Összességében  elmondhatjuk:
népünk iránti szeretetből eleget tettünk 
ennek az igen nehéz feladatnak. 
És egyáltalán nem ártott meg nekünk, 
nem sínylette meg sem a lelkünk, sem a jellemünk. 
HH, 1943
 

Mikor lesz már végük? Mióta vesződünk velük, és csak jönnek, jönnek. Hát sohasem fogynak el? Cipő a lábukon, a ruhájuk viseltes, de nem rongy, sötét szemükben közöny. Beletörődtek volna? Szélhámos mindegyik. Született alakoskodó. Csak az alkalomra vár. Mikor hagy ki az éberségünk, mikor ritkul a kordon, mikor ér erdő közelébe, ahol eltűnhet. Dehogy törődtek bele. A remény kiirthatatlan. Valamelyikük úgyis megmenekül. Három, kettő, de elég, ha csak egy remény. Feltápászkodik az agyonlőttek közül, éjszaka otthagyja a sírt. Ilyen már volt. Arra se vigyáztak. És akkor nincs remény, kezdődik elölről minden. Mint kétezer éve.

Majdanek. Barakkrengeteg. Késő este érkeztetek. Hol a fejetek? Még jóformán le se tettétek, már eligazítás. Ásítás. Harmadik szakasz! Sorfalat áll, a láger hátsó részén! Az utolsó barakktól odáig, ahol a szögesdróton nyílást vágtak. Embernyi lyukat a préri felé. Az SS lövészei már felsorakoztak a kerítésen kívül, a meztelenre vetkőzött zsidókra várva, géppisztoly a kezükben. Három hosszú árkot ásattak a táborbeli rabokkal, még napokkal ezelőtt. Száz méter hosszút, hat méter széleset, három méter mélyet. Légoltalmi célokra lesz, mondták nekik. Aztán ma hajnalban odafarolt a kerítéshez egy hangoskocsi, és a tölcsér slágereket kezdett recsegni. Tangó, foxtrott, keringő.

Ezt már láttam. Ezt én szelektáltam. De hol is? De hol is? Ezek még élnek? Az egész mispóhe? Nem mernek idenézni. A szemük se áll jól. Miattuk robbant ki a háború. Ők hozták a fejünkre a ruszkikat! Ők fizették le a jenkiket! Ők tüzelték az angolokat ellenünk! Ha annak idején, tizennyolcban több eszünk van, most nem kéne többfrontos háborút viselnünk. Akkor kellett volna leszámolnunk velük. Vagy már tizenhatban. Akkor nincs éhínség, nincs matrózlázadás, nincs vörös puccs, nincs Rosa Luxemburg, itt állomásoznánk azóta is a lublini körzetben, sőt meg sem álltunk volna az Urálig. De ezek mindenütt ott voltak. Prérikutyák.

Ott. A kimondhatatlan nevű Międzyrzecben. Kefét kötöttek, legyen mivel tisztogatnotok a fegyvert. Kosarat fontak, legyen miben tartanotok a lőszert. Amit majd beléjük eresztetek. Ágyatokra jártak, már a csinosabbja. Volt nagy jövés-menés. M., tranzitgettó. Két nap alatt vonatra pakoltátok az első, még odavalósi tízezret. A kiürült házakat a környékbeliekkel töltöttétek fel. Azután jöttek az újabbak Lódzból, Gdyniából. Azután Csehországból, Szlovákiából. Hétszer kellett kirámolnotok a teljes hóbelevancot, helyet csinálva a következőnek. Azután elnyelte őket is Treblinka Gázház. A munkára sorolt maradék pedig át lett irányítva Trawnikiba, kefét kötni, kosarat fonni, onnan kerültek ide Majdanekbe, az itteni SS-műhelyekbe. 

Międzyrzec? Mi csak úgy hívtuk: Menschenschreck. Rettegi. Ott ücsörögtek egy bolyban a főtéren. Na és ki kuporog a szélén? A kedvenc hamburgi mozisom, a Blochné! Mért pont ide ette a fene? És még neki állt feljebb: Rudi, nálam maga sose ült a földön, sose volt ilyen csapnivaló az előadás! Hülye zsidó tyúk, mért nem szálltál hajóra, amíg lehetett! Most mehetsz vonattal. Azt hitted, van kivétel? A vagonban teltház lesz, ne félj! Még a plafonról is lógnak! Aki nem fér be, jobban jár: megspórolja a vonatozást. A temető közelebb is van, tágasabb is. Oda lesz terelve a helyi zsidótanács és a zsidó rendőrség is végül. Előbb kitakarítják maguk után a tetves fabarakkokat, leadják szépen a dugi értékeket, és jutalmul odafekhetnek az őseik mellé.

