Kényszerházasság

Nyomasztó éjjel, 
mint vihar előtt. Nászi dobokon túl sakál ugat
a sötét halotti máglyák körül.
Az ég ragyog: a tisztaság színe,
sok gyereket, szép életet ígér.
Mennyasszonyvér-szín. Istennő jelét,
a bőséget ígérő Laxmiét
festették fel az ajtóra a nők,
és kormos bográcsot tettek oda,
hogy elűzze a kamaszhúsra éhes,
Sheora-erdőn túl lakó banyát.
Három faluból jött
vendégsereg nász-tréfákon röhög.
Kagylótülök szól, a vőfély körül
hófehér ágyékkötős férfiak.
Odafut valaki, rózsavizet hoz,
ezüst bétellevelet, koszorúkat -
a körömvirág fanyar szaga száll.
Tanácskoznak a papok, nászi tűzhöz
fát, illatszert rendeznek. Szól az ének.
A füstön át csak piros tűszúrások
a csillagok, már-már jajongva szól
az asszonyok kara. Fivérek és
nagybácsik hozzák a menyasszonyt. Arca
skarlát selyem alatt, a reszketését
ékszerek rejtik.
  A vőlegény apja
mérleget vesz elő, s a feszült csendben
most lemérik az arany hozományt.
De már mosolyog, s a násznép vele.
Godhuli van: ez a jóslat-idő.
Ideje már, kicsi tizenhatéves
asszony, édesanyám, hogy felemeld 
könnyes arcod, amit majd annyit látok,
és legelőször nézz bele a férjed
tompa szemébe.

  Szabó T. Anna fordítása