Kenan Malik
Merkel multikulturalizmus-kritikája
A multikulturalista politika azzal a következménnyel járt Németországban
és Nagy-Britanniában is, hogy széttöredezett a társadalom, állítja Kenan
Malik. A multikulturalizmus bírálatát mindazonáltal nem szabad összekeverni
a bevándorlókkal és a bevándorlással szembeni politikai támadásokkal.
„A multikulturalizmus teljes csődöt mondott”. Angela Merkel német kancellár
sommás kijelentése az etnikai kapcsolatok németországi kudarcát illetően
sokak szerint megfelelő adag realitást adott hozzá a vitához. Magam már
jóval azelőtt a multikulturalizmus bírálója voltam, hogy divatba jött volna
ez a szerep, de Merkel kritikáját véleményem szerint óvatosan kell kezelni.
A kancellár ugyanis nem annyira a multikulturalizmust, mint inkább a bevándorlást
és a bevándorlókat támadja.
Merkel kijelentése annak a széleskörű vitának a keretében hangzott
el, hogy mi a török bevándorlók helye Németországban. Németországban bestseller
lett Thilo Sarrazinnak, a Bundesbank volt elnökségi tagjának Németország
felszámolja magát című könyve, amely azt állítja, hogy Németország az iszlamizálódás
miatt a végső hanyatlás korszakába lépett. Horst Seehofer bajor miniszterelnök,
akinek pártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) a hárompárti kormánykoalíció
egyik tagja, nemrég a muzulmánok bevándorlásának leállítását sürgette.
Kristina Schröder családügyi miniszter elítélte a török közösségek németellenes
„xenofóbiáját és rasszizmusát”. A tartományi választásokra készülő Merkel
maga is csatlakozott a gyűlölethadjárathoz.
Merkelnek egy tekintetben igaza van. A német multikulturális politika
katasztrofális volt, és fel kellett hagyni vele. De a multikulturalizmus
kudarca nem a bevándorlókon múlott. A bevándorlók csoportjai ártalmasnak
és destruktívnak tartották, és aktívan szembeszálltak vele. Ahhoz, hogy
megértsük ennek okát, vetnünk kell egy pillantást a második világháború
utáni bevándorlás történetére.
Más nyugat-európai országokhoz hasonlóan Németországban is óriási munkaerőhiány
volt a háború utáni években, és aktív munkaerő-toborzó politikát folytattak
kezdetben Olaszországban, Spanyolországban, Görögországban, később Törökországban.
A külföldi munkások nem szándékoztak bevándorolni, még kevésbé állampolgárrá
válni, egyszerűen vendégmunkásként jöttek, akik haza szándékoztak térni,
ha már a német gazdaságban nincs szükség szolgálataikra.
Az idő múlásával azonban az átmeneti szükséghelyzet mindinkább állandó
jelenlétté vált. Ennek oka részben az volt, hogy a német gazdaságnak továbbra
is szüksége volt munkaerejükre, részben pedig az, hogy a bevándorlók, és
még inkább az ő gyerekeik végleges otthonnak tekintették Németországot.
A német állam azonban továbbra is kívülállóknak tekintette őket és nem
volt hajlandó állampolgárságot adni nekik. Németországban jelenleg négy
millió török származású ember él, de közülük alig félmilliónak sikerült
állampolgárságot szereznie. És nemcsak az első generációs bevándorlóktól
tagadják meg az állampolgárságot, hanem már Németországban született gyerekeiktől
is.
A német politikusok a helyett, hogy nyitott társadalmat teremtettek
volna, ahol a bevándorlókat egyenlőkként kezelik, az 1980-as évektől a
multikulturális politika eszközeivel kívánták kezelni a „török problémát”.
A bevándorlók nem kaptak állampolgárságot és valódi státust a német társadalomban,
ehelyett „megengedték” nekik, hogy megőrizzék kultúrájukat, nyelvüket és
életmódjukat. E politika következtében párhuzamos közösségek jöttek létre.
E politika lényege nem annyira a sokféleség tiszteletben tartása volt,
mint inkább egyfajta eszközrendszerként szolgált, hogy el lehessen kerülni
a közös, befogadó kultúra létrehozását.
A török közösségek a multikulturális politika következtében veszélyes
mértékben zárttá és befelé nézővé váltak. Miután a törököket semmi nem
ösztönözte őket arra, hogy részt vegyenek a többségi nemzet életében, sokan
azt is szükségtelennek tartották, hogy megtanuljanak németül. Az első generációs
bevándorlók többnyire világias mentalitásúak voltak, és a kisebbség is
csak enyhén volt vallásos. Jelenleg viszont a Németországban élő török
felnőttek közel egyharmada jár rendszeresen mecsetbe, vagyis lényegesen
többen, mint akár Nyugat-Európa más országaiban, akár Törökország legtöbb
részén. Az első generációhoz tartozó nők még alig hordtak fejkendőt, a
lányaik közül sokan viszont már újra hordanak.
A törökök többsége amellett hogy elszigetelődött a német többségi társadalomtól,
eltávolodott attól a közösségtől, amelyből annak idején kivált és az iszlám
hagyományos intézményeitől is. A németországi törökök második nemzedéke
erősödő vallásossága és befelé fordulása miatt egyre jobban elszigetelődött
a németországi és a törökországi társadalmi szerkezettől, így közülük némelyek
nyitottabbá váltak a radikális iszlamista tendenciák irányában. Ez magyarázza
az Afganisztánban tevékenykedő német dzsihadistákról szóló híreket.
Németország multikulturális politikája azzal a következménnyel járt,
hogy a bevándorlók jobb esetben közömbösek, rosszabb esetben nyíltan ellenségesek
lettek a német többségi társadalommal szemben. A németek is egyre jobban
szembefordultak a törökökkel és részben a kirekesztett bevándorló közösségek
értékeivel és hitével szemben határozták meg magukat. A kirekesztett bevándorlókat
könnyen bűnbakká lehetett tenni Németország szociális problémáiért. Egy
nemrég közzétett közvélemény-kutatás szerint a németek több mint egyharmada
úgy látja, hogy Németországot „elárasztják a külföldiek” és több mint a
felük „kellemetleneknek” tartja az arabokat.
Németország más úton jár afelé, hogy multikulturális társadalommá váljon,
mint Nagy-Britannia. Nagy-Britanniában a bevándorlók nem vendégmunkásként
érkeztek, hanem mint brit alattvalók. Így nem az állampolgárság megadásának
megtagadásával rekesztették ki őket a többségi társadalomból, hanem a rasszizmus
révén. A brit hatóságok reakciója a kirekesztésre azonban ugyanaz volt,
mint a német hatóságoké: arra buzdították a kisebbségi csoportokat, hogy
juttassák kifejezésre saját identitásukat, fedezzék fel saját történelmüket,
fogalmazzák meg saját értékeiket, éljenek a saját életmódjuk szerint.
Németországban hivatalosan megtagadták az állampolgárságot a bevándorlóktól,
így alakult ki a multikulturalizmus politikája. Nagy-Britanniában a multikulturális
politika támogatása vezetett oda, hogy a kisebbségi közösségekhez tartozó
embereket de facto nem állampolgárként kezelték, hanem egyszerűen, mint
valamely etnikai csoport tagjait. A következmény mindkét esetben – ahogy
gyakorlatilag valamennyi nyugat-európai országban – az volt, hogy széttöredezett
társadalmak jöttek létre, a kisebbségi csoportok eltávolodtak a többségi
társadalomtól és a bevándorlókból bűnbakot csináltak.
A kialakult zűrzavar egyik oka, hogy a multikulturalizmusról folyó
vitát összemosták a bevándorlásról folyó vitával. Az egyik oldalon Angela
Merkelhez hasonlóan sokan azt állítják, hogy a bevándorlás következtében
megszűnt a társadalom egysége. A másik oldalon sokan úgy érzik, csak úgy
tudják megvédeni a kisebbségi jogokat, ha a multikulturális politikába
kapaszkodnak. Mindkét oldal téved.
A bevándorlás kedvezően hatott a nyugati társadalmakra, segített abban,
hogy nyitottabbá, vibrálóbbá, kozmopolitábbá váljanak. A társadalmak nem
a bevándorlás, hanem a bevándorlókkal szemben alkalmazott multikulturális
politika miatt váltak széttöredezettekké. Ahhoz, hogy kiutat találjunk
a kialakult zűrzavarból, először is külön kell választani a multikulturalizmusról
szóló vitát és a bevándorlásról szóló vitát. Itt az idő, hogy eltemessük
a multikulturalizmust és dicsérjük a bevándorlást.
GÁTI TIBOR FORDÍTÁSA
Lettre, 81. szám
Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
|