A Kruusa utcai Pizzabolt előtti parkolóban állt, a telefon a fülénél, feszülten figyelte az út túloldalát, a sarkon álló ház első emeletének ablakait. Már november volt, fagyos széllel és korán beköszöntő estékkel. Csak egy fehér trikó és egy hanyagul kitérdesedett farmer volt rajta. Azt lehetne hinni, hogy eltévesztette az évszakot, ha nem tudánk, hogy egy pillanattal ezelőtt szállt ki a parkolóban egy ’89-es ezüstszürke Honda Civicből, ami ezután kis 1.6-os motorja túlpörgetett hangjának kíséretében kilőtt, és gumicsikorgással a sötét városi utcára fordult. Hogy ki vezetett, és mennyire volt benyomva, bizisten nem emlékszem. 
A bolt előtt állt a magas, sovány fiú egyszál trikóban, és ez volt minden, ami első pillantásra vele kapcsolatban szemet szúrt. 
A telefon szólt, és kis idő múlva az ablak sötétpiros függönyei mögött felgyulladt egy kis éjjeli lámpa fénye. A belvárosba vivő út mindkét oldalát kétszintes faházak szegélyezték. Az út egyik oldalán, hasonló házak között volt a Pizzabolt. Hogy továbbra is pontosak maradjunk, a Pizzabolt akkor még nem volt Pizzabolt, hanem apró Reinu Pizza bódé, ami a város éjjel-nappal nyitva tartó kevés helyei közül volt az egyik. A parkoló sem volt parkoló, hanem egy elég nagy darab aszfalt, amin meg tudott állni három autó. Időről időre megálltak a bolt előtt a kocsik. Minden második taxi, minden tizedik zsaru volt. Azokon az éjszakákon, amikor nem aludt, gyakran számolgatta a bolt előtt megálló autókat. Nem mintha ettől feldobódott volna, de azokon az éjszakákon egyszerűen semmi okosabbat nem lehetett csinálni. A telefon a füle mellett nem csengetett tovább. 
„Mit hozzak a boltból?“ szólalt meg, és hallgatta a csöndet. Valaki lélegzett a másik oldalon, és néhány pillanat múlva egy lány hangja hallatszott:
„Rass, te vagy . . . Kaptál pénzt?“
„Igen.“
„Mennyit?“
„Rendesen.“
„Nekem tampon kell… És hozz sajtot meg kolbászt. Vagy vegyél, amit akarsz. Csinálok melegszenyát.“
„Oké.“
„Mikorra jössz?“
A fiú félbeszakította.
Az út túloldalán lévő ház első emeleti ablakából, ahol egy pillanattal a beszélgetés előtt gyulladt fel az éjjeli lámpa, most egy lány nézett ki, a telefonzsinórt az ujja köré csavarva. Mindig ezt csinálta, ha aggódott vagy ideges volt. Feltekerte a dolgokat az ujjára. A beszélgetések alatt erre jó volt a telefonzsinór. Éjjelente a tévében a horrorfilmeket nézve ott volt erre a haja. Néha a kulcstartó szalagja, hajgumi vagy valami barátnője. A fiú intett neki, és bement a Pizzaboltba. 
A pult mögött nem volt senki. Az eladó feltehetőleg a hátsó ajtónál cigizett, ezért volt a pici bolt védtelen és üres. Csak a rádió játszotta a polcon lévő hangfalból a maga éjszakai zenéjét, és jelezte, hogy valaki valamikor bekapcsolta. A fiú a pénztárgép másik oldalán állt, és egy pillanatra arra gondolt, milyen gyorsan jutna ki a 18 kilós fémdobozzal az utcára. Jó esetben hat perc lenne, feltéve, hogy a kassza nincs az asztalhoz rögzítve. Rossz esetben a pénztárgép leesne a földre, és az eladó beindítaná a bolti riasztót, ha a gép oldalán lévő jeladók ezt már korábban meg nem teszik. Ez után a biztonságos menekülési idő körülbelül fél perc, amíg a járőr a helyszínre érkezik. Ha mázlid van, kicsit tovább tart nekik, mert ebben a körzetben megengedett két perc késés.
Most, évekkel később, több sikeres rablás után a biztonsági cégek szerződéseiben négyperces késés szerepel. 
Ez azt jelenti, hogy átjutni az út túloldalán lévő kertekbe és elrejtőzni valamelyik lépcsőházba jó esetben tovább is eltarthat fél percnél. De minden pillanatban a bolt elé kerülhet valami debil, aki a polgári kezdeményezés és a jóakarat nevében úgy dönt, hogy utánad ered,  és a hátadra ugrik, ahelyett hogy fölvenne a kocsijába és később megosztoznátok fele-fele alapon a kasszán. De persze, ha a pénztárgép leesik a földre, mindig nagy szarban vagy. 
„Mit adhatok?“ jelenik meg a mosolygós arcú, telt eladónő a hátsó helyiségből a pult mellett. 
A legbiztonságosabb az lenne, ha belenyomnád a kést, a boltajtót becsuknád, kifosztanád a kasszát, a hátsó ajtón át eltűnnél, és a biztosítékokat … a francba! Az egész gondolatvihar mellett a fiúnak fogalma sem volt róla, hol a villanyóra. Kicsit távolabb lépett a pulttól, gyors tekintettel végignézett a kajával borított polcokon, és az arcán fáradt, késő éjszakai mosoly jelent meg.
„Ez tegnapi kenyér?“
„Igen, tegnapi, három korona“, mosolygott kék csíkos kötényében az eladó.
„Akkor ezt“, választott a fiú. „És kérek még egy Ramát.“
Az eladó nyugodtan a hűtőhöz ballagott.
„Egy nagyobb darab sajtot és Doktor kolbászt is…“
A rádióból az egész óra sípjele hallatszott.
„Két csomag kék Winstont . . . és egy OB normált.“
„. . . A kora megvan hozzá?“ kezdte fürkészni az eladó.
A fiú egyik szemével az eladót nézte, alig észrevehetően elmosolyodott, és azt mondta:
„Nincs. De a pénzem megvan hozzá.“
Az eladó nézte a fiú kopott farmerjének a zsebéből a pultra repülő ötszázast, grimaszolt, mintha az egész világ morális gyengeségére gondolna, megcsóválta a fejét, de a pénzt eltette a pénztárgépbe. 
„Jó éjszakát“, mondta az eladó magának, amikor a fiú már az éjszakai utcára lépett.
„Jó éjszakát“, gondolta a fiú.
A lány, aki az előbb az ablakban telefonált, mezítláb, gyapjúpulóverben  álldogált az út túloldalán lévő kétszintes faház bejáratában, és idegesen szívta a cigarettáját. Úgy tűnt, mintha egyikük sem érezné a város éjszakai utcáin végigsüvítő hideg őszi szelet. 
„Hol a dzsekid?“, kérdezte a lány.
„Eladtam Ruszlannak . . .“, vetette oda idegesen a fiú, és kikapta a lány kezéből a fél cigarettát, amitől leejtette a cigisdobozokat és a kolbászt a földre. „. . . Fakk, mi a szart szívsz?“
„Liina itthagyott nekem egy fél dobozzal, amikor napközben itt járt.“
„A faszba! Red & White! Mi a franc ez?!“
„Menjünk be, megfázol.“
A lány kinyitotta a ház ajtaját. A fiú felment a lépcsőn. A lány felszedte az aszfaltról a cigit és a kolbászt, és ő is bement. Az ajtózár kettőt kattant, és nem maradt az utcán egy lélek sem. Csak egyetlen magányos égőlámpás taxi ment el a ház előtt a belváros felé. Valaki úton van valahová. Ilyen sablonos ez az egész. A lóvé mozgatja az embereket.
Egy nagyon kicsi szobakonyhás lakás volt az első emeleten, az egyetlen ablak az utca felőli oldalon nyílt. A lakás pont akkora volt, hogy a felét elfoglalta az ággyá nyitható dívány. A térdmagasságú ruhásszekrénykén az ágy lábánál volt a sötétzöld képernyős nagy tévé. Egyetlen polc választotta el a külső ajtót és a rozsdafoltos mosdójú konyhasarkot a szobától, ahol minden más mellett még egy nagy zúgó hűtő is állt. E mellett volt a sötétkék kályha, amelyről lepattogzott a festék. A falon egy régimódi tárcsás villanyóra búgott, aminek ki volt szerelve az üvege. A mozgó relé mellé egy kettétört gyufát szorítottak. Az volt az egyetlen, amire ebből a lakásból emlékszem. A többi dologról csak tudom, hogy voltak. A dívány mellett az üveglappal fedett sörösrekeszen égett egy kicsi éjjeli lámpa. A telefon a szőnyegen hevert az ágy előtt a földön. Mint a nagy hamutartó is.
A fiú a kaját a hűtőbe dobta, és az ágyra ült. Az egyetlen csatorna, ami bejött a zöld arcú tévén, zenei klippeket játszott. A lány belépett a szobába, és a friss csizmanyomokat nézte a szőnyegen. Már majdnem mondott valamit, de a fiú megelőzte.
„. . . Az én nőm ne szívjon valami szart.“
A lány hallgatott, és egyikük sem szólalt meg egy darabig. Ezt a csöndet mindenki ismeri, aki a kajáért eladta a ruháját.
„Drágám, . . . nyugodj meg . . ., te magad vitted el az utolsó dobozt reggel, emlékszel?“
Csend.
„De nem kezdheted ettől még a szerencsétlen csórók leggagyibb cigijét szívni!“
„Bocsáss meg, én tényleg . . .“
„Vagy mi . . . Suliban voltál?“
„Csütörtökön nincsen suli . . .“
„Azt kérdeztem, hányszor voltál ezen a héten iskolában?“
„Jaj . . . drágám . . . már olyan késő van . . . ne kezdjük megint“, mondta a lány, és mintha daxliszemekkel nézte volna a fiút, aki, lábán a csizmával, ugyanabban a pózban ült az ágy szélén, és üres tekintettel a tévét bámulta. 
„Betelefonáltam az esti suliba!“
A lány hátralépett, és az ajtó melletti akasztón lógó kabát zsebében kezdett valamit keresni. A fiú végigfeküdt az ágyon, kivett a nadrágzsebéből egy fél csomag cigit, felszaggatta és egy szálat kihúzott a fogaival. Ezután a csomagot odadobta a lánynak, aki röptében elkapta. Helyette dobhatott volna bármit.
„Azt csinálsz, amit akarsz, de ne szívj valami olcsó szart.“
 

                    PUTNOKY RÉKA FORDÍTÁSA

Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu