Darwin születésének 200., és A fajok eredete megjelenésének 150.  évfordulója alkalmából a New Humanist szerkesztője, Caspar Melville azzal a különös kérdéssel fordult tudósok és tudományos szakírók egy válogatott csoportjához, hogy miről beszélgetnének Darwinnal a vacsoraasztalnál.

Steve Jones, a genetikus
Caspar Melville: Mit mondana neki?

STEVE JONES: Elmondanám neki, hogy az öröklődés mechanizmusának problémája, amellyel egész életén át küszködött, megoldódott – és bár Darwin aggódott, hogy a megoldás alááshatja majd az elméletét, épp az ellenkezője történt, alátámasztotta azt. Darwin nagyon ritka madár volt: egy tiszta, elkötelezett tudós. A tudósok legtöbbje frászt kap attól, hogy néhány feltevése esetleg téves, mereven elzárkózik a gondolattól is, és képes bármeddig elmenni, hogy cáfolja ennek lehetőségét. Amikor Darwin A fajok eredetét írta, levelet kapott egy Fleming Jenkins nevű skót mérnöktől, amelynek tartalmától végletesen elbizonytalanodott. Darwin valami olyasmit hitt, hogy az öröklődést a szülők vérének valamiféle átlagoló keveredése határozza meg. Jenkins pedig megkérdezte tőle, hogy ebben az esetben mi történik az előnyös karakterisztikumjegyeket meghatározó vérrel – hogyan tarthatóak meg az előnyös tulajdonságok, vagyis a keveredések során miért nem hígul fel teljesen a vér? Darwin azonnal belátta, hogy ez a kritika végzetes az elméletére nézve. Darwin életében A fajok eredete hat kiadást ért meg, és minden kiadás gyengébbre sikerült, mint az előző, mivel Darwin egyre jobban összezavarodott és elbizonytalanodott az alapgondolatot illetően. Mert továbbra is téves szubsztanciában gondolkodott: a vérben. Pedig az öröklődés nem a folyadékokon alapul, ahogy Darwin hitte, hanem apró részecskéken: a géneken. Ez nem egy analóg, hanem egy digitális rendszer. A genetika Darwint igazolta. Természetesen Mendel felfedezéséről van szó, amelyet Darwin megkapott ugyan, de soha sem olvasott el.
Azt is elmondanám neki, hogy már értjük, hogyan terjedtek el az állatok és a növények a különböző kontinenseken – a tektonikus lemezek mozgásának felfedezése adta meg a választ. Darwin tisztában volt a hasonlóságokkal, de azt hitte, hogy hajdan nagy földhidak kötötték össze a kontinenseket. De ma már tudunk a Pangea létezéséről.

Mit kérdezne tőle?

SJ: Megkérdezném tőle, hogy szerinte milyen betegségben szenvedett. Parttalan vita folyik arról, hogy milyen kórság gyötörhette. Ő maga nem adott rá választ, noha szüntelenül panaszkodott a tünetek miatt. 
Az általános vélekedés szerint tripanoszómiázisban, azaz álomkórban szenvedett, amelynek kórokozóját a dél-afrikai vérszívó poloskák terjesztik. De ha alaposabban megvizsgáljuk a tüneteket, hányás, püffedés és így tovább, akkor valami nem stimmel. És a tünetek szinte azonnal jelentkeztek, miután leszállt hajójáról, a Beagle-ről. Később egy meglehetősen ostoba elmélet ütötte fel a fejét arról, hogy valamilyen lelki probléma húzódhatott a tünetek hátterében, de ez nagyon valószínűtlen. Az én szerény véleményem az, hogy Darwinnak gyomorfekélye volt. Az orvostudomány akkor még nem volt képes diagnosztizálni ezt a betegséget. Ma már tudjuk, hogy a gyomorfekélyt nem a stressz vagy az alkohol okozza, hanem bakteriális fertőzés, amelyet könnyű kezelni. Mulatságos belegondolni, hogy ha néhány pirula segítségével sikerült volna meggyógyítani Darwint, akkor nem születik meg A fajok eredete, mert ha Darwin egészséges lett volna, akkor nem vekengett volna évekig Down House-ban, és nem csiszolgatta volna az elméletét.

Mit hozna neki ajándékba?

SJ: Odaadnám neki a tekintélyes gyümölcslégy-tenyészetemet, mivel a gyümölcslégy életciklusa alapján feltérképezhető a teljes evolúciós folyamat mikrokozmosza.

Milyennek képzeli el az estét?

SJ: Feltétlenül illedelmesnek – végülis egy viktoriánus gentleman lenne a vendégünk!

Milyen könyvet hozna neki?

SJ: A Middlemarchot. George Eliot remekül dramatizálja a feszültséget a kétkedő tudósok és a hívők között – pontosan az a világ, ahonnan Darwin érkezett.

Ha feltesszük, hogy Darwinnak volna DVD lejátszója és konnektora is, amibe bedughatná, milyen filmet hozna neki?

SJ: David Attenborough Élet a Földön című filmjét.

Darwin vajon mit szólna ahhoz, hogy az intelligens tervezés és a kreacionizmus elméletének képviselői támadják mind az elméletét, mind a személyét?

SJ: Valószínűleg nem törődött volna vele. Az ő korában széles körben elfogadottak voltak az elméletei, még egyházi körökben is. Sokkal meglepőbb az, hogy napjainkban mennyire nem elfogadottak a nézetei. És azt hiszem, fájdalmasan vulgárisnak találná támadói érvelését.
 
 

John von Wyhe, a történész
Mit mondana neki?

JOHN VAN WYHE: Noha Darwin valószínűleg csak ritkán gondolt ilyesmire, mi több, talán teljesen hidegen hagyta a dolog, de én mint történész arról mesélnék neki, hogy az idők során hogyan alakult és változott életének megítélése. Kezdetben ő volt a nagy tudományos próféta, aki száműzte a vallást a tudomány birodalmából; később freudista báb lett, aki egy vélhetően zsarnoki apa emlékével küzdött (így az evolúcióelmélet „istengyilkossága“ lényegében apagyilkosság volt); ezután azt állították, hogy a pintyőkék csőrének tanulmányozása közben, egy ihletett heuréka-pillanatban már a Galápagos-szigeteken felfedezte az evolúciót, de 20 évig nem merte nyilvánosságra hozni, mert rettegett az elmélet megjelenésének következményeitől. Minden évforduló alkalmával ezekhez hasonló új mítoszok kelnek szárnyra, és egyiket sem lehet tényekkel alátámasztani. Vajon most, 2009-ben, Darwin születésének 200-ik évfordulóján, milyen mítoszok kapnak lábra?

Mit kérdezne tőle?

JvW: Megkérdezném tőle, hogy mikor fogadta el először az evolúciós gondolatot. Ez tényleg egy nagyon fontos kérdés, amely kimerítő választ kíván. Úgy tűnik, mindössze egyetlen tudósító kérdezte meg tőle, hogy már akkor is hitt-e az evolúcióban, amikor a Beagle fedélzetén utazott. Darwin azt felelte, hogy amennyire emlékszik, akkor még hitt a fajok változtathatatlanságában, de néha-néha felmerült már benne a kétely. Én megkérném Darwint, hogy meséljen ezekről a kételyekről. Pontosan mikor érezte őket? Milyen típusú bizonyítékok hatottak rá leginkább? Vajon ezekben a korai években mennyire vonakodott attól, hogy elfogadja az evolúció lehetőségét? Habár Frank Sulloway néhány éve kimutatta, hogy Darwin a galápagosi utazás során még nem jött rá az evolúcióelméletre, mégis, írt onnan haza egy levelet, amely elveszett. Vajon mi állt abban a levélben? De Darwin eddigre már nyilván nagyon elfáradna, én pedig csak átkozhatnám szegény fejem, amiért nem sikerült feltennem neki egy csomó más, rendkívül fontos kérdést. Mint például azt, hogy mikor hagyott fel a templomba járással?

Mit hozna neki ajándékba?

JvW: Elhoznám neki a laptopomat, és megmutatnám neki a Darwin Online-t, ahol a teljes életműve hozzáférhető. És a könyvének egy példányát is, hogy dedikálja.

Milyennek képzeli el az estét?

JvW: Derűsnek és felvillanyozónak. Minden ismerőse azt állította Darwinról, hogy elbűvölő és barátságos ember, akinek remek a humora és vág az esze, mint a borotva.

Milyen könyvet hozna neki?

JvW: Jared Diamond Háborúk, járványok, technikák című könyvét. Biztosan lenyűgözte volna az emberiség múltjának ilyen részletes rekonstrukcója, a különböző területek felfedezéseinek oly sok éven átívelő szintézise.

Milyen filmet hozna neki?

JvW: David Attenborough Élet a Földön című filmjét. Steve Jonesnak ugyanez az ötlete támadt, így Darwinnak két példánya is lenne belőle.

Darwin vajon mit szólna ahhoz, hogy az intelligens tervezés és a kreacionizmus elméletének képviselői támadják mind az elméletét, mind a személyét?

JvW: Nem hiszem, hogy többet mondana annál, mint amit már amúgyis olvashatunk a műveiben. Valószínűleg úgy ítélné meg, hogy a nem tudományos területen tevékenykedő emberek véleményének nincs különösebb jelentősége a természet problémáinak és működésének feltérképezése során. Ugyanakkor Darwin egy nagyon sajátos értelemben hitt az intelligens tervezésben. Hitt abban, hogy egy teremtő intelligencia hozta létre azokat a természeti törvényeket, amelyeket a tudomány felfedezhet. De soha életében nem törődött azzal, hogy a nem tudományos berkekben milyen véleménnyel vannak a munkásságáról.

Jerry Coyne, a biológus
Mit mondana neki?

JERRY COYNE: Oly sok mindent mondanék, de annyira szorítana az idő! Mesélnék neki azokról a bámulatos fosszíliákról, amelyeket A fajok eredete megjelenése után fedeztek fel: a köztes alakzatokról, amelyek összekötő láncszemek az olyan nagyobb csoportok között, mint a hüllők és az emlősök, a szárazföldi állatok és a bálnák, vagy a halak és a kétéltűek. Ezeknek a fosszíliáknak a léte még inkább alátámasztja az evolúciót – bizonyítékok, köztes alakzatok, amelyeknek Darwin sohasem volt a birtokában, de amelyeknek létezését megjósolta. De talán jobban érdekelnék Darwint azok a több mint 6 millió éves emberszabású fosszíliák, amelyeket Afrikában találtak. Ezek a leletek világosan megmutatják, hogy az emberszabású majmoktól származunk, és teljes egészében alátámasztják Darwinnak azt az 1871-ben tett óvatos becslését, hogy: „valahogy nagyon valószínű, hogy legrégibb őseink az afrikai kontinensen éltek.“
Darwin nem tudta, hogy hány éves a Föld, de a hiányos bizonyítékok alapján azt feltételezte, hogy több millió éves lehet. Valószínűleg megdöbbent volna, ha megtudja, hogy a Föld valójában 4,6 milliárd éves, és hogy az élet csak a keletkezése után 1 milliárd évvel jelent meg rajta. Elmondanám neki azt is, hogy a tudósok hogyan jutottak erre a következtetésre (radiometrikus kormeghatározással), és biztosan nagy megelégedésére szolgálna a gondolat, hogy a különböző fajoknak bőségesen volt idejük arra, hogy az általa feltételezett módon alakuljanak ki.

Mit kérdezne tőle?

JC: Megragadnám a lehetőséget, hogy megkérdezzem tőle azt, ami évtizedek óta komoly fejtörést okoz a Darwin-kutatóknak. Mint az köztudott, Darwin és Alfred Russel Wallace körülbelül egyidőben fedezték fel a természetes kiválasztódáson alapuló evolúció elméletét. Wallace Indonéziából elküldött egy esszét Darwinnak, hogy kikérje róla a véleményét. Darwin ekkor ébredt rá, hogy Wallace-szal párhuzamosan ugyanarra következtetésre jutottak. Az anyag nagyon felizgatta Darwint. Egyszerre fedeztek fel valamit, ő pedig egyrészt szeretett volna úriemberként viselkedni, másrészt viszont szerette volna learatni a tudományos babérokat is azért az elméletért, amellyel már vagy 20 éve vajúdott. Darwin és Wallace elméletét 1858. július 1-jén egyszerre olvasták fel a Londoni Linné Társaság előtt, és egymás után jelentek meg a társaság hivatalos jegyzőkönyvében is. Ez a tudománytörténet egyik leghíresebb egybeesése, de még mindig homályosak a kronologikus körülmények.
Darwin 1858. június 18-án azt írta egy barátjának, Charles Lyellnek, hogy aznap kapta meg Wallace esszéjét. Ugyanakkor a Wallace-féle szöveg eltűnt Darwin ránk maradt levelezéséből. Ebben még nincs is semmi szokatlan, de egyes tudósok a postahajók akkori menetrendjének tanulmányozása után – megalapozottan – azt állítják, hogy Darwin valójában nem június közepén, hanem már májusban megkapta Wallace levelét, benne az esszéjével. Ez pedig annyit jelent, hogy Darwinnak egy teljes hónap állt rendelkezésére, hogy ezen a fura egybeesésen morfondírozzon, és hogy kitalálja, mit is kezdjen vele. Néhány történész azzal a lesújtó feltételezéssel él, hogy Darwin ezt az időt Wallace gondolatainak ellopására fordította, és hogy az 1859-ben megjelent A fajok eredete nem teljesen originális mű. Ez majdnem bizonyosan képtelenség, de a felfedezés időbeli körülményei továbbra is problematikusak.

