Januári vers

                         „Kösz! de azt ezért tényleg!”

Felébredtem egy hajnalt(t), és életem egész
leosztását olyan lehangolónak találtam, hogy
őszinte kacajra kellett fakadnom; erről
mindjárt; kimentem a klotyóra, négy óra
épp múlt, s engem oly érzés fogott el, nos,
nem „az”, de tudtam, hogy egyszerre megint
beállt bennem az a cseppet sem sajgó érzet,
hogy a bor annyi. Basszus! és hálát
adtam a jó kurva életnek, hogy zajtalan és
óramű pontossággal megy ez nálam, annak
megfelelően, ahogy életem leosztását stb.
Ez azért csak jó. Felkeltem (a klotyóról
is), ittam tegnap ilyen célra hagyott kávémból,
kortyoltam reája szódát, feleségem is felébredt,
mondtam neki, a hűtőben a nagy palack bort
ossza be, mit tudom én, lebbencsleves utánra,
vagy franc akármibe, átadom néki (ő igen gyéren
inkább sört szokott inni); és mondtam neki
ezt a beállt dolgot, és ez volt. A bor megint
annyi; és aki ezt olvassa, nyilván
érdeklődik magában, mi a túró zaj(o)lhatott
bensőmben, hogy nem az, hogy a bort megint elha-
gyom, nem is az, hogy „olyan reménytelen, hogy
a fogyás marad megint csak, fő foglalkozásnak”,
az se, hogy a hízást a múltkor megint jól
megállítottam, de élből, és a sok ülőmunkát
tornászással, napi 3000-től 5000-ig terjedő
tornagyakorlat elvégzésével ellensúlyoztam;
hát akkor ne is borozzak? mit akarjak fogyni
tovább, mint hogy megfelelő helyekről lement
a fölös, igaz, lehetne csontosabb a férfi-
kebel, de majd persze a szar törődik ilyen részle-
tekkel, az eddigiekért is kezet csókoltam
múltkor magamnak; nem az hát, hogy profizzuk
be, eleve a felfújódásgátló, eleve a
nem-nagyon-hiszek-bennük cuccok, eleve hogy mi
itthon zséig zsírtalan étkezünk, jó, a bor mégis
gyomrot csinál, kocsmákba is elkezdtem járni,
rendszeressé vált a palackos hazaszállítás,
mondom, megcsillant lelkem szemének
az eredmény abszolutizálásának lehetősége
(abszolút bretli has, minden, még szűkebb régi
nadrágok visszahúzhatása) – mondom, nem ez volt,
az érdeklődőket, hogy „mi volt hát emez érzet?”
nem tudom kellő égetőanyaggal (információval)
ellátni. Csak ily-oly részletekkel szolgál-
hatnék, miknek (benső használatú!) hallatán
magam is elröstellném magam: hát mit oly
lehangoló nekem, hogy ezzel ez van, amazzal
az van, mondom, basszuskulcs, az autista
világ mindenit ezekkel a szavakkal! Egy for-
dítást , vagy kettőt, célszerűen meg is szórtam
vélük, jó, van fordításom (meg aztán sok min-
den fordítandó, amit szerettem volna, az nincs is),
meg aztán, hogy akiket írókat, kiket is fordí-
tottam, úgy szerettem, az itteni közönség
a kiadók nyakán hagyta, de más könyveket nem,
a legkedvesebb könyveim kis kiadóknál dögle-
deznek, haha, másutan méf döcög sorsuk, s különben
is, mit bánom a könyveket én, elder-felhár
különös babitsi dombon-ülő, honnét messze ellátni,
de túlság messze se, csak olyan musilosan,
meg hogy utolsó madárkám is meghalt, és nem vá-
gyom újabbra, meg hogy az utazás elment, nyista, az
ajtón kilépve már nem tudom, pesten is milyen i-
rányba menjek (hát borért most nem kell!), ló elment,
sorolhatnám az égtájakat, nem vágyom társalogni,
leveleim is keservesen nyomom le újabban, elég baj,
egyáltalán, mit nyavalygok, megsérthetek vele egy sor
illetőt, aki ír nekem klasszul, tudom, gondol rám,
és kösz, és elég jól alszom, soroljam? Mit az ilyen
ember, hogy felkel csak egy hajnalt(t), s mielőtt
az Australian Opent nézni kezdené, meg ilyen verset 
írna, meg fordítana romantikus szerzőt, mit, hogy az így
kistaffált egyén azt mondja, felkeltem egy hajnalt(t),
s az állt belém, hogy te jesszus, basszus, az éle-
tem leosztása egy olyan tiszta csengő kacaj o-
kának látszhat csak, hogy ha tudnék csengőn kacagni,
csengőn kacagni kezdtem volna, ja, a csengőről eszem-
be jut, hogy mióta Totyi madárkánk meghalt, nem nyomom
meg soha ajtónk csengőjét, nincs ki
felelne rá; na azért, nem? De vannak medvék!
Velük halottaim kártyabajnoksága!
Mit akar az ilyen ember, de tényleg, ezerrel?! 2006-tal?
Menjen a francba! És tényleg ez történt, lassan
lecsengő halk körrel visszatértem stb.
És megint csak annyi változás történt, hogy elhagy-
tam a bort, peng, életem összes akaratlagos lehet-
tőségét ezzel az egy merítéssel kimerítettem.
Na, mondom, mit akar az az ember, akinek
Ilyen életlehetőségei vannak, ily tömören
elintézhet mindent! A legnagyobb hadvezérek mit
irtottak, öltek, raboltak, hazudtak, én meg
ahhoz, hogy a leosztásomat ugyanúgy, jó nem u-
gyanúgy, elbukjam, és talán mily hamar is, mint ők
a magukét, ennyit kimondok: nincs bor
többé megint! (hangsúly a „megint” szón)
Mondom, egyszerre mindent elérek! Még az én szám jár!
Akinek ilyen jó dolga van, nyugodtan igyon tovább,
tessék, engedje meg még azt is magának!
De ám! Csak magam egy született zsarnok, akarnok
vagyok, és magamon is uralkodni szeretnék!
Hogy ültetnék az ilyet porcukros gatyaragyafánkba!
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Ennyi! Igazából csak ennyi, és csengő kacaj (le).
Tulajdonságok nélkül itten is minden jól megvolt,
hűek maradtunk saját tehetségünkhöz, utcákhoz, te-
rekhez, kinek-kinek segítettünk, hogy a Hamlet-
töredéket kiegészíthesse, a talált tárgyat
újra bekoszolja, vagy azt csináljon, amit a-
kar, és néha azért írjon, hogy „távol sem vagy
egyedül”, azt azért kérem, és kösz, de azt tényleg.
 

Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu