Szerdán délután négy órakor Magdi munkatempója megtört. Reggel még úgy volt vele, hogy ha az kell, egy percre sem áll fel a konyhaasztaltól, és be fogja fejezni a fordítást péntekig. Délelőtt egyhuzamban dolgozott öt órát, az ezt követő ebédben viszont elfáradt és elbizonytalanodott. Megterhelte a gyomrát a rántotta és a két isler amit utána evett, és a tejeskávé, amivel az islereket nyomta lejjebb. Túl sok volt az olaj a rántottán, régi volt az isler, véletlenül felforralta a tejet a kávéhoz. Tele lett a hasa, szenvedni kezdett. Hiába szeretett volna még öt órát végigdolgozni, és utána egy kis rendet csinálni a lakásban, ez már elúszott. 
A tehetlenségről sokat tudna mesélni Magdi. Mint mindig, most is egykettőre leálltak a testében és az agyában a különböző működések, és ő visszaszorult fejének egy hátsó zugába, ahonnan fölösleges kapálózni. Megivott két nagy pohár bort, elszívott mellé pár cigarettát, és behúzta a függönyöket. Zsibbadt testtel és lélekkel bedőlt az ágyba, ahogy volt, farmerben. Az anyja hogy kiabálna, mosolygott magában, ha ezt a farmert most látná, akkor is ordít, amikor otthon a kanapéra utcai ruhában ül le. De hogy ez a kinti nadrág bekerül abba a világba, ahol kizárólag vasalt ágyneműnek és virágos hálóingeknek van hely. Hát így van ez mama, így kell felszabadítani magunkat, felszabadí-tani, taní-tani, dünnyögte Magdi elégedetten, és már zuhant is lefelé a jól ismert csőben. Majd amikor este fél tízkor egy nyögéssel felébredt, már bánta az egészet, és úgy érezte, meg kellett volna próbálni az állapotnak ellenszegülni. Most már sajnálta magát azért a néhány, előre elvesztegetett óráért, ami a felkelés után rá várt. 

Hamarosan már a Rottenbilleren ment a Király utca irányába, talán melege volt ebben a kapucnisban, amit hirtelen magára kapott. Fruit of the Loom. A pulcsi egy éve még egy fiúé volt.
A levegő így estére már kitisztult kicsit, igaz, még mindig jártak fel és alá az autók, gyorsabban és hangosabban mint néhány órával korábban, de az akácvirágok illata a nap folyamán először lenyomta a városi szagokat. Magdi arról álmodozott, hogy ha meglátja ezt a fiút valamelyik sarkon, akkor nekifutásból fejeli le. A srác egyébként eredetileg ausztrál volt, de Pesten élt évek óta, és a mai napig halálosan szerelmes volt ebbe a szép magyar lányba. Magdi orrába váratlanul csusszant be az akácillat, s amikor megérezte, dühösebb lett.

Kicsit később, amikor a pulttól elindult a kerti asztalok között, bal kezében nagyfröccs, jobb kezében a pulcsi, félig elszívott cigi, öngyújtó, pénz, és ekkor szólalt meg a telefonja.
– Jaj szia Magdika – sóhajtotta fél perc múlva Lili a vonal túlsó végén –, hát baj van. Nyuszi szerint holnap délben szülök, ami egyelőre abszurdnak tűnik, de abból kiindulva, hogy általában igaza van, na hát ezért hívtalak.

Lili és Magdi hatodikos koruk óta voltak barátnők, Nyuszinak pedig Lili anyját hívták, mindenki így nevezte, még a gyerekei is. Nyuszi és a férje, Feri bácsi a kilencvenes évek elején elmentek egy agykontroll tanfolyamra, ami, ahogy mondani szokás, gyökeresen megváltoztatta az életüket. Nem gazdagodtak meg, de meghódította őket az ezotéria szép, színes világa, és olyan tehetséggel válogattak a különböző misztikus és transzcendentális igazságok között, hogy ők tényleg napról napra egyre jobban és jobban érezték magukat, szerették egymást, a gyerekeiket, a szomszédaikat, még a felebarátaikat is, és volt arról elképzelésük, hogy mi a dolguk az életben. Nyuszi az agykontroll után megismerkedett mindenféle reinkarnációs meg születéses hipnózissal, tenyérrel és univerzális energiával gyógyító technikákkal, a jógával, a meditációval és az asztrológiával. Az Édesvíz kiadó könyveinek jelentős részét olvasta, ugyanakkor tehetsége volt az önálló gondolkodáshoz, jól fejlődött, s ha valamiről, amiben korábban hitt, kiderült, hogy talán mégis ostobaság, sértődés nélkül elengedte.
A kétezres évek elején, amikor a nagyobbik lánya, Kinga, terhes volt az első gyerekével, akkor fedezte fel az otthonszülést. Nagyon óvatos volt ezzel kapcsolatban, tudta, hogy a téma kényes. Elment élménybeszámolókat hallgatni, tanfolyamot végzett, és otthon csak ezután vezette elő. Kinga, aki írtózott az agykontrolltól, jógától, asztrológiától egyaránt, később, három felszabadult és jószívű gyermek anyjaként általában így beszélt a barátainak a grillezős bulikon:
– Szerencsére az otthonszülésnek semmi, de semmi köze sincs az ezotériához! – A barátok pedig nevettek, bár úgy voltak az otthonszüléssel, hogy ők maguk nem vágtak volna bele, noha nem tartották kizártnak, hogy még kiderülhet róla (az ami az agykontrollról vagy az asztrológiáról nyilván nem), hogy ti. mégiscsak jó.

Nővére után most Lili lett terhes. Sejtette, hogy ez meg fog történni vele. Már akkor amikor Jankóhoz utoljára felcsöngetett, és akkor is, amikor Jankó utoljára ráfeküdt, felmerült benne a gyanú, de nem hitte el magának, meg azért reménykedett, hogy a fiú majd mégse hagyja el, hát ilyenek. Miután kiderült, hogy terhes, a Mikszáth téren találkoztak, Jankó biciklivel jött, hogy aztán se keljen együtt a villamoshoz kisétálni. Szerette volna a lehető legrövidebb idő alatt Lili torkán lenyomni, hogy nekik tényleg semmi közük egymáshoz; ezt szavakkal így nem mondta, mert értelmes fiú volt, de nagyon érthetően eltáncolta. Más volt a testtartása, az arckifejezése, a humorérzékét meg szánt szándékkal otthon hagyta, és egy másikat hozott helyette. Nagyon kedvesen magyarázta el neki: hát de semmi baj, miért kellene drámát csinálni, lelkifurdalást csinálni, ő kifizeti a műtét összes költségét, a nővéreket és az orvost is kifizeti, Lilinek semmi dolga az égvilágon, csak klinikára bemenni és kijönni. 
Miután a fiú elkerekezett, Lili üldögélt még néhány órát az egyik padon. Újra és újra azzal variált, hogy de tényleg, ő egész életében megelőző szándékkal félt attól, hogy egyszer csak beüt a visszautasítás, hogy egyszer csak nem szeretik majd. Sejtette, hogy megtörténik ilyen mindazokkal, akik nem ő, akik mindennap elmennek mellette az utcán, akik ott ülnek vele szemben a bankfiókban vagy a buszon. De az hogyan lehetséges, hogy ő ennél kevesebbtől félt, hogy egy sokkal, sokkal kisebb rossztól félt, azért imádkozott, hogy az a kisebb rossz ne történjen meg már végre; és most nemhogy mégis megtörténik vele a rossz, hanem annak a százszorosa, ezerszerese történik meg. Ez hogy a túróba lehet? – sokkolta magát Lili újra és újra.
Nyuszi döntött úgy, hogy a gyerek meg lesz szülve. Összecsomagolta a lányát, és hazaköltöztette magukhoz, egy nem túl nagy, de világos lakásba, ami ott volt Óbudán, a Kolosi tér környékén. A következő hónapokban Lili sírt, mit csinált volna, Nyuszi viszont örömmel készülődött, ennek így kellett lennie, természetesen ezt gondolta.

