Egyszer már írtam Mercutióról,
kedveli, nem kedveli az óbort,
lényegtelen, és pontosan beszél-e.

Magam kijárok így a városszélre,
hogy Bécs felé elmegy a vonat egy hídon.
A környéket nagyon bírom.
Van arra egy hígabb műintézet,
de nem megyek sem a vonat, sem kortyok végett,
saját emlékeim nyomában
járok, és nem akarom strapálni a lábam.
Nem akarom strapálni a szívem.
Bármi idegen városom szeretem, de módjával csupán.
Így vagyok Budapesttel is. Mint jó testvér,
egyikünk kicsit hamis. Van ott egy virágbolt,
ahol máskor, talán a tavalyi év karácsonyán
egy remekbe sikerült bábut vettem, Csodám Csodám
ő, Óz, a nyárimikulás varázsló.
Nekem mindig a nyári mikulás jár.
Kedvem nem szívesen telefonál,
nem szívesen beszélget. 
Témám csak akkor van, ha ilyen kényszerek érnek.
Ha nem kell senkivel beszélgetnem,
nincs is mit mondanom. Dalolok, mint hal a vízben.

Nem szeretném, ha majd a halálomon – messzi –
bárki a maga fontosabbját veszti. Szeretek,
persze, biztos, csak nem érzek ilyet. S tényleg minek?
 
 
 

Kundera-vers
Arról, hogy lemaradt rólunk a tragédia, ah 

Cioran is módjával, mondja, saját sorsával:
az emigráció az ember mikéntjére rávall.
Ah, szomorúság, bánat. De a kihaltságnak
miért lenne a királyság vagy az emigráció az oka?
A balta vagy a tű foka egyezik a társadalmi
igazság(talanság)gal, leírhatatlan voltával,
bár messze nem a wittgensteini kibeszélhetetlen.
Magam e kettőn: a túl minden emigráns-művi-erdőn:
köztes, lám, vagyok. Feltalálója annak, mi nem
nagy dolog, nem az, hogy nem szívesen vagyok
bárkivel, hanem teljesen fölösleges
fizikai valóban, telefonon, levélben, szóban
velem lenni, mert azt érdemben nem lehet.
Maguk tudják, kik a kivételek. Emigrasszáns felek!
Akiknek ezt már külön mondanom kéne,
Nem is lehet. Túlhaladtam az emberéletfelet.
A könyvkiadás nem érdekel. De olvasom a könyveket.
A könyvek szellem-besorolásában nem hiszek,
nem abban, hogy így bármit elérhetek. (Érek el!)
Egyebet – mint hogy s mit magamról elismerek – 
mégsem tehetek. Ah, a „bolondok” helyett,
a „szerencsétlenek” helyett írom ezeket,
(bár elveszthetem mindkét tönkrement kezemet,
sebaj, adódnak más munkamódszerek
is.) Milyen is ez az én pillanatnyi módom?
Elmondani nem áll módom-
ban, csak nem vagyok valóságálmodóban. Jó magamban? Jól van.

Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu