Kukorelly Endre
Érv, érvény, kovász, érvényesülés, felfortyanó harag (Antiszempont) Érv (fermentum 1), nyelvújítási származékszó, v.színűleg Helmeczy Mihály 2 szüleménye, vö. még Helmeczy, ki a szavakat elmetszi. Kovászt jelent. V.miféle erjesztő anyag, Gärmittel. 1843: érvény, Geltung, 3 1847: erv: energia. 1851: véleményt megalapozó ok, megokolás, argumentum (NyÚSz). Az alapszó vagy erő, vagy érik, ér. A -v főnévképzőre végződő nyelvújítási szavak (élv, szerv, terv) az elv mintájára alakultak, írja a Magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. Mely az ’érvényes’, ’érvényesül’ alakokkal nem is foglalkozik. Kaptam postán egy f. év május 29-én keltezett misszilist Antall Pistától,
Kedves Bandi! megszólítással. Illetve két példányt kaptam, ugyanazt a levelet
kétszer. Felül munkahely, cím, épület-, szoba- és telefonszám (Magyar Rádió
Kulturális szerkesztősége stb.), aztán kedvesBandi, a szöveg tollal aláírva,
alatta: Magyar Rádió Irodalmi szerkesztője. Az állt benne, hogy tegyük
hátra az érvényesülést. Mármint a Tokaji Írótábor 2008. évi tanácskozása
címét változtassuk meg, mert ha „az érvényesülés kerül előre, akkor a jelentős
művek szükségességével szemben, rosszízű módon a ma egyébként »divatos«
erőszakos irodalmi »karrier-építés« pejoratív felhangja lengheti körül
a tanácskozást.”
Mert eleve, a tapasztalatot megelőzően, ha tetszik, elöl áll(nak) az
értékrend(ek), értékek rendje. Adottság, melyhez képest zajlik a szocializáció.
Az irodalomba lépő már el is tévedt, elsőre semmit nem ért a bonyolult,
különféle szempontok szerinti értékek által tagolt térben, ha akarná, sem
fogná föl a helyzetet. Igaz, normálisan, a normál olvasó, nem is törődik
ezzel, nem akar kiigazodni, nem azért megy oda. Szórakozni megy, vagy kötelezik
rá, esetleg mindkettő egyszerre, élvezni és megúszni, amit lehet. Én, úgy
tudom, folyvást olvastam. Szinte állandóan, ami jött, diófa alatt és cserépkályha
mellett, végig a nyarakat, télen tananyag helyett. Élveztem és megúsztam
egyszerre, amiről akkor nem tudtam, hogy irodalom volna: mert könyvek voltak,
és magyaróra, külön-külön. Boldog belesüllyedés és frusztrált szorongás.
Egyszer csak, inkább véletlenül, mint nem, egybeállt – a Bűn és bűnhődés
közepe táján –, akkortól fogva tudtam, hogy na, ez a valami, amiből ugyan
nem sokat értek, talán semmit nem értek, annyira érdekes.
Minden(ki) az érdekei megvalósulásáért felelős, aszerint, annak megfelelően
működik. Ha nem, belepusztul. Ha föladja, elpusztul. Nem képes föladni,
adott szervezetet, megannyi Szkülla – jelentsen ez bármit is 8 – és Karübdisz
között, az általa felismert, reflektált vagy reflektálatlan érdeke kormányozza.
Meglepően jól, optimális hatásfokkal. Ha kikapcsolod, behalsz, a kihunyt
érdek(lődés) kóma. Amúgy nem lehetséges kikapcsolni, még nagyon hátrazavarni
sem, feltétlen működés, ahogy nem vagy képes nem pislogni, később pislogni
sem, ha a szemed felé kapnak. Nem bírod visszatartani a levegőt, ha már
nem bírod. Amennyiben nem bírod az érdekeid érvényesíteni, rosszul éled
az életed. Aki egy kéjes pillanatában, bűnei és bűnhődései közt vergődve
úgy dönt, hogy annyira érdekesnek, érdekeinek megfelelőnek találván, irodalommal,
írással akar (tehát nem szeretne, meg dejó-deszép vóna) foglalkozni, annak
ezt érvényesítenie kell.
Fogalmam sincs. Úgy értem, látni vélek elgondolásokat, a királyi út ismeretlen. Szélhámos működés valaminek kiad(at)ni magam, miként vigéc Lekenczey Muki adja gróf Goluchovsky Agenort az Úri muriban, a döntés viszont, amiről beszélek, immanens. Nem pusztán a körülményeket rendezi, engem magamat rendez át. Ha mint írót hívnak, írónak hívnak, egyrészt korántsem (biztos, hogy) olvastak tőlem bármit, tehát csupán feltételezik, hogy volna mit, és jól teszik, amikor szimplán megbíznak benne(m), másrészt Opus 0 helyzetben is jogos, ha mint író válaszolok a hívásra. Persze, az élet nem így megy. Hanem előbb írsz, irogatsz, elpirulsz örömödben, pironkodsz szégyenedben,
magad elől is dugdosod, alig akarod elhinni magadnak, mit teszek, u’risten,
verset írok József Attila után!, halálba frusztrál, mikor kiderül, hogy
anyukád elolvasta stikában, most saját tapasztalataimról beszélek. Na jó,
de aztán mi lesz?
És mintha a lúzer mindenképp végleg kimaradna. Hát, kimarad, aztán idővel belesodródik, az idő rémisztően sodor, mindenképp, az oda nem valókat kisodorja. Igaz, csak kivárhatatlanul hosszú távon intézkedik azokkal, akiket saját koruk és/vagy alkatuk életükben elintézett. Ha a Petőfi-Arany-Tompa triász lekerül a napirendről, újra meg újra meg lesz jegyezve illetékesek által, hogy a Petőfi-Arany-Tompa triász lekerült a napirendről, tehát Tompa (épp azért) marad (, mert lekerült). Hogy Csáth Géza befogadtatott, az amellett, hogy bent van, azt is mondja, hogy be van fogadva: kijelez, mint ősrégi várfalon egy újonnan behelyezett tégla. Majd vonja be a patina. Bach halála után kétszáz évig nem volt jelen a zenei kánonban, Mendelsohn javaslatára került vissza, ez pl. ma már nem látszik. Mert az aktuálisan beállt kánon minden pillanatban valahogyan áll, mint Zénón paradoxonában a kilőtt nyílvessző: egyfajta állapotot folyton fölmutat(na, ha létezne ama egyetlen, mindent átfogó isteni pillantás). A magyar irodalmi kánon – szűkítsük a kortársra – egyrészt valamilyen (és megy valahova), másrészt, bár elég hatékonyan érzékelhető, képtelenség egészében átlátni. Ami a legérdekesebb „benne”, hogy a legkülönfélébb kánonjavaslatokból tevődik össze: egymással kompetícióban álló kritikusi iskolák és egyetemi tanszékek, valamennyi kritikus (erősektől jelentéktelenekig terjedő skála), tankönyvíró, kiadó, szerkesztő(ség), kulturális újságíró, a média (ezzel kellett volna kezdeni?), a terjesztés (inkább ezzel?), meg még némiképp az is alakítja, akiért az egész verkli megy, a (potenciális) olvasó. Leginkább a közoktatás alakítja. Hogy a nettó rossz ízlésről most ne beszéljünk. A javaslatok persze nem képesek nem elfogultak, egyoldalúak és igazságtalanok, különféle érdekekből és megfontolásokból kirekesztők lenni. Per se tűnik úgy, hogy rövid távon jól, hosszú távon rosszul jár, aki irodalmon kívüli szempontokat mozgat, de hát a rövid táv is irgalmatlan hosszú, hosszú távon pedig nem annyira a kánon alkotói, inkább a kanonizált alkotók maradnak meg, úgyhogy komolyan reménytelen a helyzet. Viszont szórakoztató. Játék, nézd legott komédiának s múlattatni fog satöbbi. Az ún. nyugati magyar írókat a fönnállónak egyszerűen nem áll érdekében benyelni. Pedig kibírná, tektonikus változásokat nem okozna. Nyilván rosszul csinálják az érintettek, az eleve-besértődés nem hatékony taktika. Évtizede írok-beszélek arról – ők már nemigen tehetik – hogy a magyar neoavantgarde, az irodalmi beszéd paradigmaváltói, hogyan, miért, kimaradtak a magyar irodalmi kánonból. Semmi. Nulla hatás. Még csak le se hülyéznek. A Szegedy-Maszák Mihály-Veres András-féle A magyar irodalom történetei meg se rezdül a magyar irodalom talán legszubverzívebb, -érdekesebb, -vérlázítóbb, egyik legszebb történetétől. Olyan szerzőkről van – vagyis nincs – szó, akik jelentős életművet hagyva hátra, úgy távoztak, hogy nem is kezdték el a pályát. A pályakezdés pedig mindenképp brutális. Az újszülött elképesztő, ki nem kerülhető, el nem ügyeskedhető procedúrán megy keresztül. Nincs könnyű pályakezdés. A könnyed kezdet, korai siker késő bánat, százból százszor üt vissza. Ezerből 999-szer. A hetvenes évek hivatalos javaslata mellett – szinte senki nem választotta, noha működött egyfajta lebutított szoci-józsefattilázás – a hivatalos-hivatás(tudat)os, a befogadást szinte leuraló népi-nemzeti diskurzus volt adott. Aki be óhajtott kerülni, jól tette, ha erre indult. Illyés mint erkölcsi-eszmei vonatkoztatási pont, Juhász mint A Folytathatatlan, és a nagylászlói poétika. A Weöres-, Pilinszky- Nemes Nagy-vonal abszolút a margón. A hatvanas években kezdő, a hetvenes évek közepéig tartó neoavantgarde hatása kimutathatatlan. A pulbikációkon. A népi-szűrrealista irály publikál(hat)tott. A minden egyébben az avantgarde felé tájékozódott Mozgó Világ (1975-1983) versrovatában szokolayzoltánok a fiatal költők. Tényleg arctalan nemzedék. Igaz, ha publikáltál, beléptél: érvényes irat, fiatal költő, karámba kerülsz ugyan, irányítgatnak, de védenek is. Számon tartanak, igen de számon vagy tartva! Ma nem. Publikálhatsz, és semmi. Ha 1978-ban csak úgy megjelent egy
lapban a versed, talán nem olvasták el, de lehetetlen, hogy a neved ne
akadt volna be. 2008-ban csak úgy biztos nem olvasnak el, és ugyan, kinek
akadnál be. Nagyon tudatos fogyasztóknak sem. Nem is kerül a kezükbe. Még
a folyóirat se. Pár ebből élőnek esetleg. Csak úgy nem jelensz meg, a megjelenés
nem jelenít meg. Ha meg akarsz jelenni, ha akarsz valamit ettől, tenned
kell érte. Nem sipákolni. Nem kultúrkritizálni. Harminc éve a (minimum)
harmincas éveiben járók kezdtek, ha kezdtek (Marno, Tasnády), vagy újrakezdtek,
mint Tandori és Petri – legalább elindulhattak, mielőtt betiltották őket).
Mert sokan soha el se kezdhették. Erdély Miklós 40 körül járt, mikor élete
első és utolsó kötetét – Párizsban, a Magyar Műhely – publikálta. Balaskó
Jenő pedig fogalmam sincs, hány éves lehetett a Mini ciklon megjelenésekor.
Sok. Ez volt. Nagytestű, prémes állat.
1 Kovász, élesztő, árpából készült ital, sör: és felfortyanó harag,
Burián János Latin-magyar szótára szerint.
Bibliográfia KUKORELLY Endre
Egy gyógynövénykert
Napos terület
Mintha már túl sokáig állna
Kedvenxc
H.Ö.L.D.E.R.L.I.N.
Tündérvölgy
Samunadrág
Rom: a Komonizmus története
“A Közért. Megjegyzések az irodalomról”
„És mi van a szavakkal?”
(FARKAS Zsolttal, GARACZI Lászlóval, MARNO Jánossal, NÉMETH Gáborral)
(GARACZI Lászlóval, NÉMETH Gáborral)
(Jorgos ALEVRAS interjúja)
(Lucas CEJPEKkel és Margret KREIDLlel)
(Németh Gáborral)
FARKAS Zsolt
Lettre, 2008 téli, 71. szám Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
|