Ivajlo Dicsev
Átjárás a határokon
„A világ ma kevésbé határok nélküli, mint korábban volt.”
Etienne Balibar
(SZÓFIA ) Fredrick Barth az etnikai identitást vizsgálva a megszokottól
eltérő módon közelítette meg e nehezen megragadható fogalom definícióját.
Álláspontja szerint nem a már korábban kialakult identitások hozzák létre
a határokat, hanem a másokkal való kontaktusok révén létrejött határok
hozzák létre az identitást. A határokat, mint Albert, Jacobson és
Yapid kifejti, egy nagyobb komplexumon belül kell vizsgálni, amely
a határokon kívül az identitásokat és a rendszereket is magába foglalja,
ezt rövidítve IBO-nak nevezik (identities–borders–orders). Ez a komplexum
még bonyolultabbá válik a globalizált világban, az úgynevezett vesztfáliai
államközi rendszernek komoly kihívásokkal kell szembenéznie: a rendszerek
átfedik egymást és az identitásokat már semmilyen ideológia nem rendezi
hierarchiába.
Amellett szeretnék érvelni, hogy az IBO-effektust nem csak a másokkal
való kontaktus hozza létre, hanem a határokon való átjárás mind gyakoribbá
válása is. Ez pedig azt jelenti, hogy téves az Európa-eszmét megalapozó
naiv utópia, amely szerint a nagyobb mobilitás fokozatosan homogenizálja
az EU-térséget. Centralizált kényszerítő uralom hiányában a migráció, az
életbe lépő új rendszerintézkedések és az új identitás-játszmák erősítik
a különbségeket. A mozgás többféle előnnyel jár – az embernek nem kell
bevallania a jövedelmét, átírhatja az életrajzát, profitálhat a kulturális
aurájából vagy akár egy kulturális tekintetben specifikus állásból (egyes
nem angol nyelvű országokban britnek lenni önmagában állásnak számít).
Az emberek térbeli mozgásának felgyorsulása így növeli a különbségeket,
és nem csökkenti, éppúgy, ahogy a globális felmelegedés szélsőségesebb
időjárást eredményez.
Kezdjük a mobilitás legalacsonyabb szintjével: azok az emberek, akik
külföldön keresnek munkát, de nincsenek meg az ahhoz szükséges kompetenciáik,
hogy érintkezni tudjanak egy másik kultúrával, többnyire saját etnikai
csoportjukban fogják megtalálni a kapcsolódási pontot. Ha egy bolgár még
az ország uniós csatlakozása előtt be akart jutni egy uniós államba, komoly
veszélyekkel kellett szembenéznie. Visszatérő történet volt, hogy megismerkedett
valakivel az autóbuszon vagy a vasútállomáson, ahol a vonatra várt este
egyedül, és az meghívta őt magához és összehozta az első munkaadójával.
Gyakori eset volt, hogy a megtervezett és előkészített kivándorlás nem
bizonyult sikeresnek, miközben azoknak, akik véletlenül csatlakoztak hozzá,
sikerült megélhetést találniuk. Azokat, akik kezdetben illegálisan vállalnak
munkát, sokkal jobban kizsákmányolják, mint azokat, akik munkavállalási
engedéllyel dolgoznak. A bevándorló a közvetítő által elkért jutalék mintegy
felét nyelvismeret hiánya miatt fizeti.
Mindez gyakran a szociokulturális helyzet drámai romlásával is együtt
járt: a mérnökből építőipari munkás, a tanárból takarítónő lett, aki túlórázni
kénytelen, nincs társadalombiztosítása és nem védik a törvények. Miért
fognak emberek ilyen bizonytalan kimenetelű vállalkozásba? A Nyugattal
kapcsolatos álmok, a gyermekek jövője, az otthoni munkanélküliség mellett
még van egy fontos ok, amiért érdemesnek tűnik vállalni a kinti élettel
járó nehézségeket, ez pedig az otthoni státusnövekedés. A külföldön
munkát kereső szeme előtt az a kép lebeg, hogy majd hazatér a megkeresett
pénzzel, a kint vásárolt nagy autóval, nyit egy bár, és jól él a kint megkeresett
euróiból. Előfordulhat az is, hogy élete végéig külföldön marad, de akkor
is állandóan össze fogja hasonlítani magát az otthon maradtakéval. A határ
átlépése – legyen az valóságos vagy képzeletbeli – jelentős tényezővé válik
identitás meghatározásban.
A határellenőrzésről szóló történetekből egyértelműen kiderül, hogy
a határok nem tűntek el. Amióta Bulgária 2001-ben a schengeni övezet része
lett, turistaként minden további nélkül át lehet kelni a határokon. De
a legtöbb ember nem akar turistának látszani. Ismert a történet arról,
hogy egy cigány kolduscsapat azt mondta a francia határőrök kérdésére,
hogy ők egy kulturális örökségről szóló szimpózium résztvevői. Így aztán
a határőrök gyanakvóbbakká váltak, különböző kérdéseket tesznek föl, megkövetelik
mindenkitől, hogy egy bizonyos összeg legyen nála (noha ezt semmilyen törvény
nem írja elő), amit a kivándorolni akarók úgy játszanak ki, hogy kölcsönkérik
a pénzt a sofőrtől, vagy odaadják egymásnak az ellenőrzéskor. A határon
átkelni vágyók különféle előzetes információkra is támaszkodnak: „A szlovének
szemetek, a magyarok 20 euróért átengednek…” Az IBO sajátos metszetét jelenti
az, amikor az, akit visszafordítottak egy fekete pecséttel az útlevelében,
megváltoztatja a nevét (ami nem olyan könnyű azóta, mióta egységesítették
a cirill betűs írás latin betűs átírását), és újra buszra száll.
A főiskolások és egyetemisták megint más esetet jelentenek a mobilitás
tekintetében, amit az újfajta határok hoznak létre. A mobilitást itt a
különféle csereprogramok biztosítják, amik a nemzetközi, regionális vagy
kulturális különbségeken alapulnak. A külföldi tapasztalatokat ismeretforrásnak
tekintik, a határokon átívelő mobilitás így inkább erősíti, és nem gyengíti
a határokat. A bolgár fiatalok közül igen sokan a külföldi tanulmányok
adta lehetőséggel élve nem megy haza, hanem külföldön marad, részmunkát
vállal és igyekszik legalizálni helyzetét. Az eredményt biztosíthatja,
ha sikerül házasságot kötni egy „helybelivel”.
A gyakori külföldi utak gyakran speciális státust adnak az érintetteknek,
így egyebek között a diplomaták, a sportolók, nem-kormányzati szervezetek
a tudományos és kulturális élet képviselői esetében. Bizonyos személyek
nem a tulajdonságaik miatt kapnak megkülönböztetett tiszteletet, hanem
egy másik állam képviselőjeként. A politikai-szimbolikus osztálytól az
esetek többségében nem várható, hogy feladja reprezentatív státuszát. Ennek
egyik speciális esete, amikor az „esztétikai helyébe az etnikai” lép, hogy
úgy mondjuk, vagyis amikor a térbeli mozgás lesz a magas kultúra fő tartalma.
Walter Benjamin szerint a mesemondó olyan valaki, aki messziről jött,
manapság azonban inkább olyan valaki, aki ott marad, de nem hajlandó integrálódni
a befogadó kultúrába.
A turizmus a legfontosabb perspektívává vált Európa legtöbb helyén,
ha nem is gazdasági értelemben, de legalábbis a képzelet szintjén. Az idegenforgalom
különbségeket teremt ott is, ahol nincsenek. Bulgáriában ez a kommunisták
által kreált nemzeti örökség diadalát jelentette: a trákok, a folklór,
a kukeri (egy rítus a rossz szellemek elűzésére), stb. És ne felejtsük
el a különbség másik aspektusát: a vásárlóerőt. Erre alapozva jöttek létre
az olyan bűnös helyek, mint Gevgelija, „a macedón Las Vegas” vagy Szandanszkij
Bulgária déli részén, amely a szexturizmus fontos célpontja. A határok
átlépése, a bűnözés erotikus: ha az ember máshol van, megszabadul az IBO-kötelékektől.
Ennek kiszámíthatatlan következményeit mutatja meg Eli Roth sokak által
bírált filmje, a Motel (Hostel, 2006), amely valamelyik kelet-európai országban,
feltételezhetően Szlovákiában játszódik, ahol a szexturizmus szado-mazochista
rémálommá válik.
Az üzlet természetes módon áthatol a határokon; a gazdasági liberalizációt
általában a nemzetek feletti együttműködés legerősebb elemének tekintik.
A rendszerek és identitások azonban ennek ellenére továbbra is sokfélék
maradnak az európai térben, noha a tőke és a javak áramlása szempontjából
megszűntek a határok. Az euró bevezetése például kétségtelenül a gazdaságok
egyesítése irányába hat, de Dominique Strauss-Kahn egykori francia pénzügyminiszter
(később az IMF vezérigazgatója – a ford.) annak idején azzal érvelt, hogy
Franciaország azért engedheti meg a költségvetési hiány felduzzadását,
mert védi az euró. A közös európai valuta használata országonként eltérő
inflációs politikával párosul, ami megint csak különböző rendszereket eredményez.
A Franciaország és Belgium közötti határ az Ardennekben a legrégebbi határ
Európában, aminek már régen el kellett volna tűnnie. Ennek ellenére jól
láthatóan két nagyon különböző erdőgazdálkodási rendszert választ el egymástól.
A határ északi oldalán nagyüzemi gazdaságok vannak, míg a déli oldalon
kis önellátó jellegű gazdaságokat találunk. Bulgária uniós csatlakozása
előtt a bolgár-görög határ két oldalán ennél is láthatóbb különbségek voltak
a hasznosítás foka, a jogok, a befektetések stabilitása, stb. tekintetében.
A tagjelölt országokban az üzlet a legtöbb esetben készen áll arra, hogy
más határövezetekbe költözzön, ha az illető ország az EU tagja lesz, hogy
továbbra is profitálni tudjon az adóengedményekből, a zavaros jogi helyzetből,
a hatóságok korrumpálhatóságából. Az EU bővítése nagy üzletet jelent, amely
virágzik a határokon. Ez az esetek többségében regionális, de Bulgária
esetében egyben etnikai jellegű is volt. Ne felejtsük el, hogy az európai
integráció mélyülése maga is egyfajta üzletet jelent, ha figyelembe vesszük,
hogy a színvonal minden újabb emelkedése különbségeket eredményez, és ennek
folyományaként gazdasági érdekeket teremt.
Mindebből nem következik szükségképpen az EU szétesése; Meyer Fortesnek
és E. E. Evans Pritchardsnak az afrikai nuer törzs körében végzett vizsgálatai
óta tudjuk, hogy a szegmentáris kultúrákban igen erős a kohézió. Mindenesetre
fel kell tennünk magunknak a kérdést: mit tesz az Európai Unió azzal, hogy
liberalizál, felszámolja a határokat vagy előmozdítja a mobilitás különböző
formáit.
GÁTI TIBOR FORDÍTÁSA
1 Etienne Balibar, "Sur la constitution de l'Europe Crise et virtualités",
Passant no. 49/2004, http://www.passant-ordinaire.com/revue/49-635.asp
2 Fredrick Barth, Ethnic Groups and Boundaries: The Social Organisation
of Cultural Difference, Boston: Little Brown 1969.
3 Mathias Albert, David Jacobson, Yosef Lapid (eds.), "Identities,
Borders, Orders: Rethinking International Relations Theory," Minneapolis:
University of Minnesota Press 2001.
4 Ha valaki hazatér egy nagyobb útról, valamit mondania kell”,
tartja a német mondás, és az emberek úgy gondolják, hogy a mesemondó olyasvalaki,
aki messziről jött.” Walter Benjamin, "The Storyteller. Reflections on
the Work of Nikolai Leskov", in: Illuminations: Essays and Reflections,
ed. Hannah Arendt. NY: Schocken 1968, part II.
Lettre, 85. szám
Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
|