– Nyuszi szerint holnap délben szülök, ami egyelőre abszurdnak tűnik, de abból kiindulva, hogy általában igaza van, na hát ezért hívtalak – hadarta Lili a telefonba. – Arról van szó, hogy anyám csak egy dúlát tudott rávenni, hogy jöjjön, és szükség van rád, vezetni is kéne, mert a dúlának nincs jogosítványa, én meg mégse ülhetek a volán mögé, tudod a hasam miatt nem férek el.
Magdi nem értette, hogy minek jogosítvány.
– Na, ne aggódj, csak nyugodtan mondd el, hogy miről van szó. 
– Nem, nem, igazából csak most lett kitalálva az egész, Nyuszi azt gondolja, hogy holnap délben szülök, megnézte délután a csillagállásokat, és arra jutott, hogy megyünk Romániába. Tudod, átmegyünk egy másik konstellációba, tökmindegy, ne mondj semmit, ez most egy olyan helyzet, hogy megyünk, és kész.
– Romániába?
– Igen, nagyjából el kéne érjük a Kárpátokat.
– És mi lesz ha szülni fogsz közben? A kocsiban? – Kérdezte vállvonogatva.
– Két hét múlvára vagyok kiírva, csak Nyuszi most mondja, hogy holnap dél, na, Magdika, ugye összecsomagolsz, nem kell sok minden, fölveszünk valahol nem tudom egy óra múlva, jó?

Így is lett, és hamarosan már négyen ültek a Toyota Corollában, amit Magdi sose szeretett, mert olyan alacsonyan voltak az ülések. Ilyenben könnyű rosszul lenni, főleg ha valaki ivott előtte. Nyuszi az alkohol miatt nem aggódott, kialszod két óra alatt, mondta. Úgy viselkedett, mintha kirándulni indulnának. 
– Találkoztam az öregeddel valamelyik nap az Árpád hídnál – mondta Magdinak köszönés helyett, amikor beült a kocsiba –, olyan jól tartja magát, mondtam is neki. Nyugodt, jó kisugárzású ember, az volt mindig is.
– Jó estét, szervusz  – fordult felé a dúla, akit egyébként Icunak hívtak. Nyuszi szomszédja lehet. Idősebb nő volt, barna tréninget és fehér sportcipőt viselt, egyébként kosztümben járt, de most kényelmesen öltözött az útra. Ugyanígy szokott Balatonföldvárra is utazni, ahol, amint kiszállnak a kocsiból, már veszi is le a tréninget, és onnantól fogva végig egy régi, virágos bikiniben van. Abban takarítja ki a víkendházat, kapálja át a kertet, locsolja a gyepet, és olvassa az Agatha Christieket a teraszon. És amikor nem ilyen tevékeny, akkor a kerti csap mellett ácsorog, terpeszben állva, csukott szemmel napozik órákon keresztül.

– Nyuszi, látom, hogy te nem aggódsz, és ha te nem aggódsz, akkor én sem, de felmerült bennem, hogy ez nem olyan, mint egy bűncselekmény, amit most csinálunk? – kérdezte Magdi okosan.
– Hogy lenne bűncselekmény. Az csak nem számít annak, hogy egy terhes nő beszáll egy autóba – kiabált Nyuszi hátra.
– Hagyd csak – legyintett mellette Icu. – Én már mindent megpróbáltam, tényleg mindent megpróbáltam, hogy lebeszéljem. Próbáltam elérni Ferit is, de kint van Németországban, ki van kapcsolva.
Az autópályán mentek, nagy volt a zaj, Lili az anyósülésen hallgatott, Nyuszi vezetett, a dúla gondterheltnek tűnt:
– Minden nagyon gyorsan történt. Úgyhogy most már inkább csak nyugtatom magam és megmondom őszintén, imádkozom. 
– Hozzászoktunk már, hogy Nyuszi mindig mindent jobban tud, de azért ez most egy kicsit mégis meredek. – válaszolta Magdi.
– Nagyon meggondoltam, hogy jöjjek-e, ráadásul mint dúla, nem csinálhatnék ilyet. De ha otthon maradok, azzal nem tartom vissza Nyuszit attól, hogy nekiinduljon egyedül, tudom jól, erre gondoltam, hogy talán pont rám lesz szükség. Azon kívül az is igaz, hogy akiknél megszállunk, azok a férjem rokonai, közeli család. Aztán tudod, arra is gondoltam – itt lehalkította a hangját, hogy elöl biztosan ne hallják amit mond –, hogy miért vennénk készpénznek, hogy Lilike holnap megszül? Csak két hét múlvára van kíírva, hát miért kéne neki holnap szülnie? Na, hát ezzel nyugtatom magam. Hogy Istennek vigyáznia kell ránk, egyikünk sem akar semmi rosszat.

Az éjszaka közepén, kevéssel három óra előtt elérték a román-magyar határt. Az első benzinkútnál megálltak, Nyuszi leállította a motort, sötét lett. A dúla, aki közben elaludt, álmában aprókat pittyegett, a beálló csönd azonban felriasztotta. Mindenki nekivágott elintézni a dolgát, s aztán újra a kocsinál találkoztak, csak Lili késett, aki hosszabb időt töltött a vécében, és aztán lazításképpen végigbogarászta a román benzinkút kisboltjának kínálatát. Magdi arra ért vissza az autóhoz, hogy Icu épp az álmának a végét mesélte el. Egy különös kisember szerepelt ebben az álomban, aki mindig kék inget hord, és nem világos, hogy rajzfilmfigura, vagy törpe. A kisember egy taxit vezetett, aminek a hátsó ülésén ült Icu, nem tudta, hogy hova mennek, de érdekes módon egyáltalán nem aggódott, csak úgy gondolta, illene aggódnia, ezért a retiküljét szorongatta. A törpe már több álmában is felbukkant, az ujjai pirinyó virslik, és rajtuk a körmök is pirinyók. De a testéhez képest mégis nagy a keze és az ujjai, és a feje is, meg ez a furcsa frizura, most hogy belegondol, tulajdonképpen Super Marióra hasonlít, az a típus. 
– Mi dolgom lehet nekem ezzel az alakkal? – sóhajtotta a dúla.
– A törpékkel semmi, de semmi gond nincs, sőt – mondta Nyuszi. – Esetleg kérdezd meg tőle, hogy miért jön, mit akar neked mondani.
A dúla legyintett, pedig egy perccel korábban mintha nagyon érdekelte volna őt egy kis álomfejtés, de ezt a fajta hozzáállást, ezt „a választ magadban találod” hozzáállást bántónak érezte, és unta, hogy mindig ide lyukadnak ki.
– Áruld már el, miért megyünk Romániába? Tényleg ennyire befolyásolják a bolygók a gyereket?  – kérdezte Magdi Nyuszitól, amire a dúla megint legyintett.
– A bolygók nem befolyásolnak semmit – mondta Nyuszi. – Hogy miféle élet vár rá, azt már azelőtt eldönti a lélek, mielőtt leszületik. A konstelláció ezt csak megmutatja és kész.
Cigarettáztak a sötétben, Lili még mindig nem jött vissza.
– Akkor miért megyünk Romániába? Ha már úgyis minden eldőlt? – kérdezett tovább Magdi.
– Úgy érzem, hogy a gyerek máshol akar megszületni. De ha nem akar, nem fog. – Nyuszinak nem volt kedve magyarázni, elálmosodott, és most inkább azon gondolkodott, hogy ő hamarosan szépen hátraül, betakargatja magát a kis kék pléddel, és alszik egy jót, mert – nyau nyau – mindjárt szülni fogunk.

– Hogy bírod? – kérdezte Lili később Magditól, aki akkor már két órája szó nélkül vezetett.
– Jól. És te hogy vagy?
– Semmi különös. Tudom, hogy ez a valóság, csak nem vagyok biztos benne – mosolygott Lili.
Csönd volt egy darabig. 
– És Lili, szerinted is lehet abban hinni, hogy a csillagok állása mindent eldönt már a születésedkor?  
– Nyilván nem a csillagok állása dönti el.
– Kicsit ijesztő gondolat, hogy nincs szabad akaratod, mert a konstellációban már minden megvan mondva. 
– Jaj Magdi, ne.. Az csak egy kép, ami megmutatja, hogy milyen témák lesznek fontosak az életedben. Például a helyedben én gyanakodnék arra, hogy a verekedések nem csak arra vonatkoznak, hogy agresszív vagy, mint egy állat. Nyuszi azt mondja, hogy benned tomboló erők vannak, hát ez akár fantasztikus adomány is lehet, nem gondolod?
Ezen inkább kacagtak.
– A bennem tomboló erőkről utoljára azt hallottam, hogy azokat feldolgozni és elengedni kell. 
– Hát talán az a cél, hogy megéld valami másban. 
– Mert ez nyilván így van, hogy az ember egyik mederből bármikor a másikba tudja terelni – válaszolta Magdi.
– Akkor menj pszichológushoz, nem tudom.
– Miért is kéne most arról beszéljünk, hogy én mit csináljak. 

Később aztán a Nap pont az autóval szemben kezdett felkelni, s abban a pillanatban, amikor előbújt, olyan fény támadt, hogy Magdi be kellett csukja a szemét. Majd kinyitotta, majd újra becsukta, és közben mintha aludt volna egyet-kettőt, és gondolt volna valamire, de mire is.
Körülbelül egy évvel azelőtt mentek ugyanígy a tengerre, s pont ugyanígy hajnalban vezette ő az autót, a többiek aludtak, az ausztrál a mellette lévő ülésen szuszogott. Hasonló bip-bip horkolása volt, mint ennek a dúlának. 
– Oh my love, my darling... – énekelte aztán a fiú miután felébredt, és benyúlt a lány szoknyája alá. Így megrészegítette ez a hajnali fény, és a gondolat, hogy délre már a vízben lehetnek.
– Ne most, ne most – cincogta Magdi.

Megálltak az állomás mellett, Magdi ráborult a kormányra. Reggel volt már, hat óra elmúlt, a térkép alapján még olyan 3-4 órányi út várt rájuk. Lili nem érzett semmi különöset. Kikászálódtak a kocsiból, Nyuszi nyújtózott, a dúla láthatatlan bogarakat csapkodott a karján.
– Jaj, Óbudán most annyi kis bogár van! De ilyen kis semmi bogarak, nem hallod, nem érzed amikor rászáll a testedre – Hol nekidőlt az autónak, hol terpeszbe állt, sehogy se volt jó, fájtak a lábai. – Na már igazán nem vagyunk messze, ezek jó emberek, meglátjátok. De meddig várjunk Magdikára?

Negyedórát vártak, Nyuszi szerint negyedórányi alvás pont elég ilyen esetekben, s aztán amikor az idő letelt, felkeltette a lányt.
– Magdi, még vezetned kell két órát, az utolsó kettőt én fogom, de addig még pihennem kell egy kicsit. Rendben van? Kérlek, most menj be a mosdóba, vagy mi van itt, pisild ki magad, hideg vízzel alaposan mosd meg az arcod és a nyakad, és igyál is. Illetve ne igyál, ki tudja mi van benne, inkább majd az ásványvizet.
Felfogta, hogy mi a helyzet, mint egy zombi, kiszállt a kocsiból, rágyújtott, és elindult az állomás felé. Kicsit dülöngélt. Térdig gázolt valami sűrű, sárga növényben, érezte, ahogy a nadrágszára átnedvesedik, de csak ment tovább, átlépett az alacsony kerítésen, és ott volt már az állomás régi, rozzant épülete előtt. Akácillat és a vonatsínek szaga keveredett egymással. Belélegezte egyszer, kétszer, háromszor, és ettől megfájdult a szíve. Szívesen leült volna a lépcsőre sírdogálni egy kicsit. 
– Ó bazdmeg – sóhajtotta, majd nyögdécselve dörzsölte a homlokát egyik kezével, a másikkal  a tarkóját szorította. Őszintén beszélt magának arról, hogy ha nem vigyáz, elönti az önsajnálat, ami nagy hiba lenne, ráadásul ebben a helyzetben.
Félájultan próbált egyensúlyozni a wc-csésze fölött, büdös és mocskos volt minden. Eszébe jutott hogy pár órával korábban még amiatt aggódott, hogy nehezen fog elaludni. Vihogott magán, majd köhögni kezdett a torkán akadt cigarettafüsttől. 
A fal és az ajtó tele volt feliratokkal, jobbára románul, de magyarul is néhány. „Minden vonal le van terhelve” – olvasta az orra előtt, az ajtóba vésve. Megállt egy pillanatra.
– Tényleg le van terhelve minden kurva vonal – mondta meglepetten. – Semmit sem lehet nyugodtan gondolni, semmit sem.

Lilinek közben, láss csodát, elfolyt a magzatvize. Hamarosan megint az autóban ültek mind a négyen, és mivel Nyuszi el volt foglalva a lányával, Magdi vezetett végig. Tízkor megérkeztek a helyszínre, Icu rokonai fel voltak sorakozva a szüléshez, már mindent előkészítettek. Délben gond nélkül megszületett a gyerek. Akkora volt az öröm, hogy egy darabig nem kételkedett senki semmiben, még az isteni gondviselésben sem. Négy napig maradtak a faluban, Magdi délutánonként a mezőn heverészett, esténként a tűz mellett ült a többiekkel. Gondolkodott, vajon haza tudja-e majd vinni magával ezt a hirtelen jött nyugalmat.