milyen jó tudni egy mesterséget
mondta a költő
majd
kövekkel kezdte dobálni az eget
munkát adva az isteneknek 
 

18 

néha néha  bepermetezem herbáriumi 
növényeimet 
parfümmel 
ugyanazt a parfümöt mindeniknek
mint ahogy ugyanazon föld jár mindenkinek
hangosan olvasom latin nevüket 
néha egy isten kiszabadul a lapok közül
és a plafonra tapad 
lassan olvasok 
időt hagyva az isteneknek helyet találni
az utolsó oldalnál megállok
felfelé tekintek, és egy ikont látok a boltozaton 
húsevő növényt préseltem erre az oldalra 
mely feltámad amikor kimondom nevét:
Domine
 

21 

idősődöm mégis jól megvagyok börömben
nem veszem észre partjaimat melyek, tudom, 
hogy minden pillanatban leomolhatnak 
eltűnve sorra egyik a másik után 
karjaim nem engedelmeskednek 
sem mellkasom 
sem lábaim 
még a hangom sem visszhangzik 
azt teszem amit akarnak
vagyis semmit 
öregszem
az egyetlen dolog, amit még soha nem csináltam 
és tetszik nekem! 
 
 
 

Hogy jobban tudjak írni

hogy jobban tudjak írni
egy könyvre
fektetem a fehér lapot 
a szerző neve
néha-néha
a felszínre jön
mint egy vízbefúlt
és megpróbál kezembe kapaszkodni

gyorsan írok jól megnyomva a tollat
a szavak ellepik a vékony
papírt
mint súlyos rögök
a frissen ásott sírt 
 
 

Ami az életből marad

az emberek meg vannak győződve
hogy a versekben nem történik semmi
hogy azokat csak halálunk után
kellene olvasni
amikor már nincsenek vágyak
eszmék

az emberek nem nyítnak ki vékony könyveket
ha mégis megteszik
azonnal észreveszik
hogy kevés szó van egy sorban
és kevés szó egy oldalon
a többi
fehér sok fehér
és gyorsan becsukják

azonban anélkül hogy valaki közölné velük
az emberek tudják hogy
a vers marad csupán 
a letöltött életed után 

     BALÁZS F. ATTILA FORDÍTÁSAI