Sok sírkő nem maradt abban a temetőben sem. Miért is maradt volna? Csak nem fognak benneteket kátyúba ragasztani a defetisták! Hát min dübörögjenek a Tigrisek? Ássák csak ki nektek az apjuk oroszlánosát, meg a nagyapjuk áldó két tenyeresét, meg az ükapjuk szarvasosát, meg a szépapjuk medvését, meg a kelyheseket, meg a fűzfásokat, meg az összes többi krikszkrakszosat, törjék miszlikbe és hintsék jó vastagon az útra! Ja, hogy ásó, lapát, kalapács? Két-kezi mun-ka! Kétezer év után kétkezi munka! Nem pénzforgatás, nem haszonhúzás. Mun-ka! Ti is ezzel a kettővel rakodtátok a ládákat a hamburgi hajókra, nem? Kaparják csak ki a tíz körmükkel, zúzzák kővel a követ! Egyengessék a Herrenvolk útját!

Na és változtak ettől az útviszonyok? Hóban-sárban gázoltunk, bokáig! Télen a parczewi erdőt háromszor átfésülni! A bandita nem alszik! Fatörzsnek álcázza magát. Elsőre nincs nyom. Erről jelentés. Újabb lakossági bejelentés. Ki a faluszélre! Vagy mi zörgünk, vagy a bandita. Mi zörögtünk. Vagy vaklárma volt. Még egyszer kiszállni. Mindig kora reggel. Tűvé tenni pajtát, kazlat. Az erdőnek látszó erdőt. Hopplá! Bádogcső vége a fűben. Futás, fedezékbe! Kivárni a lux, a lux, a luxemburgiakat. Majd ők felhozzák a zsidó vakondot a föld alól. A luxemburgiak mindenre kaphatók. Ők hazamenésben gondolkodnak. A lengyel paraszt mindenkit feljelent. Ő megélhetésben gondolkodik. Kapard el őket, Jacek. Hozza az ásót, viszi a ruhát. Másnap másokat ad fel.

Ötszázan vagytok, a 101-es rendőrzászlóalj. Tiétek a lublini körzet egyharmada. Most már nemigen hibáztok, de alkalom sem igen van már a hibázásra. Másfél éve, az első bevetésnél nem mentek ilyen simán a dolgok. Az állomány tartalékos, átlagéletkor 39 év. Az altiszteknek is csak harmada hivatásos. Másfél éve, hol volt még a rutin? Rakodásban volt: dokkmunka, raktári munka. Marakodásban is. De ebben? Biłgorajból az egész zászlóalj vonult ki abba a faluba. Josephau, vagy mi. Nem, Józefów, ú-val. Kis piactér, meszelt zsinagóga, parasztháznyi, meg a súl. Szemdörzsölős nyári hajnal. Szokvány feladat, mindenki erre számít. Ez nem az első vonal. Ti, közrendvédelmiek a hátországra vigyáztok. Épület- és vagyonőrzés, útvonalbiztosítás, ilyesmi; erről szólt a kiképzés.

Józefów alszik. De hogy a kutyák is?! Csalán és lonc. Lekászálódunk a teherautóról. Hogy is mondta az őrnagy? Gondoljunk arra közben, hogy odahaza édes szüleinkre, feleségünkre bombák záporoznak. Jó. De mi közben? Miközben az összes zsidót összetereljük. Jó. A piactérre. Jó. Kivétel nélkül. Járni nem tudókat, szökni próbálókat, szembeszegülőket agyonlőjük. Jó. Azonnal. Öreg, beteg, gyerek, nem számít. Jó. Csecsemőket elvesszük az anyjuktól. Jó. Munkaképeseket különválasztjuk. Jó. A többit az erdőbe kísérjük és likvidáljuk. Fiaim! Jó. Aki nem vállalja, most lépjen ki! Jó. Mi ez a sírós hang, őrnagy úr? Mi ez a fiaim!? Mi ez a megértem, aki nem? És tessék, kilép! Egy, kettő! Egy fél szakasz! A szarháziak.

Két szakasz láncba fejlődve körülzárja a falut (aránylag nem túl nagy), másik kettő néhány fős csoportokban átkutatja a házakat (aránylag közel vannak), kiugrasztva az alvókat az ágyból. Két szakasz az erdőbe megy, helyet keresni (aránylag ez a legbabrásabb). Mások (a sunnyogók, aránylag nem sokan) a munkára alkalmasakat viszik a vasútállomásra. A többit kétszázanként az erdőbe kíséri felváltva egy-egy szakasz. Kiderül, hogy (aránylag eléggé) sok az öreg, a beteg. Ők, akik nem (aránylag a legjobban) járnak. Velük máris tele az utca. Százával hevernek, mindenfelé. Sikoltozás, jajveszékelés, aztán egyszerre (aránylag) csend. Az első teherautó konvoj elindul az erdő felé. A többiek ülve várnak a sorukra a tűző napon.

A legalsó nyakcsigolyát kell célozni. Legcélszerűbb feltenni a puskára a szuronyt. A szurony hegye jó irányzék. Nem jó, hogy annyian hibáznak. Nem jó, hogy egyesek fölé céloznak, szándékosan. Hogy abbahagyják, az se jó. Öt lövés után! Hogy elfelejtik feltűzni a szuronyt: hiba. A golyó túl közelről üti át a koponyát. Különösen a gyerekek fejtetője szakad le gyakran. Nem jó. Egy mozgó ötévest nem eltalálni: hiba. Fogy a lőszer; röpköd a csontszilánk, fröccsen a vér, a velő. Nem jó. Zubbonyra, arcra. Hiba volt az anyákkal kezdeni. Mert a zsidónő, miközben erősen szorítja a kezét, faarccal fogadja még a saját gyereke halálát is. Anya az ilyen?

Józefówban lassan megy, Serokomlában jobban fog. Józefówban nincs előre ásott gödör, Łomazyban meg fogják ásni. Józefówban kevés a fegyveres kísérő, Talcynban kevesebb is elég lesz. Józefówban változik a vesztőhely, Końskowolában nem fog. Józefówban fogy az idő, nagy a meleg, Łukowban nem fogy, Kockban nem nagy. Józefówban úgy kell felhajtani valahonnan egy kis vodkát, Łomazyban, Serokomlában, Talcynban, Końskowolában, Łukowban és Kockban lesz vodka minden mennyiségben. Ukránok is beugranak majd. Addig is: telnek a tisztások szépen. Még három teherautó van hátra. Most már fél lábon is kibírjátok.

Utána Nagynémetország hidegbüfé, filmnézés. Vagy közös éneklés a cél, bajtársi este. Hogy lehet a leggazdaságosabban jó katona kitölteni a gödröt? Megvan. erre tör Úgy feküdjenek egymáson, meg is hal mint a tetőcserepek akár: Ne kelljen magyarázni. Ahogy az a nyírt szakállú kopasz kemény rádőlt az előzőre, és mint a Krupp-acél, udvariasan felszólt a gödörből: Drága uram, jól fekszem? Erről van szó. szívós Jöjjön rá magától. És mi nem hozzuk szóba többé, egymás előtt sem. Ennyi tapintat mint a marhabőr bennünk is van. Az egyik zsidónő teste gyors, megrándult még néhányszor odalent. Nézzétek, hogy élvez! mint az agár, mondta, aki belelőtt. Nagy röhögés. De később nem tértünk vissza rá.

Úgy volt, hogy a zsidók Madagaszkárra, a lengyelek Brazíliába mennek. Aztán, hogy ez a vidék zsidó rezervátum lesz. Aztán, hogy a lengyelek nemzeti otthona. Aztán, hogy mindenki megy Szibériába, zsidók, szlávok: az összes Untermensch. És végre szellősen lesztek: az Atlanti-partoktól a Kaukázusig – csak germánok! Nem trágyázzátok többé a mások kultúráját! A rögöt kell germanizálni! Átnépesíteni az ókontinenst, átrétegezni. Bádeni parasztokat Franciaországba, dél-tiroliakat Auschwitz környékére, flamandokat a Krímbe! Japán-német közös határ! Iránnál eléritek az Indiai-óceánt! És Göring lesz Amerika helytartója! Vagy Goebbels. Így volt?

Így is lesz! Amint kitekerik a világhidra nyakát. Minket a helyi terepmunka kötött le idén nyáron. Azon voltunk, hogy Zamość végre Himmlerstadt, és a környéke színnémet legyen. Összesen háromszáz faluból vontuk ki a lengyeleket. Az életerősebbje mehetett dolgozni a Reichbe, a partizán kinézetűek lágerekbe átnevelődni, a véneket nyugdíjasvárosokba küldtük, a biológiailag értékesnek látszó gyerekanyagot a németesítő bizottságok elé. Mindenkinek gondoskodtunk a jövőjéről. És aki azzal vádolná a nemzetiszocialistákat, hogy formátlan tömegekben gondolkodnak, ebből is láthatja, mekkora figyelmet fordítunk az osztályozásra.

Himmlerstadt és környéke, ó! A keleti gyarmatosítás modellje kicsiben. Ezer per ötven éves terv. Egy háború utáni SS-állam (Himmlerstaat) csírája. De se a lengyeleket nem sikerült kipaterolni, se a helyükre (Himmlergebiet) kellő számú németet verbuválni. A hazahozott (Himmlerheim) besszarábiai és bukovinai volksdeutschok jöhettek csak szóba, a Reichből (Himmlerland) nem akadt jelentkező. Pedig ki lett hirdetve: a vérével (Himmlerblut) egy német se rendelkezik szabadon, az a népi vagyon elidegeníthetetlen része (Himmlergut). Az akció szervezői alkalmatlan telepeseket (Himmlersiedler) küldtek a lengyel portákra. Az elűzött lengyel parasztokból viszont partizánokat (Himmlergegner) csináltak. Őellenük meg német erők híján ukránokat kellett bevetni (Himmlerhelfer) és egyben betelepíteni. Mi lett a színgermán kolóniából? Szláv darázsfészek (Himmlernest).

Én is kapacitáltam a melpitzi unokatestvéremet. Horst, te gazdálkodó vagy, tiszta vérű árja, direkt rád írták ki a keletet. Hitelbe kapsz házat, földet, nagyobbat, többet. Három év fizetésmentes, a maradék tizenhét alatt ráérsz törleszteni. Aztán a tied, örökölhetik. Hát ő nem pionír, azt mondja, jó neki az a kemény szász rög, megszokta ő azt már. Te seggfej, mondom, az itteni olyan zsíros, olyan fekete, még az unokád unokáit is eltartja. No, előbb csak tisztogassuk meg a terepet, azt mondja; toljuk a határt a Volgáig, hozzuk haza a két fiát a frontról, aztán majd meggondolja, akarja-e ő európaizálni ezt az ázsiai sztyeppét, amiből olyan gyönyörű parkosított táj lesz a Führer szerint, 300 év múlva. 

A Reichsführer szerint már 100 év múlva is 200 millió német lakja Európát! És keleten a Baltikumtól a Fekete-tengerig 36 stratégiai pont köré gyűlnek majd gyöngyfüzérként a virágzó német gyarmattelepek! Megszűnik az emberdzsumbuj: nemhogy zsidó nem lesz, de lengyel se, ukrán se többé. Poruk a gabonát fogja táplálni, amit a germánok korlátlan bőségben fogyasztanak majd. Kit érdekel akkor már, hogy a valaha volt lublini körzetbe elvándorolt és ott feldolgozott zsidók száma végül közelített-e az őslakosságéhoz vagy sem? Hol lesznek akkor már a levetett cipők százezrei, és ki fogja kisilabizálni rajtuk a brüsszeli, párizsi, prágai, szaloniki mesterek cégjegyét? Ki fog azon morfondírozni, hogy vajon sok volt-e vagy kevés az a százötven márka, ami a Reinhard-akció másfél éve alatt minden kiirtott zsidó után az államkasszába befolyt?

Mi, közrendvédelmiek, mindig csak a soron következő delikvenst látjuk. És minden részlet őbenne lakik. És mindjárt ledobja a civilt meg a kék-szürke csíkos darócot. Fehér, sárga, anyaszült testekben lakik ő, aki a gumibotjaink elől rohan. A világhidra, a Weltführer. Látszólag jól nevelten, látszólag a vége felé. De nincs vége. Sosem lesz vége. A chelmi úton újabb fogolymenet közeledik. Kész fekete sereg! Kopog a facipő, kopog a szemünk. Ma reggel a cikóriakávé is elmaradt. Egész nap egy helyben állni. Mint egy nagy ájult akarat! Ropog az SS-karabély, recseg a Radetzky-mars. Mars ki! Futásba vesző rács vagyunk. Anyánkat a hamburgi tűzvihar perzseli, az ördög meg itt bujkál a novemberi napsütésben. Incselkedik velünk. Ha ő velünk, ki ellenünk? 

Ugye te is csak a néped iránti szeretetből? Ugye szerinted se hagyható, hogy az összes megsemmisítendő városban és az összes megsemmisítő táborban lázadás törjön ki, aminthogy ez már megtörtént Varsóban, Białystokban, Treblinkában és Sobibórban? Ugye te is azt gondolod, hogy az ebből fakadó nemzetbiztonsági kockázat meghaladja a még működő munkatáborok nemzetgazdasági hasznát? Ugye nem kérdés, hogy a lublini körzetben jóformán az összes SS-üzemet fel kell számolni? Lehet ezt nem meglepetésszerűen, nem egy csapásra? Ugye, hogy nem! Nahát, akkor szüret! A munkás zsidóknak is végük. A szabóknak, a varróknak, a susztereknek, az asztalosoknak. Mibe, hogy a történelem egyszer hálás lesz nekünk? Mibe, hogy nem sínyli meg sem a lelkünk, sem a jellemünk?