1989 óta Magyarországon az emlékezések hosszú, és gyakran fájdalmas sorozatát éltük/éljük át, ezek az emlékezések a múlt értelmezését és újraértelmezését tűzték ki célul, gyakran olyan témákra, eseményekre koncentrálva, melyek korábban a kollektív emlékezet számára tabunak számítottak (ilyen például a holokauszt, a sztálinizmus vagy 1956). 2005-ben a második világháború végének 60. évfordulójára, egy évvel korábban a magyar zsidók és romák deportálásának és megsemmisítésének 60., 2006-ban pedig 1956 ötvenedik évfordulójára emlékeztünk. E történelmi események egyaránt kapcsolódnak a magán-, és a közösségi emlékezethez, és mindegyik bőven rendelkezik magán- és köztulajdonban lévő vizuális dokumentációval.
Mostanában, amikor a világnak ezen a részén a kulturális és történelmi emlékezet kérdése olyan radikális módon került előtérbe az Európai Unió néven ismert család kibővülésének következtében, a hovatartozás, a haza, a száműzetés, a hazatérés, valamint a nyelv, a trauma és az emlékezet problémáira egyre élesebb fény vetül. Akkor, amikor a napi politika minduntalan azt feszegeti, hogy kinek van joga emlékezni mire, kivel és hol, talán nem véletlen, hogy egy konferencia éppen a családi képeknek a magán- és közösségi emlékezetben betöltött szerepét kívánja megvizsgálni. Úgy gondoljuk, éppen a család fogalma fejezi ki legjobban a hovatartozás problematikáját, legyen szó néphez, nemzethez vagy másfajta családokhoz való tartozásról. A család fogalma sokféle fénytörésben látszik: család mint haza, család mint tér és idő, család mint teher, örökség, csomag, család mint veszteség és hiány, család mint klisé, család mint beszélgetés, család mint emlékezet vagy az emlékezet hiánya, család mint identitás, család mint történelem, vagy család mint narratíva – hogy csupán néhányat említsünk. Minél inkább beleássuk magunkat a témába, annál világosabban kell látnunk, hogy nem vagyunk mindig abban a helyzetben, hogy eldöntsük, ki hová tartozik, csakúgy, mint azt, hogy a hovatartozás mennyire pusztán hagyomány, megszokás vagy adott esetben előítélet kérdése.
A történelmi események, sorsfordulók gyakran alapjaiban érintik a családok integritását, sorsát, a család (ön)reprezentációi sokszor épp ezekre a tágabb összefüggésekre reflektálnak. A kulturális emlékezet kutatásának egyik legizgalmasabb része a családi képek vizsgálata, mely egyaránt foglalkoztatja a művészeket, az irodalmárokat, történészeket, művészettörténészeket, szociológusokat, antropológusokat. Abban, hogy a személyes műfajok manapság minden diszciplínában fontosak lettek, a posztstrukturalizmus, a feminizmus, a mikro-történelem egyaránt szerepet játszott. Miután a „nagy” történelemírásról bebizonyosodott, hogy ideológiák, érdekek mentén, emberek által konstruált, s hogy az objektivitás, illetve az igazság fogalmát nem tekinthetjük magától értetődőnek, mintha a magánszféra, s benne a családi kép igazabb igazságot ígérne.
Pierre Nora szerint azt, ahogyan egy társadalom a saját jövőjét látni akarja, meghatározza az is, amire a múltjából emlékezni akar, ez ad jelentést a múltat és jövőt összekötő jelennek is. Fogalmunk sincs róla, hogy a jövő generációnak mit kell tudnia a mi életünkről ahhoz, hogy majd a sajátját megértse, ezért kénytelenek vagyunk (legalábbis megpróbálni) mindent megőrizni, archiválni. Ahogyan Forgács Éva idézi Ilja Kabakovtól: „… nagyon nagy még a hátralévő feladat, és hány évet kell még eltöltenem kutatással, tanulmányozással és osztályozással ahhoz, hogy biztonságban legyen az életem, gondosan rendszerezve és felcímkézve, lopás- tűzvész- és atombiztos helyen, ahonnan azután kihozható majd, és minden pillanata rekonstruálható lesz, hogy ily módon megbizonyosodva arról, hogy nem halok meg, végre megnyugodhassak.”  Többé már nem birtokoljuk a múltat, hanem eggyé válunk vele. A családi fénykép rendkívül összetett szerepet játszik az emlékezés folyamatában, hiszen nemcsak megőrzi az emléket, hanem helyettesítheti is azt. 

Az itt közölt hat tanulmány (Rob Kroes, Jay Prosser, Logan Sisley, Forgács Éva, Bán András, Tutzai, Rita) eredetileg a Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége Magyar Tagozata (AICA) által, az International Association of Word and Image Studies-zal (IAWIS)- együttműködésben szervezett Exponált emlék. Családi képek a magán és közösségi emlékezetben című konferencián hangzott el (Goethe Intézet, Budapest, 2006. november 10-11.) a novemberi fotóhónap eseményeihez kapcsolódva. A kétnapos konferencia – neves hazai és nemzetközi szakemberek, művészek részvételével – több tudományágat fogott át. A konferenciához kapcsolódó kiállítások (Magyar Képzőművészeti Egyetem, Barcsay Terem; Stúdió Galéria; Kortárs Művészeti Intézet, Dunaújváros) olyan művészek alkotásait mutatták be, akiknek munkáiban a család konkrét történetként vagy metaforaként van jelen. A hat előadás itt most ízelítőként a családi kép használatának hat különféle módját villantja fel, különböző területeken. A konferencia előadásaiból közeljövőben egy teljesebb, önálló, illusztrált kiadványt jelentetünk meg. 

A konferencia támogatói: Open Society Institute; Nemzeti Kulturális Alap; Goethe Intézet, Budapest; Holland Királyság Nagykövetsége; ACAX – Nemzetközi Kortárs Képzőművészeti Iroda; Istituto Italiano di Cultura, Budapest