Borbély Szilárd 
Hozzászólás a nemzeti kánon vitához
(Minden író kapjon szobrot!)

Távol álljon tőlem; én legyek az utolsó, aki ellene mond annak, hogy írónak állítsanak szobrot. Állítsanak csak! Sőt, minden író kapjon szobrot, utcát, teret, iskolát, óvodát, brigádot, kollektívát, szavalóversenyt, stb. Miért is ne? Hisz annyi tér, utca, iskola, stb. van. Nem mintha volna jelentősége a posztmodern után. Az irodalmi kánon felől nézve az égvilágon semmi. De tényleg semmi. Az írószakma aligha hiszi, hogy valaki attól, mert szobrot állítanak neki, automatikusan részévé válna valamiféle szakmai vagy nemzeti kánonnak. Százak járnak nap mint nap a Bessze János utcán, és senki sem tudja, hogy ki volna Bessze. Az efféle neveknek gyakorlatilag, az írói neveknek, nincs jelentősége, hisz az emberek többsége nem ismeri a jelentésüket. Ha mégis tudakolni kezdené embertársaitól, hogy de mégis, monggyad má’ meg, lécci, léccike, ki vót az a Bessze? Akkor ez volna erre az átlagemberi válasz, hogy oszt kit érdekel az buzikám?
 A debreceni esetet azonban szeretném élesen elválasztani a nemzeti kánon ügyétől. Egyáltalán a kánon ügyétől, mert abban nem a kánonról volt szó. Semmiféle kánonról. A nemzeti kánon és Wass Albert között fennálló viszonyt Debrecenben senki meg nem érintette. Hogy példának okáért hogy aránylik Wass Albert életműve Petri Györgyéhez és Illyés Gyuláéhoz, és így tovább, teszem azt Nagy Lászlóéhoz és Weöres Sándoréhoz vagy Kassák Lajoséhoz és Márai Sándoréhoz. A közterek, utcák elnevezése és szobrok, emléktáblák, egyéb ilyenféle topográfiai jelölések csupán a térszerkezet modern jelölésére szolgálnak. Ha régen Büdös köznek, Csorda útnak, Kaboló útnak, Piac utcának, Alvégnek vagy bármi másnak neveztek utcákat, az a tér szervezésére és szerkezetének kialakítására szolgált. Ma sincs ez másként, ezért nem is kell, hogy bárkit érdekeljen a Bessze János utca nevében a Bessze külön. Az utcák és a földrajzi nevek között nem rég óta vannak írók nevei is. Pedig meg lehetne várni, hogy az ott élők maguk nevezzék el kedvük szerint, ahogy régen is tették.
 A debreceni eset azért teljesen más, mert a Wass-szobor felállításának ügyét szorgalmazó Polgári Casinó a szobrot eredetileg magányos alkotásként kívánta elhelyezni Debrecenben, azon a helyen, ahol a Simonffy utca beletorkollik a sétatérré, korzóvá átalakított Piac utcába. Tehát a város szívébe, ahol a legtöbben járnak és láthatják. Hogy országszerte ismert vonatkoztatási pontot mondjak, a Bika Szálló közvetlen tőszomszédságában, nem messze a Nagytemplomtól kapott volna helyet. Ezt a magasztos tervet kicsinyes politikai érvek és megfontolások után módosították valakik úgy, hogy a főutcán túlságosan szem előtt van, inkább dugjuk el a város szélén található Nagyerdőbe. Arra a sétányra, ahol egyébként is vannak már mindenféle ilyenek, na mondjad má, arra az izé, Medgyessy sétányra na, ott nem szúr szemet. Ekkor vált fontossá Wass Albert írói lénye. De akkor sem valamely lehetséges kánon részeként elgondolva, hiszen Wass Albert magasan minden kánon felett áll. A megvalósult szobor jócskán ki is rí az ott található milliőből, és téralkotásként intenzíven rombolja is környezetét, mert nem illesztették bele. Fölébe nő az ott található írószobroknak, akiknek a képzőművészeti megjelenítése képviselt a Wass-szobor odakerülése előtt valamilyen kánont, mértéket, de az új szobor ezt szétzilálta. Nem is csoda, hiszen magányosan álló alkotásként alkotta meg és hozta létre megálmodója. Olyan monumentumként, amely vizuális értelemben uralkodik a körülötte lévő téren. Messziről magára vonja a figyelmet, megállítja az embereket. Nem fák között áll, nem egy csendes allén, hanem magas épületek között, a nevezetes Bika szálló sarkánál, egy áttekinthető, műkővel borított, forgalmas tér közepén. Nem valamely kánon részeként tervezték, nem a társiasság elvei szerint, hanem magányos hérosz, a nemzeti géniusz mai ikonjaként.
 A szoborállítást kezdeményező Polgári Casinó tagsága jelentős átfedésben van a városi közgyűlés többségét adó frakció tagjaival, akik ezt a civilnek mondott kezdeményezést képviselői minőségükben – hisz nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal –, nem is gondolva semmiféle összeférhetetlenségre, meg is szavaztak annak rendje és módja szerint. Mert ugyanazok, akik a Polgári Casinóban előző nap még civilek, a közgyűlésben másnap már képviselők. A szobor helye politikai megfontolások alapján lett kijelölve. Eredetileg tehát nyilvánvalóan látható, hogy a város politikai és gazdasági elitjét tagjai között tudó Polgári Casinó nem írónak akart szobrot állítani, hanem egy politikai ikonnak, aki ebből kifolyólag messze több, mint egy író. A Szent Wass Albert apánk megnevezések nem ritkák azokon a fórumokon, ahol az Erdély-nosztalgia íróját ikonként tisztelik.
 A színes és bohókás jelenetekkel tarkított közgyűlésen elhangzott olyan óvás, hogy egy köztéri alkotást nem elég csupán annak képzőművészeti tárgy jellege felől megközelíteni. Vagyis a felállításról, annak helyéről való végső döntést körültekintőbb megfontolásnak kellene megelőzni. Szakmai kuratóriumtól is kellene előzetes véleményt kérni, nem elegendő csupán a képzőművészeti kuratóriumnak véleményére hagyatkozni, mivel attól ha egy szobor esztétikailag szép, bármennyire is tiszteljük Keatst, nem biztos, hogy igaz is. A közgyűlés elutasította a kuratórium felállítását, amely szakmai érveket kívánt volna mérlegelni. Tehát politikai döntés született, amely nélkülözte mind a szakmai, mind a társadalmi vitát. A demokratikus intézmények így ürülnek ki, mert törvényes döntés született ugyan, de csak formális, amelyből hiányzik a részvétel legitimáló ereje.
 Ha ilyen Budapesten történik, abból országos botrány kerekedik. A vidék azonban nyilvánosság nélkül magára van hagyva. Azonban azt gondolom, hogy nem tudjuk ma eldönteni, mi az a nemzeti kánon, egyáltalán van-e ilyen, lesz-e valaha még. Azt azonban tudjuk, hogy volt valamikor egy szakmai megfontolásokon alapuló irodalmi kánon. Ennek a regionális változata, mint egy elmúlt kor immár archaikus lenyomataként ott állnak a Medgyessy sétányon szerényen és alázatosan azok a szobrok. És hiába erőlteti be egy egyszerre erőszakos és gyáva politikai döntés Wass Albert szobrát Arany és Krúdy közé, de a szakmának jeleznie kell, hogy ez a három nem ugyanazt éri. Annyit lehet tenni, hogy kicsi ujjunkat felnyújtjuk, nem Wass Albert ellen, nem a szobor felállításának megakadályozásaként, ahogy a szónokok hazug módon harsogták, hiszen mi valóban demokraták vagyunk, csak jelezni, hogy ha van valami, ami árt a nemzeti kánonnak, bármi is legyen az, akkor az épp ez, az efféle politikai dölyf. Nem tudjuk, mit hoz a jövő, de Wass Albertnek lehet, hogy a Piac utcán van helye, nem tudom, ezt döntsék el a politikusok, de hogy a Medgyessy sétányon nincs. Mert azt gondolom, hogy az efféle szoborállítási gerillaakciók azok, amellyel – ahogy szimbolikusan a megvalósult szobor teszi a Medgyessy sétányon – szét lehet rombolni azt a nemzeti kánont, amelyhez még vissza lehetne vagy lehetett volna térni, mint talapzathoz.

Függelék
Miután lezártam az írásom, utána néztem a törvényeknek. A rendszerváltás óta az 1991. XX. törvény 109. § alatt szabályozza a köztéri alkotások ügyét. A törvényalkotó fő célja a korábbi diktatórikus gyakorlat leépítése volt. A törvényalkotók 1990-ben még olyan illúziókat tápláltak, hallgatólagos váradalmakat építettek be a törvényszövegekbe, amelyek a valóságban nem teljesültek. Ezek a hiányosságok azóta törvényi hiányosságként váltak realitássá és a közbizalom leépítésének eszközeivé. A demokratikus intézmények cinikus használatára a törvényalkotók a rendszerváltás lelkesült hangulatában azonban még aligha gondolhattak. Groteszk és hátborzongató példák sora mutatja azóta a naiv jogalkotás bohózati gyakorlattá süllyedését (v. ö. Wehner Tibor: A köztér (részleges) nyilvánossága = Új Forrás 2004/9)
 Azóta próbálta egy újabb törvény tisztázni, hogy mi is a köztér (1997. évi LXXVIII. törvény 2. § 13. pontja), de ez nem sikerült, tovább nőtt a káosz. Debrecenben a köztéri szoborállítás nem Wass Albert esetében tért vissza először a szocialista gyakorlathoz, hanem már 2001-ben a főtéren, a Bika szálló előtti szökőkút esetében. A kész szökőkút központi elemét, a Sellőt utólag távolították el lángvágóval a tervező és kivitelező Pázmándi Antal tudta nélkül, mert – a városi pletykák szerint – egy fontos magánszemélynek nem tetszett az a fránya Sellő. „Debrecen városának durva beavatkozása azért példátlanul abszurd és minősíthetetlen, mert itt egy díszítő jellegű, tehát minden politikai kolonctól mentes, autonóm művészi elképzelés megvalósításának lehettünk tanúi: a debrecenihez hasonló, a művészi autonómiát támadó agresszív hatalmi fellépés köztéren a szocializmus évtizedeinek jellegzetes tünete volt” – írja Wehner Tibor.
 A Wass Albert-szoborról hozott döntés a köztéri szobrokhoz való hozzáállásnak ezt a szocializmusban bevett gyakorlatát folytatta. A jogalkotó a szoborállítást a fővárosi illetve a vidéki önkormányzatok döntési jogkörébe utalja. Úgy rendelkezik, hogy „[a] döntéshez a műalkotás művészi értékére vonatkozóan szakvéleményt kell beszerezni.” (1991. XX. tv. 109. § 2) A törvény nem rendelkezik arról sem, hogy mi van akkor, ha negatív a szakvélemény. Wehner Tibor sorolja a példákat, amikor az elutasító vélemény ellenére az önkormányzat felállítja a szobrot, mivel valóban nem törvénybe ütköző, hiszen ha a törvény szövege nem írja elő a támogató szakvéleményt, akkor az elutasító vélemény ugyan olyan jó. Az ilyen abszurd törvény a közbizalom leépítéséhez vezet. 
 Cinikusnak gondolom, hogy elégtelen törvények formális betartására hivatkozva lehessen makulátlannak beállítani egy abszurd döntést. A nyílt levelet, amelyre válasz azóta sem érkezett, azért tartottam fontosnak, hogy felhívja a figyelmet a köztéri szoborállításnak a konkrét esetben politikai szándékok által motivált voltára. Ezt azért gondolom veszélyes gyakorlatnak, mert ezzel a kulturális hagyományunk is a pártpolitikai zsákmányszerzés – ahogy a politológusok szeretnek fogalmazni – gyakorlatának terepévé válik. Ezzel a nemzeti kultúra lebontása, feltartóztathatatlan erodálódása indul meg. Ha a négy évre mandátumot szerzett és politikai alapon szerveződő testületek kaphatnak a közterek szimbolikus formálására szabad kezet, akkor az tovább mélyíti a politikai gyakorlatot jelenleg átható felelőtlenséget. A Wass Albert szobor vitája kapcsán az ellenzék kérte a szakértői testület véleményének kikérését, ha már írók közé kívánja elhelyezni a közgyűlés a szobrot. Ezt a képzőművészeti lektorátus már beszerzett véleményére hivatkozva a Fidesz-többségű közgyűlés leszavazta. Noha a törvény szövege nem tartalmazza a Képzőművészeti Lektorátus intézményét. Ha a Medgyessy sétányon írók közé kívánta elhelyezni a testület Wass Albert szobrát, akkor a szobor mint „műalkotás művészi értékére vonatkozóan” olyan kuratórium sokkal inkább jogosult lett volna „szakvéleményt” adni, amelynek a tagjai írók, kritikusok, irodalomtudósok, filozófusok lettek volna. Hiszen a műalkotás művészi értékét ilyen esetben az is eldöntheti, hogy az ábrázolás tárgya képvisel-e olyan művészi értéket, jelen esetben írói minőséget, amelynek alapján indokoltnak látszik az adott helyen való felállítása. Persze, ha ez a kuratórium elutasító választ adott volna, abban az esetben is törvényesen járt volna el a közgyűlés, ha mindennek ellenére megszavazza a szobornak a Medgyessy sétányon történő felállítását. Tehát a törvényi szabályozás elégtelen, mivel az egy valóban demokratikus és az önkormányzatiságot ténylegesen gyakorló országra és helységeire van csak szabva.
 Befejezésül még egyszer idézném Wehner Tibort: „A magyarországi köztereken a törvényi szabályozás ellenére, és a laza, pontatlan törvényi szabályozás szellemében minden megtörténhet, mert már az alapfogalmakkal is baj van: nincs világosan és egyértelműen definiált köztér-fogalmunk, és nem tudható, mi is valójában, hogy fizikai valóságában mi egy köztéri mű…” A Wass Albert-szobor debreceni esetével arra akartam felhívni a figyelmet, hogy nagy baj van akkor, ha politikai támogatással állítanak szobrokat tehetős magánszemélyek vagy pártszerveződések.

Bibliográfia

BORBÉLY Szilárd
Adatok
KLTE, 1988 

A bábu arca 
Széphalom, 1992

 Hosszú nap el 
Jelenkor, 1993 

A Vanitatum vanitas szövegvilága 
Kölcsey Társaság, 1995
 
Mint.minden.alkalom. 
JAK – Balassi, 1995

Ami helyet 
Jelenkor, 1999

Berlin – Hamlet
Jelenkor, 2003 

Halotti pompa
Kalligram, 2004, 2006

Míg alszik szívünk Jézuskája
Kalligram, 2005
 
Árnyképrajzoló
Kalligram, 2008 



Lettre, 2008 téli, 71. szám 


Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu