A nyolcadikos fiúk fülkéjükben lelkesen és heves érdeklődéssel egy magazint lapozgatnak, izgatottan hajolnak az erotikus oldal fölé, egyébként erkölcsi szempontból teljesen ártalmatlan kiadvány, cikkek felkapott együttesekről, divatos dalszövegek, sztárfotók, lemezbemutatók, de egyik rovata a fiatalok szexuális felvilágosításával foglalkozik, a nyolcadikos fiúk lelkesen köréje gyűlnek és kíváncsian tanulmányozzák a magazin három hasábos két oldalát, a bal oldalon meztelen férfi teste látható, a jobbon egy nőé, úgynevezett Éva kosztümben, középen ugyanők egymáshoz tapadva, meglehetősen realista az ábrázolás, nélkülöz minden biblikus líraiságot, de a nyolcadikos fiúk testiséghez fűzdődő mohó érdeklődése a paradicsomi állapottal szemben nem is támaszt lelki, spirituális vagy kulturális igényeket, Nem a pár köti le figyelmüket, hanem mint sejthető, a meztelen női test sok apró részlete, a formák, a vonalak, a hús, a fiú, aki térdén tartja a magazint, azt bizonygatja, hogy a valóságban is pont ilyen a nő, azoknak bizonygatja, akik kételkednek, de ő biztos benne, mert látta a nővérét, amikor zuhanyozott, Pont olyan, mint a képen a nő! Megleste a fürdőszoba ablakán, mielőtt a nővére bement a fürdőbe, résnyire elhúzta a függönyt, bekukucskált, és mindent látott, amit kellett! Egy dolog magazinban látni, jelenti ki nagyképűen, és egész más a valóságban! a fiúk hol a szép, színes képen látható gyanús női alakot bámulják, akiről csak elvont szexuális álmaikban szoktak képzelegni, hol Horeát, aki élőben látta, amit nekik elképzelni is nehéz, David, a vékony szőke fiú, Horeától balra, alig bír a képre pillantani, neki még a nő szó is olyan szokatlan, hogy képtelen kimondani, az ő szókincsében a nőiségnek csak két jelentése van, a lányok, vagyis a vele egykorú lányok, és az anya, aki a mamája, az összes többi szereplő, illetve asszony, akik az életében szerepet játszanak, szintén anyák, például Clara anyja, vagy Răzvané, az iskolában a nők tanárnők, nem nők! hirtelen minden úgy összezavarodik benne, hogy elfordítja tekintetét a meztelen nőről, bűntudata van, hogy úgy megbámulta, ez olyan, mintha a saját anyját látta volna levetkőzve!
 Calman jót szórakozik azon, amit a fülkében a nyolcadikosok művelnek, épp az ajtajuk előtt állt meg, nézi a srácokat, ahogy tolakodnak a magazin-fotók fölött, Milyen hülyék! gondolja magában, de hirtelen, mintha a huzat tépne fel lelke mélyén egy ablakot, kiüresedett bensőjéből feltörnek emlékei az anyjáról, amilyennek gyermeki képzelete megőrizte és most valószerűen felidézi őt, eszébe jut, hogy mosdatta az anyját a medencében, a Halastóban! ahogy a telepen nevezték azt a betongödröt, amit a munkások otthagytak maguk után, miután befejezték az építkezést, ha nagy eső volt, megtelt a medence, a nyári nap felmelegítette benne a vizet, és ott pancsolt a környék cigánysága, ha besötétedett, Calman belemártotta az anyját, béna lábait vonszolva teljes súlyával rátámaszkodott az ő erős vállára, ő meg gondosan lemosta egész testét, az anyja nevetett, elcsavarodott szája a torkából csak érthetetlen hangokat tudott kiadni, ahogy gyermeki örömmel mindent összepancsolt, Calman, ha levetkőztette, mindig megcsodálta a fehér bőrét, olyan volt, mint egy csecsemőé, látta a sötétben csüngő melle körvonalait, akár két kicsavart rongyot, aztán lejjebb a rejtett és titkos nemiszervét, azt a sötét és nedves kaput, amelyen ő a világra jött, és ahányszor a holdra néz, mindig hallja, ahogy a betonfal az anyja nevetését visszhangozza! Calmannak a meztelenség nem jelent erotikát, hozzátartozik az élethez, környezetében megszokott dolog, mint az evés, ivás, húgyozás az utcán, Nem nagy ügy! A csatornákban, ahol mostanában lakik, senki sem bújkál a többiek elől, akár a kaja, a pia, a dohány, a test is közszemlére van kitéve, de nem is bámulják egymást félreérthető kíváncsisággal, a bandatagok élete annyira függ testi szükségleteiktől, hogy fel sem merül bennük az intimitás igénye, Calmannak eszébe jutnak Pamela fekete, göndör fürtjei, a csatornák elvarázsolt virágszáláé, aki mindenkit megbolondított, egyszerűen megőrjítette a srácokat megközelíthetetlen tiszta érzékiségével, a lány tökéletes szépsége, mint a tiltott gyümölcs édes nedve, rejtve volt, mocskos ronda göncök takarták, míg egy szép nap a Báró stricije, Scripcaru le nem tépte ezt a gyümölcsöt, ki nem szívta zamatát és áruba nem bocsátotta az autópálya melletti placcon, Angelica anyó egyszer mondott Calmannak valamit, amit zsenge kora ellenére jól megjegyzett magának, Két dologtól óvakodj az életben, tanácsolta neki a javasasszony, Leginkább a szépségtől óvakodj, mert a szépség szerelmet gerjeszt és mohóvá tesz, a mohóság gyengévé, a gyengeség pedig kiszívja az ember erejét, mikor nem is gondolná, de nemcsak a nő szépsége, hanem a zene, a tánc, a nótázás  vagy az idő szépsége is elcsábíthatja az embert, hogy többé ne legyen ura magának, és a gonosz szellemek könnyű prédájává váljék! És óvakodj, fűzte hozzá az öregasszony, a holtak bosszújától, mert nincs kegyetlenebb bosszú a halottakénál, óvakodj tőle, és ne hagyj halottakat magad mögött, akik a túlvilágon követelhetnének téged, a gyilkosság hatalomhoz vezet, de a hatalom félelemmel jár, és a félelem arra kényszeríti a lelket, hogy a tisztátalannal szövetkezzék és fizetetlen szolgájául szegődjék! Őrizkedj a szépségtől és a halottaktól! Hallod, ne felejtsd el, mit mondott öreganyád, te lókötő! Ezeket Angelica anyó az anyja, a nyomorék Stela halála utáni toron mondta neki,  amikor Calman Scripcaru csábításának engedve végleg elment otthonról, de a javasasszony a kártyából biztosan kitalálta gondolatait, ha így beszélt!  
 Nincs az a földi hatalom, amely félbeszakíthatná Angelica anyót, amikor kártyát vet, minden kuncsaftja, társadalmi rangtól függetlenül türelmesen kivárja a koszos Ferentari lakótelepi előszobában, míg sorra kerül, amikor a híres és félelmetes javasasszony betessékeli, csakhogy a Báró, Bukarest egyik legazdagabb cigánya nem ismer félelmet a szabályok áthágásakor, Garofiţával a nyomában megállíthatatlanul beront az öregasszony szobájába, a javasasszony fiatal unokahúga szégyenlősen lesüti a szemét, amikor a gazdag cigány ujjbeggyel meglegyinti a csípője alatt, mintha csak egy szál virágot szakítana onnan, aztán a Báró szó nélkül megcsókolja az öregasszonynak a szoba közepére terített szőnyeg párnái között nyugvó bal kezét, majd finnyáskodás nélkül, nehézkesen, keresztbe tett lábbal ő is elhelyezkedik a javasasszony előtt, Angelica anyónak tetszik, hogy az egész cigány világban csak Báróként emlegetett rokona gazdagságában sem feledkezik meg a rokonságról és a szokásokról, annak ellenére, hogy tetőtől talpig selyembe öltözött, nem kér széket, nem fél, hogy tönkreteszi a ruháját, Mikor adod nekem ezt a lányt? Úgy hallottam, úgy táncol, mint a szélvész, és a cigány  Garofiţára intve kivillantja arany fogsorát, a lány a nyanya engedélyére vár, hogy kimehessen, Haha! nevet az öregasszony fogatlan szájával, szóval ezért tetted meg ezt a nagy utat a Ferentari telepig, hogy Garofiţa felől érdeklődjél?! Pedig jól tudod, mi a szándékom ezzel a lánnyal! a javasasszony és a Báró között a szőnyegen ott hevernek még a kártyalapok, csak az öregasszony előtt világos elrendezésben, összekuszálva, mert éppen akkor szakították félbe, amikor varázsos koreográfiájukból azt akarta kideríteni, hogy ki lopta el a felbecsülhetetlen pipáját! nem tudom, vallja be őszintén a cigány, és erre az öregasszony szemével int a lánynak, hogy most már kimehet, Azért jöttem, hogy a tanácsodat kérjem! aztán egymás szemét fürkészve hallgatnak jó darabig, Nagy vihart látok körülötted! szólal meg végül az öregasszony, amikor elfordítja sötét tekintetét a Báróról, mintha az, amit meglátott a szemében, elég volna, hogy megvilágosodjon előtte a küszöbön álló veszedelem, a sors rossz szellemei ott ólálkodnak a kegyetlen csendben, és csak a megfelelő pillanatra várnak, hogy rátörjenek a cigányra, Nagy szerencsétlenség közeledik, ugye? Igen, kezdi a Báró, lecsapva az öregasszony szavaira, valaki, akit lefizetek a rendőrségen, hogy súgjon nekem, azt üzente, kommandós razziára készülnek, le akarnak számolni az egész cigány maffiával, senki sem menekülhet! Zöld hullám művelet, azt mondja, de hogy mikor indul és mikor vetik be a kommandósokat egyszerre mindenütt, azt nem lehet tudni! Megduplázom a rendőr kenőpénzét, ha megmondja, pontosan mikor, kétezer eurót fizetek neki! Ha akarnak, tönkretehetnek, a felhergelt Bingăneanu testvérek többször feljelentettek, ezt is megtudtam, nehéz pénzekkel vásároltam meg az ügyészt, mégis végem van, ha gyorsan nem találok ki valamit! Ismered a mieinket, ha megfélemlítik őket, bármit bevallanak, csak mentsék a bőrüket, ha kell, azt is bevallják, hogy az ördög szoptatta őket! Ilyen a cigány, hiába!
 Ilyen a román! jelenti ki tudálékosan a bukaresti gyors kalauza az előbbi vita konklúziójaként, azt a benyomást akarja kelteni, hogy nehéz, de sikeres szellemi erőfeszítéssel jutott el a végső, alapvető igazságig, és épp most sikerült feltörnie a román lélek sajátosságát rejtő magházat, Minden helyzetben feltalálja magát, uram, vonja le döntő következtetését nemzete lelkületének különlegességéről a kalauz, kicsit leült beszélgetni hazafelé tartó vasutas kollégáihoz, és ahogy rátapint a román identitás legérzékenyebb pontjára, még a fülke levegője is beleremeg, Ha nem csurran, cseppen! teszi hozzá, Elboldogultunk Ceauşescu idejében, valahogy elboldogulunk ezek alatt is! De azért mégiscsak jobb volt akkor, szól közbe az egyik, megszakítva a kalauz elmélkedését, Gondolok itt magunkra, egyszerű emberekre! Az állam gondoskodott rólunk, volt munkahelyünk, lakásunk! A románnak csak avval kellett törődni, amit kapott, és arra vigyázni, hogy ne lopjon többet az államtól, mint amennyit lehet! Most meg ki tartja számon? Azok a főkolomposok, a nagyfőnökök a kormányban és a parlamentben mindent ellopnak, úgyhogy nekünk, többieknek már semmi sem marad! Ami igaz, az igaz! csatlakozik a vitához a másik vasutas is, Valamikor elloptuk egymástól a kucsmát, a mai világban egyesek tíz kucsmával ágálnak, a másiknak meg egy sincs! És még mondják, hogy nincs itt pénz! a kalauz a beszéd fonalát ismét a román sajátosságokra tereli, Tele a vonat utassal, utazgatnak! mennek a tengerre, a hegyekbe, külföldre, az egész vonaton úgy csörögnek a mobilok, hogy meg lehet bolondulni! Minden fülkében van legalább egy! Kérdem én, ki fizeti ezeket? a vasutasok a vonatvezetőre szegezik tekintetüket, mintha tőle várnák a megrázó felvilágosítást, Ki? Jó, hát ki?! A román, uram! Nincs munkahelye, de van mobilja, mi a fenéből, kérdem én? és ezen az alapvető kérdésen mind elgondolkoznak egy darabig, Ismeritek a mondást, jut eszébe az ablak melletti vasutasnak a mentő ötlet, amellyel megoldható a kalauz által felvetett dilemma, Tudjátok, mit csinál a román, ha nincs pénze? és jó nagy hatásszünettel támasztja alá mondandóját, Hát hitelt vesz fel, uram! aztán huncutul kacarászik az elért hatáson, ő is a vonaton hallotta ezt a poént, most éppen jól idevág, Hát valahogy így van! A románok külföldön dolgoznak, szól közbe az egyik, kint vannak pár hónapig, aztán hazajönnek, elköltik a pénzt, és megint visszamennek dolgozni! Csak az a kérdés, hogy itthon ki dolgozik? Azért mennek itt olyan pocsékul a dolgok, mert már senki sem dolgozik, az életerős fiatalok elmennek külföldre, csak mi maradtunk, az öregek, a nyugdíjasok, az asszonyok, a gyerekek és a koldusok! Az igazat megvallva, szól közbe békítően a kollégája, mit csináljon a szegény ember, odamegy, ahol megkeresi a betevő falatot, itt nincs hol, ezek bezárták a gyárakat, nincs hol elhelyezkedni! Nem, nem ítélem el őket, mindenki úgy boldogul, ahogy tud, de az államnak mégiscsak tenni kéne valamit az exodus ellen! az exodus kifejezést a főnök egy újságban olvasta, Dácia második exodusa, ezt a cikket olvasta nagy érdeklődéssel az Adevărul (Igazság) újságban, a Román nyelv értelmező szótára 1975-ös kiadásában ki is kereste az exodus szó jelentését, ezt a bibliát annak idején jó pénzért,150 lejért vásárolta, mert kellett a leányának az iskolában, amikor hetedik osztályos volt! Az ország vagy egy terület elhagyása lakói által; tömeges kivándorlás, avatja be kollégáit is az exodus szó értelmébe a kalauz, és megpróbálja felvilágosítani őket a cikk mondanivalójáról, amelyben Pavel Caloianu, ezt az újságírót és tévé-riportert, jegyzi meg zárójelben, őszintén tiszteli, mert van bátorsága megírni az igazat, ebben a cikkben az ismert újságíró keserűen tesz említést arról, hogy a román vezető réteg mennyire cserbenhagyta Dáciát, Végeredményben ma is ugyanez történik! hangsúlyozza a kalauz, anélkül, hogy belemerülne a magyarázatokba, mert neki sem sikerült teljesen átlátnia a cikkben felvetett összefüggéseket, Tudjátok, hogy Pavel Caloianu is itt van a vonaton? kérdezi büszkén a három vasutastól, mintha a szóban forgó személy egyenesen a saját háza vendégeként az asztalánál ülne, Meneküljön innen, uram! és a tiszteletteljes csöndben, amit általában a tévés istenségek, a média megközelíthetetlen olümposzáról tudósítók iránti csodálat vált ki a románokból, a fülkében hirtelen már csak a kerekek zakatolását lehet hallani, Kint áll a folyosón!
 
      KOSZTA GABRIELLA FORDÍTÁSA