Mit hozna neki ajándékba?

JC: Fosszíliákat, amelyek igazolják a drámai evolúciós változásokat: Lucy (Australopithecus afarensis) 3 és fél millió éves csontvázának gipszöntvényét, amely gyönyörűen példázza az átmenetet a majomszabású ember és a modern ember között. Darwin láthatná, hogy már azelőtt két lábra álltunk, hogy megnőtt volna az agyunk mérete. És elhoznám neki Tiktaalik, a kétéltűszerű hal fosszíliájának gipszöntvényét is, amelyet mostanában fedezett fel chicagói kollegám, Neil Shubin. Ez a fosszília világosan mutatja, hogyan élhetett meg egy hal a sekély édesvízben: a lapos fej, a tüdő és a robosztus uszonyok azt a célt szolgálták, hogy a hal kikapaszkodhasson a szárazföldre.

Milyennek képzeli el az estét?

JC: Komolynak és egyben szürreálisnak. Nagy tisztelettel övezném a nagy embert, ugyanakkor a helyzet mégis szürreális lenne, mivel Darwinnak kétségtelenül komoly fejtörést okoznának a modern technológiai kifejezések és kütyük (mint például az a digitális kamera, amit magammal vinnék, hogy lekapjanak minket egy közös fényképre).

Milyen könyvet hozna neki?

JC: Megkockáztatva azt, hogy az önhittség látszatát keltem, én Allen Orr-ral közösen írt Speciation (Fajképződés) című könyvemet adnám neki ajándékba. Ebben a könyvben összefoglaltuk mindazt, amit a fajok eredetéről tudunk. Ezt az ajánlást írnám bele: „Tisztelettel és szeretettel. Remélem, élvezni fogja e könyvet, amelyet én írtam a fajok eredetéről. Nem olyan kapós, mint az Ön könyve.”

Milyen filmet hozna neki?

JC: Woody Allen Hétalvó című filmjét. Amellett, hogy a film segítene Darwinnak abban, hogy – Vonnegut szavaival élve – „kiessen az időből”, a segítségével számos olyan húsbavágó témával is megismerkedhetne, mint például a nukleáris háború, a klónozás vagy a zsidó humor.

Darwin vajon mit szólna ahhoz, hogy az intelligens tervezés és a kreacionizmus elméletének képviselői támadják mind az elméletét, mind a személyét?

JC: Kétlem, hogy különösebben izgatná magát a kreacionista elképzelések szívóssága miatt, de az talán már bosszantaná, hogy az utóbbi 150 évben felhalmozódott, a darwinizmust alátámasztó bizonyítékok ellenére néhány vallásos ember még mindig nem hajlandó elfogadni az elméletét. Darwin elhíresült válasza az intelligens tervezés mellett kardoskodónak így szól: „A tudatlanság sokkal gyakrabban vezet arcátlan önteltséghez, mint a tudás: nem a nagytudású emberek, hanem a tudatlanok állítják oly nagy határozottsággal, hogy ezt vagy azt a problémát a tudomány sohasem fogja megoldani.”

Steve Jones, a tudományos újságíró
Mit mondana neki?

JAMES RANDERSON: Jones professzor a génekről mesélt volna neki. Én egy lépéssel tovább mennék, és a DNS-ről mesélnék neki – az elegáns, spirális szerkezetéről, arról, ahogyan lemásolja önmagát, és a 3 betűs DNS szavakból álló kódokról, amelyek a fehérjegyártás vezénylik. De talán legjobban az nyűgözné le Darwint, hogy a DNS nyelve (néhány apró kivételtől eltekintve) univerzális az élet birodalmában – a baktériumoktól kezdve az elefántokig bezárólag. Ez az apró, de fontos bizonyíték alátámasztja Darwin azon sejtését, hogy minden életnek közös a forrása. Azt hiszem, beleborzongana, ha ezt megtudná. Igen figyelemreméltó, hogy bár Darwin nem volt tökéletesen tisztában a genetikus öröklődés mechanizmusaival, mégis sikeresen felépítette az elméletét.

Mit kérdezne tőle?

JR: Azt hiszem, a személyes hitéről, vagy annak hiányáról faggatnám. Talán meglepő, de Darwin levelezését és az írásait olvasva szinte lehetetlen tetten érni, hogy valójában mit is gondolt Istenről – noha az életműve sokkal inkább megingatta a vallásos hitet, mint bármilyen más tudományos elmélet. Nagyon sok ember írt neki, akik azt kérdezték tőle, hogy az evolúciós elmélet után mennyire hihetnek még Istenben. Darwin mindig udvarias és rövid válaszokat adott, anélkül hogy bármit elárult volna saját véleményéről. 1866-ban így válaszolt egy ilyen levélre: „Az én véleményem semmivel sem számít többet, mint bárki másé, akinek szintén vannak gondolatai e témával kapcsolatban.” Egy dolog azonban biztos. Tudósként semmit sem tett azért, hogy megszilárdítson egy teremtő erőbe vetett hitet.
Darwin felesége, Emma, mélyen vallásos asszony volt, aki egyszer arról a „fájdalmas űrről” írt, ami kettejük között nyílhat férje vallási kételyei miatt. 1879-ben pedig Darwin így írt barátjának, John Fordyce-nak: „Még a legszélsőségesebb megingásaim kozepette sem voltam soha ateista, legalábbis abban az értelemben nem, hogy tagadjam Isten létezését. Általában – és ahogy öregszem, egyre inkább, de azért nem mindig – azt gondolom, hogy az agnosztikus kifejezés jellemezné legszabatosabban az álláspontomat.”

Mit hozna neki ajándékba?

JR: John Jones bíró ítéletét, amelyet a pennsylvaniai Dover Area iskolaszék perében hozott 2005-ben. A pereskedés tárgya az volt, hogy taníthatnak-e evolúcióelméletet az iskolákban. Darwin nagyon élvezte volna Jones bíró139 oldalas kirohanását az intelligens tervezés elmélete ellen: „E határozat meghozatala során választ kellett adnunk arra a magvas kérdésre, hogy vajon tudomány-e az intelligens tervezés elmélete. Arra jutottunk, hogy nem az, továbbá hogy az intelligens tervezés képtelen függetleníteni magát önnön tervezőitől és vallásos előzményeitől.”

Milyennek képzeli el az estét?

JR: Megrendítőnek. Nem gyakran találkozik az ember a példaképével!

Milyen könyvet hozna neki?

JR: William Hamilton Narrow Roads of Gene Land (A gének birodalmának szűk utcái) című könyvét. Véleményem szerint Hamilton a legnagyobb 20. századi evolúcióbiológus. Művében elegánsan ír arról, hogy a genetikai szinten megnyilvánuló önzés hogyan képes kooperációt eredményezni az egyének és a csoportok szintjén.

Milyen filmet hozna neki?

JR: A Csillagok háborúját. Még egy Darwinéhoz hasonló hatalmas elmének is túl sok lenne ez a rengeteg új információ egyetlen estére. Nyilván neki is szüksége lenne egy kis kikapcsolódásra.

Darwin vajon mit szólna ahhoz, hogy az intelligens tervezés és a kreacionizmus elméletének képviselői támadják mind az elméletét, mind a személyét?

JR: Nem nagyon lepné meg. Darwin tisztában volt azzal, hogy mekkora nehézséget jelent az elmélete egy olyan ember számára, aki a világmindenséget megteremtő Istenben hisz. De azon valószínűleg jót mulatott volna, hogy a világ legfejlettebb technológiájával rendelkező és tudományosan legtájékozottabb társadalmának – az Egyesült Államoknak – oly sok tagja még mindig mereven elzárkózik az elméletétől.
 
         MÁRTON RÓZA KRISZTINA FORDÍTÁSA

Megjelent a New Humanist 2008. 1. számában.
 

Bibliográfia

DARWIN, Charles
A fajok eredete
(Kampis György ford.)
Typotex, 2009

JONES, Steve
Darwin szelleme
Typotex, 2003

ATTENBOROUGH, David
Élet a Földön 
Novotrade, 1988
 

DIAMOND, Jared 
Háborúk, járványok, technikák
Typotex, 2006