Szántó T. Gábor

testvéreim
 

ha volnának, én nem lennék –
holtuknak köszönhetem éltem.
(gőzölgő kávé helyett cikóriafőzet…)
a falon harmad-akkora a képem,

mint az övék, kiknek vonásait
holtig hordozza az arcom.
emlékművük vagyok, kísértet,
fagyott mosolyom jólesne levakarnom.

amikor anyám szemembe néz,
azt látja, amint Mengele intett.
hogyan tudhatnánk jóvátenni 
el nem követett bűneinket?
 
 

Sors

Osztottam, szoroztam: tartozik nekem
két nagyapával a XX. század.
Ezért nem vidíthatom fel két unokával
árva apámat, anyámat.
 


Magyar Lettre Internationale, 64. szám



Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu