Michael Speier

 beszélgetés, ernyők alatt
     zlatko krasninak

  miféle korszak az, amikor
  már-már bűn a fákról beszélgetni,
  mert ezzel annyi gazságról hallgatunk!
  (bertolt brecht)

  minden sietős azután pedig megint nem az
  két rendszer rivalizál itt egymással
  az egyik centrumában a hús
  a másikéban a bizonyosság
  mit kérünk kérdezed miközben
  egy szépség csatlakozik beszélgetésünkhöz
  amelyben fák nemigen szerepelnek annál inkább
  nőszerű lények, egymással sugdolózó atomok
  tömegvonzás minden mennyiségben
  platón ernyői alatt
  kávékavargatás közben felvonulnak
  a téli képek, az elidegenedett világ
  az új világ makuláira utal
  levelek és kártyalapok töréseire
  hosszúsági- és szélességi fokaikra
  akadémiák piramisaiba karcolva
  mit szólsz fényszegény képeinkhez
  a jövőből, kegyetlenül szétszóratott
  s egyenként a maguk útját járó gondolatainkhoz
  és mit szólsz platón ernyője alatt
  ehhez a fához, telis-teli
  nyárutó-mosollyal

  Belgrád, Café ›Platon‹, 2004 októberében

 

  bécs, eltékozolt idő

  nehéz lábnyomaink eső-utáni sora: sín
  pár bruckner-hangjegy is kerül bele
  a dóm tű amely körül minden forog
  a választék: eszmék kripták
  vagy zöldessárga bor mely a nap sugarával
  felrobbantja a palackokon túli tartományok cavernáit
  isten itt tartott búcsúfellépése
  a világháború is hiábavaló volt egy kő
  proust cipőjében
 

 
 berlin, körvasút

 1.
 minden eltűnik ragyog
 az évszakok ötszöge, zöld bor
 a szád, minden felbukkan
 újra és mi utazunk ebben a
 télörömben, utazunk lassan (a gyorsaság
 a félelem tempója,
 a pusztítás padlógázzal száguld)
 talányos allegóriák villámlanak
 lassan belenyugszunk
 a domaine de la folie
 szerencsét hozó szakaszán, ahová
 tart, ahol valaha volt
 s ismét elmondható:
 ezzel a vonattal utaztunk
 megszűnt a havazás és megszűnt
 a megszűnt a havazás mondat
 havazott, kinéztünk, repült az ablak
 de csak röviden, vonatról-vonatra
 élveztük ezt a folytonos-továbbot.
 minden megengedett elillan, ablakok
 népmesei hóban, dülöngélő keresztek,
 sűrűszövésű lámpaernyők a fájó
 reggelben, mögöttük fény. miféle
 világ az, melyet az ablakból látsz?
 szem-ablak, és a kijelző elemei:
 ami jó, egy-forma, ami rossz, sok
 formájú, arisztotelész, menetjegyeket
 vizsgálva, az ablakokat a kölykök
 már megvizsgálták üvegvágóval, látjuk magunkat
 az ablakból az ablakban tovasiklani
 megpillantjuk a pillantást, optikai
 csalódás: a jövő olyan, mint a magasság
 a történelem, akár az utazás
 a galambfüstben, hámozott korareggelben
 mindegyre a körvasút, az epikai szál
 (már megint) félbeszakadt olvasmányokban
 bukkan fel minden, ámde az ember
 önmagával találkozik, piócalárvák állnak
 az útszakasz mentén utazván ebben
 az elvarázsoltsági-állapotban állunk
 az ablak a túlórába száll
 egymáshoz préselten állunk itt ebben a versben

                    Tatár Sándor fordításai


Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu