Borbély Szilárd
Hozzászólás a nemzeti kánon vitához
(Minden író kapjon szobrot!)
Távol álljon tőlem; én legyek az utolsó, aki ellene mond annak, hogy
írónak állítsanak szobrot. Állítsanak csak! Sőt, minden író kapjon szobrot,
utcát, teret, iskolát, óvodát, brigádot, kollektívát, szavalóversenyt,
stb. Miért is ne? Hisz annyi tér, utca, iskola, stb. van. Nem mintha volna
jelentősége a posztmodern után. Az irodalmi kánon felől nézve az égvilágon
semmi. De tényleg semmi. Az írószakma aligha hiszi, hogy valaki attól,
mert szobrot állítanak neki, automatikusan részévé válna valamiféle szakmai
vagy nemzeti kánonnak. Százak járnak nap mint nap a Bessze János utcán,
és senki sem tudja, hogy ki volna Bessze. Az efféle neveknek gyakorlatilag,
az írói neveknek, nincs jelentősége, hisz az emberek többsége nem ismeri
a jelentésüket. Ha mégis tudakolni kezdené embertársaitól, hogy de mégis,
monggyad má’ meg, lécci, léccike, ki vót az a Bessze? Akkor ez volna erre
az átlagemberi válasz, hogy oszt kit érdekel az buzikám?
A debreceni esetet azonban szeretném élesen elválasztani a nemzeti
kánon ügyétől. Egyáltalán a kánon ügyétől, mert abban nem a kánonról volt
szó. Semmiféle kánonról. A nemzeti kánon és Wass Albert között fennálló
viszonyt Debrecenben senki meg nem érintette. Hogy példának okáért hogy
aránylik Wass Albert életműve Petri Györgyéhez és Illyés Gyuláéhoz, és
így tovább, teszem azt Nagy Lászlóéhoz és Weöres Sándoréhoz vagy Kassák
Lajoséhoz és Márai Sándoréhoz. A közterek, utcák elnevezése és szobrok,
emléktáblák, egyéb ilyenféle topográfiai jelölések csupán a térszerkezet
modern jelölésére szolgálnak. Ha régen Büdös köznek, Csorda útnak, Kaboló
útnak, Piac utcának, Alvégnek vagy bármi másnak neveztek utcákat, az a
tér szervezésére és szerkezetének kialakítására szolgált. Ma sincs ez másként,
ezért nem is kell, hogy bárkit érdekeljen a Bessze János utca nevében a
Bessze külön. Az utcák és a földrajzi nevek között nem rég óta vannak írók
nevei is. Pedig meg lehetne várni, hogy az ott élők maguk nevezzék el kedvük
szerint, ahogy régen is tették.
A debreceni eset azért teljesen más, mert a Wass-szobor felállításának
ügyét szorgalmazó Polgári Casinó a szobrot eredetileg magányos alkotásként
kívánta elhelyezni Debrecenben, azon a helyen, ahol a Simonffy utca beletorkollik
a sétatérré, korzóvá átalakított Piac utcába. Tehát a város szívébe, ahol
a legtöbben járnak és láthatják. Hogy országszerte ismert vonatkoztatási
pontot mondjak, a Bika Szálló közvetlen tőszomszédságában, nem messze a
Nagytemplomtól kapott volna helyet. Ezt a magasztos tervet kicsinyes politikai
érvek és megfontolások után módosították valakik úgy, hogy a főutcán túlságosan
szem előtt van, inkább dugjuk el a város szélén található Nagyerdőbe. Arra
a sétányra, ahol egyébként is vannak már mindenféle ilyenek, na mondjad
má, arra az izé, Medgyessy sétányra na, ott nem szúr szemet. Ekkor vált
fontossá Wass Albert írói lénye. De akkor sem valamely lehetséges kánon
részeként elgondolva, hiszen Wass Albert magasan minden kánon felett áll.
A megvalósult szobor jócskán ki is rí az ott található milliőből, és téralkotásként
intenzíven rombolja is környezetét, mert nem illesztették bele. Fölébe
nő az ott található írószobroknak, akiknek a képzőművészeti megjelenítése
képviselt a Wass-szobor odakerülése előtt valamilyen kánont, mértéket,
de az új szobor ezt szétzilálta. Nem is csoda, hiszen magányosan álló alkotásként
alkotta meg és hozta létre megálmodója. Olyan monumentumként, amely vizuális
értelemben uralkodik a körülötte lévő téren. Messziről magára vonja a figyelmet,
megállítja az embereket. Nem fák között áll, nem egy csendes allén, hanem
magas épületek között, a nevezetes Bika szálló sarkánál, egy áttekinthető,
műkővel borított, forgalmas tér közepén. Nem valamely kánon részeként tervezték,
nem a társiasság elvei szerint, hanem magányos hérosz, a nemzeti géniusz
mai ikonjaként.
A szoborállítást kezdeményező Polgári Casinó tagsága jelentős
átfedésben van a városi közgyűlés többségét adó frakció tagjaival, akik
ezt a civilnek mondott kezdeményezést képviselői minőségükben – hisz nem
tudja a jobb kéz, mit csinál a bal –, nem is gondolva semmiféle összeférhetetlenségre,
meg is szavaztak annak rendje és módja szerint. Mert ugyanazok, akik a
Polgári Casinóban előző nap még civilek, a közgyűlésben másnap már képviselők.
A szobor helye politikai megfontolások alapján lett kijelölve. Eredetileg
tehát nyilvánvalóan látható, hogy a város politikai és gazdasági elitjét
tagjai között tudó Polgári Casinó nem írónak akart szobrot állítani, hanem
egy politikai ikonnak, aki ebből kifolyólag messze több, mint egy író.
A Szent Wass Albert apánk megnevezések nem ritkák azokon a fórumokon, ahol
az Erdély-nosztalgia íróját ikonként tisztelik.
A színes és bohókás jelenetekkel tarkított közgyűlésen elhangzott
olyan óvás, hogy egy köztéri alkotást nem elég csupán annak képzőművészeti
tárgy jellege felől megközelíteni. Vagyis a felállításról, annak helyéről
való végső döntést körültekintőbb megfontolásnak kellene megelőzni. Szakmai
kuratóriumtól is kellene előzetes véleményt kérni, nem elegendő csupán
a képzőművészeti kuratóriumnak véleményére hagyatkozni, mivel attól ha
egy szobor esztétikailag szép, bármennyire is tiszteljük Keatst, nem biztos,
hogy igaz is. A közgyűlés elutasította a kuratórium felállítását, amely
szakmai érveket kívánt volna mérlegelni. Tehát politikai döntés született,
amely nélkülözte mind a szakmai, mind a társadalmi vitát. A demokratikus
intézmények így ürülnek ki, mert törvényes döntés született ugyan, de csak
formális, amelyből hiányzik a részvétel legitimáló ereje.
Ha ilyen Budapesten történik, abból országos botrány kerekedik.
A vidék azonban nyilvánosság nélkül magára van hagyva. Azonban azt gondolom,
hogy nem tudjuk ma eldönteni, mi az a nemzeti kánon, egyáltalán van-e ilyen,
lesz-e valaha még. Azt azonban tudjuk, hogy volt valamikor egy szakmai
megfontolásokon alapuló irodalmi kánon. Ennek a regionális változata, mint
egy elmúlt kor immár archaikus lenyomataként ott állnak a Medgyessy sétányon
szerényen és alázatosan azok a szobrok. És hiába erőlteti be egy egyszerre
erőszakos és gyáva politikai döntés Wass Albert szobrát Arany és Krúdy
közé, de a szakmának jeleznie kell, hogy ez a három nem ugyanazt éri. Annyit
lehet tenni, hogy kicsi ujjunkat felnyújtjuk, nem Wass Albert ellen, nem
a szobor felállításának megakadályozásaként, ahogy a szónokok hazug módon
harsogták, hiszen mi valóban demokraták vagyunk, csak jelezni, hogy ha
van valami, ami árt a nemzeti kánonnak, bármi is legyen az, akkor az épp
ez, az efféle politikai dölyf. Nem tudjuk, mit hoz a jövő, de Wass Albertnek
lehet, hogy a Piac utcán van helye, nem tudom, ezt döntsék el a politikusok,
de hogy a Medgyessy sétányon nincs. Mert azt gondolom, hogy az efféle szoborállítási
gerillaakciók azok, amellyel – ahogy szimbolikusan a megvalósult szobor
teszi a Medgyessy sétányon – szét lehet rombolni azt a nemzeti kánont,
amelyhez még vissza lehetne vagy lehetett volna térni, mint talapzathoz.
Függelék
Miután lezártam az írásom, utána néztem a törvényeknek. A rendszerváltás
óta az 1991. XX. törvény 109. § alatt szabályozza a köztéri alkotások ügyét.
A törvényalkotó fő célja a korábbi diktatórikus gyakorlat leépítése volt.
A törvényalkotók 1990-ben még olyan illúziókat tápláltak, hallgatólagos
váradalmakat építettek be a törvényszövegekbe, amelyek a valóságban nem
teljesültek. Ezek a hiányosságok azóta törvényi hiányosságként váltak realitássá
és a közbizalom leépítésének eszközeivé. A demokratikus intézmények cinikus
használatára a törvényalkotók a rendszerváltás lelkesült hangulatában azonban
még aligha gondolhattak. Groteszk és hátborzongató példák sora mutatja
azóta a naiv jogalkotás bohózati gyakorlattá süllyedését (v. ö. Wehner
Tibor: A köztér (részleges) nyilvánossága = Új Forrás 2004/9)
Azóta próbálta egy újabb törvény tisztázni, hogy mi is a köztér
(1997. évi LXXVIII. törvény 2. § 13. pontja), de ez nem sikerült, tovább
nőtt a káosz. Debrecenben a köztéri szoborállítás nem Wass Albert esetében
tért vissza először a szocialista gyakorlathoz, hanem már 2001-ben a főtéren,
a Bika szálló előtti szökőkút esetében. A kész szökőkút központi elemét,
a Sellőt utólag távolították el lángvágóval a tervező és kivitelező Pázmándi
Antal tudta nélkül, mert – a városi pletykák szerint – egy fontos magánszemélynek
nem tetszett az a fránya Sellő. „Debrecen városának durva beavatkozása
azért példátlanul abszurd és minősíthetetlen, mert itt egy díszítő jellegű,
tehát minden politikai kolonctól mentes, autonóm művészi elképzelés megvalósításának
lehettünk tanúi: a debrecenihez hasonló, a művészi autonómiát támadó agresszív
hatalmi fellépés köztéren a szocializmus évtizedeinek jellegzetes tünete
volt” – írja Wehner Tibor.
A Wass Albert-szoborról hozott döntés a köztéri szobrokhoz való
hozzáállásnak ezt a szocializmusban bevett gyakorlatát folytatta. A jogalkotó
a szoborállítást a fővárosi illetve a vidéki önkormányzatok döntési jogkörébe
utalja. Úgy rendelkezik, hogy „[a] döntéshez a műalkotás művészi értékére
vonatkozóan szakvéleményt kell beszerezni.” (1991. XX. tv. 109. § 2) A
törvény nem rendelkezik arról sem, hogy mi van akkor, ha negatív a szakvélemény.
Wehner Tibor sorolja a példákat, amikor az elutasító vélemény ellenére
az önkormányzat felállítja a szobrot, mivel valóban nem törvénybe ütköző,
hiszen ha a törvény szövege nem írja elő a támogató szakvéleményt, akkor
az elutasító vélemény ugyan olyan jó. Az ilyen abszurd törvény a közbizalom
leépítéséhez vezet.
Cinikusnak gondolom, hogy elégtelen törvények formális betartására
hivatkozva lehessen makulátlannak beállítani egy abszurd döntést. A nyílt
levelet, amelyre válasz azóta sem érkezett, azért tartottam fontosnak,
hogy felhívja a figyelmet a köztéri szoborállításnak a konkrét esetben
politikai szándékok által motivált voltára. Ezt azért gondolom veszélyes
gyakorlatnak, mert ezzel a kulturális hagyományunk is a pártpolitikai zsákmányszerzés
– ahogy a politológusok szeretnek fogalmazni – gyakorlatának terepévé válik.
Ezzel a nemzeti kultúra lebontása, feltartóztathatatlan erodálódása indul
meg. Ha a négy évre mandátumot szerzett és politikai alapon szerveződő
testületek kaphatnak a közterek szimbolikus formálására szabad kezet, akkor
az tovább mélyíti a politikai gyakorlatot jelenleg átható felelőtlenséget.
A Wass Albert szobor vitája kapcsán az ellenzék kérte a szakértői testület
véleményének kikérését, ha már írók közé kívánja elhelyezni a közgyűlés
a szobrot. Ezt a képzőművészeti lektorátus már beszerzett véleményére hivatkozva
a Fidesz-többségű közgyűlés leszavazta. Noha a törvény szövege nem tartalmazza
a Képzőművészeti Lektorátus intézményét. Ha a Medgyessy sétányon írók közé
kívánta elhelyezni a testület Wass Albert szobrát, akkor a szobor mint
„műalkotás művészi értékére vonatkozóan” olyan kuratórium sokkal inkább
jogosult lett volna „szakvéleményt” adni, amelynek a tagjai írók, kritikusok,
irodalomtudósok, filozófusok lettek volna. Hiszen a műalkotás művészi értékét
ilyen esetben az is eldöntheti, hogy az ábrázolás tárgya képvisel-e olyan
művészi értéket, jelen esetben írói minőséget, amelynek alapján indokoltnak
látszik az adott helyen való felállítása. Persze, ha ez a kuratórium elutasító
választ adott volna, abban az esetben is törvényesen járt volna el a közgyűlés,
ha mindennek ellenére megszavazza a szobornak a Medgyessy sétányon történő
felállítását. Tehát a törvényi szabályozás elégtelen, mivel az egy valóban
demokratikus és az önkormányzatiságot ténylegesen gyakorló országra és
helységeire van csak szabva.
Befejezésül még egyszer idézném Wehner Tibort: „A magyarországi
köztereken a törvényi szabályozás ellenére, és a laza, pontatlan törvényi
szabályozás szellemében minden megtörténhet, mert már az alapfogalmakkal
is baj van: nincs világosan és egyértelműen definiált köztér-fogalmunk,
és nem tudható, mi is valójában, hogy fizikai valóságában mi egy köztéri
mű…” A Wass Albert-szobor debreceni esetével arra akartam felhívni a figyelmet,
hogy nagy baj van akkor, ha politikai támogatással állítanak szobrokat
tehetős magánszemélyek vagy pártszerveződések.
Bibliográfia
BORBÉLY Szilárd
Adatok
KLTE, 1988
A bábu arca
Széphalom, 1992
Hosszú nap el
Jelenkor, 1993
A Vanitatum vanitas szövegvilága
Kölcsey Társaság, 1995
Mint.minden.alkalom.
JAK – Balassi, 1995
Ami helyet
Jelenkor, 1999
Berlin – Hamlet
Jelenkor, 2003
Halotti pompa
Kalligram, 2004, 2006
Míg alszik szívünk Jézuskája
Kalligram, 2005
Árnyképrajzoló
Kalligram, 2008
Lettre, 2008 téli, 71. szám
Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
|