Pokolba a lomhasággal és a búbánattal
 

Az élet változik. Mégis mindegyre szokások alakulnak ki. Megváltoztathatóak, de ez nem megy könnyen. A szokások lomhák. Aminek vannak előnyei is. Nem kell minden pillanatban újra dönteni arról, hogy mit csinálunk és hogyan csináljuk. Úgy csináljuk, ahogy szoktuk: alszunk, eszünk, dolgozunk, szórakozunk. Ám a mindigugyanaz unalmassá válik. A rutint meg kell szakítani. Valaminek történnie kell! Utazás, költözés, válás, önmegtalálás, továbbképzés, hobbi, sport, szociális elköteleződés, politika. Azonban nemsokára megint itt vannak a szokások, régiek és újak, és velük a bosszúság, unalom és mélabú. 
Az embernek tehát meg kellene különböztetnie egymástól a jó és a rossz szokásokat, vagy az elkerülhetetlen szokásokkal való jó és rossz bánásmódot. A jó az lenne, ami nem unalmat és levertséget okoz, hanem ellenkezőleg: elevenséggel és bizalommal jár együtt. Egész korszakok és társadalmak unatkoztak, váltak mélabússá és szétszórttá (a barokk, a fin de siécle, mi jelenleg?) 
A puszta ínség menekvést jelenthet ebből a mizériából. De orvosok, filozófusok és teológusok is orvoslást ígérnek a melankólia szenvedéseire, az akédia, a „szív restségének” vétkére, az öröm és a könnyedség elvesztésére. Vajon hatnak-e még a régi ellenszerek? A munka, ez a nagy emberi szokás, válságban látszik lenni. Hogyan viselik közeli rokonaink, akiknek nem kell dolgozniuk, a vadállatok a gyászt, korlátozást és fogságot? 
A művészeket mindig is melankolikusoknak tekintették, akiket munkaláz és munkaképtelenség, önmagukban kétkedés és nagyzási hóbort, magány és pénztelenség, a siker és az elismerés hiánya szorongat. A művészek példázatosan mennek keresztül mindazon, amit alapjában mindenki elszenved. Ezért megfelelő hely egy művészeti egyetem a búbánat és lomhaság nyilvános megvitatására.  

           TILLMANN J. A. FORDÍTÁSA