TAMÁS ZSUZSA: A Hajnali csillag peremén című kötet összefoglaló kötet, harminc év gyerekverseit foglalja magába, legalábbis ez áll a kötet hátulján. Azon gondolkoztam, vajon lehet-e harminc éven keresztül töretlen lelkesedéssel, azonos motivációval gyerekverset írni? Bizonyára különböző indíttatások kísérték ezt a három évtizedet. 

KAF: Ez a harminc év szép kerek szám, mert az egyik legkorábbi vers 1977-ből való. A gyerekversek zöme azért inkább a nyolcvanas-kilencvenes években keletkezett, és aztán néha újólag, fel-feltörve. Vannak ebben a válogatásban olyan versek is, amelyek az úgynevezett felnőtt verseskötetekben is megtalálhatóak. Sok esetlegesség is van ebben, mert más versek is beemelhetőek lettek volna ebbe a „válogatott és új versekbe” – mert ez tulajdonképpen az –; szép számmal maradtak ki versek. Ez egy variáció. 
A történethez hozzátartozik, hogy a nyolcvanas évek közepétől-második felében kezdtem el sokkal tudatosabban gyerekverseket írni és közölni: a gyerekversek zöme a kolozsvári Napsugár című gyereklapban jelent meg, a nyolcvanas években más közlési lehetőség alig lévén. 

TZS: Ismerős kényszerhelyzet: tudjuk, Magyarországon is – ha nem gyermek születése volt a közvetlen indítóok – gyakran a szerzők egyetlen megszólalási lehetősége volt gyerekverset írni.

KAF: Ez a költők számára egy reménytelennek tűnő – de reményteljes helyzet. Úgy hiszem, hogy Magyarországon ezek a megszorítások a negyvenes-ötvenes években, a hatvanas évek elején voltak a legjellemzőbbek, amikor mondjuk az olyan gyerekvers-életművek keletkeztek, mint Weöresé, Nemes Nagyé, Kormosé, Zelk Zoltáné és még sorolhatnám. Ez jót tett a gyermeklírának. És hasonló volt e tekintetben a hetvenes-nyolcvanas évek is: kiváló írók írtak gyerekprózát, gyereknek szóló elbeszéléseket.

TZS: A mai gyerekprózában bekövetkezett változások – egyáltalán az egész gyerekirodalomban szerencsés változásoknak lehetünk tanúi –, tehát ezek a változások visszahatnak a te alkotókedvedre?

KAF: Nem. Ez nagyon érdekes dolog. El kell mondani az „alkotókedvről” vagy a folyamatosságról, hogy a harminc év alatt folyamatosan írtam ilyen verseket is, amolyan verseket is, és amikor elkezdett divatba jönni, hogy gyermekirodalmat is írnak írók (a kilencvenes évek második felétől), ez nem ért készületlenül engem. A Hajnali csillag peremén a kilencedik gyerekvers-kötetem, és csak a hetedikre figyeltek fel. Addig is írtam, csak nem volt nyilvánossága, kevesen ismerték: nagyon nehezen átjárhatóak terjesztési szempontból a határok.

TZS: Bocsáss meg, de én is megkérdezem, hogy melyik volt a hetedik?

KAF: A 2003-as Vásárhelyi vásár, úgy hiszem, ahogy én számolom. Ezt követte 2005-ben a Víg toportyán és a többi. Azokat Deák Ferenc illusztrálta. A Manótánc, amit magaddal hoztál, Zsuzsa, az a második volt. Nagyon sok vers keletkezett a nyolcvanas években, de nagyon nehezen akarták kiadni, és kilencvenben jelent meg az első.

TZS: Ez a bizonyos Kótya-lapótya. 

KAF: A Kótya-lapótya – nagyon csúnya könyv! Én nagyon örültem neki, de nagyon csúnya könyv. Borzadalom! Mert akkor a Ion Creanga kiadó megszűnés előtt állt. Különben aki illusztrálta, az ifj. Feszt Laci, kiváló illusztrátor. És nagyon szerettem. De borzasztó az a könyv, ahogy kinéz! Ebben nem Laci a hibás, nem én, hanem egy olyan könyvkiadási, könyvszerkesztési gyakorlat, amelyet jobb, ha nem részletezek most.

TZS: Ha már a szerkesztési gyakorlatot említetted, úgy tudom, kellemesebbek a tapasztalataid a Magvető kiadónál.

KAF: Ez a kilencedik kötet nagyon fontos számomra, nemcsak azért, mert ez az első Budapesten megjelenő kötet. Hanem azért is, mert nagyon jó összmunka alakult ki a szerkesztő, Boldizsár Ildikó, az illusztrátor, Takács Mari, illetve Bezúr Györgyi műszaki vezető és köztem. Végig csak e-mailezhettünk, ugyanis én Marosvásárhelyen élek, és nagy szeretettel láttam mindig, amikor az újabb és újabb illusztrált oldalak megjelentek. Valami csodálatos volt.  
Annyi ráérzés, annyi empátia, annyi elegancia van a Takács Mari rajzaiban! Én azt szerettem, hogy az eddigi kötetekkel ellentétben nem illusztrálta, hanem metaforizálta a verseket, és egy-egy dolgot emelt ki és tett vizuálisan is uralkodó tényezővé – ezek a továbbgondolt gyerekversek. Nagyon szép kötet ez, és hogy így néz ki, javarészt neki köszönhető. 

TZS: És feltűnően szépen szerkesztett kötet abban az értelemben is, hogy koherens egységet alkotnak a különböző ciklusok, noha jól látható, hogy akkora versanyag szerepel benne, hogy bizonyos esetlegessége is lehet az adott a ciklusoknak – mindenesetre látszik, hogy a versek jól megférnek egymás mellett különböző szempontú csoportosításokban. 
Feltűnő volt, hogy nem csak téltől télig jutunk el a kötetben, évszaktól évszakig, hanem ünneptől ünnepig. Van ebben valami rendkívül megható. Ez a te ötleted volt?

KAF: A szerkezet, a sorrend tőlem származik. Valamilyen történetet akartam összeállítani. Nem véletlen, hogy a versek hét ciklust alkotnak, és 177 versről van szó.  Ezt el szoktam mondani, ugyanis én júliusban, hetedik hó 17-én születtem, tehát van ebben egy kis számmisztika. 
Kézenfekvő volt évszakokra tagolni a verseket, mert sok „évszakos”-nak nevezhető versem is volt. Éppen a jó értelemben vett penzum miatt. Egy gyermeklap, ha megjelenik – akkor is, ha havilap –, követi az évszakokat, tavaszi, nyári, őszi, téli versek követik egymást. 
És a kötetet valóban igyekeztem ünneptől ünnepig felépíteni, vízkereszttől karácsonyig, illetve megint vízkeresztig, tehát van egy ilyen körbefutása a kötetnek. 
Középen a Bogyó Bandi-versek találhatóak, az egy külön ciklus, és mindenütt felbukkannak a kicsit fanyarabb, angol versek, illetve az állatos versek. 
A hatodik ciklus hosszú, abban sok „történetes”, epikus vers van, ez szándékolt: ezzel mindig próbálkoztam. Nem csak a lírai része érdekelt. Ennek nagyon jó hagyománya van különben, nem csak a magyarországi gyermeklírában – gondolok itt elsősorban Kormosra vagy Nemes Nagy Ágnesre –, de a romániai magyar gyermeklírában is: Kányádi fantasztikus versei, vagy a szerintem nagyszerű Veress Zoltánnak a versei: Tóbiás és Kelemen, Irgum-burgum Benedek, Rongy Elek a példakép – csodálatos versek voltak. Epikusak: teljesen más hagyomány. Vagy éppen mondhatnám Szilágyi Domokos epikusabb verseit. 

TZS: A hagyományt említetted. Ez két kérdést vet fel bennem. Az egyik: feltűnt, hogy a kötet hátulján azt is olvashatjuk, hogy milyen tulajdonságokkal nem bír a kötet, vagyis kiemeli azt, hogy nem a gyermekek problémáiból indulnak ki ezek a versek. Úgy éreztem, hogy azt fogalmazza meg ez a hátsó szöveg…

KAF: …azt Boldizsár Ildikó írta…

TZS: …hogy nem a svéd gyerekversek mintáját követő költészettel állunk itt szemben. Fontos-e ez az elhatárolódás? Neked magadnak, aki nem űzöd ezt a műfajt, mi a véleményed erről a típusú verselésről? 

KAF: Én nagyon szeretem! Ismerem a svéd gyerekverseket. Ezt a svéd „gyerekszáj” költészetet művelte – megint csak romániai magyar példákat említek – például Markó Béla, de kiváltképpen Kenéz Ferenc, aki egy egész kötetet írt ebből a svéd, skandináv típusú gyerekversből. Lehet, hogy én olyat nem tudok írni. Kiss Ottó verseit is nagyon szeretem. Szóval én azért olvasom, ismerem. 
Mindenki más gyerekverset ír. Lehetséges, hogy én nem is mindig gyerekverset írok, mert nem tudom igazán, hogy mi a gyerekvers. Annyi gyerekvers van, ahány gyereknek írják, és ahány költő írja. 
Fontosnak tartom azt is elmondani, hogy amikor én írtam a gyerekverseimet, akkor még „nem voltak megszületve” a gyerekeim, a két lányom. 

TZS: Elmondható, hogy ők mikor születtek, mennyi idősek?

KAF: Nyolcvankilencben született Krisztina, és kilencvenötben Fanni – polgári nevén Franciskának hívják. A gyerekverseim nem egy olyan igényből jöttek létre, hogy akkor én most a gyerekeimnek írok verseket, sőt nem is kötelező olvasmány számukra. Ha Fanni lányom kér, hogy adjak valamit a kezébe, biztos, hogy azt mondom, Weöres Sándort olvasd, Kányádit, Tamkó Sirató Károlyt, Kormos Istvánt... Nem szabad azzal a gyereket terhelni, hogy a papa közben verseket ír! Hogyha megtalálja és elolvassa, akkor jó. Érdekes módon nem is ő az, akinél esetleg „kipróbálom” a gyermekverseket, hanem a feleségem, Júlia. 

TZS: Ezek szerint tényleg ahány költői ház, annyi szokás, mert például Tóth Krisztáról lehet tudni, hogy a Marci-versek valóban Marci kedvéért születtek, és Marci nagyon rossz néven vette, amikor látta, hogy az anyukája másoknak is elmondja azokat.

KAF: Minden vers máshogy születik. Különben van egy vers a kötetben, a Fanni verse: négy sor, rím nincs, egy belső ritmus van. Azt ő maga mondotta, táncolva, és lejegyezte a feleségem, hogy mit mondott. 

TZS: Gyanús volt az a négy sor! 

KAF: Az a négy sor nem az enyém, azt ő mondta, és Juli lejegyezte. Én pedig beemeltem. Volt egy versciklus a Saltus Hungaricus kötetemben, kilencvenkilencben, a Sinfonietta Bambinesca, és annak a végére odaraktam. Tehát az a Fanni négy sora. Na, azért síkra szállna, hogy az az én versem. Ez a történet is arra világít rá, hogy a gyermekekben más terek, más világok és más nyitottságok élnek. Más nyelvi fantázia. De hát ez köztudott. Irigylésre méltóak.

TZS: A nyelvi fantáziával kapcsolatban: sok különleges szó fordul elő ebben a kötetben. Idegen eredetűek, hapax legomenonok, tájnyelvi jellegűek. Mennyire gondolkozol alkotás közben – gyanítom, hogy nagyon nem –, hogy vajon ezt majd érteni fogják-e a gyerekek?

KAF: A nyelvvel kell közelíteni a gyerekhez, aztán hogy azt a bizonyos szót vagy szavakat, szókapcsolatokat hogyan tölti fel ő értelemmel – a kezdet kezdetén, gondolom, szülői felolvasás révén –, hát az már egy más kérdés. Egyelőre a tapasztalatok vagy a szórványos visszajelzések azért nem bizonytalanítanak el engem. 
Láttad például a Kótya-lapótyában, másutt is, általában odaírom: „versek kicsiknek és nagyoknak”, „versek kisebb és nagyobb gyermekeknek” – ez nagyon lényeges, hiszen némely opuszon a felolvasó szülők is szórakozhatnak. Kétfelé vág, egy kicsit kétfelé szól. Nem tudom, miért. 
Engem persze az érdekelt, hogy vannak olyan versek, amelyek elmondhatók kifejezetten kicsi gyerekeknek is, nem lehet tudni, hogy a gyerek mire kapja fel a fejét.

TZS: Arról nem beszélve, hogy az általunk világosnak vélt szöveg is milyen enigmatikus tud lenni a számukra, akár egy-egy gyermeki félrehallás által.

KAF: Persze, nagyon fontosak ezek a félrehallások. Vagy a nyelv ritmizáltságának a meghallása: a gyermekek jó részében fantasztikus a belső ritmusvilág. És nagyon hűséges maghallói a verseknek. 
A különös szavak meg… Vannak itt ebben a kötetben is, a régebbiekben is limerickek, fanyarabb, angol típusú versek. Ezt is régebbről művelem, a Morgenstern-verseket szerettem nagyon. Van is egy Morgensternnek dedikált vers. (Az hommage-okat, a hódolatokat a  szülő átugorhatja, azok nekem szólnak, pontosabban arról szólnak, hogy ha valakitől kapott valamit az ember, akkor azt vissza is illik adni egy főhajtással.) A gyerek nem biztos, hogy tudja, ki volt Christian Morgenstern, a szülőnek talán beugrik, és megkeresi az Akasztófadalokat. 
 
TZS: Térjünk vissza a hódolatokhoz! A hagyományokkal kapcsolatban lett volna még egy kérdésem – éppen a hódolatokról kérdeztelek volna még. Az angol költészet iránti vonzódás végig érezhető a kötetben, de a magyar elődök közül mintha Petőfi, Arany János és Babits neve szerepelt volna a hódolatok, az ajánlások között.

KAF: A gyerekversek között kétségtelenül. Arany talán kevésbé ismert a gyerekek számára, de Petőfivel, mint költővel rögtön találkoznak már elemiben. Nem véletlen. Babits, az egy más történet. A Szüreti ének felnőtt versnek készült. Leoninikus verselésben íródott. Kétségtelen, hogy a magyar lírában otthonos felnőtt olvasónak is rögtön Babits jut eszébe, holott Babits előtt és Babits után is írtak leoninusokat. De hát bármilyen nevet föl lehetne oda írni: egy működő nyelvbe születünk bele, és sokan vannak, akiket az ember nagyon szeret. 

TZS: Feltűnt, hogy több versnek is témája az írás maga. Akár még annak a versnek is, amely a Friss tinta! című antológiának is a címét adta, kölcsönözte.

KAF: Van mondjuk két-három állatos vers, ami ilyen szempontból emblematikus. Még a nyolcvanas években írtam a Papír-tapírt, aki verset próbál írni; aztán valamivel később a Babirusszát meg a Dugongot. Az különben egy Lewis Carroll-vers formájában íródott, Szajkóhukkynak fordította Weöres Sándor. 

TZS: És Nekeresd ország királyának panasza vagy talán jóslata, hogy „Nevenincs leszek”, nem egy költő – úgy értem, egy alkotó ember – hangja? 

KAF: Eleve felnőtt versnek íródott. Nem tudom… 

TZS: Mert hogy ebben a versben egészen közel járunk felnőtt szorongásokhoz, sőt nyakig benne, és a halálhoz igen közel; miközben megejtő szépségű és gyerekversként is olvasható.

KAF: Azért, mert a két lányomnak és a két lányomról akartam… vagy nem tudom, hogy mit akartam… Az nyilvánvalóan nagyon szomorú vers. Amikor megírtam, mondom, felnőtt versnek íródott, csak én emeltem be a gyerekversek közé.

TZS: Nagyon szépen illeszkedik abba az ívbe, hogy téltől télig, és valahogy mélységtől mélységig jutunk. A kötetben sok a játék, lehet önfeledten kacarászni, nevetgélni, de aztán visszatér a szépséges szomorúság.

KAF: Igen, a látszólag nagyon könnyű műfaj az mindig nagyon komoly, nagyon szép és szomorú. Épp tegnap egy másik beszélgetésben említettem egy másik műfajt… Mozartot. Ott van a Cosi fan tutte. Szoknyabolond. Könnyű-könnyű: tragikusan szomorú. Az öröm torokszorítása és a bánat torokszorítása, azok testvérek. Ezt így úgysem kell elmondani a gyerekeknek, biztos lesznek pillanataik, amikor megtapasztalják. 

                                    (Írók Boltja, 2007. december 6-án) 
 

BIbliográfia

KOVÁCS András Ferenc
Tengerész Henrik intelmei 
(versek)
Kriterion, 1983 

Tűzföld hava 
(versek)
Kriterion, 1988 

Kótya-lapótya 
(gyermekversek)
Ion Creanga, Bukarest 1990

Költözködés 
(versek)
Jelenkor – Kriterion, 1993 

Manótánc 
(gyermekversek)
Polis– Talentum, Kolozsvár,1994

Lelkem kockán pörgetem 
(versek)
Jelenkor – Kriterion, 1994 

Üdvözlet a vesztesnek 
Héttorony, 1994 

És Cristophorus énekelt 
(versek)
Jelenkor – Kriterion, 1995 

Scintilla animae
(esszék)
Komp-Press, Kolozsvár, 1995

Jack Cole daloskönyve
(versek)
Jelenkor– Polis, Kolozsvár, 1996

Adventi fagyban angyalok 
(versek)
Jelenkor, 1998

(Tompa Gáborral)
Deoressio Transsylvaniae 
(Kétbalkezes szonettek)
Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 1998

 Saltus Hungaricus 
(Összmagyar versek szórványban)
Jelenkor, 1999

Fragmentum 
(versek magyar-német-angol-francia nyelven)
Jelenkor – Lettre,1999

 Kompletórium
(válogatott versek)
Jelenkor, 2000 

Miénk a világ 
(gyermekversek)
Polis, Kolozsvár, 2000

Csipkéből tekert gúzs.
Jegyzetek a magyar manierizmus kérdésköréhez
Mentor, Marosvásárhely, 2000

Egerek könyve 
(gyermekversek)
Pallas-Akadémia, Csíkszereda, 2001 

Téli prézli
Jelenkor, 2001

Aranyos vitézi órák
(versek)
Mentor, Marosvásárhely, 2002

Fattyúdalok 
(versek)
Magvető, 2003

Hazatérés Hellászból. Kavafisz átiratok
Magvető, 2006

Hajnali csillag peremén 
(gyermekversek)
Magvető, 2007