Mark Collins
Hontalan
Ragyogóan tiszta reggeli napsütés és a barakk ablakán szikrázó könnyű
fagy köszöntötte Sándort Írországban. A knockalisheeni tábor egy domb tetején
állt, és erről a magaslatról tekintett le a világra. Észak fele, Clare
megye zöld és rozsdaszín mezői kapaszkodtak fel egy égre nyúló hegy oldalán.
A hegy derekán álló téli fákon fennakadtak az alacsonyan úszó felhők, mintha
piszkos fehér zászlók lógtak volna az ágakról. Dél felé elszórtan házak
álltak, majd a jócskán füstölgő Limerick City.
Sándor a tábor bejárata felé indult, és kinézett az útra, melyen az
előző este érkeztek. Az út kanyarogva vezetett le Limerickbe, két oldalán
mezők. A tábor pár száz méterre állt az úttól, a bejárathoz egy salakos
út vezetett, amit nagy STOP táblával ellátott sorompó zárt le, körbe katonák
álltak őrt. A sorompó mellett új épület állt, a táborparancsnok irodája:
fehér volt, a teteje lapos, odabent magas mennyezetű szobák, csempézett
vagy szőnyeggel borított padlók, tágas terek, nyitott kandallók. Az emeleti
szobából még egy kis balkon is nyílt, melyről be lehetett látni a város
felé lejtő földeket. Ez a ház volt a tábor egyetlen téglaépítménye. Mögötte
bádogbarakkok sorakoztak, a főút mentén három réteg mélységben. Ezekben
aludtak, ettek és mosakodtak a menekültek, a nemrég idetelepített hetven
katonával együtt. A közeli földeken alig mutatkozott szarvasmarha, pedig
pajták és tanyák voltak mindenfelé. Mivel a menekültek karanténban voltak,
egy hónapig nem hagyhatták el a szögesdróttal kerített tábort.
Sándor legfőbb gondja az angol nyelv volt. Németül egy kicsit makogott,
de azon kívül csak magyarul tudott. Az egy hónap karantén letelte után
az egész országban kereshet munkát, de Sándor tisztában volt vele, hogy
nyelvtudás nélkül nehéz lesz mérnökként munkát találnia. Nem rémisztette
meg a feladat, hogy új nyelvet kell megtanulnia, de azt is tudta, hogy
neki már mindig megmarad az akcentusa, hisz ritka az olyan bevándorló,
aki tökéletesen elsajátítja a nyelvet. Ott volt például Sándor felső szomszédja
Budapesten. A nő huszonöt éves korában érkezett Szarajevóból, és ötven
évvel később, noha már jól beszélt magyarul, az akcentusa még mindig nemzeti
zászlóként lobogott a feje felett, és határokon, folyókon, tavakon át is
vallott szülőhazájáról. Sándor Ausztriában egy vöröskeresztestől kapott
egy angol-magyar szótárt, és már neki is látott, hogy átrágja magát a masszív
hasábokon. Igyekezett megjegyezni minden főnevet, jelzőt, igét, és már
úgy nézett a tárgyakra, hogy az új nevükön szólította őket: table, chair,
sky, cloud, field, de jól tudta, hogy csak odakint, a boltokban, az irodákban
vagy a gyárcsarnokokban való helytállás közben kezdi majd igazán megtanulni
a nyelvet.
Sándor irigyelte Krisztinát. Krisztina fiatal volt és tehetséges –
jótanuló típus. Úgy érezte, sokkal több esélye van az új nyelv elsajátítására,
mint neki, és mivel nemsokára iskolába jár majd, hamarosan kitűnően fog
beszélni angolul. Jelenleg az iskola egy kunyhóban van, felnőttek és gyerekek
együtt tanulnak benne, és a tanárok is a menekültek közül kerülnek ki.
Sándor a hátsó sorban ült és hallgatta, amint a tanárnő végigmutogatja
Írország tájait: Dublin, Cork, Limerick. Waterford, Wexford, Kilkenny.
Aztán a térkép körbejárt az osztályban, a gyerekek az ujjukkal követték
Írország formáját, a bonyolult megyehatárokat, a folyók kék szalagjait,
a tavak pacáit és az óceán felé rajzó számtalan apró szigetet, a sziget
kacskaringós nyugati partját.
A tanárnő a Shannon tölcsértorkolatára mutatott Loop Head és Kerry
Head között, ahol a szárazföld kiszélesedik és északnak kanyarodik. – Limerick
City – jelentette ki.
Az osztály megismételte: - Limerick City.
BART DÁNIEL FORDÍTÁSA
Lettre, 2008 tavaszi, 68. szám
Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
|