„Egy olyan országban, mint ez a mienk, ahol bátran állíthatsz bármit, senki nem kéri számon a bizonyítékokat, ahol a közvélemény semmiféle ellenőrzést nem gyakorol az államvezetési vitákban, a jó hírnév megalapozásához gyakran elégséges rosszhiszeműnek lenni. Ha fedhetetlennek akarsz látszani, nem kell mást tenned, mint hogy okkal, ok nélkül befeketíts másokat. Ha azt akarod, hogy becsületes, derék embernek tartsanak, elég, ha mások viselkedését ócsárolod, rágalmazod, még ha tudod is, hogy – különösen a szóban forgó esetben – az illető tisztességesen járt el. Ha be akarod csapni a többieket, mondta egy filozófus, játssz nagyban, mert az óvatoskodásra ráfizetsz. Csak addig nehéz a dolgod, amíg megalapozod saját hírneved, azután már nyugodtan elkövethetsz bármilyen gazságot, bármit, amivel azelőtt a tisztességes ártatlanokat vádoltad.” 

„Mire is jó a szószaporítás, a dolgok csűrése-csavarása? Csupán időpazarlás. A román nép –természetéből adódóan bölcs és belenyugvó –, mindig is így vélekedett. Ha fényes nappal megkérdezel egy igazi románt: „Hé, bátyám, megmondaná, hogy most nappal van-e, vagy éjszaka?” – az atyafi megvakarja a kucsmája alatt a fejét, jól végigmér, hogy lássa, miféle emberrel is hozta össze a sors, majd így felel: „Há’sze, uram, nappal vóna”. De ha szereted csűrni-csavarni a szót, ha kedved leled a szószaporításban, és csakis a vita kedvéért mégis folytatni akarod ezzel a derék románnal a beszélgetést, erre azt mondod neki: „Mit beszélsz, bátyó? Nem látod, hogy éjszaka van?” – az atyafi megigazítja a kucsmáját, és gondolkozás nélkül rávágja a választ: „Hát, uram, biztos úgy van, ahogy maga mondja!” 

„Leki törökül annyit tesz, mint folt, paca. De nem akármilyen folt, hanem lemoshatatlan, eltüntethetetlen. A románban némi jelentésváltozással került át: a lichea szó – azaz „talpnyaló” – olyasvalakit jelöl, aki rád akaszkodik, és csak a legnagyobb erőfeszítések árán tudod lerázni. Belerúghatsz, kigúnyolhatod, akár le is köpheted, nem szabadulhatsz ettől az undorító talpnyalótól, csak ha végül belevágod egy kanálisba, hogy valahogyan megmenekülj a karmai közül.” 

„A mi 1866-os Alkotmányunk mintha csak varázsütésre tűnt volna elő a semmiből! Egy egész, tudom is én, hány fejezetből, paragrafusból, cikkelyből álló Alkotmány, egy-kettőre készen is volt. Angolföldön évszázadokig piszmogtak a sajátjuk megírásával; a mienk meg egy szempillantás alatt csak úgy itt termett. Biztosan emiatt olyan rossz az angoloké: túl sokáig szöszmötöltek rajta, nehezen boldogultak. Mi bezzeg hipp-hopp összehoztuk a miénket! Seperc alatt… és olyan is lett – amilyen most.” 
„Gyakran hallani, hogy a semmiben sem hívő, még az emberi nem magasztos küldetésében is kételkedő szkeptikusok szerint a nyomtatás feltalálásának csak annyi a haszna, hogy az emberek végre bebizonyíthassák, micsoda barmok. Meg hogy a nyomtatás elősegíthet mindenféle gazságot. Szerintük a szabad sajtó nem más, mint egy nemzet lelki-szellemi szegénységének bizonyítéka, rosszakaratának, aljasságainak dokumentuma. De most végre meggyőzhetjük ezeket az örök kételkedőket a sajtó óriási előnyeiről…” (És itt egy gyilkosságról szóló cikk ismertetése következik, ez utána pedig egy – ugyanabban a lapban megjelent – „helyesbítés”, ami az áldozat életben maradásáról, „feltámadásáról” tudósít. „Íme, a sajtó mindenható szavának köszönhetően, Gh. Marin visszatérhet családja körébe, a társadalomba.”) 

Az önök épülésére olvasta: Andrei Pleşu
(aki az idézeteket az Összes művek [I.L.Caragiale: Opere] Şerban Cioculescu gondozásában 1938-ban megjelent kiadásának V. kötetéből válogatta)

               NAGY ZSUZSANNA FORDÍTÁSA