Kukorelly Endre
Érv, érvény, kovász, érvényesülés, felfortyanó harag
(Antiszempont)
 

Érv (fermentum 1), nyelvújítási származékszó, v.színűleg Helmeczy Mihály 2 szüleménye, vö. még Helmeczy, ki a szavakat elmetszi. Kovászt jelent. V.miféle erjesztő anyag, Gärmittel. 1843: érvény, Geltung, 3 1847: erv: energia. 1851: véleményt megalapozó ok, megokolás, argumentum (NyÚSz). Az alapszó vagy erő, vagy érik, ér. A -v főnévképzőre végződő nyelvújítási szavak (élv, szerv, terv) az elv mintájára alakultak, írja a Magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. Mely az ’érvényes’, ’érvényesül’ alakokkal nem is foglalkozik.

Kaptam postán egy f. év május 29-én keltezett misszilist Antall Pistától, Kedves Bandi! megszólítással. Illetve két példányt kaptam, ugyanazt a levelet kétszer. Felül munkahely, cím, épület-, szoba- és telefonszám (Magyar Rádió Kulturális szerkesztősége stb.), aztán kedvesBandi, a szöveg tollal aláírva, alatta: Magyar Rádió Irodalmi szerkesztője. Az állt benne, hogy tegyük hátra az érvényesülést. Mármint a Tokaji Írótábor 2008. évi tanácskozása címét változtassuk meg, mert ha „az érvényesülés kerül előre, akkor a jelentős művek szükségességével szemben, rosszízű módon a ma egyébként »divatos« erőszakos irodalmi »karrier-építés« pejoratív felhangja lengheti körül a tanácskozást.”
 Tehát az érvényesülés volt elöl, jé, eddig észre se vettem. A „menedzservilágból ismert törtetés szemérmesebb elnevezése”.
 Antall István, ahogy írja, „többekkel szóban, telefonon és drótpostán” egyeztetett, amit tanúsíthatok, engem is hívott, plusz mail – a drótposta nem tudom, micsoda. Csak azt nem értem igazán, miért írja le személyesen nekem szánt levelében fölül is, alul is, saját érvényesülésének markereit (M. Rádió, Irod. szerk.), hiszen jól ismerjük egymást, legfőképp pedig nem a rádiós szerkesztő ír hivatalos fölkérést, hanem egyszerűen csak ugyanannak a kuratóriumnak (Tokaji Írótábor) vagyunk tagjai. Ez onnan is tudható, hogy az én karrierem markerei ([minimum] író, lapszerk., tanár, díjak és kitüntetések stb.) hálisten, okkal mellőzvék, megszólításában Tagtárs úr szerepel.
 Azt sem értem, miért teszi idézőjelbe a divatos és a karrier-építés szavakat – csak nem érzi kínosnak? – meg hogy miért volna ma nagyobb divat a karrierépítés a tegnaphoz v. Petőfihez 4 képest. Ahhoz képest, hogy Petőfi fölcaplatott Pestre, Ovidius kipenderült Tomiba, Pound áthajózott Londonba. 5 Ady, gondolj bele! Vagy Babits. Németh László! Szórakoztató olvasmány volna a magyar írók összehasonlító karriertörténetei Janus Pannoniustól Illyés Gyuláig, aki e téren simán lepipálná az összes „mai” író-költő alakjából egybegyúrt Gólemet.
 Nem értem továbbá, miért pont a menedzservilágból ismert a verseny, törtetés, érvényre jutás, ha Homérosz már az Iliászban 2x (6, 208; 11, 784) rögzíti: annak jár a tisztelet (timé), aki másokat felülmúlva mindig a legjobb akar lenni. 6 És miért/kinek/mihez szükségszerűek „jelentős művek”, túl azon, hogy írók, írjatok remekműveket, valamint hogy a patvarba’ lehetséges pályakezdeni érvényesülés nélkül, versus érvényesülni pályakezdés nélkül.
 Végül, ahogy a levelekből kiderül, szerencsésen megoldódott a dolog, rosszíz elütve, elsőkből lesznek utolsók alapon érvényesülés hátra lett zavarva. 7 Tisztára úgy, miként az élet. És irodalom.

Mert eleve, a tapasztalatot megelőzően, ha tetszik, elöl áll(nak) az értékrend(ek), értékek rendje. Adottság, melyhez képest zajlik a szocializáció. Az irodalomba lépő már el is tévedt, elsőre semmit nem ért a bonyolult, különféle szempontok szerinti értékek által tagolt térben, ha akarná, sem fogná föl a helyzetet. Igaz, normálisan, a normál olvasó, nem is törődik ezzel, nem akar kiigazodni, nem azért megy oda. Szórakozni megy, vagy kötelezik rá, esetleg mindkettő egyszerre, élvezni és megúszni, amit lehet. Én, úgy tudom, folyvást olvastam. Szinte állandóan, ami jött, diófa alatt és cserépkályha mellett, végig a nyarakat, télen tananyag helyett. Élveztem és megúsztam egyszerre, amiről akkor nem tudtam, hogy irodalom volna: mert könyvek voltak, és magyaróra, külön-külön. Boldog belesüllyedés és frusztrált szorongás. Egyszer csak, inkább véletlenül, mint nem, egybeállt – a Bűn és bűnhődés közepe táján –, akkortól fogva tudtam, hogy na, ez a valami, amiből ugyan nem sokat értek, talán semmit nem értek, annyira érdekes.
 Hogy pontosan mennyire?
 Hogyhogy mennyire?

Minden(ki) az érdekei megvalósulásáért felelős, aszerint, annak megfelelően működik. Ha nem, belepusztul. Ha föladja, elpusztul. Nem képes föladni, adott szervezetet, megannyi Szkülla – jelentsen ez bármit is 8 – és Karübdisz között, az általa felismert, reflektált vagy reflektálatlan érdeke kormányozza. Meglepően jól, optimális hatásfokkal. Ha kikapcsolod, behalsz, a kihunyt érdek(lődés) kóma. Amúgy nem lehetséges kikapcsolni, még nagyon hátrazavarni sem, feltétlen működés, ahogy nem vagy képes nem pislogni, később pislogni sem, ha a szemed felé kapnak. Nem bírod visszatartani a levegőt, ha már nem bírod. Amennyiben nem bírod az érdekeid érvényesíteni, rosszul éled az életed. Aki egy kéjes pillanatában, bűnei és bűnhődései közt vergődve úgy dönt, hogy annyira érdekesnek, érdekeinek megfelelőnek találván, irodalommal, írással akar (tehát nem szeretne, meg dejó-deszép vóna) foglalkozni, annak ezt érvényesítenie kell.
 Punktum. Különben vége.
 A döntés után első tehát az érvényre jutás. Gáz vagy nem. Döntés teszi az írót, sem(mi más?), ám az addig szigorúan magánügy, valamilyen szinten is közüggyé mégoly szűk közösség akceptálása vagy elutasítása, bármifajta érvény, érvényesítés teszi. Durva paradoxon, hogy nem csak hogy nem Műve – jelentsen ez is, amit akar –, hanem Döntése alatt/miatt válik valaki íróvá (stb., futballista, zenész, politikus, köztiszt. alkalmazott), nem csupán az író-(ön)tudat előzheti meg magát a művet, de az érvényre jutás, elismerés, akceptálás is. Dönts és érvényesíts. Hogy hogyan?
 Azt nem tudom.

Fogalmam sincs. Úgy értem, látni vélek elgondolásokat, a királyi út ismeretlen. Szélhámos működés valaminek kiad(at)ni magam, miként vigéc Lekenczey Muki adja gróf Goluchovsky Agenort az Úri muriban, a döntés viszont, amiről beszélek, immanens. Nem pusztán a körülményeket rendezi, engem magamat rendez át. Ha mint írót hívnak, írónak hívnak, egyrészt korántsem (biztos, hogy) olvastak tőlem bármit, tehát csupán feltételezik, hogy volna mit, és jól teszik, amikor szimplán megbíznak benne(m), másrészt Opus 0 helyzetben is jogos, ha mint író válaszolok a hívásra. Persze, az élet nem így megy.

Hanem előbb írsz, irogatsz, elpirulsz örömödben, pironkodsz szégyenedben, magad elől is dugdosod, alig akarod elhinni magadnak, mit teszek, u’risten, verset írok József Attila után!, halálba frusztrál, mikor kiderül, hogy anyukád elolvasta stikában, most saját tapasztalataimról beszélek. Na jó, de aztán mi lesz?
 Attól függ, konkrétan tőlem meg a körülményektől, lelkem és a wwwilág.hu alkatától. Most nem mesélek, ne tanulj. Ne okos(k)odj, nincs tanulság, nem más kárán tanul az okos, nem tudsz megúszni semmit. Megúszhatsz ezt-azt, de ne ússz meg mindent. Legyen kovász, élesztő az érv, hallgasd most így kicsit, érjen, érlelődjön, ami érvényesül, vedd le róla a negatív konnotációt, használt értéksemlegesen. „A múltat igenis át kell alakítania a jelennek”, írja Eliot, 9 az erős költő az irodalom terébe lépve Homéroszig visszahatóan átrendezi azt: az erős költő (, aki) átrendez. A belépés érvényszerzés. A fönnálló csak kívülről látszik merevnek, ha beléhatolsz, megéled, mert életre kelted, és magad vagy hozzá a kovász. Az adott kánon egyaránt érdekelt az önfenntartásban (abban, hogy a változtathatatlant kommunikálja) és a változásban, megújulásban. Különféle stratégiák támadják hol nyíltan, hol sunyin, bombázzák és kérlelik, durvulnak vagy szelídkednek körülötte, és, láthatjuk elégszer, kellő agresszivitással, mázlival, hipokrízissel, hátulról-mellbe ügyességgel, hízelgéssel, jóemberkedéssel, összefogással, lobbi-potenciállal, akár pénzzel is, ideig-óráig mintha anything sikerrel bevihető volna.

És mintha a lúzer mindenképp végleg kimaradna. Hát, kimarad, aztán idővel belesodródik, az idő rémisztően sodor, mindenképp, az oda nem valókat kisodorja. Igaz, csak kivárhatatlanul hosszú távon intézkedik azokkal, akiket saját koruk és/vagy alkatuk életükben elintézett. Ha a Petőfi-Arany-Tompa triász lekerül a napirendről, újra meg újra meg lesz jegyezve illetékesek által, hogy a Petőfi-Arany-Tompa triász lekerült a napirendről, tehát Tompa (épp azért) marad (, mert lekerült). Hogy Csáth Géza befogadtatott, az amellett, hogy bent van, azt is mondja, hogy be van fogadva: kijelez, mint ősrégi várfalon egy újonnan behelyezett tégla. Majd vonja be a patina. Bach halála után kétszáz évig nem volt jelen a zenei kánonban, Mendelsohn javaslatára került vissza, ez pl. ma már nem látszik.

Mert az aktuálisan beállt kánon minden pillanatban valahogyan áll, mint Zénón paradoxonában a kilőtt nyílvessző: egyfajta állapotot folyton fölmutat(na, ha létezne ama egyetlen, mindent átfogó isteni pillantás). A magyar irodalmi kánon – szűkítsük a kortársra – egyrészt valamilyen (és megy valahova), másrészt, bár elég hatékonyan érzékelhető, képtelenség egészében átlátni. Ami a legérdekesebb „benne”, hogy a legkülönfélébb kánonjavaslatokból tevődik össze: egymással kompetícióban álló kritikusi iskolák és egyetemi tanszékek, valamennyi kritikus (erősektől jelentéktelenekig terjedő skála), tankönyvíró, kiadó, szerkesztő(ség), kulturális újságíró, a média (ezzel kellett volna kezdeni?), a terjesztés (inkább ezzel?), meg még némiképp az is alakítja, akiért az egész verkli megy, a (potenciális) olvasó. Leginkább a közoktatás alakítja. Hogy a nettó rossz ízlésről most ne beszéljünk. A javaslatok persze nem képesek nem elfogultak, egyoldalúak és igazságtalanok, különféle érdekekből és megfontolásokból kirekesztők lenni. Per se tűnik úgy, hogy rövid távon jól, hosszú távon rosszul jár, aki irodalmon kívüli szempontokat mozgat, de hát a rövid táv is irgalmatlan hosszú, hosszú távon pedig nem annyira a kánon alkotói, inkább a kanonizált alkotók maradnak meg, úgyhogy komolyan reménytelen a helyzet.

Viszont szórakoztató. Játék, nézd legott komédiának s múlattatni fog satöbbi. Az ún. nyugati magyar írókat a fönnállónak egyszerűen nem áll érdekében benyelni. Pedig kibírná, tektonikus változásokat nem okozna. Nyilván rosszul csinálják az érintettek, az eleve-besértődés nem hatékony taktika. Évtizede írok-beszélek arról – ők már nemigen tehetik – hogy a magyar neoavantgarde, az irodalmi beszéd paradigmaváltói, hogyan, miért, kimaradtak a magyar irodalmi kánonból. Semmi. Nulla hatás. Még csak le se hülyéznek. A Szegedy-Maszák Mihály-Veres András-féle A magyar irodalom történetei meg se rezdül a magyar irodalom talán legszubverzívebb, -érdekesebb, -vérlázítóbb, egyik legszebb történetétől. Olyan szerzőkről van – vagyis nincs – szó, akik jelentős életművet hagyva hátra, úgy távoztak, hogy nem is kezdték el a pályát.

A pályakezdés pedig mindenképp brutális. Az újszülött elképesztő, ki nem kerülhető, el nem ügyeskedhető procedúrán megy keresztül. Nincs könnyű pályakezdés. A könnyed kezdet, korai siker késő bánat, százból százszor üt vissza. Ezerből 999-szer. A hetvenes évek hivatalos javaslata mellett – szinte senki nem választotta, noha működött egyfajta lebutított szoci-józsefattilázás – a hivatalos-hivatás(tudat)os, a befogadást szinte leuraló népi-nemzeti diskurzus volt adott. Aki be óhajtott kerülni, jól tette, ha erre indult. Illyés mint erkölcsi-eszmei vonatkoztatási pont, Juhász mint A Folytathatatlan, és a nagylászlói poétika. A Weöres-, Pilinszky- Nemes Nagy-vonal abszolút a margón. A hatvanas években kezdő, a hetvenes évek közepéig tartó neoavantgarde hatása kimutathatatlan. A pulbikációkon. A népi-szűrrealista irály publikál(hat)tott. A minden egyébben az avantgarde felé tájékozódott Mozgó Világ (1975-1983) versrovatában szokolayzoltánok a fiatal költők. Tényleg arctalan nemzedék. Igaz, ha publikáltál, beléptél: érvényes irat, fiatal költő, karámba kerülsz ugyan, irányítgatnak, de védenek is. Számon tartanak, igen de számon vagy tartva!

Ma nem. Publikálhatsz, és semmi. Ha 1978-ban csak úgy megjelent egy lapban a versed, talán nem olvasták el, de lehetetlen, hogy a neved ne akadt volna be. 2008-ban csak úgy biztos nem olvasnak el, és ugyan, kinek akadnál be. Nagyon tudatos fogyasztóknak sem. Nem is kerül a kezükbe. Még a folyóirat se. Pár ebből élőnek esetleg. Csak úgy nem jelensz meg, a megjelenés nem jelenít meg. Ha meg akarsz jelenni, ha akarsz valamit ettől, tenned kell érte. Nem sipákolni. Nem kultúrkritizálni. Harminc éve a (minimum) harmincas éveiben járók kezdtek, ha kezdtek (Marno, Tasnády), vagy újrakezdtek, mint Tandori és Petri – legalább elindulhattak, mielőtt betiltották őket). Mert sokan soha el se kezdhették. Erdély Miklós 40 körül járt, mikor élete első és utolsó kötetét – Párizsban, a Magyar Műhely – publikálta. Balaskó Jenő pedig fogalmam sincs, hány éves lehetett a Mini ciklon megjelenésekor. Sok. Ez volt. Nagytestű, prémes állat.
 Hogy mi a csoda is volt az, ami volt?
 Most, tetszik vagy nem, kapitalizmus van. Vagyis hát az van – és ebből az irodalom miért, miként is maradna ki? –, hogy a társadalom legkülönfélébb részhalmazai, érdekeiket ilyen-olyan potenciállal érvényesíteni képes diskurzusok versengése folyik. Olyan-amilyen, de valódi. Az nem volt valódi. „NAGYTESTŰ PRÉMES ÁLLATOT LÁTTAM HÁTULRÓL. FEJE KÉNYELMETLENÜL BALRA FELFELÉ CSAVARVA, AMINT AZ ESTHAJNALCSILLAGOT NÉZTE MEREVEN. AZONBAN FÉNYTELEN ORRNYERGE NEM VOLT VALÓDI, SEM A PRÉMJE, SEM AZ ÁLLAT, SEM AZ ESTHAJNALCSILLAG NEM VOLT VALÓDI. CSAK A KÉNYELMETLENSÉG VOLT VALÓDI. CSAK A KÉNYELMETLENSÉG – AZ VOLT VALÓDI.” (Erdély Miklós: Antiszempont)
 
 

1 Kovász, élesztő, árpából készült ital, sör: és felfortyanó harag, Burián János Latin-magyar szótára szerint.
2 1788-1852, Kazinczy híve, Berzsenyi versei 2. kiad.hoz írt előszava Értekezés az úgynevezett Újításokról a’ nyelvben, 1832-ben a Jelenkort, Széchenyi lapját szerkesztette.
3 Szili Kálmán: A magyar nyelvújítás szótára a kedveltebb képzők és képzésmódok jegyzékével. Bp. 1902.
4 Ld. Margócsy István Petőfi Sándor című kísérletét. Petőfi „rendívül tudatosan tervezte és szervezte meg irodalmi jelenlétét és annak milyenségét, s a modern irodalmi gépezetnek, az irodalmi iparnak jóformán minden mozzanatát felhasználta érvényesülésének érdekében. (…) költői zsenialitásának sokoldalúsága abban is megnyilvánult, hogy az irodalom külső, társadalmi, intézményes meghatározóinak gyökeres (mondhatnánk: kapitalizálódó) megváltozását is észlelte, alkalmazkodott hozzájuk, a maga érdekébe állította.” (50) „Abban is az első magyar irodalmár volt, hogy működésének alapjául az állandó részvételt és az állandó, pillanatnyi szünet nélküli való jelenlétet tette meg”. „Petőfi pesti letelepedése után mindvégig úgy szerepel az irodalmi életben, mint társasági lény, akit barátok, szövetségesek, munkatársak, valamint vetélytársak és ellenségek vesznek körül, s aki működéséhez állandóan igénybe is veszi a többi szereplőnek, akár magánembernek, akár intézménynek a segítségét”. Vahot Imre „pénzsóvár mohósággal, úgymond »iparlovagsággal« vádolta”. (63) Jókai így ír Vahotnak szerkesztői elveiről: „Műveikért tőlem rendes díjaikat kapják; ők nem követelnek, én nem zúgolódom, hanem fizetem, ki mint érdemli, és mint tőlem telik. Clara pacta, boni amici.” (51) 
5 „A Personae, Pound első Londonban kiadott kötete 1909 elején jelent meg. Nem sok költő vállalkozott London ostromára ilyen elenyésző támogatással; nem sok verseskötet köszönhette ilyen kizárólagosan önnön érdemeinek a sikerét. Pound vadidegenként, összeköttetések és pénz nélkül érkezett Londonba.” És itt megmutatta a dolgait a Yeats-et és a Book of the Rhymers’ Clubot kiadó Elkin Matthewsnek, aki azt javasolja neki, hogy, mint ismeretlen szerző, maga fizesse a nyomdaköltséget, írja róla Eliot. De arról nem ír, mi volt a Londonba érkezés és Matthews irodájába érkezés között. „Mindössze egy shilling van a zsebemben – mondta erre a költő –, szívesen fölajánlom. ” (Ezra Pound metrikája és költészete. In T. S. Eliot: Káosz a rendben. 29. o. Ford. Falvay Mihály)
6 „hogy legyen első mindig, a többi fölé kimagasló,” inti Péleusz fiát, Akhilleuszt (Devecseri Gábor fordítása). „Minden tehetségesnek küzdve kell kibontakoznia”, írja Nietzsche A homéroszi versengésben.
7 Irodalmi értékrendek, pályakezdés, érvényesülés.
8 Hatfejű szörnyeteg, aki, míg Odüsszeusz, dárdájával kezében a hajó orránál várta, elragadta hat emberét.
9 „A már meglevő művek egymás között ideális rendet alkotnak, ezt a rendet módosítja, ha az új (igazában új) műalkotás iktatódik soraik közé. (…) ezáltal minden egyes műalkotás viszonya, aránya, értéke az egész eddigi rendhez viszonyítva más lesz.” T. S Eliot: Hagyomány és egyéniség. In. uo.
 


Bibliográfia

KUKORELLY Endre
A Memória-part
Magvető, 1990

Egy gyógynövénykert
Magvető, 1993

Napos terület
Pesti Szalon, 1994

Mintha már túl sokáig állna
Jelenkor, 1995

Kedvenxc
Jelenkor, 1996

H.Ö.L.D.E.R.L.I.N.
Jelenkor, 1998
Rom. A Szovjetónió története
Jelenkor, 2000 

Tündérvölgy
Kalligram, 2003

Samunadrág 
Kalligram, 2005

Rom: a Komonizmus története 
Kalligram, 2006

“A Közért. Megjegyzések az irodalomról”
Magyar Lettre Internationale, 20

 „És mi van a szavakkal?”
Magyar Lettre Internationale, 53

(FARKAS Zsolttal, GARACZI Lászlóval, MARNO Jánossal, NÉMETH Gáborral)
“Beszélgetés a posztmodernről”
Magyar Lettre Internationale, 29

(GARACZI Lászlóval, NÉMETH Gáborral)
“A 84-es kijárat”
Magyar Lettre Internationale, 32

(Jorgos ALEVRAS interjúja)
“Venia sit dicto”
Magyar Lettre Internationale, 31

(Lucas CEJPEKkel és Margret KREIDLlel)
“Egy másik Alte Schmiede beszélgetés”
Magyar Lettre Internationale, 34

(Németh Gáborral)
„Száraz felületek”
Magyar Lettre Internationale, 40

FARKAS Zsolt
Kukorelly Endre
Kalligram, 1996
 
 



Lettre, 2008 téli, 71. szám 


Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu