Az út, a végtelen és a véges között egy rés, ez a miénk, a halálunk.                   
  Polcz Alaine

tudvalevőleg a rák ollói
olyan sötétben élnek, ahol nőni
hagyja őket a mítosz.  és néha
anyatestekbe mászik át, a szakács
 leejtette

 anya egészségfonalát, ebbe
belehalt, ilyen a rák
gonosz ollója, nem kímél,
csak árt.

már szabadkozhat,
 ő nem így akarta,
hogy ennyire komolyra
forduljon a dolog, ő nem
hitte el, ettől, ebben
halál lesz, és végül árvaság. 
 

Tűzhely

nincs szebb, mint a konyhák gáztűzhelye.
az anyák oda járnak szeretetért,
az apák rágyújtanak újra és újra,
a gyerek meg nő, mert ez a dolga,
a konyhában töltött éjszakák
mítoszt teremtenek, a temetés után,
a gyerek nem beszél, rágyújt, tovább hisz
 
 

 a tűzhelynél létező szeretetben.
betakarózik ebbe a mítoszba. anya
a föld alatt van, apa meg valahova
elment évekkel ezelőtt. korai
lenne még bármi vélemény. sőt,
fontos dolog a másik megértése. a tűzhely
 a szeretet része. nem hamis.
 
 

Apa ázik

Az illúziók, mint a gyümölcs héja, egymás után lefoszlanak, de megmarad a gyümölcs: a tapasztalat. 

Nerval

a fotelapát a ház elé, mint
a nikotint a tüdőlebenyek közé
szívta a legenda.
sarokba szorult, falárnyékba,
anya kezén lila folt a karfa,
az ablakból bámulom, ázik le
róla a hazugság, a múltja,
minden apa fotelben végzi?

apával, mint a sötéttel, nem
tudok mit kezdeni. beteggé tesz,
mint a tüdőlebenyek közé
szívott nikotin, 
a rossz levegő,
akár a test visszatartott apasága,
ki adhat nevet a kinti fotelnek?
kinek a keze nem nikotinsárga?

nem érdemes mellre szívni
egy apa buta szokásait.
a beteg foteltől
az apáig hány év vezet?
aki ázik, és aki lilafolt,
a nemző és a nevelő
alakít minden gyereket. 
 
 

Szünidő

a szorongások véletlen szüneteiben
mindig arra gondoltam, innét
van valami biztos folytatás, alagút
a rossz és durva testből a nyugodtabb,
könnyű testbe, a szorongás számára
zárt, elkerített terület. 

a szorongás fenyegető közelsége,
olyan árnyékot vet rám, amiből
kikerülni fejlődési rendellenesség, és
ettől én még nem érzem jól magam,
a végtagjaim leszerelhetné anyám,
eltehetné a sokkal jobb időkre, nem

tenné ki a testem a félelemnek. hosszú,
cukorjég nyarakra, szorongástól mentes
hétköznap - alagutakra volna szükségem,
hol elbújhatnék, én, a bujtogató, akivel
a beszélgetés nem többre, csak arra
lenne jó, magát a másik megszeresse.