Ileana Ioanid
1989. december 22, avagy Erasmus szól
Minden valószerűtlen
az elképzelt
képtelenség – a szenvedés
és tehetetlenség mohóságával vágyott
(Erasmus karjába
menekülök – ő azt ajánlja
hogy a szakadatlan fegyelmezés után
„ne legyünk jók” – de ifjodjunk vissza –
legyünk gyerekek – ne a hibát
keressük – lépjünk túl a „megunt
szomorú kötelékeken” – arra biztat,
hogy ennyi szenvedés után – gondolkozzunk –
legyünk türelemmel – legyünk okosak, legyünk
épelméjűek a zűrzavarban – vagyis
az ostobaságot ajánlja – némi szeretetet
a belénk kövült
türelmetlenség helyett)
minden valószerűtlen – hóvihar,
brutális szálfára záporzó golyók,
a torkunkba akadt sikoltozás
a holt, a holtak, holtak sokasága
az ősi zsarnokság birodalmában
mégis – minden valós – kapaszkodik is már
a gyűlölet a magány lépcsősorán
az égig, hogy végül onnan ránk zuhogjon,
akik követjük a történelem
kizökkent idejét – amely csupa erőszak
hangja elnyomja Erasmus beszédét
A sötétből
Tajték
salak
átlátszatlan
felszín
nincs
tisztaság
sem
szín
felkavarodott
a történelem
felkelés
kiegyezés
ölés
őrültség
törtetés
nincs benne
semmi
értelem
értéktelen
de mégis – valaki valahol
a szomszédban
hegedűn gyakorol
dalol
SZABÓ
T. ANNA FORDÍTÁSAI
Lettre, 2009 tavaszi tavaszi, 72. szám
Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
|