7.

a tudat hamar átdolgozza a rátapadt élményt ahogy szubjektíven indázni kezd benne az idő ám mihelyt a korosodó ember lassan belenő valamiféle furcsa spirálba melyben gyorsan szűkülő 
a megálmodott tér s az egykor roppantul kitágult buja legelő fűszálai már kókadoznak a hideg szélben a futó napok ütemezésébe beszivárog az enyészet a teljesnek gondolt élettérben sok támaszfal megremeg repedezni kezdenek szemek mögött a koordináta-rendszerek melyekből 
a tájékozódásnak megszokott finom hangjait már egyre nehezebb kihallani évtizedek dőlnek 
a belső vásznakon össze s mint valami háború utáni csapzott csataképben a veszteség érzése marad benned kikerülhetetlenül az érdem a kor széles felületeken felmutatható kétes tanúsága és a kór tekintetekbe települő báva gyávasága mivel végre másoknál közelebb kerültél a nagy misztériumhoz melynek lelassult sodrában már senki sem lakkoz önámító jövőt öngerjesztő ambíciót szánalmas érdeket a lehulló lepel marad az egyetlen apró élvezet magadat először fesztelenül megmutatni olyasmi lehet ez mint intenzív osztályokon az utolsó hakni anyagok összeborulása egy nagy fehérben hol egyszer még felérzed az üres összetartozást s mivel itt 
a logikai sornak már nincs tovább a virtuális végről csak visszajelzek mert a kamaszban még teljes letámadásban gerjedez minden óra az lüktet elő folyton a számvető keserves végszóra hiába próbálod született precízségeddel az évtizedeket gondosan felosztani ott a tizenévesben történhet valami mely a legörbülő téridőt örökre relativizálja akkor vagy legérzékenyebben vékony bőrödbe bezárva terjeszkedve szét a mába s ott vagy okos széles vásznakon tájékozott
noszogatva magadban pythagoras tételét s jobb pillanataidban a kénsavgyártás képlete is meg sem kottyan tudni véled mit mesterkedtek a lajos királyok a fényes udvarokban hányfelé élnek a sziki növények s milyen ütemezéssel döccen fahangoddal az ének ha röstelkedve nyekeregni
kezdesz az utolsó órán de az ötféle latin deklináció sem idegenül szól már néhány kis kurzust letudva s habár aludnál ihlet nélkül mint a bunda addig írogatod otromba tolladdal tenyeredbe míg lassan bevésődik jól felnyírt hóka fejedbe a fizikának néhány képlete is kartonruhás kis csajok puhításában késő délután pedig igencsak segít megannyi zavarosnak tűnő ady-idézet 
mert mire rájön kerek szemekkel bámulva az édes miért e zagyvaság te már egy másik meleg dimenzióban érzed át selymes bőrének lüktetését s már csak az marad a kérdés szürke salakos sportpályákon száguldozva illan el a fölösleges gőz vagy letérdelhetsz egy ősi nagy rítus előtt csírázó vágyaid törékeny alakzataként nem adva fel a reményt hogy ez a vékonyan szétterített
létezés örökre így marad s lelki szemeidben nem látod még a megmászhatatlan falat a csalóka spirált melynek kanyarjaiban mindig fönnakad majd valami abbahagyott téma s te modorosan bölcsességet színlelve keresed hol  az a tudományosnak kitalált aréna melyben lábjegyzetek lombjai alatt nagyokat szuszogva elindulsz egy szűkülő szellemi fönség felé melyben érdem
ha nem tudod ugráló madarak között melyik a veréb s a százalékszámítást már bízod ámuló statisztákra s ha eléggé elhülyültél mehetsz akár akadémiákra stilizált szórakozottan találsz is
lejtmenetben társakat eleget ottan ahogy kenetteljesen integetnek a társadalom bölcs tetejéről no nem az égből mert a visszasimulás a pórhoz intenzív osztályokon még hátravan nyögdelsz még néhányat gurítós kocsikon a suhogó lomb alatt mire a merev pózba visszatérsz remélem nem arra hajaz most valamely lógus hogy képzetemben ennyi az egész az intellektus meredek csúcsaira hágni hiszen már kamaszos fejjel légszomjjal csodáltam ha a rozsból kilépett akárki
különb uraim nem az érdem ellen hegedülök inkább csüggedten lesek a tökéletlenre melynek mérgező nedve a vegetatív szisztémába előbb-utóbb behatol s ahogy nő benned a kór korai ifjúságod alá visszaszállsz ilyenkor mindent osztó bölcsességnek látod a halált melynek éber suhintásából az okoskodás már kizárva s elballagunk mindannyian valami ismeretlenül nagy picsába ami talán a kozmosz feneke netán a lebomló sejteket végsőkig kilúgozó egyetemes hipo talán ilyenkor a szent füstölő szemforgató illata volna jó a csontváz didergő magányát meghaladni  ám hiába forgatod jobbról-balról az igéket nem áll benned össze ez a templomi hakni bármilyen szép és kellő figyelemmel szélesen söpör megszokott méltósága de a fekete 
a kék az arany és a sárga vagy ki tudja még vallásoknak milyen színes méltósága megtépett lelkedben hitetlen máz marad s bár olykor zavar hogy helyette nincs fejedben világértőnek tűnő racionális akarat a közhelyes igehirdetéseket nem hiszed noha mások szemében látod 
a megrendült könnyeket s ilyenkor gyáván visszavonulgatsz még egyszer felásod magadban 
a múltat – hiába rosszkor vagy rosszul jöhettél e szenvedő világra elvágva magadban mind 
a menekülési útvonalakat s mi tétova játéktérként körötted homályosan még megmarad nem több mint a vegetálás óvatos magánya mely a kitörési pontokat legörbítve fegyelmezetten lezárja a lehetséges utakat persze lázadozó kamaszként némi vibráló rögtönzésed fönnmarad
az unalmas iskolai órákat kitölteni de ahhoz már kevés a szellemi kockázat hogy ne látszódjék előre nincs más út csak egy szürke polgári lőre melytől egy-két öreg nagynéni ugyan felsikolt szegény anya sem tudja pontosan mozdulásodban hol a folt mikor egzisztenciális kockázatok szélére sodródsz ám ennél nincs tovább keskeny hátadat megveregeti néhány koszlott jó barát elnézőbb néhány tapasztalt rendszerre morgó pedagógus neked kikerülhető lesz a hétköznapi lózung de már nevetségesen szűk szabadságoddal nem tudsz mit kezdeni biztos hátszeled sincs sehonnan legfeljebb ha hivatalnok apád dohogva elkeni mikor elengedettel karikázol
a rendőrség előtt pedig ott sincs senki ismerős de lassan konszolidálunk vajas kenyerekbe dől az álmunk s ezt jól nevelten miért megzavarni a langyos napi ütemezésből el kezd szivárogni minden ami talmi s talán azért is maradsz a középszeren mert meredek kalandjaidat fölülírja az értelem tudod pontosan hősködéseidnek hol a határa borotvaéleken táncolva véletlenül sem keveredsz át a bűnös másvilágra pedig egy elvétett fél tégla egy olcsón kihasznált szimbólum 
vagy csavargások közben egy előre kitervelt üzemzavar a diktatúra elektronikus tengelyében inkább bűn mint hebehurgya érdem de ekkor mindig mázlista voltál ki tudja lelkedben hol is helyezkedne most az oltár ha árván akkor valamelyik nagy érdes pofonba beleszaladsz de így maradtál egy különös libegő alak kit gyakran légszomj gyötört ám könnyebb megoldás sem horzsolt ha olykor ünnepi délelőtt követendőnek citáltak némileg gyanakodva bár tanáraid