(MEXIKÓVÁROS) 2006 december elsején Felipe Calderón Mexikó új köztársasági elnöke egy jól bevált bankrabló módszerhez folyamodott, hogy bejusson a parlament üléstermébe: egy egész testőrkommandó kellett, hogy becsempéssze az egyetlen bejáraton, amit nem torlaszoltak el az ellenzéki tüntetők. 
Több mint 60 órán át táboroztak a Demokratikus Forradalom Pártja (a PRD) küldöttei – a baloldali képviselők – a parlament épületében, hogy megakadályozzák a szerintük jogtalanul hivatalbalépő köztársasági elnök bevonulását. A mi tökéletlen demokráciánk számos furcsasága mellé most bekerült a törvényhozók civakodása, a stratégialag előnyös helyekért folyó tülekedés, és olyan jelenetek, mint egy valóságshow-ban: népképviselők, akik a parlament padlóján alszanak, vagy képviselői padjukban ülve pizzát majszolnak.
Az ellenzékiek négy ajtót tartottak ellenőrzésük alatt. Volt azonban egy ötödik is, a szónoki emelvény mögött. És ezen lépett be december elsején Felipe Calderón. Mintha egy alagúton át jutott volna be. A képviselők előtt, akik először el voltak képedve, aztán hangosan tiltakoztak, pontosan négy percig mutatkozott: letette hivatali esküjét, elénekelte a nemzeti himnuszt, aztán eltűnt ugyanúgy, ahogy érkezett.
A két részre szakadt ország
A konzervatív Nemzeti Cselekvés Pártjából (PAN) való Vicente Fox elnöksége idején sikerült Mario Vargas Llosa által valamikor „tökéletes diktatúrának” minősített országot tökéletes karikatúrává fejleszteni. Ennek a karneválnak a végső jelenete játszódott le a parlamentben. Egy olyan országban, ahol a szimbólumok reális szubsztanciával telítődnek, Calderón a hátsó ajtón át jutott az elnökségbe.Ez az epizód zárja le annak a harcnak egy döntő szakaszát, amely egy jó éve kezdődött, amikor Fox elnök megpróbálta megakadályozni, hogy a baloldal elnökjelöltje, Andrés Manuel López Obrador indulhasson a választásokon. Fox, aki az Intézményesült Forradalom Pártjának (PRI) 71 éves uralma után indította el a demokratikus fordulatot, most úgy viselkedett, mint egy lakatos, aki kinyitja az ajtót, aztán meg lenyeli a kulcsot. Mivel nem szívleli a véleménykülönbséget, megpróbálta legfőbb ellenfelét kriminalizálni. Hónapokig igyekezett López Obradort állítólagos szabálytalanságok miatt törvény elé állíttatni. López Mexikóváros polgármestereként elrendelte egy összekötőút megépítését egy autópálya és egy kórház között – állítólag engedély nélkül.
 Lehet, hogy meggondolatlanul cselekedett, de semmiképpen nem bűnözőként. A világ egyik legkorruptabb országában akartak beperelni egy közalkalmazottat, mert elhamarkodottan építtetett bekötőutat egy kórháznak. Egy ilyen csekélységért legfeljebb 200 dollár pénzbírságot lehet kiróni valakire. De Foxnak politikai motívumai voltak: akit jogszerűen elítéltek, nem indulhat a választásokon. A volt elnök ezt a legalista taktikát folytatta, amíg a tüntetők millióinak reagálásából ki nem derült, hogy a polgármestert sikerült az áldozat rendkívül előnyös pozíciójába juttatnia. Erre Fox stratégiát változtatott: nem állta tovább útját López Obrador indulásának, de összehozott egy találkozót vezető üzletemberekkel, hogy rágalomhadjáratba kezdjenek, amelynek során ellenlábasát a venezuelai elnökhöz, Hugo Chávezhez hasonlítják, és a nyilvánosság előtt felelőtlen populistának állítják be.
2005 végétől 2006 közepéig az ország elkeseredett médiavitákat élt meg, a diskurzusok polgárháborúját. Ennek következményeként alakult ki a választók szociális, etnikai és földrajzi háttér szerinti teljes megosztottsága. Még egy választásnak sem volt ennyire polarizáló hatása.
Szerelmespárok és családok kaptak hajba, mintha köztük is választási harc dúlna. Egy családi ünnepség, amin részt vettem, a kórházban végződött, mert az egyik vendég a vita hevében legurult a lépcsőn. A viták kereszttüzében López Obrador személye állt. A hívei úgy rajonganak érte, amilyen rajongásban csak Lázaro Cardenasnak volt része, amikor 1938-ban államosította az olajmezőket. Az ellenségei viszont nagyobb szenvedéllyel gyűlölik, mint amilyet a saját jelöltjük iránt tanúsítanak.
A választás lényegében egy López Obrador személyéről tartott népszavazás jellegét öltötte.
És mi állt mindennek a hátterében? 
A törvénytelenségekbe süllyedt ország, ahol a politika évtizedekig a merevség és a korrupció megtestesülése volt. Hivatalos adatok szerint 40 millió mexikói él szegénységben. Ugyanakkor 14 millió fogyasztó tartozik a legtőkeerősebb kategóriába – egy akkora piac, mint Svédországban. El lehet képzelni egy társadalmat, amely Skandinávia és Pakisztán keveréke, anélkül hogy volnának benne Ikea-üzletek a parányi középosztály számára?
 Fox megválasztása 2000-ben nagy reményeket keltett. A várakozások olyan nagyok és széleskörűek voltak, hogy a kormány cselekvésképtelensége lesújtóan hatott. Hivatali idejének végére csak a veszett illúziók érzése maradt meg. A 2006-os belháború látszott az utolsó esélynek egy igazi demokrácia meghonosítására.
 Júniusban, a választás előtt pár héttel „terhelési próbának” vetettem alá magam egy privátklinikán. Miután leszálltam a futószalagról, leültem a váróteremben, ahol egy újabb, ezúttal politikai „terhelési próbának” lettem kitéve. A tőlem jobbra ülő hölgy azt mondta: „Ez az indio még angolul sem tud”. A tőlem balra ülő úr rávágta: „És az egyetemen is csupa rossz jegye volt”.  Akiről beszéltek, de még a nevét se vették a szájukra, persze López Obrador. Erről eszembe jutott egy vacsora, amit egy barátnőm, egy bankigazgató felesége adott a házában néhány hónappal azelőtt. Csodálkozott, hogy López Obradorra szándékozom szavazni, és elkezdte sorolni, mi a baj a szocialistákkal (az egész lista a „tisztesség” körül forgott), míg egy felszolgáló nem jött be a szobába. Ekkor a hölgy angolra fordította a szót, hogy az ne értse.
 Azt mondtam erre, hogy idegen nyelvet használni védekezésül a szegények ellen, megintcsak López Obradort igazolja. A történet iróniája, hogy a felszolgáló mindent értett. A vacsora után odajött hozzám, és elmondta, hogy „wetback”-ként, illegális munkavállalóként dolgozott Los Angelesben. Udvariasságból nem emlékeztette rá a ház asszonyát, hogy szegények milliói tanulták meg kényszerűségből ezt a nyelvet. Ez egy további jellegzetes adat a mi különös demokráciánkról: Az ország gazdaságát olyan migránsok működtetik, akik nem is vesznek részt a választásokon.
Számtalan példa van olyan helyzetekre, ahol a politikai vita rasszista irányba, vagy a „tisztességes emberek” és a „csőcselék” minduntalan szembeállításába torkollik.
 A választási kampány olyan nagy hullámokat vert, hogy csak a két tábor valamelyikének nyilvánvaló győzelme garantálhatta volna az ország kormányozhatóságát. Felipe Calderón 0,6%-kal került ki győztesen a nyilvánosságra hozott hivatalos számadatok szerint. Bár más demokráciákban is előfordulnak ilyen szoros eredmények, a választási küzdelem keménysége és a választási bizottság hiányos információs politikája a választási csalás szellemét hívta elő a palackból. A jogsértések hosszú hagyománya bizalmatlanságra nevelte a mexikói választókat. 
Mi is történt? Meg lehet-e fejteni az azték éjszaka titkait, amelyre egy zavaros reggel következett? A szóbeszédnek Mexikóban jobban hisznek minden statisztikánál. Az aztékok birodalma, a 300 éves gyarmati uralom, a függetlenség káosza és a PRI 71 éves uralma során megtanultunk az összeesküvéselméletekben hinni. Nem véletlen, hogy a mexikói történelem legkeményebb választása a dezinformáltság és az összeesküvéssel való vádaskodás légkörében zajlott.
 Volt egy pillanat, amikor mindkét jelölt győztesnek hitte magát. Amikor végül lettek hivatalos számadatok, a konzervatív jelölt egy 106 millió lakost számláló országban 233 ezer szavazattal vezetett; ez mindössze kétszer annyi ember, mint ahányan elférnek az azték stadionban. 
 A baloldal nem fogadta el az eredményt, és mozgósította választóit, hogy újraszámlálást követeljenek. López bevetette aktivista képességeit: a Pasea de la Reforma, a főváros egyik legfontosabb közlekedési útvonala elfoglalására szólított fel; a szavazatoknak nemcsak mintavétel-szerű, hanem teljes újraszámlálását követelte, ugyanakkor az ennek elrendelésére illetékes bírákat megvesztegethetőséggel vádolta. Egyszerre harcolt az intézményes kereteken belül és kívül: már nem az a szociáldemokrata volt csupán, aki meg akarta nyerni a választási küzdelmet, de az egész választási komédiát is támadta, a civil ellenállás programját vázolta fel, mint aki más utakat keres az ország megváltoztatására. 
 
Másfél hónapon át tüntetők tartották elfoglalva a város egy részét. Ennek következtében kétezren veszették el a munkahelyüket, és az emberjogi bizottságnak ezernyi bejelentéssel kellett foglalkoznia, egy betegé volt az első, aki nem tudott eljutni a kórházba.
A baloldal vesztett támogatottságából és szövetségre lépési készségéből. A jobboldal viszont diadalmasan jelentette ki, hogy López Obrador végre megmutatta igazi arcát. A tévékampány ellene talán kissé túlzó volt, de mégiscsak prófétikusnak bizonyult: López Obrador veszélybe sodorja Mexikót!
 Szeptemben 6-án hivatalosan Calderónt nyilvánították a választás győztesének. Az El Universal című napilap felmérése szerint az emberek 39 százaléka (többen, mint a baloldali szavazók) volt azon a véleményen, hogy választási csalás történt. Az eredmény bejelentésekor a választási bíróság érdekes társadalomkritikus megállapítást tett: Kijelentette, hogy a Consejo Coordinador Empresarial és Fox elnök megengedhetetlen módon befolyásolta a választási küzdelmet, de nem lehet bizonyítani, hogy beavatkozásuk változtatott volna a választások kimenetelén. Ez tovább élezte a helyzetet. A bíróság ezzel elismerte, hogy képtelen fellépni az ellen, amit elítél. Feltárt egy törvénysértést, de nem torolja meg.

Van-e mód ezek után a dialógusra?
Hogy a baloldal rosszul szerepelt, az nem kétséges. López Obradornak most azzal a problémával kell szembenéznie, hogy tud-e megint egy olyan politikai stratégiát kidolgozni, amely meggyőző lehet a lakosság többsége számára.
 Július 2-án 15 millió ember szavazott rá. Szeptember 16-án egy nagygyűlésen 800 ezer ember ellen-elnöknek kiáltotta ki. Hány ember tart ki szívesebben mellette a hőssé, mártírrá, legendává váláshoz vezető úton, semmint hogy azt nézze, ahogy „meginog” és egyezkedni kezd?
 Vajon a méltánytalanság, ami a választások során érte, elég ok-e arra, hogy elutasítson minden párbeszédet, hogy köztereket foglaljon el, és az ellen-elnök szerepét játssza? Vajon kivételes politikai személyiségként elért sikere megkönnyíti-e számára az utat a vitázás törvényes keretei közé való visszatéréshez, vagy olyan baloldalinak fogják tekinteni, aki nem tudott korrekt módon veszíteni, radikalizálódott, és eljátszotta azt a támogatást, amit a baloldal addig megszerzett?
 López Obrador viselkedése ambivalens. Miután Calderón semmibevette az ő elhamarkodott tiltakozását, az „ellenelnök” arra hívott fel, hogy hagyjanak fel a választási csalásra vonatkozó vádaskodással, és kezdjék meg inkább a konstruktív politikai munkát. Röviddel ezelőtt fontos törvényjavaslatot nyújtott be a szenátusban, amelynek révén ellenőrzés alá lehetne vonni a mexikói piacokat uraló monopóliumokat. Másfelől azt sérelmezi, hogy meghurcolta őt a média, hogy ellopták a szavazatait, és morálisan milyen züllöttek az ellenfelei.
 Calderón a legkisebb támogatottsággal jutott az elnöki székbe Mexikó újabbkori történetében. A választók 64 százaléka szavazott valaki másra. Egységet hirdető retorikáját mindeddig nem sikerült egységet teremtő politizálással alátámasztania.
 Nehéz reményeket táplálni egy olyan országban, ahol Fox elnöknek nem sikerült betartani arra vonatkozó ígéretét, hogy „15 perc alatt” megoldja a Chiapas-konfliktust, hogy 7 százalékos növekedést ér el a gazdaságban, és tisztázza az Egyesült Államokban dolgozó mexikóiak millióinak státusát. Az olajbevételek nagysága és a migránsok pénzküldeményei gondoskodtak makroökonómiai szinten elvben a stabilitásról. De az utcákon és vidéken szembeszökő a szegénység. A politikai konfliktusok továbbra is megoldatlanok. A legutóbbi eset a zavargás Oaxacában, ahol emberek tucatjai vesztették életüket, épületeket, személy- és teherautókat gyújtottak fel, a gyerekek egy évre kiestek az iskolából: jó metafora ez egy olyan közigazgatásra, amelyiknek minden a körmére ég.
 
Felipe Calderón a hátsóajtón jutott be a parlamenti emelvényre. Sok mindennek kell még változnia ahhoz, hogy a főbejáraton léphessen be a politikába. Azon a napon, amikor a választási bíróság az ő javára döntött a választási eredményekről, a kábítószerkereskedelem is köszöntötte őt a maga módján – öt ember lefejezésével Michoacán szövetségi államban, Calderón szülőföldjén. Ezzel a kísérteties panorámával néz szembe az az ember, akinek a győzelme – mexiói módra – valódi, mégis teljesen bizonytalan.
 

       KARÁDI ÉVA FORDÍTÁSA