – erősíti meg P?l. Persze,
hogy megcsinálom. Természetesen végrehajtja a számára kiszabott feladatot.
Muszáj. Nanna kedvéért. A projekt miatt. És saját maga kedvéért is.
(regényrészlet)
VASKÓ ILDIKÓ FORDÍTÁSA
Lettre, 85. szám
Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
|